2012. december 28. Külföld

Négy évvel ezelőtt – 2008. december 27-én – a cionista légierő bombázni kezdte a Gázai övezetet, elsősorban Gáza városát. A Palesztinát megszállva tartó haderő hanuka ünnepén, ráadásul sabbatkor kezdte meg a mészárlást – 11 óra 25 perckor. Azért ekkor – olvastam egy beszámolóban -, mert a palesztin gyerekek ilyenkor indulnak haza az iskolából, tehát nagy „találati aránnyal” lehet kalkulálni. Ma a palesztin „holocaust”-nak erre a borzalmas fejezetére emlékeznek mindazok, akik elutasítják a cionista rezsim faji alapozású politikáját, a palesztinok ellen folyamatosan elkövetett háborús bűntetteket.

A cionista megszálló csapatok 2009. január 18-án fejezték be - időlegesen - a Gázai övezet pusztítását. A „végeredmény” iszonyatos: 1390 palesztint öltek meg, közülük 318 kiskorú volt. Több mint 5300 palesztin sebesült meg, közülük 350 súlyosan. A Gázai övezet infrastruktúráját (víz, villany, stb,) szinte teljesen megsemmisítették. Az ENSZ jelentése szerint 3500 lakóépületet romboltak le, 20 000 ember maradt fedél nélkül. A teljesség igénye nélkül felsorolt adatok is azt bizonyítják, hogy a cionista rezsim „akciója” nem önvédelmi lépés volt – ahogy a zsidó média hazudta itthon és világszerte -, hanem pontosan megtervezett népirtás. Vagyis háborús bűntett. Ami soha nem évül el, tehát ennek a bűntettnek a megtervezőit és kivitelezőit nemzetközi bíróság elé kell állítani.

A Gázai övezet elleni támadás után néhány nappal rövid cikket írtam ezzel a címmel:Hanuka, sabbát, bombák. Az írás a Magyar Hírlapban jelent meg, s zsidó fajvédő körökben nem várt sikert aratott. Íme, négy évvel ezelőtti szösszenetem:

„A hanuka ünnepének kezdetén, december 21-én kiadott közleményében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt írta, hogy ’a hanuka fényei mindenki számára egyértelművé teszik a különbözőség és sokszínűség értékeit, hisz ez az egész emberiség gyarapodását szolgálja’. Szili Katalin házelnök szerint a hanuka ünnepe ’hitvallás abban, hogy a fény legyőzi a sötétséget, a jó a gonoszságot, s abban, hogy a rossz után a jó jön’.

A zsidóság egyik legjelentősebb ünnepe nyolc napig tart. Az ünnep hatodik napján, szombaton az izraeli légierő bombák tucatjait zúdította a Gázai övezetre. A tudósítások szerint a zsidó állam fennállása óta soha nem öltek meg ilyen rövid idő alatt ilyen sok palesztint: a több mint kétszáz halott mellett mintegy hétszáz sebesültről számoltak be a hírügynökségek. Ismételjük meg: mindez hanuka ünnepén, ráadásul szombat, azaz sabbát napján történt. Idézzük fel, mit is mond az Úr, Izrael Istene Mózes második könyvében a szombat ünnepéről: ’Vigyázzatok, hogy szombatomat megtartsátok, mert jel az közöttem és közöttetek nemzedékről nemzedékre, hogy tudjátok, hogy én, az Úr szentséget kívánok tőletek. Tartsátok meg szombatomat, mert szent az nektek. Aki megszentségteleníti, halállal lakoljon, s aki dolgozik rajta, irtassék ki népéből. Hat napon dolgozzatok: a hetediken szombat van, szent nyugalom az Úr tiszteletére. Mindaz, aki munkát végez azon a napon, halállal lakoljon. Tartsák meg Izrael fiai a szombatot, és üljék meg nemzedékről nemzedékre. Örök szövetség az közöttem és Izrael fiai között. Örök jel az, mert hat nap alatt alkotta az Úr a mennyet és a földet, és hetednapra felhagyott a munkával.’ Az Úr mondta ezeket a szavakat Mózesnek Sínai hegyén. Ezek a szavak leírattak a zsidóság szent mózesi könyveibe.

Izrael mai fiait nem érdekelte Izrael Istenének előbb idézett parancsa. A szombatot nem tartották meg: dolgoztak keményen, bombák tonnái hulltak alá az égből. Izrael mai fiai megszentségtelenítették a szombat ünnepét, mert az számukra nem volt szent. S a véres munkát másnap – még hanuka ünnepén – is folytatták. Állítólag azért, mert a ködös idő múltán éppen szombaton derült ki az ég, bombázni ilyenkor könnyebb, hasznosabb és kellemetesebb. És jönnek a választások, ilyenkor minden bomba sok szavazatot ér.

A mostani karácsony és hanuka fényei nem ’az egész emberiség gyarapodását’ szolgálták. A fények Palesztina földjén kialudtak, a sötétség legyőzte a fényt, és közben sok vér ömlött. Ártatlan férfiaké, asszonyoké, gyerekeké. Az ünnepet meggyalázták. S a világ vezetői ezt nem mondják ki. Hallgatnak vagy mellébeszélnek. Közben persze megfeledkeznek Istenről, pedig övé minden hatalom és dicsőség. Istennél ez a mostani sabbat, annak megszentségtelenítése is bizonyára feljegyeztetett, mint az örök szövetség megszegése. Egyedül ő tudja, a bűnt milyen bűnhődés követi.”

Írtam fentebb: ez a rövid írásom nagy tetszést aratott zsidó fajvédő körökben. Azantiszemitizmus.hu honlapon – amelynek cinikus alcíme: „A pártatlan dokumentáció” (ha-ha-ha!!!) – egy-két napra vezető anyag lett szerény szövegem ezzel a földszintes szellemiségre valló, bugyuta címmel: „Egy Szalay nevű Bayer”. A nevét természetesen nemvállaló zsidó fajvédő ezt írta a cikkemről:

„A cikk Gyurcsánnyal és Szilivel kezdődik, hogy ők se maradjanak ki, azzal folytatódik, hogy a mai zsidók gyilkosságaikkal megszegték a Sabatot, tehát nem tartják Isten törvényeit (régi antijudaista toposz: a zsidók már nem Isten választott népe), majd magabiztosan közli, hogy ezért nem marad el Isten büntetése. A Szalay nevű Bayer tehát ismeri Isten szándékait.

Vigyázat: aki Isten nevében beszél, attól nagyon sok minden kitelik!”

Amikor szembesültem a ténnyel, hogy én is „antiszemita” lettem (tehát felkerültem a listára!), nagy örvendezés támadt a szívemben. Ezektől ugyanis minden megbélyegzés dicsőség – gondoltam akkor, s gondolom ma is. Ezért ma is örülök annak, hogy idézett szövegemet megírtam – bár fogalmazhattam volna kissé nyersebben is (fajvédőknek ugyanis „keményebb” stíl dukál).

Azon viszont eltöprengtem, hogy fajvédő zsidóink miért nem tudnak tisztességesen magyarul. Ha már arra adták a fejüket, hogy „pártatlan dokumentációval” (ha-ha-ha!!!) múlatják a drága időt, illenék ösmerni az őket befogadó ország nyelvét is – máskülönben nehéz dokumentálni a dokumentálandókat. Isten „büntetéséről” például nem írtam – „bűnhődés”-t említettem. Ráadásul azzal zártam írásomat, hogy csak az Isten tudja, hogy milyen bűnhődés követi a bűnt. A fajvédő honlap viszont azt állította: ismerem Isten szándékait. Hm. A magyar olvasó tudja: ennek éppen az ellenkezőjét írtam.

Nem voltam rest, levelet írtam a fajvédő zsidó honlapnak. S láss csodát: az engem kipécéző fajvédő zsidó személyesen válaszolt. Nevét nem írom le, mert nem a személy a fontos, hanem a jelenség. Nos, fajvédő zsidónknak hiába magyaráztam, hogy tökéletesen félreértette írásom „mennyei” üzenetét – nem értette. Arra gondoltam, írásomat előbb bizonyára lefordították héberre vagy jiddisre, ő ezt a „verziót” olvashatta – innen a félreértés. De nem feszegettem a dolgot, mert hosszú levele mulatságosan pökhendi és kioktató volt, amire válaszolni nem érdemes. Elmagyarázta, hogy nem jól olvasom a Bibliát, s hozzátette: fajvédő zsidó létére hosszú évekig katolikus iskolában tanított (tehát katolikusnak is silány vagyok, ez volt a burkolt üzenet). Mert például – fejtegette hosszasan – a zsidó vallás nem tiltja, hogy adandó esetben a zsidó ember sabbátkor is öljön. Mint tették a cionisták a Gázai övezetben.

A zsidó fajvédővel folytatott levélváltásom nagyon tanulságos volt. Ráébresztett arra, hogy fajvédőkkel lehetetlen a párbeszéd. Ezek értelmes vitára képtelenek, csak stemplizni tudnak. Meg hazudni – rendületlenül.

Telt-múlt az idő, s 2010-ben megjelent az izraeli faji politikát hosszú ideje élesen támadó Noam Chomsky ésIlan Pappe közös könyve: „Gaza in Crisis”. A könyv természetesen nem jelent meg magyarul (bár történetesen mindkét szerző – zsidó). S ebben a kötetben – Chomsky egyik írásában – olvasok valamit a sabbátról. Azt írja Chomsky, hogy a Gáza elleni támadás után az ENSZ segélyszervezetének (UNRWA) a szállítmányát nem engedték be a Gázai övezetbe. A cionista haderő illetékesei arra hivatkoztak: sabbát van, nem tudják megnyitni a határátkelőket. Chomsky levonta a következtetést: a „szent napon” megtagadták az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányt a szenvedő palesztinoktól, miközben ugyanezen a „szent napon” emberek százait ölték meg az amerikai kormánytól kapott cionista repülők és helikopterek. Igen, különös módon lehet értelmezni az idézett mózesi parancsot. Egy fajvédőnek semmi sem lehetetlen.

Illő, hogy a négy évvel ezelőtti cionista támadás évfordulóján a több évtizede tartó palesztin „holocaust” valamennyi áldozatára emlékezzünk. Elsősorban természetesen a gyerekekre, mert a gyermekgyilkolásnál nagyobb gaztettet nehéz elképzelni. S imádkozzunk azért, hogy Palesztina véráztatta földjén végre az igazságosság és a béke legyen az úr.

Szabad Hirek