Ungvári Tamás mondta ezt kedden az ún. „Elie Wiesel”-ről. Az atv Egyenes beszéd című műsorában Bánó András arról faggatta Ungvárit, vajon milyen következményei lehetnek a „Wiesel”-levélnek, ha a világhírű „holocaust”-csaló nem kap kielégítő választ Kövér Lászlótól. A beszélgetés során Ungvári egyszer csak izgalomba jött, s erkölcsi világítótoronyként, fároszként aposztrofálta a Nobel-békedíjas csalót. Ismét betört hát hozzánk a személyi kultusz.

Ungvári elmesélte, hogy 2004-ben ő is ott volt a New York-i konzulátuson, amikor a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét átadták „Elie Wieselnek” (és Henry Kissingernek). Ungvári szerint „Wiesel” azért nem beszél magyarul, mert egykoron „magyar csendőrök vitték el Auschwitz-Birkenauba”, s megfogadta, nem szólal meg magyar nyelven, tehát „tudatosan felejtett el magyarul”. Ungvári butaságot beszél: nem magyar csendőrök vitték a lágerbe „Wieselt”. A Nobel-békedíjas csaló alapítványának a honlapján, a hivatalos életrajzban is az szerepel, hogy „15 éves volt, amikor őt és családját Auschwitzba deportálták a nácik”. Csendőr és náci pedig nem ugyanaz.

Ungvári nem fukarkodott a magasztaló szavakkal. Szerinte a világhíres szélhámos „a világ egyik legfontosabb közéleti személyisége”, „a világ egyik legbefolyásosabb embere”, s éppen ezért meg kellene értenünk, hogy „ez a levél egy atombomba”.

Miért íródott meg ez a levél – tette fel a nagyon bugyuta kérdést Bánó. Ungvári lelkesen magyarázta, hogy Nyirőhöz „nagyon rossz emlékek fűződnek”, például rajongva írt Goebbelsről. Majd hirtelen vágással arról kezdett mesélni, hogy „tavaly vagy tavalyelőtt” az ún. „Elie Wiesel” elkísérte Auschwitzba a világ vezető politikusait, köztük Obama elnököt és Angel Merkel német kancellárt. Az az érzésem, Ungvári megint lódított: arról tudok, hogy 2009 júniusában Obama és Merkel társaságában Buchenwaldban járt a „holocaust”-szélhámos is, s elmondta szokványos beszédét (erre később még visszatérek). De hogy együtt hakniztak volna Auschwitzban – erről nem tudok. Az interneten sem leltem nyomát.

Szóval Ungvári arról beszélt, hogy „Wiesel” több politikus társaságában egy vagy két évvel ezelőtt elballagott Auschwitzba:

„A menetet vezette ez az Elie Wiesel, aki ott szenvedett, akinek az apját megölték ott, s aki az egész világban hajlandó azt vállalni, hogy a világ megváltozott (?!). És még egyet mondott Elie Wiesel éppen ott. Azt mondta, hogy az Európai Unió eszméje abból táplálkozik, hogy ez soha többé ne forduljon elő. Most ezzel az emberrel szembekerülni, miután már nagy nehezen magunkhoz édesítettük (?!), elismertük vele az ő magyarságát is (?!) – ezt nem értem.”

Én sem értem Ungvárit, a „Wiesel-édesítést” és társait. Ha olyan író szerepel a nemzeti alaptantervben, akinek a neve nem tetszik a magyarul nem tudó, nem magyar, nem is hazánkban élő „Wiesel”-nek – akkor már rögtön szembekerültünk vele? Ezt nem értem.

Ungvári ezen a ponton gellert kapott. Azt fejtegette, hogy „a világ egyik morális fárosza” a világhírű szélhámos, aki – most tessék figyelni! – „megvilágítja azt, hogy mi volt a történelem”. Már csak az ütemes taps, meg az „Éljen Wiesel” rigmus hiányzik. Tessék bevezetni minden munkahelyen a reggeli „Elie Wiesel-félórákat”, egyből rend és béke lesz az országban.

Ungvári tanácsot is osztott, hiszen a beszélgetés idején Kövér László még nem írta meg válaszát. Ungvári elmondta: az lenne a jó, a helyes válasz, ha a levélíró tájékoztatná „Wiesel”-t, hogy megfogadjuk a tanácsát, követjük iránymutatását. Nem tudjuk, mit írt Kövér László (hiszen mára elkészült a válaszlevél), lehet, hogy besegített Ungvári Tamás is. Mert Ungvári nagyon érdekes kérdést tett föl:

„Érdemes szembekerülni egy morális hatalommal? Hát előbb üzennék hadat az Egyesült Államoknak, mint Elie Wieselnek.”

Ungvári kimondta a lényeget, amit eddig is tudtunk: a „holocaust-ipar” tényleg nagyobb hatalom, mint az USA. Bánó Andás fel is tette a kérdést: ha nem születik „megfelelő válasz” (?!), akkor mi lesz a „wieseli atombomba” következménye? Milyen „pusztító hatása” lesz a szélhámos levelének?

Ungvári azt válaszolta: nem a külföld reakciója a lényeges, hanem hogy itthon miként vélekedünk. Mert „Elie Wiesel” levele nem külhoni vélemény, a vén szélhámos „a mi emberünk”:

„Elie Wiesel nem a külföld (?!). Elie Wiesel az egy magyarok által elvitt magyar fiú Auschwitzban. Ez nem egy külföldi ember (?!). Ez a mi emberünk, akit kitüntettünk azért a legnagyobb renddel, mert nagyon sokat küzdött azért, hogy ne legyen gyűlölség.”

„Elie Wiesel” tehát nem a külföld. Ő itt van, amikor New York-ban van. Ő a mi emberünk – Ungvári Tamás szerint.

A beszélgetés végén Ungvári ismét „a világ szellemi hatalmairól” beszélt, akik „hatalmas befolyást gyakorolnak a piacra, az emberek kedélyére, a munkakedvére, az olvasmányaira, az iskolákra. És most ezeket a Wass Albertet és a Nyirőt fogjuk tanítani a magyar iskolákban? S nem az Elie Wieselt, aki megírja, hogyan szenvedett, s utána békejobbot nyújtott itt, 2009-ben?”

Az embernek hányni támad kedve, amikor ezeket a mézes-mázos szavakat hallja-olvassa. Végül is kibújt a szög a zsákból: miért nem „Elie Wiesel” műveit tanítják a nebulóknak? Hadd mondjam meg rögtön: volt erre vonatkozó javaslat. Több zsidó szervezet által a NAT-hoz benyújtott módosító indítványok között „Elie Wiesel” irodalmi munkásságának a tananyagba emelése is szerepelt. Mégsem fogják tanítani, hiába „fárosz”, „szellemi nagyhatalom”, aki még a munkakedvünkre, a kedélyünkre is képes befolyást gyakorolni – a tengeren túlról.

Ennyi volt az Ungvári-Bánó eszmecsere lényege. Ilyen áradozást, dicshimnuszt már régen hallottam. Utoljára talán Brezsnyev temetésén hangzottak el ilyen magasztaló szavak.

Zárásul hadd térjek vissza ahhoz az állítólagos (tavalyi, vagy tavalyelőtti) auschwitzi látogatáshoz, amelyre – Ungvári szerint - Wiesel elkísérte Obamát és Merkelt. Ungvári azt mondta: Auschwitzban halt meg „Elie Wiesel” apja. Ha ez igaz, akkor az elhunytnak ez a harmadik halálozási dátuma.

„Elie Wiesel” a Yad Vashemnek leadott adatlapra azt írta – korábban már írtam erről, mellékeltem is a bizonyítékot -, hogy édesapja 1945. január 27-én halt meg Buchenwaldban. Híres könyvében, Az éjszaka című önéletrajzi regényében viszont azt olvassuk, hogy január 28-ról 29-ére virradó éjszaka halt meg az édesapa.

Ráadásul a történtek felidézése is időről-időre változik. 2009 júniusában – Obama és Merkel jelenlétében – az alábbiakat mondta Buchenwaldban „Elie Wiesel”:

„The day he died was one of the darkest in my life. He became sick, weak, and I was there. I was there when he suffered. I was there when he asked for help, for water. I was there to receive his last words. But I was not there when he called for me, although we were in the same block; he on the upper bed and I on the lower bed. He called my name, and I was too afraid to move. All of us were. And then he died. I was there, but I was not there.” (Kiemelés tőlem.)

Tehát „Elie” volt az alsó, az apa pedig a felső ágyon. Érdekes, a híres önéletrajzi regényben más szerepel - a néhány évvel ezelőtt „revideált” változatban is:

„Then I had to go to sleep. I climbed into my bunk, above my father, who was still alive. The date was January 28, 1945.” (Kiemelés tőlem.)

(E. Wiesel: Night. Penguin Books, 2006, 112. o.)

Itt tehát „Elie” van a felső ágyon, az apa alul. Apróság, de „Wiesel” emlékezései tele vannak ilyen apró hazugságokkal (meg hatalmas lódításokkal is). Különös „fárosz” ez az ember. Hogy is mondta Ungvári? Az Amerikában székelő öreg szélhámos „megvilágítja azt, hogy mi volt a történelem”. Ez az, ami nem igaz. Ami hazugság.

Szabad Hirek