2011. január 21. Közélet

No, akkor triumfálok. Személyeskedem. Történt ugyanis, hogy múlt héten Hont András hírszerzős kolléga, amellett, hogy megjegyezte: „bír" engemet (én is bírlak, András), azt írta: még én is „hiteltelen, tájékozatlan európai tótumfaktumokról" írok a médiatörvény-vitában. Azaz, kvázi védem a törvényt, lefekszem a kormánynak, stb. Meg az európai tótumfaktumok nyilván nem is hiteltelenek, nem is tájékozatlanok.

Azt hiszem, Orbán Viktor tegnapi strasbourgi szereplését követően van egy jókora naugyém. Be is váltom: na ugye!

Micsoda kontraszelektált, felkészületlen bagázs ez, atyaég! Ácsorognak leragasztott szájjal, közben maguk előtt tartanak egy üres címlapos, ha jól láttam, censored-feliratos magyar újságot, amelynek címsorában ez olvasható: Magyar Nemzet. No comment, csak hajlerázó röhögés. Muhaha.

Ott van aztán a baloldal frakcióvezetője, Schulz. Vonja vissza, vonja vissza, nem európai a törvény, stb., mert egypárti tagjai vannak a Médiatanácsnak. Aztán a vörös fejjel üvöltő zöld, Cohn-Bendit is ott volt, aki meg keményen megmondta: a média nem is lehet kiegyensúlyozott, mit képzel ez az Orbán!

Utóbbinak nyilvánvalóan fogalma sem volt, hogy a kiegyensúlyozottság követelménye eddig is szerepelt a médiatörvényben, igen, az 1996-osban, ráadásul ugyanazokra vonatkozott, akikre most: a tévékre, rádiókra. Újságokra, netre most sem vonatkozik.

Most meg még bírságolni sem lehet a megsértése miatt, sőt, a rettegett Médiatanács magától nem is kezdeményezhet ilyen eljárást. Schulz-nak meg arról nem volt lövése, hogy a parlament választja a Médiatanács tagjait. Pro forma tehát nemigen lehet hibát találni a törvényben. Az európai tótumfaktumoknak legalábbis nem sikerült.

Ami tehát ott ment tegnap, az Európai Parlamentben, az tiszta politikai csatározás, szívfájdalmak kiöntése a közös plénum elé, olyan felkészületlen és pofátlan beavatkozás egy ország belügyeibe, amit Orbán nagyon jól tett, hogy kikért magának. Nagyjából azt éreztem, hogy engem is képvisel a miniszterelnök, ami nem rossz érzés.

Az elmúlt hetekben ugyanis volt néhányszor alkalmam a médiatörvényről tájékoztatni a nemzetközi sajtót, s a konklúzióm nekem is az volt: bizony, a Fidesz majdnem bármit megtehet a kétharmaddal. Ha viszont ez nem tetszik, ezt kell írni, tisztán, vagy mocskosan, ahogy a német lapok rögtön áprilisban tették. Hagyjuk ezt a törvényesdit!

Hívják föl Konrád Györgyöt, akinek a megszólalásaitól ugyan igencsak büszke liberális barátaim is hülyét kapnak, és kikérik maguknak, hogy ezzel a magyar viszonyokban tökéletesen járatlan, baromságokat (az utcán az emberek már nem mernek politikáról beszélni Magyarországon, stb.) összehordó öreg rettegővel azonosítsák őket, de Konrád bevált, nem kell szöszölni.

Mindezzel együtt persze sosem mondtam, hogy a törvény jó, meg szükséges. Nem az. Jogilag ugyan jó érv, hogy az eddigi törvényekből lett átemelve a sokat vitatott passzusok zöme, de hadd ne legyen már referenciapont számomra a későkádári sajtótörvény, meg az 1996-os médiatörvény, amelyeket egyébként éppen leváltani volt hivatott az új.

Az a törvény, amelynek megvédésére a legjobb érv, hogy nem is új, nem is változtat semmin se, alighanem felesleges (és itt nem az előremutató szakmai részekről írok, hanem a szólásszabadság-vitában elhíresült politikai koncepcióról). Kevés problémát oldhat meg, azokat ráadásul - ha tényleg a kiskorúak és az emberi méltóság védelme volt a cél - sokkal hatékonyabban lehetett volna kezelni egy ptk- vagy btk-módosítással, ha valóban annyira fontosak társadalmilag. Egyébként nem azok, s ez az általános felismerés jogosan szüli a feltételezést, hogy akkor itt valami más van a háttérben.

Az ilyen feltételezgetések viszont nem az EU asztalára tartoznak. Az ő dolguk, hogy megvizsgálják a szabályokat és szóljanak, ha valamelyik ellentétes a közös európai blablablákkal.

Persze a túlburjánzó, eszetlen bürokratizmus EP-nek nevezett szentélyében mindenki elmondhatja a véleményét, csak akkor azt mondja. Hogy utálom Orbánt. Félek tőle. Mert csak. Vagy támassza alá félelmeit magyarországi eseményekkel. Hopp, az már nem fog menni. Akkor meg tényleg ragassza le a száját nyugodtan, és ücsörögjön, csak úgy transzparensek nélkül. Mindenki jobban jár.

Az ugyanis, ha Orbánék rosszul kormányoznak, ha megutáltatják magukat a néppel, a mi ügyünk. A mienk, magyaroké, akik közel vagyunk az eseményekhez, nem vagyunk egészen idióták, tudunk dönteni, legközelebb 2014-ben fogunk is.

Hogy a médiánál maradjunk: konkrétumok, változások, személyi döntések születnek, eldöntjük, tetszenek-e vagy sem. Ha nem, akkor szólunk. Írunk.

Mert Magyarországon sajtószabadság van. Bizony.

Ha például újraindul a kultúrkampf, ha a Fidesz kulturális üzenete az, hogy mondjuk a Petőfi Rádióra csak úgy, a kinevezett főszerkesztő ízlése miatt Bikinit és Vörös Istvánt kell pakolni, akkor az a dilettantizmus és az áporodottság üzenetét dobja majd sok fiatal választókorú lelki postaládájába. Ilyen húzásokkal gyorsan el lehet veszíteni őket.

Mert bizony, a kulturális üzenetek a legerősebb üzenetek. Trendi ellenzék, gyöpös, a „ mai világból" semmit nem értő kormánypártok - könnyen, gyorsan kialakulhat ez a kép. Ha a Kossuthon a hírszerkesztésnél a politikai szempontok megelőzik a szakmaiakat, ki fog lógni a lóláb, hiteltelenedéshez vezet a dolog. És meglesz a hatása.

Ahogy az összes többi döntésnek is (például, ha Ókovács alatt nézhető és korrekt lesz a Duna). Mert a hírt, a kormány döntéseinek következményeit a 21. században, a net korában tényleg nem lehet elhallgatni, legfeljebb késleltetni lehet az elterjedését. Sokáig azt sem.

Ha tehát rossz, sokaknak nem tetsző döntések születnének sorban, akkor az lesz, hogy a mostani kormánypártok elveszítik a következő választást.

Mert Magyarországon demokrácia van. Bizony.  ( hetivalasz.hu)

Kommentál

A majmok bolygója leszált az unió gyülésére..

JOBBOLDALI  GONDOLAT