2010. augusztus 22. Közélet

Nyilván nem jött még el az ideje annak, hogy pánikba essék az alvilág. Keményebb gyerekek a bűnözők annál, mint hogy bizonyos törvénykezési fordulatok zavarba ejtsék őket.

Ehhez képest mégis hangos felháborodás követte azt, hogy néhány napja átkerült a „szabálysértési lopások” ügye a bíróságokhoz, s hogy ezek az esetek akár elzárással is büntethetők. Hogy mindez csak fideszes keménykedés lenne?!

A szabálysértések dolga a magyar hétköznapok neuralgikus pontjává változott. A balliberális kormányzat húszezer forintra emelte a szabálysértési értékhatárt, és ez tág teret nyitott a tolvajok számára. Többek között ennek köszönhető, hogy sok magyar faluban, különösen a kisebb településeken, ellehetetlenült az élet. Mindez odáig fajult, hogy már nemcsak a konyhakerteket hagyják parlagon az emberek, de állatokat sem tartanak. Minek, amikor úgyis elviszi más.

Első ránézésre csupán egy hülye, minden logikát és tisztességet mellőző, jellemzően liberális lépésnek tűnhet a szabálysértési értékhatár felemelése. De tényleg csak a filantrópia megszokott idiotizmusa lenne ez? Szó sincs róla. A szabálysértési értékhatár felemelése is része annak az egyébként bonyolult stratégiának, amely jellemzően az alvilággal szeretné legyűretni, és folyamatosan terror alatt tartani a magyar társadalmat. Nincs differencia. Ez a lépéssorozat éppúgy sújtja a baloldal és jobboldal szavazóit, mint az átlag magyart és a polgárként élő, törvénykövető cigányságot. Még ha még oly vékony is ez roma réteg. És teszi is a dolgát ez a népes alvilági rohamosztag. A liberális politikai propaganda pedig körömszakadtáig védi őket. Tagjainak döntő többségét etnikai üldözöttként tünteti fel, a felül lévő krémet pedig politikai üldözöttként mutatja be. Alant olaszliszkai „testvéreink” vannak, felül pedig a Hagyó Miklósok. A lényeget tekintve nincs különbség a piramis rétegei között, mindegyik pénzre és hatalomra vágyik. És persze összeköti őket az a zsigeri, amúgy csak spirituálisan értelmezhető gyűlölet is, amelyet a magyar táradalommal, magyar nemzettel szemben éreznek.

Természetesen egy jobboldali kormánynak kutya kötelessége ellentartani ennek a folyamatnak. Még akkor is, ha az intézkedéseit egyre több és hevesebb kritika éri a baloldali médiában. Itt van például az MR1 reggeli műsora, a 180 perc. Nem a 168 óra, az csak szellemi elődje volt ennek a produkciónak! Nos, a reggeli műsor bő terjedelemben foglalkozott a szabálysértési ügyeket érintő jogszabályi változásokkal. Kiderült, hogy elhibázott döntést hozott a kormány, illetve annak parlamenti többsége. Mert nincs elég börtön, nincs elég bíró és bírósági alkalmazott, sőt, nincs elég tárgyalóterem se, és igen kétséges, hogy a kiszabott elzárásoknak meglesz-e a visszatartó hatásuk. Azon már meg sem lepődhetett az átlag hallgató, hogy egyetlen jobboldali politikust sem szólaltattak meg az ügyben. Pedig egy Balsai Istvánnak, egy Répássy Róbertnek, egy Lázár Jánosnak biztosan lett volna mondanivalója az ügyben. Nem is akármilyen! Csak hát ők valószínűleg az áldozatok, illetve a törvénykövető társadalom felől nézték volna ezt az egészet, márpedig olybá tűnik, mintha ez nem illene a reggeli műsor koncepciójába. Tegyük hozzá, politikai koncepciójába. Csodálkozni csak azon lehet, hogy a polgári kormány szemmel láthatólag semmit sem tanult 1998-ban elkövetett hibái-ból. Most sem tesz rendet a közszolgálati médiában, ami azért is furcsa, mert másfél hónap sincs már hátra az önkormányzati választásokig.

A szabálysértési értékhatár felemelésének természetesen megvolt a maga etnikai vetülete is, ami azért fontos, mert a magyar társadalom legyűrésének másik lehetőségét épp az etnikai feszültségek gerjesztésében látta a balliberális hatalom. Egy komplex rendszert hozott létre, ahol az elemek mindegyike kapcsolódik valamilyen módon a másikhoz. Természetesen mint minden létrehívott akciórendszer, ez is eszkalálódik. A minap a XIII. kerületben „g...ci fideszesek” felkiáltással rontott neki egy roma az éppen plakátot ragasztó polgári aktivistáknak. Ez ugyebár Szanyi pátriája. Kés volt a cigány kezében, s mindjárt ki is fosztotta az aktivistákat. Egyiküket, aki nem adta át a mobiltelefonját, meg is szúrta. Minden szintetizálódott ebben a drámában, összeölelkezett a politikai terror és a közönséges rablás. No meg folyt a vér, hogy tudják a magyarok, kié a hatalom.

Ezen a ponton leginkább Olaszország juthat az olvasó eszébe. Az olasz kormány, amelynek az Uffizi képtár felrobbantásával akarta a tudomására hozni a maffia, hogy kié a hatalom. Erre a kormány antifasiszta harcra hívta az olaszokat az alvilág ellen. Mert érezte, mi forog kockán.

(MHO alapján JOBBIK GONDOLAT)