2012. június 19. Közélet

Elérte a sajtó furcsa népszerűsítő hatása a Sziriza pártot is. Egy-egy párt, város, esemény neve hosszabb ideig forog a médiában, ezért mindenki felismeri, majd jelentősége csökken, így kevesebbet említik, az emberek pedig elfelejtik. Valaha mindenki tudta, hol van Afganisztánban Mazari-Sarif, mit értünk a nakba kifejezés alatt, s most itt a Sziriza, amely egy mindenki által ismert szélsőbaloldali görög párt. Két év múlva ugyanezt megkérdezve vajon ki fogja felismerni Ciprasz alakulatát? Vagy Cipraszt magát?

Mivel az Új Demokrácia győzött Görögországban, nagy örömünnep vette kezdetét Brüsszelben is, hiszen ők a régi gárda képviselői, akiket ismernek. Persze mindenki tudja, Görögországban és Brüsszelben is, hogy ez a mentőcsomagosdi csak a problémák elodázására jó (persze arra nagyon), meg nem oldódik tőle semmi. Görögország nem fog a csomagtól rátérni a jó útra, mert itt az alapokkal van baj, gazdasági és politikai értelemben egyaránt. A görög választások eredménye az utóbbira nagyon szépen rávilágított. A lakosság számára már édes mindegy, hogy valaki milyen politikai irányvonalat követ, a törésvonal nem a vörösök és a feketék között húzódik, hanem a mentőcsomag elfogadói és elutasítói között. A nagykoalíció mindig is a demokrácia megcsúfolása volt, Görögországban most mégis működhet, persze csak akkor, ha az Új Demokrácia–Paszok-koalíció „nagynak” számít.

Valaha a szocialisták valóban nagyok voltak, de ma nem ők a legnagyobbak a baloldalon. Hanem a Sziriza. Három roppant érdekes nap előtt áll Görögország, ahol a valójában kicsi Paszok igyekezhet királycsinálóvá válni. Magával akarja vinni a Szirizát a kormányba, vagy legalábbis ezzel fenyegetőzik, hátha sikerül a várható kudarcot a nagyon vörösök nyakába varrni. Jellegzetes gazdasági újságírós közhellyel élve „Görögország csődjét már beárazta a piac”. Ma valószínűleg annak vagyunk tanúi, ahogy a hitelezők igyekeznek hozzájutni a pénzükhöz, azaz nem engedik összeomlani a voltaképp már rég csődbe jutott országot. A kását soha nem eszik olyan melegen, ahogy főzték, azaz Görögország sem omlik össze, összeurópai armageddont okozva. Nem várható kommunista hatalomátvétel Athénban, vörös inges rohamosztagokkal és összetört kirakatokkal, az Arany Hajnal nácijai sem fognak statáriumot tartani. Ezek a rémisztő képek inkább akciófilmekbe valók vagy a II. világháború idején voltak jellemzőek, ma az összeomlások sokkal finomabban mennek végbe.

A bizonyos beárazott bukás csak akkor történhet meg, ha már senkinek sincs szüksége Görögországra, vagyis sokkal nagyobb bajban vannak annál, hogy egy másik, nagy gondokkal küzdő országra is figyeljenek saját befektetéseik miatt. Közelítünk efelé, de még nem tartunk ott. Nagy gond ugyanakkor, hogy könnyen önmagát beteljesítő jóslattá válhat az állandó károgás az államcsődről. Annak ellenére, hogy az Európai Unió derekasan elrontotta a XXI. századot, a kudarcnak mindig van alternatívája. A feladat talán a hisztéria csökkentése, az okok feltárása és a mindennapi politikai-gazdasági érdekek szem előtt tartása helyett a hosszú távú gondolkodás előtérbe helyezése volna. Görögország nélkül nincs euró és Európai Unió, bárki bármennyit is keressen a szebb napokat is látott ország billegésén.

A görög válság hisztériája sokkal rosszabb volna, ha a kék-fehérek nem vitézkednének a foci-Eb-n. Ma a görögök – no meg az európai politikusok és elemzők – a focit nézik. Csütörtökön Görögország pikáns módon épp Németországgal fog szembeszállni. A görögök híresen lelkesek. A németek pedig mindig győznek.

Szabad Hirek