Nem követtek el törvénysértést a müködésükkel.

Nem emlékszem, hogy az eddig eltelt életem során a szombat reggel valaha is egy bíróság előtt kezdődött volna számomra. Ám ez egy ilyen nap. Öt bajtársam vár ma ítéletre gyorsított eljárás keretében a Debreceni Városi Bíróságon, természetesen ott a helyem, sok más jobbikossal és szimpatizánssal egyetemben. Az épületbe persze nem juthatok be, az Iparkamara utcát a készenléti rendőrség tagjai zárták le.

 
Nem, nem Magda Marinko perújrafelvétele folyik odabenn, nem is egy világszerte körözött terrorista tartózkodik a sokat látott falak között, de még csak nem is azon bűnözők tárgyalása következik, akik pár hete olyan súlyosan bántalmazták az idős hajdúhadházi nénit, hogy szegény nemrég belehalt a sérüléseibe. Nem. Öt tiszta tekintetű, hazáját szerető magyar fiatal áll ma bíróság elé, akiknek annyi a "bűnük", hogy aláírást merészeltek gyűjteni Hajdúhadház lakossága körében, miszerint a helyiek támogatják-e a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tevékenységét. Narancsköztársaság, 2011.

Tizenöt személyt engednek be a bíróság épületébe, mi, többiek kint várakozunk. Beszédbe elegyedek egy polgárőr bajtársammal. Ő is az aláírásgyűjtők között volt, bár őt nem vették őrizetbe mindenféle mondvacsinált indokokkal. Azt meséli, az aláírások jelentős részéért még csak házhoz sem kellett menniük; jöttek az emberek maguktól, és nevüket adták azon óhajukhoz, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület igenis maradjon Hajdúhadházon. Így nem csoda, hogy órák alatt több ezer támogató aláírás gyűlt össze.

Közben a készenlétiek sorfala egy időre megsűrűsödik. "Nocsak, erősítés?" - hangzik a találgatás a sorainkból, de aztán kiderül, csupán a váltás jött meg.

Nálunk nincs váltás, egyaránt kitart idős és fiatal, debreceni és más városbeli, csonkaországi és határon túli. Merthogy például Nagyváradról is érkeztek olyan magyarok, akik a hírek hallatán úgy érezték, itt a helyük. Tisztelet és köszönet érte!

Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni frakcióvezetője egyszer csak elkiáltja magát: "Doktor Kotász! Doktor Kotász!" - Harsány nevetésben tör ki mindenki, aki látta a Tanú című filmet. Márpedig ki nem látta? (A készenléti rendőrök talán nem, mert ők most nem kacagnak.)

Megunjuk a tehetetlen várakozást: Menjünk ki Hadházra, nézzük meg, mi a helyzet! A Jobbik debreceni elnökével és a Szebb Jövő havilap főmunkatársával autóba ülünk. Irány a négyes főút!

A hadházi vadászházban berendezett bázison rend és nyugalom honol. A zászlórúdon a trikolórt és az árpádsávos lobogót lengeti a szél, odabenn nemzeti zene szól. A bejárat előtt nagy zsákokban krumpli és répa hatalmas halomban, bent paprika, tojás, liszt, cukor, egész kacsák - mind-mind a helyiek adománya.

 
Az egyik polgárőr meséli, hogy a napokban felkereste őket egy 80 év körüli nénike. Megjelenéséből kitűnt, hogy igencsak élére kell raknia a nyugdíját, ha ki akar jönni belőle. Bottal is nehezen járt, csíkos kis szatyrában egy kiló lisztet, tíz tojást, némi száraztésztát és nescafét cipelt el a polgárőrök szálláshelyére, és csak annyit mondott: "Köszönjük, hogy itt vannak, maradjanak még sokáig!" A rettenetes, félelemkeltő, garázda polgárőrök pedig megkönnyezték a jelenetet.

Másikuk arról számol be, hogy pár napja odalépett hozzájuk egy helybéli fiatalember, és így szólt: "Tudjátok, mit szoktunk csinálni, amióta itt vagytok? Esténként kiülünk a feleségemmel az erkélyre, és hallgatjuk a csendet. Nem ugatnak a kutyák, nem bömböl a lakodalmas zene, nem randalíroz senki, béke és nyugalom van."

Kitartást kívánunk, és visszaindulunk Debrecenbe.

A városi bíróság épülete előtt a helyzet változatlan. Idegtépő várakozás, telefonálgatás, hírek és álhírek, nevetgélő készenléti rendőrök, na meg egy kajafutár, aki bebocsáttatást kér a kordonon túlra. Merthogy az Iparkamara utcában nemcsak a bíróság székel. Felmerül bennünk is az ötlet, hívjuk fel Rubi Gergőt, rendeljenek pizzát, hátha akkor be tudunk jutni az épületbe.

Régi, jól ismert harcostársam közeledik, szívélyesen üdvözöljük egymást. Az ő szavára úgy építenék házat, mint egy gránitsziklára, tehát megkérdezem tőle: "Igaz, hogy cigányok is aláírták az íveteket?" Mire csak annyit mond: "Nem is kevesen." Nekem pedig ennyi bőven elég.

 
És aztán eljön a felemelő pillanat... Először csak egy rövid üzenet érkezik az egyik benn tartózkodó országgyűlési képviselőnktől a telefonunkra: GYŐZTÜNK! Nem sokkal később pedig megjelennek az immár felmentett bajtársaink... A közönség percekig tartó vastapssal fogadja őket, majd elszavaljuk a Magyar Hiszekegyet. A hangulat leírhatatlan. Néhány rendőr arcán a megkönnyebbülés, másokén az értetlenség, némelyekén a feszengő szégyen. És végül zeng a Petőfi tér a jól ismert köszöntéstől: ADJON AZ ISTEN - SZEBB JÖVŐT!

(szebbjovo.hu)

JOBBOLDALI GONDOLAT