Nem kétséges, most már csak nagyon kicsi hiányzik. Talán már csak egy lépés, talán már csak hetek választanak el minket attól, hogy Ferenc befejezze a munkát, aminek a végén majd minden a helyére kerül. Aminek folyományaként az elvtársak most éppen MSZP-nek hívott megélhetési vállalkozása végleg a szemétdombon végzi.

Tudom, nem szép dolog a káröröm, de azért valljuk meg, van ebben a haláltusában valami szívet melengető. Abban meg pláne, hogy az elvtársak most egymással játsszák el azokat a gátlástalan kis trükköket, amit oly sokszor magával az országgal tettek meg. Igazán jó látni, hogy az emeszpé vezetése most önmagát szalámizza le, azt meg még inkább, hogy a korábban megváltónak tartott fő pojáca miként rángatja a guillotine kötelét a Párt feje felett.

Közben pedig megy a felvilágosult baloldali magyarázkodás a maradék szavazótábor és a közvélemény felé, hogy milyen komoly ideológiák mentén zajlik a versengés, hogy a tét a baloldal megújítása.

Pedig ennek a harcnak ehhez túl sok köze nincsen. A tét sokkal inkább arról szól, hogy a pártszakadás után ki lesz az, aki viszi a koncot, ki lesz az, aki tovább használhatja a szervezet meglévő vagyonát és infrastruktúráját. A harc az elvtársak között erről szól, minden más csak álszent szövegelés a megújulásról, a demokratikus vitáról, meg a többi jól ismert és semmitmondó baloldali szlogenről.

És hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja az elvtársak szombati választmányi ülése is, ahol a Mesterházy-féle vonal egyetlen lényegi határozatot hozott:

„Az MSZP és a párt vagyona egy és oszthatatlan.”

Ez a lényeg. Minden más csak vakítás. Azaz Gyurcsány nem viheti a pártkassza kulcsát? Vagy majd a Mazsihisz támogassa? Vagy a Nemzetközi Zsidó Védelmi Liga?

A választmányi üzenetet természetesen Gyurcsány nem hagyta szó nélkül és az elmúlt hónapok szokásainak megfelelően egy fészbúk bejegyzésben válaszolt az elvtársainak:

„Dörgedelmesen mondják: a párt vagyona egy és oszthatatlan. Mint egy rossz házasság végén a veszekedő asszonyka, aki ráül a mosógépre és hadonászva közli, hogy azt nem adja, az az övé. Drága barátaim, ki a frászt érdekel a mosógép? Kit izgat a pártvagyon? Engem nem, bennünket nem. (…) Olyan ócska dolog azt feltételezni, hogy minket két pártiroda, négy számítógép és három fénymásoló hoz izgalomba. Nincs szükségünk az MSZP vagyonára. Arra van a legkevésbé szükségünk. Amire meg szükségünk van, azt meg már nem nagyon találjuk az MSZP-ben.”

[a teljes facebook-bejegyzésért katt a linkre]

És Ferenc ezen utolsó mondatával rátapintott a lényegre. Mára a Pártban már tényleg semmi olyan nincs, amire neki szüksége lehetne, mert egy elvhű elvtárs pénz és hatalom nélkül semmit nem ér. E kettő pedig egyre inkább hiánycikk a szegfűs gyülekezetben. Mára elfogytak a nokiás dobozok, elfogyott a hatalom. Amire ezeken kívül Ferencéknek meg tényleg szükségük lenne, mint például gerincre, azt pedig a Pártban valóban hiába keresik, mivel az nem csak most hiányzik, hanem nem is volt ott soha sem.

De legyen majd bárhogy is, nekünk most tényleg nincs más dolgunk, mint hátradőlve élvezni az előadást. Ebből a sz@rdobálásból se mi, radikálisok, se az ország nem tud rosszul kijönni. A Párt kettészakadása után lesz egy Gyurcsány vezette közutálatnak örvendő SZDSZ-2 típusú társaság, ami szép lassan züllik majd lefelé, és lesz egy balfék irányítgatta elvtársi elfekvő, ami előtt szintén nem áll valami fényes jövő. Az ország pedig kap két marginális balliberális pártot, ami egyenként küzd majd az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésért.

Mint látható vannak olyan alkalmak, vannak olyan célok, amikor jó az, ha Gyurcsány gátlástalansága és gazembersége a szorgalmával és a kitartásával párosul. Így aztán jelen helyzetben nem is mondhatunk mást:

Feri, most már tényleg ne hagyd abba!