Az előadó Tony Anatrella katolikus pap volt, a téma szakértője, aki maga is tapasztalt pszichoterapeuta, és aki az elméleten túl gyakorlatban is foglalkozik a homoszexualitásukat nem kívánt vonzalomként megélő emberekkel. Több egyetemen tanít, és a Család Pápai Tanácsának tanácsadója.

A Szentatya Caritas in Veritate kezdetű enciklikájából idézve az előadó kiemelte, hogy „a természet nem csupán olyan alapanyag, amelyről saját tetszésünk szerint rendelkezhetünk, hanem a Teremtő csodálatos alkotása, amely magában hordja a maga sajátos „grammatikáját”, megadva önnön értelmét és ismérveit a nem pusztán gyakorlatias és önkényes felhasználás számára” (CV. 48).

A gender-elmélet kapcsán kifejtette, hogy e fogalom eredetileg egy pozitív kezdeményezést takart, amely a nők egyenjogúságáért és a homoszexuális hajlamú emberek hátrányos megkülönböztetése ellen küzdött. A mai napig használják szociológiai értelemben, amikor azt kutatják, hogy a férfi és a női nemi szerepeket mennyire befolyásolják a társadalmi körülmények. Maga a gender szó „nem”-et jelent: azonban a biológiai nemet jelölő „szexus” szóval ellentétben a társadalmi nemet jelöli. A gender-ideológia ma már odáig megy, hogy azt állítja: az ember csupán a társadalom terméke. Ezáltal tagadja az emberi természetet, és az emberi jogok nevében azt követeli, hogy az ember maga választhassa meg társadalmi nemét.

Ilyen módon a hagyományos férfi és női szerepeket is tagadja, mint ahogy tagadja az apai és anyai hivatásokat is. A gender-ideológia térnyerésére Anatrella konkrét példaként említette Spanyolországot, ahol a Polgári Törvénykönyvből száműzték az „apa” és „anya” kifejezéseket, és ezeket a „szülő 1”, „szülő 2” kifejezésekkel helyettesítették. További példaként említette Argentínát, ahol a „férj” és „feleség” fogalmát helyettesítették a „szerződő felek” kifejezéssel.

A férfi és a nő egyenjogúságát az egyház kezdete óta hirdeti. Azonban az egyház a kinyilatkoztatás alapján minden ember istenképmási teremtettségét is hirdeti: az Isten képére és hasonlatosságára férfinak és nőnek lettünk teremtve, és nem csupán a társadalom által befolyásolt, társadalmi nemüket szabadon választó, semleges lényeknek.

A gender-elmélet mindenféle társadalmi vita nélkül, a kulissszák mögül jelent meg az életünkben. A legtöbb jóérzésű ember talán hihetetlennek is tartja az emberi természet ilyen módon történő megcsúfolását. Ma már azonban nagy nemzetközi szervezetek, mint pl. az ENSZ és az EU is nagy erőforrásokat csoportosítanak a gender-ideológia terjesztésére: ajánlásokat fogalmaznak meg tagállamaik számára, és sok esetben a támogatásokat is a gender-ideológia bevezetéséhez kötik. A másság tiszteletének nevében éppen az ember igazi másságát, férfi és női létét, illetve az ebben való egységét rombolják.

II. János Pál gondolataihoz kapcsolódva az előadó kifejtette, hogy a férfi és a nő egy eredeti egységet alkotnak, amit fenntartanak nemiségükben és az élet továbbadásában. A férfi és a nő különbözősége tehát azon túl, hogy egységet teremtő, még életadó is.

A gender-ideológiát – annak abszurd mivolta ellenére – alapvetően két csoport támogatja erőteljesen: egyik a feminista lobbi, a másik a meleg lobbi. Fontos azonban látni, hogy nem minden feminista és nem minden homoszexuális hajlamú ember azonosul ezzel az ideológiával: ellenkezőleg, mind a feministák, mind a homoszexuális hajlamot hordozók körében csupán egy kisebbség az, aki ezt a harcos hozzáállást képviseli. A feministáknál az ún. „áldozati feministák” (féministe victimaire) azok, akik ebbe a körbe tartoznak: ők a női létet egy sorscsapásnak tartják, és nőiségüket úgy élik meg, mint egyenlőtlenséget, sőt alárendeltséget a férfival szemben. Sokszor a természet igazságtalanságának nevezik azt, hogy csupán a nő tud gyermeket kihordani, és hogy a férfi nem képes szoptatni – ezt a „természetellenességet” óhajtják megváltoztatni.

A homoszexualitás kapcsán az előadó kifejtette, hogy sokszor téveszmén alapulnak még a keresztény emberek ismeretei is. Anatrella elmondta, hogy a mai napig nincs semmiféle tudományos bizonyíték arra nézve, hogy a homoszexualitás genetikailag lenne meghatározott. Ezzel szemben sok kutatás mutatja azt, hogy a homoszexualitás az ember pszicho-szexuális fejlődése során bekövetkezett sérülés eredménye: arról van szó, hogy valamilyen trauma okán a fiatal tudat alatt elutasítja az azonos nemű szülő szerepét, nem óhajt olyanná válni.

Ez a trauma – vagy traumasorozat – lehet egy teljesen hiányzó vagy rossz, negatív mintát adó anya vagy apa (vagy anyakép, illetve apakép): a gyermek úgy érzi, hogy ha ezt jelenti férfinek/nőnek lenni, akkor ő inkább nem kér ebből az identitásból. Genetikailag azonban minden emberbe bele van kódolva, hogy férfi vagy nő, és a pszichés fejlődése során megsérült fiatalt is a teljes identitású nővé, illetve férfivá válás hajtja: a sérült identitást előbb-utóbb azonos nemű párkapcsolatokban próbálja kiteljesíteni. Ezek a kapcsolatok azonban képtelenek kipótolni a sérült identitást.

A homoszexualitásukat nem kívánt vonzalomként megélő emberek számára azonban jó hír, hogy van fejlődési lehetőség, lehet erősödni a férfi/női identitásban, csökkentve a homoszexuális irányultságot, illetve sok esetben teljesen megváltoztatva azt: az előadó több esetet említett saját praxisából, ahol homoszexuális hajlamú fiú a terápiának köszönhetően kialakított egy heteroszexuális identitást, megnősült és mára gyermekeket nevelnek feleségével. Anatrella arra is felhívta a figyelmet, hogy egy kamaszkori homoerotikus vonzalom osztálytárshoz, tanárhoz, stb. még nem jelent feltétlenül homoszexuális hajlamot, egy ilyen időszakos vonzódás lehet egy teljesen egészséges heteroszexuális fejlődés egyik állomása a nemi identitás keresésének idején.

Az egyház álláspontja igen egyértelmű és következetes ezekben a kérdésekben. A Caritas in Veritate enciklika is leszögezi, hogy „az élet iránti felelősségteljes nyitottság társadalmi és gazdasági kincs” (CV. 44). Ennek megfelelően az egyház az államokat is arra hívja, hogy „olyan politikai intézkedéseket eszközöljenek, amelyek elősegítik az egy férfi és egy nő közötti házasság által megalapozott családnak, a társadalom alap- és életsejtjének középpontba kerülését és sérthetetlenségét.” (CV. 44) Mindannyiunk közös keresztény hivatása, hogy az élet kultúrája mellett tegyük le a voksunkat, és az anyaszentegyházzal egységben azt következetesen képviseljük családjainkban, munkahelyeinken, közösségeinkben.( Magyar Kurír)

Szabad Hírek