2012. december 13. Közélet

Minek ennyi értelmiségit képezni, így is tele van az ország diplomás McDonald’s alkalmazottakkal?

Divatos, de legfeljebb csak részben igaz közhely,s a kormány elképzelései ezen nagyjából semmit se fognak javítani. Számos felmérés kimutatta már, hogy az egyetemet végzettek körében jóval alacsonyabb a munkanélküliség, vagyis igenis, diplomával még mindig könnyebb elhelyezkedni. Ezzel együtt igaz, hogy nagyon sokan nem, vagy csak a tanult szakmájuktól idegen területen jutnak álláshoz diploma után. A jelenlegi keretszámok viszont azokat a területeket is sújtják, ahol még a válság közepette sem nehéz elhelyezkedni (mérnök, informatikus, vegyész, közgazdász).

Ugyanakkor a jövőben nem fognak kevesebb hallgatót felvenni az egyetemekre – a változás „csupán” annyi lesz, hogy ezek 90%-a költségtérítéses formában tanulhat. Vagyis: akkor tanulhat, ha a családja megengedheti magának, vagy vállalja az eladósodást előre akár évtizedekre is. A szegényebb és a hitelektől – az elmúlt évek tapasztalatai alapján teljesen jogosan – ódzkodó fiatalok tömegei viszont ki fognak szorulni a felsőoktatásból. S miután ők nem élnek a költségtérítéses szakfelvételi engedélyükkel, helyükre lépnek a rosszabbul teljesítő, a felvételi sorrendben mögöttük álló, de jómódúbb fiatalok. Magyarul: elvesztünk egy csomó ifjú tehetséget, ezzel szemben pár évtizeden belül kialakul egy kizárólag vagyoni alapon létrejövő kontraszelektált „értelmiségünk”.

18 éves korom óta melózom, miért finanszírozzák az én adómból, hogy az egyetemisták kávézókban, büfékben és kocsmákban töltsék a napjukat?

Tény és való, hogy egy átlagos csütörtök estén a nagyvárososok alkoholfogyasztásának átlag 2/3-át egyetemisták adják, mint ahogyan az is, hogy ez a hét egyetlen napján sem csökken 20% alá. Az is nehezen vitatható, hogy alig-alig találunk olyan fiatalt a hazai felsőoktatásban, akiknek egy félévben legalább kétszámjegyű ellógott órája ne lenne. Mindez persze erkölcsileg elítélendő, hiszen a szorgalom jó, a lustaság meg ugye rossz, ezt a tücsök és hangya meséje óta tudjuk. Csakhogy, ha a tücsök egész nyáron melózott volna hegedülés helyett, akkor a hangya megérdemelt téli lazítása idején nem tudna jó zenéket hallgatni. Vagyis: bármilyen piszkosul nehéz is elfogadni ezt egy traktoron ülve, egy gyártósor mellett állva, vagy a volánt markolva napi 10-12 órán át – az értelmiségi léthez nélkülözhetetlenül hozzátartozik az a gyakran semmittevésnek látszó tevékenység, amit gondolkodásnak, vagy alkotásnak nevezünk. A naphosszat kávé és sör mellett hesszelő egyetemisták nem csak lerészegednek estére – de jobb esetben egymással beszélgetve, vitatkozva, világmegváltva ilyenkor alakul ki a világképük, szakmai látásmódjuk.

És könnyen lehet, hogy ennek folyamányaként olyan ötletei támadnak, mint pl. a robbanómotor, amellyel a traktor és a kamion is működik, esetleg feltalálja az antibiotikumot. Ha meg mihaszna bölcsész, akkor talán épp megszületik a fejében a szociálisan gondoskodó állam ideája, amelynek köszönhetően Te, kedves melós, ma nem 20 négyzetméteres lyukban élsz, nem 16 órát dolgozol, a parasztot meg nem pofozhatja fel a gazdatiszt, mint mondjuk száz esztendővel ezelőtt. Ezeket a dolgokat ugyanis mind kivétel nélkül rohadtul ráérő értelmiségiek találták fel – és láss csodát, a világ ettől jobb lett.

Persze ez azokra a baromságokra is igaz, amelyektől meg sokkal rosszabb lett. No, meg azt is látjuk, hogy korunk egyetemistáinak jelentős, és sajnos egyre jelentősebb részét az akciós bacardikólán és a koleszok mellékhelyiségeiben lezavart negyed órás numerákon kívül nem sok minden érdekli. De ettől a fenti állítás még igaz marad: az egyetemistának idő – mégpedig sokszor a formális tanulásból ellógott idő – kell ahhoz, hogy valóban széles látókörű értelmiségi váljon belőle, és így utólag megszolgálhassa a társadalomnak, hogy az lehetővé tette a tanulását.

Miért én az én adómból finanszírozzam mások tanulását?

Először is: az egyetemisták oktatásának költségeit mindenekelőtt a szüleik finanszírozzák, az általuk befizetett adóból. A jelenlegi siralmas demográfiai viszonyok között ez általában azt jelenti, hogy két ember – apuka és anyuka – adózik azért, hogy egyetlen, esetleg két gyermekük diplomát szerezhessen.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők ráadásul átlagosan jobban keresnek, mint azok, akik nem végeztek egyetemet. (Persze, mi is ismerünk pocsékul kereső tanárokat, és nyolc általánossal meggazdagodott vállalkozókat, de most a statisztikai átlagról beszélünk.) A vakbélműtétje viszont mindenkinek ugyanannyiba kerül. Vagyis: a diplomások általában hosszú távon adókülönbözetükkel visszafizetik a közös kasszába oktatásuk költségeit. (Arról már nem is beszélve, hogy, ha szeretve tisztelt kormányunk nem törölte volna el a sávos adózást, a magas jövedelműek még több közterhet viselnének.)

A felsőoktatás luxus, miért nem inkább jó szakmunkásokat képzünk?

Erre a rövid válasz az, hogy azért, mert nincs hol. Az elmúlt két évtized kormányai ugyanis ciklusokon átívelő szorgalommal számolták fel a hazai szakmunkásképzést. Így a 14 éves gyerekek nagy többsége számára eleve nincs is más lehetőség, mint gimnáziumba menni. S, mivel egy érettségi manapság wc-papírnak kemény másra nem igazán jó – utána kénytelen lesz mindenképpen valamilyen diplomát szerezni. Ha tehát csökkenteni akarjuk a diplomások valóban túlzottan magas számét, akkor első lépésben nem ártana újra felépíteni a szinte teljesen lenullázott középfokú szakmai képzést. Hoffmann Rózsának akkor lenne egyáltalán minimális jogalapja diplomás túlképzésről beszélni, ha már átadott volna vagy 50 új szakmunkásképzőt, kereskedelmi és ipari technikumot.

Másrészt az egyetem nem csak felsőfokú szakmai képzés, hanem a társadalmi mobilizáció mindez idáig egyetlen igazán hatásos módja. Az alaposan elhasználódott, belterjes, saját történelmi sérelmeinek gumiszobájában vergődő hazai értelmiségi elit minimum vérfrissítésre, ha ugyan nem cserére szorul. Ez az elmúlt húsz-harminc évben tetű lassan ugyan, de azért megindult. Több tízezer vidéki és külvárosi fiatal vehette át családja történetében az első diplomát. Ha valami pozitív irányban változott, és változhat még ebben a hazában, akkor azt – persze nem kizárólag, de elsősorban – tőlük várhatjuk. A kormány döntése ezt a folyamatot állítaná meg, sőt fordítaná a visszájára. Nem véletlen, hogy a tandíjat két évtizede minden kormány megpróbálta hol nyíltan, hol sunyiban bevezetni. A politikai, gazdasági és szellemi elit igyekszik bebetonozni státuszát, megkímélve magát és utódaikat a kellemetlen konkurenciától.

Nem értek egyet a tandíjjal, de jobboldali vagyok, miért álljak a tiltakozók mellé, hiszen ezek szinte mind kőkemény libsik?

A brutális keretszám csökkentés elleni tiltakozásra, - mint azt mi is többször megjegyeztük - valóban igyekeznek rátelepedni a balliberális megmondó emberek. Javarészt ugyanazok, akik négy évvel ezelőtt még lelkesen érveltek a „minőségi felsőoktatást” garantáló tandíj mellett – akkor, amikor azt még kedvenc szadeszos, meg szoci politikusaik akarták bevezetni. Ez valóban nem túl gusztusos látvány – ám ettől a tandíj még ugyanolyan veszélyes ostobaság, mint ’95-ben, vagy 2008-ban volt.

A cirkuszigazgató megőrült, és ezt sajnos először a majmok vették először észre. A direktort észhez kell téríteni, vagy el kell csapni – de ez nem jelenti azt, hogy a helyükre a majmokat kívánnánk.

Miért rossz a Diákhitel 2.?

A kötött, csak "képzési hozzájárulásra" nota bene tandíjra felhasználható hitel évi kilenc százalékos kamatából mindössze kettő terheli az ügyfelet, a többi hetet a költségvetés állja. Jól hangzik, mégsem az. Hogy miért? Mert úgy terheli meg a diákokat, hallgatókat, szülőket, hogy közben a központi költségvetés az égvilágon semmit nem nyer vele, sőt, még jobban eladósodik, így végső soron te, és a szüleid fizetik meg ennek az árát is.

Miért rossz, ha „csak” két százalék terheli a hallgatót?

Azért,mert értelmetlen ez a két százalék is. Egyrészről volt egy – a költségvetés oldaláról nézve - viszonylag kockázatmentes diákhitel-rendszer, másrészt az állam jóval kevesebb pénzből maga is rendbe tehette volna az egész felsőoktatást.

Hogyan?

A tandíj, azontúl, hogy egy rossz, drága, igazságtalan és bonyolult rendszert vezet be, a tetejébe még felesleges is, mivel úgy juttat pénzt a felsőoktatásba, hogy a következő 10 évre számolva akár több ezer milliárdos kockázatot ró a költségvetésre, ahelyett, hogy jóval olcsóbban közvetlen forrásból (értsd: adóból) finanszírozná a felsőoktatást. A kamattámogatás, a jóval kiterjedtebb hitelezés miatt megugró nemfizetési kockázati prémium és persze a technikai kibővítés egyes számítások szerint akár évi 70-80 milliárddal terhelheti meg a központi büdzsét, ami különösen úgy röhejes, hogy a kormányzat a Széll Kálmán programban évi körülbelül 50 milliárdot akart spórolni a felsőoktatáson.

A hitel ráadásul igazságtalan is, hiszen az is felveheti, aki nincs is rákényszerülve, esetleg külföldi hallgatóként itt tanulva egy rendkívül kedvező kamatozású hitelhez jut, az állami kezesség miatt azonban mindenki fizet utána.

 (jobbegyenes.blog.hu)

Hogyan lehetséges, hogy egy 6 éves képzést 11-12 évig járjon az egyetemista, mindezt az adófizetők pénzéből?

Hogyan lehetséges, hogy a balliberális provokátorok rendőrségi felügyelettel dühönghetnek az utcákon? Le járatva a tényleges tüntetést?

Hogyan lehetséges, hogy annyi politológust, szociológust, média kommunikátort, jogászt képzünk ingyen, amikor annyi van belőlük, hogy "Dunát lehet rekeszteni velük"? Nincs annyi munkahely Magyarországon. Közben hiány szakmák vannak.

Szabad Hirek