2011. április 15. Közélet

Ők gyűlölnek. Őszintén. Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket. (Kornis Mihály, 1993)

Tudom, hogy van késetek is. (A. E. Bizottság: Bestia)

Ez egy mocskos és undorító hatalom, hasonló a büdös szájú emberhez, aki túl közel hajol hozzánk. Büdös a szája és büdös a gondolata. E mértéktartó szavakkal jellemezte Gyurcsány Ferenc (MSZP) országgyűlési képviselő, volt miniszterelnök 2010. december 15-én egy csepeli lakossági fórumon az Orbán-kormányt.

Ugyanő korábban abban látta küldetését, hogy a jobboldalt le kell verni. És ő az is, aki tegnap elhatárolódott azoktól, akik legfőbb politikai riválisa meggyilkolásáról fantáziáltak egy közösségi portálon, azaz nyilvánosan, a nevüket vállalva. Ami arra utal, hogy abban a körben nem szokatlan ilyesmiről társalogni. A hozzá eszmei, politikai értelemben minden jel szerint közel állók szavaitól visszahőkölő Gyurcsány természetesen azonmód ellentámadásba lendült, hogy az uszító beszéd ártatlan céltáblájának álcázza magát. Ám aki az idézett módon képes beszélni ellenfeleiről, az inkább a gyűlöletkórus karmestere, és felelősséget visel a közbeszéd eldurvulásáért.

Otrombaságot, akár gyűlöletkeltésre is alkalmas indulatkitörést mindkét oldal írástudóitól bőven lehet idézni, olykor hivatásos politikusaitól is. De Orbán Viktortól vagy a Fidesz más meghatározó vezetőjétől aligha lehetne olyan mondatokat találni Gyurcsány Ferencről, mint amiket ő Csepelen megengedett magának. És megengedhette, mert a saját táborában senki nem intette le, sőt, hívei csak továbbgondolták az elhangzottakat: ha egy hatalom mocskos és undorító, azzal szemben sok minden megengedhető, nem igaz?

Az elmúlt tizenöt-húsz évben a balliberális politika és véleménydeformáló médiaelit mesterien alkalmazott kettős beszédével a jobboldalt azonosította a gyűlöletbeszéd alanyaként, az országot, a politikai közösséget kettészakító erőként, a „hideg polgárháború” kirobbantójaként. Ideje elfelejteni, de legalább alaposan árnyalni ezt a rögzült vélekedést. A magyar jobboldal demokratikus elkötelezettségét, európaiságát itthon és külföldön minden fórumon megkérdőjelező, túlzásokkal és álkonfliktusok életben tartásával a közvéleményt hiszterizáló társutas értelmiség oktalan gyűlöletének és frusztrációjának szélsőséges, ám törvényszerű megnyilvánulása a mostani botrány.

Nem tetszik az új alkotmány? A médiatörvény? Az egykulcsos adó? Ezek ellen lehet tüntetni, ezekről lehet a nyilvánosság szabad fórumain vitatkozni. Arra azonban, hogy honnan ez a gyilkos gyűlölet, nincs racionális magyarázat. A fékezhetetlen aktivitású Gyurcsány Ferenc szerencsére egy ideje elsősorban már saját pártja és a kormány széttagolt ellenzékének problémája, tehertétele, de az a gyűlöletözön, amelynek ő a legfőbb forrása, ma is mérgez. Veszélyes gyúanyag ez, amikor a baloldal korábbi krédóját megtagadva egyre inkább az utcát tekinti politizálása fő terepének egy olyan országban, amely, jórészt az előző kormányok örökségeként, tele van feszültséggócokkal, parázsló indulatokkal.

Én egyébként nem gyűlölöm Kornis Mihályt. Se kicsit, se nagyon. Eszem ágában sincs egy életművet néhány mondat alapján megítélni. Csakhogy az általa említett még nagyobb gyűlölet testet öltött már, például 2006. október 23-án. Aminek gyalázatát Heller Ágnes előbb Gyurcsányhoz hasonlóan letagadta, hogy aztán a tagadást tagadja le. Amivel annyit üzent sok-sok embertársának: ti nem számítotok, a ti fájdalmatok, sérelmetek sem számít.

„… a szavak: cselekedetek. Aki szavakat mondott ki ezekben az esztendőkben, az felelős azokért az eseményekért, amelyeket szavaival előkészített vagy elősegített.” Ezt meg Babits Mihály írta 1919-ben.

(mno.hu)