2010. február 20. Közélet

Erdős Ákos a vezetője a magyarokat gyalázó Amerikai Magyar Népszava Szabadság című New York-i hetilap tulajdonos cégének. (Már sikerül a külföldi magyarokkal is nyomást gyakorolni. Amerikai diplomácia is szélsőséges lapnak tartja már. El jött a felismerés..)

Miután az Antikrisztushoz hasonlította az amerikai elnököt, most a Budapestre nemrég kinevezett nagykövet asszonyt rendeltetné vissza a Népszava. A kormánylap publicistája az a Bartus László, aki 2005-ben Magyarországról New Yorkban kötött ki, azóta főszerkesztője a Magyar Amerikai Népszava Szabadságnak. A hivatalos cégadatok szerint az újság tulajdonos cégének Gyurcsány Ferenc volt kormányfő harcos- és üzlettársa, Erdős Ákos az első számú vezetője. Az Egyesült Államokban élő magyaroknak szóló hetilap minden egyes számában útszéli hangnemben, rasszista felütéssel támadja a magyarokat. A tényeket elhallgatva, gyűlöletet keltő módon ismerteti a magyar belpolitikai eseményeket.

A betiltott könyv. Papp Z. Attila a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa. A Bartussal és a kormányhivatalokkal folytatott küzdelmét közreadta a Regio című folyóirat 2009. évfolyamának 2. számában, s ez is, mint maga a kötet, az interneten megtalálható. A Beszédből – ideiglenesen „zárolt” – világ, Kísérlet egy öntényfeltáró riportra című cikkében a következőképp foglalja össze, mi is történt vele: „A történet dióhéjban: 2008 augusztusában jelent meg szerkesztésemben a Beszédből világ. Elemzések, adatok amerikai magyarokról című kötet. Egy USA-ban élő magyar újságíró (Bartus László – a szerk.) 2008 októberében felháborodott a kötet néhány oldalas, sajtóról szóló részén. A szerzőnek gyalázkodó leveleket írt, illetve az engem és munkánkat lejárató leveleit több intézménynek is elküldte. Ugyanakkor lapjában »tudósít« minderről, illetve recenziónak beállított irományt jelentetett meg. A jóérzést is sértő mocskolódó leveleit többek között elküldi a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) is, ahol akkor a Sapientia-EMTE felsőoktatási szakreferenseként dolgoztam. A MeH akkori főigazgatója, Törzsök Erika – feltételezhető módon, Gémesi Ferenc szakállamtitkárral egyetértésben – elrendelte a kötetek terjesztésének, tehát a nyilvánosság elé kerülésének leállítását. A köteteket a kiadó Magyar Külügyi Intézet egy kis, elzárt szobában tárolta, a fal mellé rakott, becsomagolt könyvekre pedig egy papírra ráírták: »NEM OSZTHATÓ«. Alatta kis betűkkel egy rövid lista, hogy a »nem osztásra« ítélt könyvekből korábban kik kaptak példányokat. 2009 tavaszán a kötet szerzői, megelégelve ezt a »zárolást«, elkezdtek a kötet kiszabadításán munkálkodni: hivatalos leveleket, tiltakozást írtunk, illetve a sajtót is megkerestük. 2009. április közepére sikerült a könyveket »kiszabadítani«, ám ennek egyértelmű ára az volt, hogy a MeH-ben közölték: noha szakmailag teljes mértékben elégedettek ottani munkámmal, politikai döntés született arról, hogy útjaink elválnak, magyarán – Gémesi Ferenc szakállamtitkár döntése nyomán – állásomból elbocsátottak.”

Állandó céltáblája Sólyom László államfő és a Fidesz ismert politikusai. Erdős Ákos szerepe a Magyarországot gyalázó lap kiadásában meglepetést okoz sokakban, hiszen az üzletember cégének legnagyobb partnere épp a magyar állam. Bartus New Yorkból érthetetlenül erős nyomást képes gyakorolni kormányzati intézményekre. Kezdeményezésére 2009-ben könyvet tiltottak be Magyarországon.

Hazarendeltetné a nemrégiben kinevezett, új budapesti amerikai nagykövetet a kormánypárti Népszava. Bartus László, a cikk felettébb udvariatlan hangnemet megütő szerzője annak a New Yorkban megjelenő, Amerikai Magyar Népszava Szabadság nevű újságnak a főszerkesztője, amely 2005-ben váltott tulajdonost. E hetilapot kiadó cég első számú vezetője ma Erdős Ákos.

A cikkíró Bartus László ugyanazon az elfogadhatatlan hangon támadta meg kedden az Egyesült Államok nagykövetét, amely hangnemhez az amerikai magyar olvasók már hozzászokhattak az ottani Népszavában az elmúlt öt év alatt. Eleni Tsakopoulos- Kounalakis nagykövet szemére azon korábban tett ténymegállapítását hányta az indulataival nehezen küszködő Bartus, hogy Orbán Viktor – Bill Clintonhoz hasonlóan – nagy deficittel veszi át a kormányzást, de a ciklus végére ledolgozhatja azt. A nagykövet – a Népszava szerint – ezzel a semleges mondattal a kampány kellős közepén Orbán mellett foglalt állást, aki ezt nem érdemli meg, hiszen az elmúlt tíz évben szembement az amerikai érdekeknek. Bartus azt sugallja, hogy a Fidesz elnökét nem ledorongoló nagykövetet „egy ilyen bakiért” haza kellene rendelni. Szerinte ugyanis azzal, hogy a diplomata nem szólt bele Magyarország belügyeibe, beleszólt Magyarország belügyeibe.

Bartus nem ismeretlen Magyarországon. Elsősorban balliberális napilapoknál dolgozott, és több riportkönyv szerzője. 2005-ben váratlanul és ismeretlenül tűnt fel New Yorkban, ahol a tulajdonosváltást követően a magyar közösség legnagyobb meglepetésére nevezték ki az ottani Amerikai Magyar Népszava Szabadság nevű lap élére. Ma New Yorkban már a legtöbben úgy tekintenek rá, mintha készülődvén a 2006-os országgyűlési választások gyűlöletkampányára, az akkori miniszterelnök, egyben az MSZP–SZDSZ által állított kormányfőjelölt, Gyurcsány Ferenc küldetését teljesítette volna és ma is teljesítené. Titkosszolgálati forrásaink szerint Bartus szerepe a magyar diaszpórában pontosan beleillik a Gyurcsány–Szilvásy-féle gátlástalan hatalomépítési koncepcióba. Pozíciója olyannyira erős (még ma is), hogy azt is el tudta érni, hogy a magyar kormány alá tartozó intézmények fél évig betiltsák Papp Z. Attila szerkesztésében és a Magyar Külügyi Intézet kiadásában az amerikai magyarokról készített szociológiai kötetet (lásd a keretes cikket  föntebb). Csupán azért, mert Bartusnak nem tetszett.

Az amerikai magyarokat Bartus az első pillanattól kezdve összezavarta az egykori hazáját és a magyar nemzetet féktelenül gyalázó cikkeivel, amelyeknek a legkisebb hibája csak, hogy a szerző néha nehezen birkózik meg a magyar nyelvvel. A kiválasztott, ellentmondást nem tűrő ideológiai és politikai irány egyértelmű: a magyarok gyalázása. Orbán Viktor és a Fidesz magyar érdekeket hangsúlyozó politikusai mellett első pillanattól kezdve céltáblája Sólyom László államfő is, akivel szemben a balliberálisok által a korábbi köztársasági elnök, Göncz Árpád iránt kikövetelt feltétlen tisztelet leghalványabb szikrája sem észlelhető. Csakúgy mint a hazai Népszavában, a 168 Órában vagy a Vasárnapi Hírekben (VH), amely lapokban rendre feltűnnek az új önazonosságát megtaláló Bartus „cikkei”.

Vegyünk elő egy olyan cikket, amelyben láthatóvá válik, hogy a szerző merre próbálja az amerikai magyarokat befolyásolni identitásuk keresésében, megtartásában. Azért csak egyet, mert Bartus többi cikke is ugyanarra a rugóra jár, mint ez. A Magyar önismeret című írása 2009. november 20-án jelent meg az amerikai Népszavában, amely vezércikként a lap és a kiadó hivatalos álláspontjának tekintendő. Bartus ebben hasonló eszközökkel sérteget mindenkit, aki magyarként született, mint ahogyan korábban Spiró György vagy Esterházy Péter fenekedett neki a kérdésnek. Bartus a magyarok nemzeti karakterét bemutatandó Kertész Imrét hívja segítségül, aki tudja, „hogy a magyaroknak milyen hamis önképük van”. Akik feleslegesen hiszik azt, hogy jó hírük lehet a világban, hiszen leszavazták a vizitdíjat, vitatkoznak a 13. havi nyugdíjról és fizetésről, akik felgyújtják Budapestet, amelynek utcáin nyilasok menetelnek, és akik persze gyilkolják a cigányokat – magyarázza a cikkben, hogy mi is velünk a baj. „Ma már nem szívesen vallja be külföldön az ember, hogy magyar, mert látszik az arcokon, hogy tudják, ez mit jelent” – így Bartus, aki magyarországi gyökerei miatt ilyen terhelt gondolatokkal tényleg skizofrén helyzetben lehet. A szerző egyes szám harmadik személyben folytatja: „Hány Nobel-díjasuk van? Igen? És azok kik voltak?” Ha valaki eddig nem tudta volna, az sejtheti, hogy innentől milyen irányt vesz a szerző. „Marton Kati írt egy könyvet, ami Magyarországon azzal a címmel jelent meg, hogy Kilenc magyar, aki világgá ment, és megváltoztatta a világot. A gyáva cím eltakarta a lényeget, hogy ez a kilenc magyar (sok honfitársával együtt) nem világgá ment szerencsét próbálni, mint Lúdas Matyi, hanem a magyarok elüldözték őket. Az amerikai kiadás címe már az volt, hogy A nagy menekülés: kilenc zsidó, akik elszöktek Hitler elől, és megváltoztatták a világot. A büszke magyar kebleknek nincs miért dagadni. Kati Marton azért nevezte zsidóknak a kilenc magyart Amerikában, mert ha magyarokat írt volna, a kutya nem olvassa el. Azt is meghamisította a marketing miatt a címben, hogy ezeket a zseniket Hitler üldözte el, és nem a magyarok. A könyv eladhatósága miatt jobban hangzott, hogy Hitler. Még azzal sem lehet eladni egy könyvet a világban, ha az üldöző magyar.” Nos, ennyi kínszenvedést olvasván az ember, tényleg megsajnálja ezt a szerencsétlen Bartust, és azon kezd el morfondírozni, hogy vajon ki lehetett az az alávaló gazember, aki nem engedte el őt hamarabb Magyarországról? Persze van egy további kérdés is: ha ennyire fáj a származása, akkor miért pont egy magyar lapnál kötött ki? Talán azért, mert ezt a tevékenységét – amit csak nagyon jószándékúan nevezhetünk szerkesztésnek – különösen jól megfizetik?

A cikkben a továbbiakban bla-bla-bla következik, az önismétlő gondolatmenetet nem idézzük feleslegesen, lépjünk tovább. „Bartók Béla (…) New Yorkban a Central Parkba járt lószart szagolni, ha honvágya támadt, ez emlékeztette leginkább Magyarországra” – írja, majd kissé lejjebb rátér a jelenlegi helyzetre: „Tájékoztatjuk kedves honfitársainkat, hogy a világ más részéből hazatérve, Budapest egy koszfészek, már a Ferihegyi repülőtéren megüti az embert a cigarettafüst, mintha a Fradi-pályán lenne. Valóban egy Balkán (…)”. A jelenség leírását egyetlen sor magyarázat sem követi. Bartus nem tesz említést egyetlen főkolomposról sem. Sem Demszkyről, sem Medgyessyről, sem Gyurcsányról, sem Bajnairól. Arról, hogy a mocsokba és korrupcióba fulladó fővárost ugyanaz az MSZP–SZDSZ-koalíció vezette a káoszba, mint az elmúlt nyolc év alatt Magyarországot.

Az érzékelhetően túlmozgásos Bartus amellett, hogy kirekesztő, gyűlöletet ébresztő cikkei a pszichológia számára is érdekes adatokkal szolgálhatnak, az általa képviselt szélsőséges magyargyűlölet azon főszerkesztőkről is elmarasztaló bizonyítványt állít ki, akik ahelyett, hogy elhatárolódnának tőle, itthoni lapjaikba rendre befogadják cikkeit. És Németh Péterhez (Népszava), Avar Jánoshoz (VH) és Mester Ákoshoz (168 Óra) hasonlatosan kevésbé mentegethetők azok is, akik a Bartus László által jegyzett Népszava Szabadságban írnak (www.nepszava.com). A 168 órás jegyzetírónak, a monomániás Buják Attilának például saját rovata van, ugyanúgy, mint a hitelessége miatt már a balliberális oldalon is sokat kritizált Ungvári Tamásnak. A Népszabadság egykori színikritikusa, az ügynökügyébe megroppant Molnár Gál Péternek sincsenek erkölcsi skrupulusai ide írni Bartus gyűlölködései ellenére, állandó szerzője a hetilapnak, s a modoros Para-Kovács Imre is hetente hörgi el aktuális Fidesz-fóbiáját. Meg persze a többiek, a már szintén végtelenül unalmas Föld S. Péter, vagy a saját humorától szenvedő Majláth Mikes László, valamint a tollával szkanderező Andrassew Iván. Egy biztos, a csapat beállítottsága homogén.

A magyarokkal szembeni pofátlanságot betetőzi, hogy egy olyan cég a tulajdonosa ennek a magyarellenes, uszító újságnak, amelyiknek vezetője Magyarországtól folyamatosan milliárdos állami megrendelésekhez jut. Erdős Ákos ugyanis a hivatalos cégadatok szerint az első számú tisztségviselője az amerikai Népszava tulajdonosának, az Atlantic Publishing and Holding Corporationnek.

Erdős Ákos cégbirodalma több tízmilliárd forintos bevételt, zsírosabbnál zsírosabb állami megrendeléseket kapott az elmúlt nyolc esztendő balliberális kormányzása alatt Magyarországtól. Bár az államtól botrányos körülmények között megszerzett Nemzeti Tankönyvkiadón időközben túladott, az Állami Nyomdában továbbra is érdekeltséggel bír. Amiatt is életszerű, hogy részese lehetett, lehet a Gyurcsány–Szilvásy-megoldások végrehajtásában, mert Erdős nemcsak üzletfele volt Gyurcsány Ferencnek, de a rendszerváltás előtt együtt tolták a munkásmozgalom szekerét.

A Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) kerültek kapcsolatba, ahol Gyurcsány a KISZ KB titkáraként építette karrierjét, Erdős pedig a KISZ által alapított Ötlet című lap főszerkesztője volt. Később az üzleti élet erősítette meg a megbonthatatlan barátságot. 2000-ben a bukott miniszterelnök akkori cége, a Perfekt Rt. megvásárolta Erdős érdekeltségétől a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft.-t. Két évvel később viszont már az Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Láng Holding Rt. vette meg Gyurcsánytól az egész Perfekt Rt.-t, s azzal együtt az előzőleg értékesített közbeszerzési céget. Két esztendővel a Perfekt megvétele után, 2004-ben az Erdős-féle Láng Holding botrányos körülmények között bekebelezte az addig állami kézben lévő Nemzeti Tankönyvkiadót. A vételár 3,2 milliárd forint volt, holott a cég akkoriban évi félmilliárd forintnyi hasznot termelt. A jól menő vállalkozás elkótyavetyélése ellen a Fidesz tiltakozott, de az akkor már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezette kormányzat már tett az ellenzékre.

Az ellen sem léptek fel Gyurcsányék, hogy 2006-ban Erdős eladta a Láng Holdingot, s így nemcsak a Perfekttől szabadult meg, hanem továbbértékesítette a két esztendővel korábban privatizált Nemzeti Tankönyvkiadót is, sajtóhírek szerint brutális haszonnal. Annak ellenére, hogy a 2004-es privatizációs szerződésben az állam kikötötte: a következő öt évben a Nemzeti Tankönyvkiadót csak az ÁPV Rt. előzetes írásbeli hozzájárulásával lehet továbbértékesíteni. Ilyen hozzájárulás pedig nem született. A kiadó és a Perfekt csomagban történő eladásának a célja az lehetett, hogy ne legyen egyértelmű a szerződésszegés, illetve ne lehessen megállapítani, hogy Erdős Ákos tizenhét hónap alatt mennyit nyert a tankönyvkiadón. Jól mutatja Erdős mentalitását, hogy amíg az ő érdekeltségébe tartozott a tankönyvkiadó, addig néhány, fogyatékosoknak szánt tankönyv árát a korábbi háromszorosára, sőt esetenként ötszörösére emelték.

Erdős Ákos másik legfontosabb hazai érdekeltsége a nevével ellentétben magántulajdonban lévő Állami Nyomda, amelynek korábban közvetlen, ma pedig egy amerikai cégen, az EG Capitalon keresztül közvetett tulajdonosa. A társaság évről évre sok milliárd forintnyi állami megbízáshoz jut a magyar államtól, ami igazán hálát ébreszthetne benne. Ők gyárthatják minden választáskor a szavazáshoz szükséges nyomtatványokat, de másfél évtizede az Állami Nyomda állíthatja elő az adó- és zárjegyeket a vám- és pénzügyőrségnek, évi körülbelül kétmilliárd forintért. Emellett egyebek között gépjárműtörzskönyveket, személyi igazolványokat, lakcímkártyákat, forgalmi engedélyeket, erkölcsi bizonyítványokat, anyakönyveket és vasúti menetjegytekercseket is ők szállíthattak az elmúlt években sok-sok milliárdért.

2005-ben az orvosi vények gyártási jogát is megszerezték. Igaz, ehhez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár segítsége is kellett, amely a Legfelsőbb Bíróság 2006-os jogerős ítélete szerint jogsértő módon zárta ki az egyik pályázót. A jogsértés ellenére kiírt második pályázaton az Állami Nyomdát hirdették ki győztesnek, egy nála ötvenmillió forinttal olcsóbb ajánlatot pedig ismét érvénytelenítettek.

A közelmúltban újabb fejezettel gazdagodott az Erdős-féle Állami Nyomda botránykrónikája: kiderült, hogy a magyar jogosítványok gyártási jogát 250 millió forintért elnyerő Seychelles-szigeteki offshore céget, a Techno-Progress Kft.-t a tender megnyerését követő egy napon belül megvásárolta az Állami Nyomda.

D. Horváth Gábor - Pilhál Tamás

( mno.hu alapján szerk.)