2012. november 9. Közélet

A világ minden évben szorgalmasan megünnepli a  a “Fegyverszünet napját”(Remembrance Day), emlékezve  az I.Világháború végére, amikor 1918-ban a 11-ik hó 11-ik napján d.e. 11 órakor négyéves örldöklő harc  után megnyugodtak a fegyverek, vége lett a háborúnak, amely mint remélték – minden háborúk utolsója  volt. Azonban a győztes Szövetséges Hatalmak a Párizs körüli I. Békekonferencián nem tudtak becsületes békét teremteni,  ehelyett olyan  rettenetes békéket diktáltak a legyőzött Központi Hatalmaknak,  közöttük a legrettenetesebbet Magyarországnak – , melytől elszakították magyar lakosságának egyharmadát területének kétharmadával s lökték idegen ajkú, idegen kultúrájú és ellenséges népek uralma alá –,  amelytől a kárpátmedencei magyarság még ma is szenved és pusztul.  Nem csoda, hogy alig 20 év után újra dörögtek a fegyverek és a II. Világháború borzalma zúdult a világra. A 20-ik század  többszázmilliós áldozata elhordozhatatlan Himalájaként  nehezednek az emberiség lelkiismeretére.  Azóta vagy 150 helyi háborút szenvedett el az emberiség, s a jövő – sajnos – újakat  tartogat. Hogyan jutottunk ide? Ehez segíthetnek az alábbi sorok.   

A kereszténység  első három évszázad alatt rohamosan terjedt az akkor ismert világon, annak ellenére hogy rettenetes üldözésket kellett elszenvednie. Terjedésének legalább három oka volt. Mindenekelőtt  az,  hogy egy rabszolgatartó kegyetlen és irgalmatlan világban, ahol az emerek tárggyá degradálódtak, megjelent a szeretet, irgalom és a szolidaritás életfomája. Továbbá, ezzel együtt megjelent az embereknek Isten előtti egyenlőségének elve. Ahol már nem  a rabszolga és  úr, szegény és gazdag, valamint a  származás megosztottsága volt a döntő, hanem  az emberi egyenlőség. Végűl, egy jobb világ várásnak és munkálásának jövőképe motíválta az embereket – Isten országa eljövetele és Krisztus visszatérésének hite.

A hagyomány szerint I Konstantin (272-337) római császár egy döntő csatra előtt álmában az égen a kereszt jelét látta és hallott egy szózatot: “In hoc signum vinces” (E jelben győzni fogsz), s a kereszt jelét varratta serege ruhájára – és valóban győzött háromszoros túlerő ellen. Ezután 313-ban kiadott Ediktumával tette államvallássá a Kereszténységet a Római Birodalomban.  Ezért kapta a “Nagy” előnevet az utókortól. A kereszténnyé lett Európa teremtette meg a világ leghaladottabb civilizációját, melynek  korunkban a 2000 éves végéhez közeledünk,  miután annak elvi alapjait ateista politikai filozófiák – ideológiák – lejáratták, hiteltelenné tették s a tömegek könnyedén elvetették.

A baj gyökere abban található, hogy a keresztény vallás a rábízott kettős hatalomból melyet a kereszt és a kard szimbolizál, csak a keresztet tartotta meg, azaz a vallás terjesztését és mgerősítését, ám a kardot,  mely világi hatalmat jelent kiadta kezéből rábízva a keresztény uralkodókra. Az idők folyamán az  uralkodók igazából csak az uralkodás jogát  tartották meg, de a keresztény elveket gyakorlatilag elvetették, legfeljebb szimbólikusan, jelképesen, külsőségeiben tartották meg. Nem a Biblia és annak keresztény megértése volt már uralkodásuk vezérelve, hanem Niccolò Machiavelli  Il Principe című műve (15.sz), melyben  kifejti, hogy az új uralkodó céljai eléréséhez olykor alkalmazhat erkölcstelen módszereket, nyers erőszakot és megtévesztést  is, vagyis azt mondja, hogy  “a cél szenesíti az eszközt” – jóllehet ezeket azelőtt is gyakorolták, ám ettől kezdve ezek polgárjogot nyertek a politikában.

A Reneszánszbanban (13-15 sz.) A régi klasszikus görög-római világ ember-és-világeszménye jött vissza és újhodott meg,  mely meghóditotta Európát. Ez egyfajta reakció volt a Középkor egyház-uralta egyszerű, aszkétikus és világi hívságokat megvető korszakára.  Ez aztán megújító hatással volt az európai filozófiára is, amely eddig “ancilla theologiae” (a teológia szolgálóleánya) volt. A Scotus Eriguena (810-877),  Cantenbury Anselm (1033-1109),  Aquinói Tamás (1225-1274) és Duns Scotus (1266-1308) által fémjelzett középkori keresztény alapokra épülő filozófiát követte előbb a “Racionális Filozófusok” iskolája: René Descartes (1569-1650),  Baruch Spinoza (1652-1677) és Gottfied Liebniz  (1646-1716), majd az angol Empirikus Filozófusoké: Francis Bacon (1561-1621),  John Locke (1632-1704), George Berkeley (1684-1759) és David Hume (1711-1766). A Felvilágosodás francia enciklopédistái: Denis Diderot (1713-1784),  Rond d’Alambert, majd Jean Jacques Rousseau (1712-1778) és  Voltaire (1694-1778) akik munkájukkal mind hozzájárultak a Francia Forradalom  eszmeiségéhez (1789), mely monarchia, nemesség és egyházellenes volt, s amelynek  ateizmusából folyóan  ünnepélyes keretek között ültette trónra az emberi “Észt” a párizsi Mars mezőn. Ezzel keresztény talajon megjelent annak (t.i. a kereszténységnek) tagadása (Paul Tillich).  Ez a három nyugati vallás a Judaizmus, a Kereszténység és az Iszlám közül az egyedül a legnagyobbikban, a Kereszténységben jelenhetett meg, annak következtében, hogy Nagy Konstantin óta a politikai hatalmat kiadta kezéből.

Majd a 19-ik századi materialista-ateista filozófusok közvetítésével, mint amilyen Karl Marx (1818-1883),  Friedrich Engels (1820-1895)  és Ludwig Feuerbach (1804-1872) volt,

jutott V. Iljics Leninhez (1870-1924), aki azt továbbfejlesztette és a hatalomra került Bolsevizmus ieológiája részévé tette, amit utóda Josip V. Sztalin (1878-1953) ültett gyakorlatba és véghezvitte a modern kor keresztény egyházainak legsúlyosabb üldözését a Szovjetúnióban majd az uralma alá került keleteurópai államokban.

A 20-ik század az ‘izmusok” tobzódásának kora volt. Ekkorra terebélyesedtek ki olyanok mint a Szocializmus, Kommunizms, Nemzeti Szocializmus, Anarchizmus, és Kozmopolitizmus.  Ezeknek mindegyike kisebb-nagyobb mértékben vallás és egyházellenes volt, s  a Kereszténységet mint államalkotó elvet és erőt elvetették vagy a privát szférába szorították. Miután   nyilvánvaló volt, hogy valamilyen ideológia (politikai filozófia) nélkül a memzetek és  államok szétesnek, a fenti ideológiák létrehozásával akarták a Kereszténységet pótolni. Mivel  a fentiek mindegyike egyeduralomra törő, harcos ideológia volt, mely világuralomra törekedett, ezért ezek önmagukban hordozták a háborúkat és világháborúkat, amiket ki is robbatottak. Fennkölt igéreteik és rózsazsinú álmaik megvalósítása helyett  rombolást, puszulást, szenvedést, halált és tragédiákat hoztak. A boldog Aranykor helyett földi poklot eredményeztek, s tették a 20-ik századot minden  századok legvéresebbikévé.

És még mindig nincs vége. Kirajzolódik már a világ hatalmi csoportokba való szerveződés; új fegyverek előállítása, gyártása és felhalomzása, a világ túlnépesedése, a források kimerülése, az elhúzódó pénzügyi és gazdasági válság, a globalizációs törekvések, és az ateista  nyugati kozmopolita filozófia  térhódítása. Melyeknek hatására a társadalmak kohéziós ereje fokozatoan megszűnik, s  elkeződik mindenki harca mindenki ellen.  Olyan konfliktusokkal tele világban élünk, melyek előbb-utóbb  összecsapnak és új világháborúba eszkalálódhatnak, amely tényleg az utolsó háború lesz,  mert utána a Föld olyan élettelen bolygóvá válik mint amilyen trilliószámra van a világegyetemben. Ide juttatták mára az Istent megvető, a vallást kigúnyoló, egyszer eredményes és büszke nyugati keresztény civilizációt! Egy megoldás lehetséges: Amit elrontottunk, azt még ma újra lehet és kell is kezdeni. Ehez vissza kell menni addig a pontig ahol letértünk a jó útról: visszatérni az elhagyott Istenhez, Teremtőnkhöz, Gondviselőnkhöz, és Megváltónkhoz,  s Vele újrakezdeni az életet.

Lehet hazatérni az elhagyott atyai házba, mert mint a Tékozló Fiút – az Atya tárt karokkal vár! (Lukács ev. 15).

Edmonton, 2012 november 11
( Dr. Pungur József)

Szabad Hirek