2012. augusztus 6. Külföld

Áll még az építmény, de a liberális jogrendszer, a kapitalista szabadpiaci gazdaság, az áldemokrácia leváló hazugságdíszei csak úgy potyognak a lábunk elé, remeg a liberális demokrácia épülete. Aki eddig nem vette volna észre, most az előtt is feltárulnak már a csupaszodó falak. A nyugati civilizáció bérszónokai még arról beszélnek, hogy korunk új barbárjaitól, különféle terroristáitól kell megvédeni a nyugati társadalmak értékeit, miközben a közel- és távol-keleti térségekben épp a nyugati gazdasági, pénzügyi elit érdekei szerint folynak háborúk, öldöklések, fosztogatások, és pusztulnak az emberiség évezredes értékei.

Most éppen Damaszkusz és Aleppó pusztul, halnak ezrével az emberek, vagy menekülnek a szír határokon át. A hatalmas gazdasági és katonai erővel, így természetes politikai befolyással is rendelkező nagyhatalmak látszólag tehetetlenek, valójában vívják a maguk harcát a háttérben Szíriáért. Azzal, hogy az ENSZ tehetetlenül áll a véres események közepette, nem mondunk semmi újat. Tehetetlen volt az ötvenhatos magyar szabadságharc idején, és máskor, más ügyekben is. Az ENSZ maga is annak az említett építménynek egyik intézménye, amelyet a látszat kedvéért hoztak létre a világot valóságosan igazgató érdekszövetségek és nagyhatalmak. Amikor a napokban Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga közvetítéssel megbízott embere lemondott, ezt a helyzetet világította meg újfent, és az ENSZ főtitkárának a nyilatkozatai is rendre ezt ismerik el. Azaz tehetetlenségre vannak ítélve minden közvetítés, békéltetés ügyében, minden jóakaratuk ellenére, mert a magasabb hatalmi érdekek és szempontok mást követelnek. Mást követelnek a stratégiai érdekek, az olaj-, a fegyver- és a gyógyszer-kereskedelem haszonélvezői. A humanitárius gondolatok, a demokratikus és jogállami eszmék és az igazság fogalma szólamokban szárnyalnak valahol fönt, a valóság felett. Évtizedek óta tapasztalja az emberiség az izraeli–palesztin tárgyalások és amerikai egyeztető megbeszélések kudarcát és gyászos eredményét: se béke, se önálló palesztin állam. És nézzük meg milyen „eredménnyel” járt Irak pusztítása, vagy az öldöklő líbiai törzsi háború, hathatós külső támogatással! S a hosszú évek óta tartó afganisztáni harcok? Sikerült-e bármelyik kérdéses országba demokráciát exportálni, és komolyan gondolta-e valaki, hogy ez egyáltalán lehetséges lehet, ismerve az adott népek történelmét és hagyományait.

Egyre látványosabban és kegyetlenebbül uralkodnak a világon azok a bizonyos magasabb hatalmi szempontok és egyre-másra keletkeznek újabb és újabb háborús tűzfészkek, melyek lehetséges kiindulópontjai egy harmadik világégésnek is. Már-már nevetséges, hogy miközben naponta emberek ezreinek vagy millióinak az élete kerül veszélybe, aközben a liberalizmus nyugati bajnokai tiltakozó leveleket írogatnak a magyar kormányt korholva az emberi jogok és a sajtószabadság védelmében, persze gazdasági és politikai fenyegetések kíséretében, miközben kiderül, hogy alig tudnak valamit erről az országról.

Látszólag a liberális intézmények védelméről van szó, valójában – legalább Európán belül – megpróbálják elhitetni talán önmagukkal is, hogy a ma még uralkodó liberális-kapitalista rendszer működőképes. Holott éppen az Európai Unió elvtelen megalkuvásai, a sokat emlegetett kettős mérce, a nyugati és keleti hatalmak közötti téblábolása, a gazdasági válsággal szembeni tehetetlensége mutatja, hogy a vakolat csakugyan omlik, s az építmény dőlni készül. Az Európai Unió a „negyedik hatalmi pólus” szeretne lenni a világban Amerika, Oroszország és Kína között, belül nyújtózkodna valamiféle rend felé, de bürokratái nem akarják észrevenni, hogy ez nem valósulhat meg egy áldemokratikus, liberális alapelvekre épülő, Európa nemzeteitől elrugaszkodott, erőtlen és zavaros intézményrendszerrel. Sem a globalizálódott nagytőke és bankrendszer ideológiai és politikai kiszolgálásával, sem a nemzeti érdekek és sajátosságok háttérbe szorításával.

Minél inkább telítődik a világpolitika hazugságokkal, minél inkább átszövi a nyugati világot a piac és a pénz mindenhatósága és válik támadóvá a liberalizmus a kapitalista önérdeknek megfelelően – gyakran konzervatív köntösbe bújtatva is –, annál inkább repedeznek az épület alapjai. Itt Európa középső és keleti tájain átéltünk már egy diktatórikus rendszer összeomlását és annak következményeit, mert azt hittük, hogy egy másik, s annyira vágyott, irigyelt rendszer karjaiba omlunk. Ám elveszítettük a nyugati liberális demokráciához fűződő illúzióinkat.

Nem volna jó tartósan egyik hazugsághalmazból a másikba vetődni és omladozó falak alá szorulva várni megint a szabadulásra. Nekünk nincs közünk ahhoz, hogy mások milyen politikai zűrzavart gerjesztenek Szíriában, vagy a világ más tájain – akkor sem, ha együtt érzünk a meggyötört népekkel. Ahhoz azonban közünk van, hogy mi történik abban a szövetségben, amelynek a tagjai vagyunk. Már az is elég lenne egyelőre, ha az Európai Unió nem döglött eszmék és más érdekek sodrásában kapkodná a levegőt, hanem a tagországaira, nemzeteire támaszkodva emberségből és önépítésből adna példát a világnak.

Szabad Hirek