Apám levele Bécsből: 1945 március 6. (Menekülés az oroszok budapesti ostromából) Tartalom: A Svédországban élő, iráni állampolgárságú Szász Ágnes, aki a történelmi Bocskai családból való, pilóta édesapja 1945-ben írt levelét publikálja (kommentárjaival) arról, hogyan lőtték és bombázták az oroszok Budapestet, és hogyan sikerült repülőgéppel elmenekülniük. (Pirossal Szász Ágnes megjegyzései.) 2010-02-09.
Malomfalvi Szász Ágnes (iráni állampolgár, biokémikus, volt svéd országgyűlési képviselő)   Wien  1945 március 6 Szeretett  drága Lilácskám!! Apámnak a növére, aki haláláig montreáli lakos volt!! Református!! És sikerült elmenekülnie a férjével együtt 1944-ben. A férje Z. Lajos is említve van a levélben (Laly). Megpróbálom az otthoni utolsó napjaim leirni ebben a levélben. Február 17-én irott kedves tábori lapodat megkaptam. Sajnos a benne jelzett Backo ezredes útján küldött csomagot még a mai napig nem kaptam meg. 1944 december 2-án futári megbizatással utba indultam Bp.-re.
Dec 4-én este illetve éjjel érkeztem meg, akkor még a vonatok Vácon át tudtak közlekedni. Ott létemkor érdeklödtem a Bizsuéknál (Apám másik növére, aki Bözsike néven is lesz emlitve a levélben többször!!) felöletek és azt  a választ kaptam, hogy ti már Szombathelyre költöztetek, mert  a Lalyt is kerestem a Minisztériumban. Èn már akkor a Bözsikééknél nagy csomagolást találtam a Miklóst (Elsöfokú unokatestvérem Bözsike/Bizsuka fia) készitették a Breszlaui útra elö, egyebekben ök is készülödtek és még ott volt, hogy kb dec 8-9 -én már indulnak el Németországba... Mindenkit elöre figyelmeztettem, hogy hagyják el a várost és költözzenek el az ország nyugati részébe ezzel is vettem tőlük búcsút, hogy igy cselekszenek. Zsuzsikát (Apám elsö házasságából való lánya) is még figyelmeztettem meg a Loncyt (apám volt felesége) is is, hogy igyekezzenek elmenni, mert a Balatoni dec 7-én történt elöre törésnél úgy Kazi mint Öcsi családostúl az oroszok fogságába került. A Loncy pedig két teherkocsival tovább fuvaroztatott Pesten. Neki a kocsikkal alkalma volt elhagyni a várost. Èn idöközben dec 10-én vissza jöttem autóbuszon Sopronig a Kereskedelmi Minisztérium autójával, de mi már Tata felé nem tudtunk menni, mert a páncélosok annyira tönkretették az utat, hogy kénytelenek voltunk elmenni Komárom felé. Ekkora már Vác elött állottak felsö Gödnél az oroszok. Józsi bácsiék (Németh József, Németh lászló iró apja, apám keresztapja!!) igy akkor valószinüleg fogságba kerültek. Komáromba tudtam meg, hogy a Németh Laci (Németh László iró apám elsöfokú unokatestvére, anyai részröl)  is elszakadt a családjától, mert Péteréknél (ifj Németh Péter, a másik unokatestvére apámnak) Szilason (Mezöszilas) már orosz fogságba estek...
  Én időközben semmi hírt nem tudtam senkitől.  Dec 16-án Wenche ezredes ùr Regensburgba hivatott és újabb megbízatással Bp-re küldött egy örmesterrel és egy honvéddel. Mivel a vasuti összeköttetés ekkora már egész zavaros volt, Soprontól 7 szeri német autó váltással (közben Komáromnál 2 -szer alacsony légitámadás miatt kiugráltunk az autóból) fázva-ázva megérkeztem dec 22-én este 8 órakor Bpestre a Margit körútra. Pesten ekkor már teljes elsötétítés volt egymásnak mentek az emberek az utcákon. Olyan érzéssel mentem az utcákon mintha ismeretlen városban jártam volna. Köröskörül ágyu ropogás még mondtam magamban hogy kissé vész szaga van a városnak. Az utcák tele emberekkel talán soha nem láttam annyi embert az utcákon  mint ezekben a napokban, Mivel  sok villamos telitve volt emberekkel gyalog mentem egészen az Erzsébet híd Pesti hídfőjéhez, ekkora már a villamos megállók igen távol voltak  egymástól úgy hogy késö este  lett mire elértem a 26-os villamost. Kimentem Köbányára Konczékhoz mert azt hittem, hogy Bizsuék elmentek, a Márikáék (apám huga Sz.Mária, aki mentette a zsidókat a saját útlevelével, róla irtam)  meg messze laktak valahol a  Városmajor felé. A Konczéktól másnap dec 23-án reggel bejöttem érdeklődni a küldetésem felöl az anyagraktárnál a Daróczi uton. Délelött még egyéb ügyeket intéztem el délután érdeklődtem Lujzika (a jövendöbeli édesanyám!!) után akiről azt a felvilágosítást kaptam, hogy utánam utazott Wien-be. Délután még beszéltem a Zsuzsikával   és szomorúan láttam, hogy még mindig  Pesten van. Ûzentem az anyjának, hogy azonnal induljanak el. Karácsonyi ajándékot nem tudtam venni igy pénz adtam szegénykének. Ki tudja talán soha többet nem látom a kapzsi bolond anyja vitte a  végzetbe... Zsuzsika olyat említett hogy ö látta a Bözsike nénit. 23-án (1944 dec 23) ki akartam  menni Budakeszire a lakásunkba de mivel délután 3-8-ig a villamosok nem mentek egészen gyalog nem volt kedvem  kiruccanni.  A Lujzika öccsével nem tudtam találkozni sem  a két magammal hozott  emberemmel, mert ök részben  vonaton és más autókkal jöttek igy a kereskedelmi Minisztériumban  adtunk találkozót. Késő este kerülvén haza rengeteg  páncélos ment az utcán Néha Pestre belőttek és állandóan jöttek az orosz repülő gyors kötelékek.. Igy mert Köbánya tüz alatt állott, csak Pesten kellett maradnom, mert a villamosok sem mentek, az utcákon pokoli sötét volt. Igy a Ferencz körúton aludtam Lujzika nagynéniénél.  24-én reggel az elsö utam a Bizsuhoz vezetett. A legnagyobb meglepetéssel láttam, hogy otthon vannak és sem ők sem a Manciék (apám Mária nevű húga, akinek ez is volt a beceneve) nem utaztak el. Megreggeliztünk és közben azt mondták hogy az elsö alkalommal elmennek csak a Karácsonyi ünnepeket megvárják. Meg is beszéltük,hogy 25-én délben Náluk fogok ebédelni, addigra a Manciékat is értesítik. Tőlük egy ismerős hadnagy menyasszonyának vittem levelet aki nem volt otthon és megirtam, hogy másnap délben jöjjön  a Bizsuékhoz fel, mert ebéden ott leszek. Déli 11 óra felé légi riadó ért a Rákóczy úton, felszaladtam Fircsa Béla bácsihoz aki a Rákoczy ut 13 alatt lakott. Igen örült szegény öreg, a felesége Annus néni készített ebédet. Felhívtam a Minisztériumot a (Kereskedelmit) a portást, hogy a katonát aki ottan rám vár küldje a Rákóczy ut 13 alá. A katona el is jött, megebédeltünk. Ebéd után elbucsuzva tovább  mentünk gyalog Budakeszire mert  még a  "lógó" volt, igy kb 1/2 3 orára délután kiértünk a katonával ketten a Szép Ilonához a 44-es végállomására. Ott már rengeteg szekér és ember állott. Gondolván autót (katonai német autók jártak arra) úgy sem kapok elmentem a 81-es végállomására. Alig hogy az erdőbe bemegyek, jönnek futva az emberek, hogy ne menjek arra, mert 14 orosz páncélos Budakeszin van a patika elött! Rögtön utánna hoztak 3 német sebesült katonát.  Az oroszok a Szanatóriumokat  már tüz  alá vették. Igy visszafordultam velem együtt a rengeteg ember a sok menekülni akaró, szekér, tüzérség, katonaság is. Betértem a Mese utcába a Szép  Ilonánál a Pethes Gyuriékhoz (Apám elsöfoku unokatestvére, a mama volt Németh lány) akiket felszólitottam, hogy igyekezzenek el menni, de ök kitartottak a maradás mellett. 4 óráig ott maradtam náluk, közbe  jöttek mentek  a rohamlövegek, de 1/2 5 órára mire a Széll Kálmán térre beértem  addigra az  oroszok elfoglalták a Jánoshegyi kilátót és aknatűz alá fogták a teret. Vissza térve betértünk a Csalogány utcába, hogy dr Széll-né a Wiennai magyar német társaság titkárnőjenek nyári ruhát Wien-be elhozzuk, ekkorra  a Csalogány utcába és a Medve utcába  belőttek aknával a Jánoshegyröl az oroszok. Itt találkoztam az Olchváry Döncivel, (egy ismeröse apámnak) AKI SZINTÉN  REMÉNYTELJESEN MARADT, FELÜLVE A ZSIDÓ MESÉKNEK, HOGY AZ OROSZOK NEM BÁNTANAK SENKIT (direkt nagybetűs kiemelés a levélből) A Széll-éktöl a ruhával elmentem a honvédemmel a Kereskedelmi Minisztériumba, hogy megtudjam van-e még Peströl kijárat és alkalmas autójárat. A katonámat azonnal elküldtem az őrmesterért, hogy a Lánchid utcában a Rád Àrpád (halálra rugdosták 1949-ben az Andrássy út 60-ban) barátomnál találkozzunk. Azalatt egy örnagytól megtudtam, hogy  az éjjel egy autóidul (autóbusz) és átvágja magát az orosz vonalak között. Èn is beneveztem. Ezalatt az orosz repülök állandóan támadták a Dunapartot és szönyegbombáztak, minden oldalról bömböltek az ágyuk, tele volt az ég villanásokkal A karácsonyfa körül álltunk az Àrpádékkal és néha bizony úgy kaptuk el a légnyomás hatásától, az ablakok kitörtek de senki a pincébe nem ment le, mert már  annyira döngött rengett minden azt sem tudta az ember honnan kapja az égi adományt.
Közben megjöttek az őrmester meg a katonám is, akik gyalog jöttek  Köbányáról, mert  karácsony éjjel a villamosok nem jártak. Èjjel 12 órakor megtudtam, hogy az őrnagy az autóbusszal nem tudott kijutni és visszafordultak, én Àrpáddal megbeszéltem, hogy másnap reggel kimegyek a budaörsi repülötérre és ha van valami repülögép kirepülök Bpeströl (pilóta volt apám). Reggel 8 orakor felkelve kimentünk a reptérre. Még a reptérre menet a tétényi fennsíkról, ahol a csendőrök állítólag megadták magukat, a budaörsi ultra aknával belőttek. Ekkor a köpenyemet egy szilánk átszakította, hála Istennek különösebb baj nem történt. Végre kerülővel kijutottunk a repülőtérre, ott akkora már össztűz alá vették a kifutópályákat. Itt már akkor robbantottak mindent.
Az oroszok a tétényi fensikon voltak TÖRÖKBÀLINT és a TÖRÖKUGRATÒ között és a reptér felett levö hegyen, SVÀBHEGYEN és NAGYKOVÀCSINÀL és a HÛVÖSVÖLGYNÈL.
Zengett minden elöl hátul, itt állottunk ilyen nagy ütközet közepén (a repgépek 3 junkers utasgép és egy Focke Wulf 58 meteor gép) állandóan melegitve a motorokat és készen tartva. Szerencsém, hogy a parancsnokuk, a Zoli (apám öccse, szintén pilóta volt) volt pilóta társa a Gerencsér Feri százados volt akit jól ismertem. Ö beosztotta a 2 emberem 1-1 Junkersba  én egy kis rep.hadnaggyal és egy szerelővel a Focke Wulf meteor gépbe kerültem. Délután 3 órakor az oroszok  már a Törökugratónál jöttek előre, láttuk az ágyuk toroktüzét.
A mieink az egyik oldalról az oroszok a másik oldalról lőttek, mi közöttük lapultunk, úgy jöttek a golyók és a lövedékek, hogy  a gépekből ki és be  szaladgáltunk. A nagy tolongásban átlőtték a  köpenyem jobb zsebén a fület....még csoda, hogy csak azt.
Az idő gyalázatosan szép volt.
A sok  lőpor füst  ráült a völgyre és igy nem látták amikor elstartoltunk. Egymástól elbúcsuztunk, az ottmaradók ekkor már futólépésben hagyták el a repteret a Keserűvízforrások felé. Elrepültünk alacsonyan a Gellért hegy előtt a Duna felett és ekkor elbúcsúztam attól a szép léha halálraítélt  várostól.
  Még egyszer felnéztem az Uri utcába, a 38 számura ahol születtem és hálát adtam a Jó Istennek, hogy szegény jó  Anyám (Németh Erzsébet, Németh József testvére, az iró nagynénje, és mellesleg a nagymamám...) ezt nem érte meg. A föld fölött repültünk egészen  Tardos előttig, ahol egyszer csak  foszforcsíkok húztak el a kabinunk mellett, egy orosz vadász lőtt bennünket. Persze gyors gép lévén hamar elhúzott mellettünk és nagy szerencsénk volt, hogy nem talált el bennünket.
Amikor  elöttünk  a fordulóját megcsinálta,  egy völgybe  majd egy másik völgybe kanyarodtunk, közvetlen a fák felett repülve, a végén szerencsére elvesztett szem elöl. Közvetlen ezután az egyik kis faluból, ahova az oroszok éppen bevonultak, kaptunk alulról egy olyan alapos tüzet, hogy gyorsan igyekeztünk elillanni. 
Kissé a kalandokon eltévedve nem tudtuk hogy merre járunk, mig a bánhidai-györi magasfeszültségü vezeték oszlopait  megismerve, rárepültünk Györre és igy jutottunk el Moson-Szentjánosra, ahol a repülőbajtársak örömmel emeltek ki a gépböl bennünket a szerencsés kijövetel örömére. (...töredékes szövegrész a papir elöregedettsége miatt...) Innen Hegyeshalmon át Wienbe  kiutaztam. Ez volt a decemberi (1944) élményem. Azóta is állandóan utazom (*Wenche generális futárjaként Regensburgból* ez volt a megbizatása) ugy le fogytam, már hogy csak 64 kg vagyok.
Annyi vagyok mint a mult (I. VH *betoldás*akkor 19 éves volt, mert 1895-ben született apám) világháborúban voltam.
Szóval nagyon sovány!! Szegény otthon maradottakról többet nem tudok, a Bözsikééket a reptérről értesíteni akartam, de sajnos minden vezeték már el volt vágva, visszamenni nem tudtam, mivel az uton senkit  nem engedtek  már se ki se be, csak azokat, akik ENGEDÉLLYEL rendelkeztek Igy történt, hogy majdnem bennszorultam a körülzárt Pesten.
A legnagyobb aggodalomban vagyok az otthoniak sorsa felől... Miklóska iránt érdeklődtem még, nem kaptam választ. Legközelebbi levelemig szeretettel ölellek és csókollak benneteket, a kis maradék családunkat a ti régi szeretö Imrétek (vitéz Malomfalvi Szász Imre 1895-1982)
(Az édesapám)   Malomfalvi Szász Ágnes kommentárja következik: PS a neveket ki lehet pontozni, bár akik a levélben szerepelnek már nem élnek.   Budapest ostroma kicsit másképp néz ki a hiteles levél alapján...érdemes felfigyelni Arra,hogy szőnyegbombázás a Duna mindkét partját az oroszok, tehát ott nem lehetett a Dunába lövöldözni embereket. Vascipők???? legenda!!!   Budapest teljesen körül volt zárva az oroszok által   A zsidók terjesztették, hogy nem lesz senkinek bántodása az oroszok által...Honnan tudták ??   A magyarok meg hittek a zsidó meséknek és maradtak... hogyan tudtak a zsidók kapcsolatot tartani a magyarokkal és nyugtatni, meg rábeszélni őket, ha a gettóban voltak és a magyar irtotta őket ??   Budakeszin a Szanatóriumok a Tüdő és egyéb kórházakat jelentették. Az oroszok lötték a KÓRHÁZAKAT!! AKNÁVAL, a benne lévő betegekkel egyetemben.......miközben a zsidók nyugtatták  a magyarokat..!!   Az oroszok elzárták a budakeszi patikánál a Fö Utat, mely az egyik fö menekülési út Budapestről, hiszen az Angyal Patika MA is a Fö utcán van (Budakeszin születtem és laktam sokáig) tehát arra kimenekülni lehetetlen volt.   Az apám és a katonái 1944 december 22 és 24 között gyalog jártak át a HIDAKON!! Budapest között, hiszen a Rákóczy út a pesti oldalon van még ma is, mig Budakeszi és a Lánchid utca meg Budán.   A Lánchid utca  párhuzamos  ma is!! a Duna-parttal és az ablakokból egyenesen a Duna-partra lehet látni........ tehát nem lehet tévedés aziránt, hogy az oroszok szőnyegbombázás, és a németek meg a nyilasok nem gyilkoltak embereket a szőnyegbombázások közepette....Arról nem beszélve, hogy voltak akik menekültek... nem is kevesen az oroszok elöl, be Budapestre, mert máshova nem tudtak menekülni!!!   Továbbiakban az apám KIREPÜLT az országból mint olvasható a györi azaz a NYUGAT felé vezető országutak felett, igy látnia kellett volna a gyalogló zsidókat, de nem mentek arra,mert az oroszok már 1944-be elfoglalták ezt a részt is...a zsidók meg tudták, hogy az oroszok nem fogják bántani az embereket...őket meg főleg nem.....   A levélböl kiderül, hogy vonatközlekedés sem volt, akkor hogyan ment az Aranyvonat.....???? meg a bevagonírozott zsidók kiszállitása 1944-ben, amikor SENKI nem tudott vonatozni......a levélben olvasható, hogy nem lehetett elhagyni a körül kerített Budapestet CSAK ENGEDÈLLYEL(oroszok engedélye kellett, mert ök voltak a győri országutakon)..a telefonvonalak meg el voltak már vágva..   Apám hivatásos pilóta volt, igy ismerte, az ellenséges gépeket,azonkívül mint ahogy  a levélből is kiderül, azért jött Pestre, hogy a Regensburgban lévő német páncélos hadtesteknek ennivalót, és ruhát vigyen ....nem Zyklon B gázt....     A levélben szereplő Németh Laci, Németh László író, az apám elsőfokú unokatestvére, ezért is van utalás a levélben Szilasra azaz Mezöszilasra. (ezt nem kell közölni ez csak tájékoztatás) a levél eredetijének a fotokópiája meg van itthon nálam (nem Budapesten!!)   Tisztelettel. M Sz À A MAGYAR MEGMARADÁSÉRT