2011. szeptember 23. Közélet

  Közgazdasági nonszensznek minősítette a devizahitelek végtörlesztésének kormányzati javaslatát az egyik bankár. Szíve joga. Az sem kell zavarja, hogy a bankszövetség elnökeként ellenvetés nélkül asszisztálta végig, hogy a társadalom egy veszélyes pénzügyi konstrukcióba ugorjon fejest. Mi több, annak a pénzintézetnek volt az első embere, amely az euró- és a svájcifrank-hitelek dömpingszerű kiajánlásában élen járt.

A bölcsek kövét ezúttal is kezében tartva nyilatkozó pénzember presztízsét a történtek ellenére karcolás sem érte. Ma éppúgy szakértőként nyilatkozik, ahogy korábban. Higgadtan, megfontoltan eltartva magától a problémát. Miért is tenné fel a kezét, ismerné be súlyos tévedését vagy mulasztását? Semmi sem kényszeríti rá. Mi több, az interjúban a pillanat előnyeire ácsingózó politikát kárhoztatja elnéző mosollyal. Ő, a hosszú távon gondolkodó...

Máskor, más helyütt a Gyurcsány Ferenc utáni vérzivataros idők miniszterelnök-jelöltje értekezik gazdaságkutatóként a végtörlesztés bankrendszernek okozott kárairól, miközben megborzongva emleget kiáramló " ingyen pénzeket", holott neki aztán tudnia kellene, hogy milyen kicsit sem bontja ki az igazság minden részletét.

A pénzügyérek panaszáradatát hosszasan idézhetném még, a végtörlesztés kormányzati javaslata nyomán majd mindenkinek van egy rossz szava, súlyos félelme a hitelezés becsődöléséről, a gazdaság megbénulásáról, az országkockázat elszabadulásáról. Aggódva - a frissen felismert - közös jóért. Holott a hitelezés már évek óta befagyott, a gazdaság áll, a hitelminősítők pedig leginkább arra hivatkozva nem akarják felminősíteni Magyarországot, hogy a lakossági devizakitettség megközelíti az ötezer milliárd forintot, azaz a központi költségvetés majdnem felét.

Akik ma szakértői pozícióból vészharangot kongatnak, jobbára saját kezűleg tettek meg mindent a védelmi rendszer lebontásáért. Merthogy pillanatnyilag az tűnt fel jó ötletnek, és nem kis mértékben parádés üzletnek.

Magyarországon a bankok a 2,5 százalékos kamaton beszerzett eurót és svájci frankot 6-7 százalékon ajánlották ki ügyfeleiknek. Bődületesen drágán. Az üzletben eleve háromszoros hasznot garantálva maguknak. Miközben az árfolyam kockázatát a maga teljességében varrták a partnerek nyakába, ami azt sejteti, pontosan tudták, hogy a szépre írt történetük egyszer milyen csúnya véget érhet.

A bankoknak - bár az ellenkezőjét mondják - a devizahiteleken még a kormányzati beavatkozás nyomán sem veszteségeket, csupán az elmaradt hasznot kell számolgatniuk. Ami markáns különbség. Nincs tehát ingyen pénz a hitelfelvevők oldalán. Egy forint se. Legfeljebb megszabadulás olyan extra terhektől, amelyek a bankok gondos és tisztességes magatartása esetén fel sem merülhettek volna. Ha akkor a szakértelmet nem inti hallgatásra a nyereségváromány. S ha akkor a politika nem gondolja botor módon, hogy a piac minden bajra orvosságot talál.

A történet fényében bankáraink önkritikára való hajlama, szerénysége és a megoldás iránti konstruktivitása illőbb lenne, mint észt osztó magatartása. Nem kívánatos ugyanis, hogy a politika és a pénzemberek ádáz csatájából bárki is arra a téves következtetésre jusson, hogy a bankoktól kell megszabadulnunk, s nem csupán korlátok közé terelnünk a profitérdektől túlhajtott pénzügyi gondolkodást.


" Van kiút! Váltsa át korábban felvett forinthitelét akciós deviza-lakáshitelre! - győzködte a CIB Bank reklámja a mit sem sejtő lakosokat 2005-ben."
(Szabó Anna, Magyar Nemzet, szeptember 13.)

" A kényszerkonverzióval Orbán voltaképp az államilag elhatározott fix árfolyamok kommunista múltjába lép vissza, és "belegyalogol" minden olyan elvbe (a piac szabadsága, a magántulajdon és a magánjogi szerződések szentsége), ami az unióban számít."
(Aczél Endre, Népszabadság, szeptember 15.)

"Ha van perverz újraelosztás, az a devizahitelesek megmentése. Hajléktalan óvodások, félmillió reménytelen sorsú cigány, csak Budapesten húszezer csöves, és vagy kétmillió kisnyugdíjas várja a telet, egészen természetközeli, organikus félelemmel, a Maslow-piramis alagsorában. Ehhez képest az uborkafán túl magasra kapaszkodó középosztály rettegése attól, hogy kisebbre kell cserélni a házat vagy az autót - az természetesen érthető és átélhető, csak éppen az enyhítése nem közügy."
(Tóta W. Árpád a blogjában, szeptember 16.)

"A foglalkoztatás nem pörgött fel, miközben az agyonsarcolt, háborús ellenséggé tett bankok - boldogabb országokban a gazdaság motorjai - nyilván visszafogták hitelezésüket. Így viszont nehéz beruházni."
(Dudás Gergely, Index, szeptember 16.)

" Ez az intézkedés sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt... A lépés előnye, hogy azok a családok, amelyek árfolyamon visszafizetik a tartozásukat, megszabadulnak adósságuk egy részétől ingyen. Ők beruházhatnak, fogyaszthatnak."
(Vértes András, Népszava, szeptember 17.)          (hetivalasz.hu)

Emlékszünk rá ? A magán külföldi bankok millió dollárt kaptak IMF hitelből. Úgymond a váltság megelőzésére. Amit a magyar adófizetőknek kell kifizetni, kamatos kamattal. Nem tudjuk a MSZP politikusai mennyi sikerdíjat vettek fel e remek üzlet után.

Szabad Hírek