2010. május 26. Külföld

A Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) már hat évtizede ellenőrzi az amerikai külügyminisztériumot, kidolgozva annak hosszú távú stratégiáit, konszenzust teremtve az amerikai politikai-gazdasági elitet alkotó érdekcsoportok között és konfliktusok esetén meghatározva a háborús célokat. Mindezt a saját tagjai érdekében és bármiféle demokratikus ellenőrzés nélkül teszi. Teheti, mert 200 multinacionális cég pénzeli. Több mint négyezer tagot számlál, és közülük kerülnek ki a mindenkori amerikai kormányok vezető tisztségviselői. A CFR azzal is hozzájárul az amerikai politikai modell exportálásához, hogy külföldi vezetőket kooptál soraiba, akik egyébként többnyire a két másik globalista agytrösztnek, a Bilderberg-csoportnak és a Trilaterális Bizottságnak is tagjai.

Talán ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeltessük azt a rendkívüli fontosságot, amelyet ez a belterjes think tank birtokol a jenki külpolitikában, és amelyet az amerikai média nem is mulaszt el rendszeresen kihangsúlyozni. Egyik tagja, Richard Barnet egyetemi tanár megfogalmazása szerint „ a CFR-hez való tartozás beavatási rítusnak tekinthető mindenki számára, aki tényleges hatalmi pozíciót akar betölteni az USA-ban”. És hogy még teljesebb legyen a kép: először a CFR kéthavi folyóirata, a Foreign Affairs hasábjain fejtette ki Samuel Huntington az Egyesült Államok jelenlegi geopolitikai stratégiáját meghatározó „civilizációk összecsapása” elméletét.

Nos hát, a Külkapcsolatok Tanácsa lehetővé tette, hogy a Pew Research Center 2009. október 2. és november 16. között véleményfelmérést végezzen tagjai körében. Az eredmény enyhén szólva meglepőnek bizonyult, már csak azért is, mert fényt derített arra a szakadékra, amely országuk külpolitikai prioritásai tekintetében (is) elválasztja egymástól az amerikai elit és a közvélemény felfogását. A CFR tagjai ugyanis egyáltalán nem tekintik Izraelt szövetségesnek, ahogyan Iránt sem valódi ellenségnek, noha a cionista lobbi a médián keresztül igyekszik ezt elhitetni, a közvélemény pedig el is hiszi.

A felmérésből például kiderült, hogy a franciák Sarkozy vezetésével hiába tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a britektől elhódítsák „ a USA elit kondominium legodaadóbb csatlósai” címet, a CFR tagjainak mindössze 5 százaléka tekinti Franciaországot Amerika fontos jövőbeli szövetségesének és partnerének. Ennél azonban sokkal ütősebb, hogy a brancsbeli politikai és gazdasági potentátok kétharmada (67 százalékuk) szerint az Egyesült Államok túlzásba vitte az Izraelnek való kedvezést, annál is inkább, mert a szentföldi haramiaállam létét és szerepét nem tekintik elsőrendű fontosságúnak országuk számára.

Újabb meglepetésekkel szolgáltak a további kérdésekre adott válaszok is. Arra ugyanis, hogy „ kik lesznek az USA legfontosabb jövőbeli szövetségesei és partnerei”, csupán a megkérdezettek 4 százaléka említette Izraelt, holtversenyben Dél-Koreával, és messze leszakadva Brazília (37 százalék), India (55 százalék) és Kína (58 százalék) mögött. E tekintetben még Törökország (10 százalék), Németország (9 százalék), Mexikó (8 százalék) és Indonézia (5 százalék) is megelőzi a cionista entitást.

A zsidók és palesztinok között Izraelben zajló konfliktussal kapcsolatos kérdésekre válaszolva csupán a CFR tagjainak a 26 százaléka mondta azt, hogy az előbbiek álláspontját támogatja, miközben az amerikai nagyközönség körében csaknem kétszer ennyien vannak Izrael hívei, különösen az USA „ biblikus övezetében” befolyásos keresztény cionisták aktivizmusának és persze a mainstream média nem annyira információs, mint inkább propaganda-tevékenységének köszönhetően. Bizonyos szempontból persze mindenképpen jelzésértékűnek tekinthető, Obama számára pedig bátorítást jelenthet, hogy azok döntő többsége (69 százalékuk) szerint, akik ehhez az elitista intézményhez tartoznak, a jelenlegi amerikai elnök immáron „helyesen egyensúlyoz” az izraeliek és a palesztinok között.

Ami Iránt illeti, noha a CFR-tagok 64 százaléka egyértelműen az iszlám köztársaságot tartja az amerikai érdekekre nézve legfőbb fenyegetésnek, mégis csak az egyharmaduk támogatna egy megelőző támadást ellene, ha atomfegyverrel szerelkezne fel (szemben az átlag amerikaiak 63 százalékával). Ezek az eredmények ismét csak alátámasztják a „ nem létező lobbi” befolyását a tömegtájékoztatási eszközökre, amelyek lényegében kényükre-kedvükre alakítják a nagyközönség véleményét. Önmagáért beszél az a tény is, hogy egyetlen fontos amerikai újság sem tartotta fontosnak megismertetni olvasóival az előbbi felmérés eredményét és tanúságait, annak ellenére sem, hogy az elit sokkal pontosabb és az izraeli propagandára sokkal kevésbé érzékeny információforrások alapján alakíthatja ki a véleményét.

És hogy mindebből mire lehet következtetni? Netán arra, hogy a Külkapcsolatok Tanácsa többé már nem számít elsőrangú politikai tényezőnek az Egyesült Államokban? Éppen ellenkezőleg: úgy tűnik, hogy nagyon erősen befolyásolja Barack Obama külpolitikáját, ami persze nem jelenti azt, hogy Izrael fanatikus támogatói egyik napról a másikra teret vesztettek volna az amerikai döntéshozók körében. Azt azonban a Pew Research Center ominózus felmérése alapján is látni lehet, hogy az USA és Izrael „ szétválása” immáron plauzibilis lehetőségnek számít az elkövetkező évtizedek távlatában, amellyel a cionista entitásnak mindenképpen számolnia kell, amint azt az Avigdor Lieberman által fémjelzett új külpolitikája is tanúsítja.

Semmi nincs azonban végleg lejátszva, hiszen az Egyesült Államokban jelenleg még rendkívül befolyásos cionistáknak számtalan kártya van a kezükben, és az amerikai média fölött gyakorolt csaknem korlátlan befolyásuk révén lehetőségük van arra is, hogy adott esetben marginális helyzetbe szorítsák Barack Obamát és vele együtt mindazokat, akik a külügyi apparátusban vagy a Külkapcsolatok Tanácsában fontosabbnak tartják az USA nemzetközi érdekeit Izrael mindenáron való túlélésénél.

Mint a legutóbbi cikkben hírt adtam az olvasóknak, háromezer USA zsidó, és ezer európai zsidó tiltakozó levelet juttatott el Izrael ellen a palesztin jogok sárba titrálásáért.

(ellenkultura.info alapján szerk.)