2011. július 11. Közélet

Közel hatszáz közmédia munkásnak kötöttek útilaput a talpára, igazán harcias hangulat mégsem tapasztalható a "túlélők" körében. Inkább a lapítás.

Bár az egyik internetes újság közleménye, amely szerint embertelen módon, kislányával az ölében közölték volna egy anyukával, a továbbiakban nincs szükség rá, rémhírnek bizonyult, azért különösebb beleérző képesség nélkül is belátható, hogy emberi tragédiák sora játszódik le a szemünk előtt. Méghozzá éppen abban a körben, amelyet negyedik hatalmi ágnak is neveznek, és amelynek tagjai a nyilvánosság formálása révén mindenki másnál erősebb érdekérvényesítő képességgel bírnak.

Mégis, mintha egy tyúkudvarban is nagyobb felfordulás támadna, ha a gazdasszony kiragad onnan csak egyet is levesbe valónak, mint ami mostanság e pozíciókban maradtak körében tapasztalható. (Mert ugyebár a post festam, jövő szerdára meghirdetett, gyaníthatóan csakis a kirúgottak részvételére számító demonstráció szervezői maguk sem remélhetnek komolyabb, kézzel fogható eredményt). Meg vannak félemlítve, politikai tisztogatás folyik, szól az ellenzékiek mindig kéznél levő magyarázata, ám ezúttal az igazi súllyal rendelkező bizonyítékok bemutatása valahogy elmaradt.

Persze, nyilván van olyan is a kirúgottak között, akire passzol a kormányellenesség vádja, de ekkora tömegű elbocsátás politikai tisztogatás okán józan ésszel elképzelhetetlen. Ha mondjuk inkább azzal jönnének a vádaskodók, hogy pofára mennek a kirúgások, úgy biztosan sokkal közelebb járnánk az igazsághoz. Az meg viszont így van, amióta világ a világ, hogy mindig az aktuális főnök dönti el, hogy ő éppen kivel akar dolgozni, ez ellen kár is volna kapálózni.

Mert ugyan miként mondható meg, hogy ki végzi valóban jól a dolgát a médiában? Talán, aki sokat szerepel a képernyőn? Persze, mert helyzetbe hozták, hangzik rögtön a riposzt, hiszen ki meri biztosan állítani - persze próba nélkül -, hogy nincs, aki nálánál jobban csinálná ugyanazt?

A köznép kárörömre hajalmos része meg persze visszafelé mutogat, miszerint rendszerváltáskor milliók kényszerültek megválni addigi munkájuktól, s nőtt sokszorosára a munkanélküliek száma, mit vannak ezek úgy oda, örüljenek, hogy csak most került rájuk a sor. Anélkül, hogy más ágazatok munkahelyvesztőinek sérelmeit kicsinyíteni akarnánk, itt azért egy speciális helyzetben levő társaságról van szó.

Mert ugye egy mérnök, technikus, szakmunkás és főleg pedig egy tanulatlan munkaerő, ha másként nem, hát valamely rokon tevékenységhez szükséges átképzéssel bizton remélheti idővel helyzetének rendeződését, ám egy médiamunkással egészen más az ábra. Különösen, ha éppen recesszió sújtja az ágazatot, az írott sajtó példányszáma zuhan, az internetes piac felosztva, lényeges bővítés komoly reménnyel nem várható, és a kereskedelmi tévéknél is leépítések voltak. Egészen konkrétan a TV2-nél majd' hatszázról esett négyszáz alá rövid időn belül a létszám.

Az pedig úgyszintén könnyen belátható, hogy az „ el lehet menni az országból" című örök érvényű mondás egy magyar sajtómunkásra, tekintve a honi idegen nyelvi kultúrát, egyáltalán nem érvényes. Persze azért az sem járta, hogy mondjuk egy szimpla protokoll eseményen is, közpénzből finanszírozva egymás lábán tapostak az állami tévék operatőrei, riporterei, miközben az MTI tudósítója is szorgalmasan jegyzetelt ugyanott. És ezt tudhatják jól a szerencsés módon a helyükön maradók is, ezért lehet inkább a nagy hallgatás, hiszen hol van még egy olyan ágazat, amelynél a korábbi, közel háromezres létszámot úgy lehetne ötödével csökkenteni változatlan volumen mellett, hogy az a teljesítményen meg ne látsszon? Mégis, igazat kell adnunk azoknak is, akik a kialakult helyzetért magát az államot okolják: miért hagyta ekkorára duzzadni e speciális képesítést szerzők számát? Nem vagyok jogász, de valami ilyesmi lehet tán, amit köreikben úgynevezett bíztatási kárként emlegetnek...                                                                        (hetivalasz.hu)

Szabad Hírek