2012. június 28. Közélet

Erősen vitatható, hogy a választópolgárok között az MSZP támogatottsága tényleg beérte-e már a Fideszét, ahogy azt például Mesterházy Attila állítja. Nem meglepő módon az interpretációiban legendásan erős intézet gyorsanjelezte is: „az olló zárulása azonban csak látszólagos (...) az MSZP látszólagos erősödését hiba volna valódi reneszánsznak nevezni". Az azonban kevésbé vitatható, mert mindenhol látszik, ahol őszintén beszélnek a politikáról (tehát nem a nyilvánosságban), hogy a két nagy pártot a korábbiaknál sokkal közelebb mutató adatok hangulat- és klímaváltozást hoztak. Ez a fordulat sok szempontból ártalmas a Fidesznek, egy tekintetben azonban talán nem is annyira rossz.

A Fidesz természetesen nem érdekelt abban, hogy az MSZP-vel egy szintre kerüljön a támogatottsága. A közeledést mutató adatok lélektani hatása jelentős, márpedig a politikában ez a tényező elég sokat számít. A közvélemény-kutatási adatok - szemben azzal, ahogy sokan gondolják, hiszik vagy remélik - nem elsősorban a választókra hatnak, hanem sokkal inkább a politikai elitre. (Vicces, de igaz: ha a politikai szereplők manipulálják az adatokat, azt – ha ezzel nincsenek is tisztában - elsősorban maguknak teszik...) A Fidesz-MSZP konvergencia így leginkább ebben a körben ártalmas a kormánypárt számára: elbizonytalanítja a saját politikusaikat és ilyen-olyan támogatóikat, minden gondolkodás- és viselkedésbeli következményével együtt felveti a 2014-es kormányváltás lehetőségét és persze magabiztosabbá teszi az ellenfeleket. Egy ilyen fordulat eddig egyetlen kormánypártnak sem tett jót, nem csoda, hogy a Fidesz politikusai és a céljaikkal kritikátlanul azonosuló beszélő fejek bagatellizálni akarják a változást.

Van azonban egy terület, ahol akár jót is tehet a Fidesznek, ha az MSZP magabiztosabbá válik. A Fidesz jelentős és tartós gyengülése miatt ugyanis a szocialisták most már egy enyhe erősödés után is azt érezhetik, hogy nem is lesz olyan bonyolult ez a kormányváltás. Márpedig, ha az MSZP vezetői elhiszik, hogy szinte semmit sem kell tenniük a győzelemért, akkor – láttunk már ilyet – nem is fognak. A „semmit sem" alatt nem elsősorban számvetést, megújulást, programkészítést értek – bár ezek is munkát igényelnek -, hanem a baloldal számára legnehezebbnek ígérkező feladatot: a választási együttműködést. Nem kérdés, hogy az MSZP-nek ehhez van a legkevesebb kedve: kisebb pártokkal és megkérdőjelezhető támogatottságú szervezetekkel tárgyalni, pozíciókról lemondani, közös platformot létrehozni, engedményeket tenni. Ha megy ez egyedül is, akkor egyértelmű a szocialisták válasza: az együttműködés jelentse azt, hogy majd a végén ti is ránk szavaztok.

Ha tehát az MSZP elhiszi, hogy fej-fel mellett áll a Fidesszel, akkor számára biztosan nem lesz létkérdés a sokat emlegetett baloldali olajfa (értsd: közös jelöltállítás az egyéni választókerületekben) létrehozása. A kormányoldal ráadásul már tett és még tehet is azért, hogy az MSZP ne is lásson maga mellett életképes, tárgyalásra érdemes partnereket: az új választási rendszer a beágyazottsággal és komoly szervezettel rendelkező szereplőket erősíti, ahogy tenné ezt az előzetes regisztráció bevezetése vagy a pártok állami támogatásának megnyirbálása. Ezek önmagukban azonban feltehetően nem lennének elegendők ahhoz, hogy az MSZP ne tartsa fontosnak a baloldali egységet (MSZP-LMP-DK-Mazsihisz)– ez csak akkor fordulhat elő, ha a szocialisták úgy érzik, egyedül is elég erősek a győzelemre. Ha azonban tévednek, vagy későn kapcsolnak, az elmulasztott együttműködés a Fidesz egyik legfontosabb versenyelőnye lehet egy olyan választáson, ahol az egyéni választókerületekben meglévő relatív többséggel is könnyen abszolút többséget lehet szerezni a parlamentben.

Ismétlem: az ellenfél erősödése mindig kellemetlen egy politikai párt számára. Ha azonban a kormányoldal érti a fent vázolt logikát, és ha a most még bizonytalan tendencia valóban egyértelművé válik, lehet, hogy a kommunikációs gépezet már nem vár majd el olyan heves és kreatív érvelést a „látszólagosság" mellett.

Szabad Hirek