Engem Szíjártó úr újfent nem tudott megnyugtatni, de persze, a legkevésbé velem kell foglalkoznia. Az én pártpreferenciám ugyanis az adott helyzetben világos volt, és világos lesz, egészen addig, amíg a Fidesz oktatáspolitikusa, bizottsági elnöke, nem érzi magát erkölcsei tekintetében, morális okokból megtámadottnak, azért, mert a KDNP oktatáspolitikusa, e minőségében a kormány területért felelős államtitkára, nyíltan nehezményezi, ha az ő munkája egyrészt a sajtóban kerül kivesézésre, kormányoldalról is, másrészt felmerül benne annak gyanúja, hogy az ő munkája netán kezdettől fogva csak amolyan alternatív megversenyeztetés. Ezt a kérdést valóban tisztázni kell, és korántsem mindegy, hogy valaki a nyílt támadást etikusnak gondolja, e módszer megkérdőjelezését azonban saját erkölcseinek kétségbevonásaként interpretálja.

Ugyanakkor, hogy bonyolítsam a helyzetet, van Pokorni – mert hát persze, hogy róla beszélek – mondataiban megszívlelendő is. „Annak idején azért csatlakozott a Fideszhez”, közölte, „mert azt látta, annak politikusai egyenesen beszélnek, azt mondják, amit gondolnak és úgy is cselekszenek”. Ne soroljuk újfent – megtettem, Baloss, nyugi, lapozz vissza – azt a néhány történést, ami miatt ez a kijelentés, hogy is mondjuk, nagyon mattos fényben tündököl. Az előny ugyan még kitart, de egyre többen érzik magukat, mondataik szerint, becsapva, s ezt mielőbb rendezni kellene, őszinte, világos beszéddel, nem pedig kommunikációs kísérletekkel. Amelyek közt egyre több a véleményes, az erősen kérdőjeles.

Mint például Szíjártó esete a vonalkóddal. Ami „a kérdőívet egyedivé teszi, és lehetőséget ad a visszaélések megakadályozására. Segítségével megakadályozható, hogy az állampolgár nevében valaki más töltse ki a kérdőívet, és küldje vissza illetéktelenül" – fogalmazott. Arra, hogy a rendszer pontosan miért és hogyan küszöböli ki a visszaélést és egyáltalán miért fontos, hogy egy véleményfelmérésben adott válaszokat adott személyekhez lehessen kötni, nem tért ki – írja az újság, s hát valóban ez az egyik kényes pont. Mert hát, ami a legkönnyebb, csináljunk azonnal viccet a kérdésből, és tippeljünk arra: DNS vizsgálattal megállapítják minden egyes boríték leragasztóját, s ahol nem egyezik a feladó az adatszolgáltatóval, ott megtéríttetik az egyébként ingyenes válaszboríték-költségeket. Na már most, per pillanat, nem tudom, hogy egy bélyeg drágább-e, mint a DNS vizsgálat, de ha mégis, lényeg az elv maga. Mert nyaljon sót, aki illetéktelenül nyalt borítékot, oszt jónapot. Eddig a poén, lenne még, de komolyabb dologról van itt szó.

Eleve minek egy közvélemény-kutatási célokra szánt kérdőívet gyanússá tenni, ott, ahol minden eleve gyanús, évtizedek óta, legyen szó kopogtató-cédulákról, vagy parkolási engedélyekről. (A nyomtatott sajtóról most nem beszélek, az ebben a vonatkozásban külön kategória, a lényege, hogy részeiben s egészében legkevesebb ezer százalékkal birtokolja a gyanú árnyékát). Tényleg nem bontanám ki részleteiben, sokan leírták már a kétely legkülönfélébb változatait, én valóban csak annyit kérdezek: miért látta valaki szükségesnek a nyomtatvány elkészítése előtt, azt, hogy az adatközlő beazonosítható legyen, sőt, egy valóban ismeretlen rendeltetésű vonalkód segítségével könnyen szortírozhatóvá váljon a küldeménye? Mint a lottószelvény, amelyeket szintén vonalkód segítségével válogat szét a számítógép, nem nyert, kicsit nyert, nagyon nyert kategóriákra. Mielőtt kedvenc, bár hallgataggá vált olvasóm rácsap a témára, közlöm, hogy aki nagyon akar, az pártpreferencia-adatokra másképp is szert tehet, én nem gondolnám, hogy itt és most ez történik, épp csak valaki nem számolt azzal: ebben az országban (is) alapvetően kétféle tömegember él. Az egyik a mai napig megdönthetetlen abban, hogy Armstrong valahol az Arizonai sivatagban tette meg „az emberiség nagy lépését”, s a birtokot később Elvis vette meg, aki azóta is ott nyalja a show-t. A másik embertípus viszont, ha meglát egy vonalkódot, akkor máris leleplezve érzi magát, mert hát ez a néhány párhuzamos vonal pontosabb, mint az emberiség géntérképe, állítja, mindent tudóan. Na most, egy ilyen közegbe dobta be valaki nagyon okos ezt a konzultációs kérdőívet.

Kár volt.

Ahogyan az első bekezdésben említett összefeszülést is kár volt erőltetni a feleknek, egyszerűen azért, mert kár volt. Leginkább tágabb összefüggéseiben, hiszen, bizony, túl nőtt az oktatáspolitikán. Itt már arról van szó, a közvélemény-formálók tálalásában, hogy a Fidesz úgy mond liberálisabb rétege hátrál meg, vagy a KDNP pártpolitikai súlyát erodálja a folyamat. Igen, erről van szó, mert ez ugyanaz, mint az említett vonalkód. Aminek, ha nincs miértje, akkor – mint valami szabad préda – sokkal erőteljesebb kommunikációs kontextusokba kerül. Ha megkaptuk, hagy marjuk alapon üti le mindenki, mint a legviccesebb magas labdát. No, hát csak mondom: kár volt.  

Szabad Hírek