2010. április 18. Közélet

Ahogyan Gregor Mayer, Bernhard Odehnal és Paul Lendvai látja.

„Szkopjeiek, albánok! Bőrötökből új ruhát hasítunk nektek. (...) Ti nem lehettek görögök, mert annak születni kell. (...) Kiontjuk véreteket, albán disznók”. (A baloldali görög kormány biztonsági erői tagjainak kiáltásait idézi videofelvételről a BalkanInsight.com 2010. április 1-jei keltezéssel.)

- Mi folyik Magyarországon? Mi ez a Zsonik?

- Fogalmam sincs. Mondj többet róla!

- Tudod, a Zsonik az új, fasiszta pártotok. Amelyik az első vagy a második lesz a választásokon.

(Egy magas rangú európai uniós tisztségviselő faggatja fiatal magyar beosztottját Brüsszelben 2010. április 9-e reggelén.)

„Jön az ár. (...) Megfulladunk, vagy megtanulunk úszni benne.” (A magyar választások várható eredményéről Tamás Pál szociológust idézi a Guardian brit napilap április 8-i száma)

* * *
Gregor Mayer és Bernhard Odehnal Felvonulás – Jobboldali veszély Kelet-Európából címen jelentette meg az osztrák Residenz Kiadó 297 oldal terjedelmű könyvét.

A hat országról szóló fejezet közül az elsőt Gregor Mayer írta Magyarországról.

Az előszót a rákosista sajtóban dolgozott, majd külföldre távozott és ott szakmáját tovább folytató Paul Lendvai írta.

A szerzők ideológiai szemüvegét már a kötet borítója elárulja: a fotón látható magyar gárdista bakancsok illusztrálják nem a „szélsőjobboldali”, hanem a címben szereplő „jobboldali” veszélyt. Vagyis azt a „veszélyt”, amelyet – e három, azonos ívású ember szerint – vasárnap a 70 százalékban az ő értelmükben vett jobboldalra szavazó magyar nép jelent Európára.

Térségünket „Kelet-Európának” nevezik, noha földrajzilag Prága jóval, Zágráb valamivel nyugatabbra fekszik Bécsnél. Ami azt mutatja, Mayer és Odehnal a hidegháborús felosztás kliséjétől a berlini fal leomlását követő húsz év után sem tudott megszabadulni.

A kötet mintegy egyharmada Magyarországról szól, amin nincs mit csodálkozniuk azoknak, akik ismerik e két újságíró termését.

A magyarországi fejezet szerzője, Gregor Mayer, az osztrák Profil című hetilapnak, a Der Standard napilapnak és a dpa német hírügynökségnek tudósít Budapestről és Belgrádból.

Szerzőtársa, a Bécsben élő Bernhard Odehnal ugyancsak a Profilnak, valamint a svájci Weltwoche című hetilapnak küldi tudósításait. 2004 óta a svájci Tagesanzeiger napilap riportere is.

Hogy Magyarország miért szerepel ekkora súllyal és első anyagként a kötetben, arra a magyarázat nyilván az, hogy a Jobbik és a Fidesz együttes ereje kifordíthatja sarkából „Európát”, mely kifejezés alatt nyugat-európai újságírók és szerzők szinte minden esetben Nyugat-Európát értik.

Csakhogy immár húsz éve folyamatosan Magyarországgal van „baj”: nálunk dúl igazán az antiszemitizmus, idegengyűlölet, cigányellenesség, kirekesztés és negatív diszkrimináció. Hogy nálunk orvosi ellátás hiányában emberek halnak meg, árverezik el fejük felől otthonukat, gyermekek éheznek, az országot a szemét borítja, szemét kapható élelmiszerként a szupermarketekben, míg a bankok szuperprofitot vágnak zsebre, az a nyugati lapokban nem téma.

Esetünkben – és kizárólag esetünkben - Nyugat-Európa legtekintélyesebb, konzervatív lapjait is csupán az említett „veszély” foglalkoztatja. És szinte megmagyarázhatatlanul, a más esetekben a tárgyilagosságukra és tényszerű tudósításaikra oly kényes lapok a „kedvünkért” gátlástalanul és tudatosan hazudnak, torzítanak és csúsztatnak.

Mint e kötet szerzői.

Érdekes kérdés, vajon e sajtó tulajdonosi szerkezetének tudható-e be az, hogy bármennyire is rájuk bizonyíthatóak hazugságaik, azok sem a leírtakra, sem a hazug szerzők későbbi írásaira, sem pedig pályafutásukra nincs hatással. Mivel észszerű magyarázat erre tudtunkkal nincs, e teflonhatással ők maguk adnak lovat a legszélsőségesebb összeesküvési elméletek megszületésének és terjedésének.

Nézzünk akkor e hazugságokra, illetve hamisításokra néhány kiemelkedőbb példát Gregor Mayer Magyarország című fejezetéből.

Mayer A folyamatos gátszakadások – Orbán Viktor előfutárként című fejezetében azt írja a 2002-es áprilisi választásokról, hogy „Amikor a vereség kiderült, a választási eredmény az asztalon feküdt, Orbán valami olyasmit tett, ami egy európai demokráciában tabu: megtagadta, hogy elismerje az eredményt és minden ok nélkül ’választási csalást’ emlegetett (...).” (33. old.)

Mint emlékezetes, ennek pontosan az ellenkezője történt: a Fidesz-szavazók jó részét sokkolta, hogy Pintér Sándor volt belügyminiszter azonnal elismerte a vereséget és így tett Orbán Viktor is, noha százezrek követelték az első forduló szavazatainak újraszámlálását.

Mayer szerint – olvasható két oldallal tovább – a Fidesz-kormány idején a közszolgálati televízió nemcsak „satrapái” vezetése alatt állt, de oda „Az ellenzéket alig engedték, míg Orbánt szervilis udvari újságírói interjúvolták, amikor erre kedve szottyant.”

Ennek szintén pontosan az ellenkezője az igaz. Az MTV-ben a miniszterelnök „standard” interjúvolója Baló György volt, akinek ideológiáját Mayer könyve 80. oldalán így igazolja vissza: „A tekintélyes balliberális televíziós újságíró, Baló György felesége a női jogok elkötelezettjeként vált ismerté.”

Nézzünk most egy újabb hazugságot.

A kötet 37. oldalán Egy kis kasztrálás című alfejezetben a nyolc évvel korábban futott – majd a Medgyessy-kormány nyomására a Magyar ATV-ről lekényszerített – Sajtóklub műsorvezetőjéről, vagyis e recenzensről ezt írta: „Lovas pedig a Magyarországot befeketítő külföldi újságírók elleni orvosságként ’egy kis kasztrálást’ ajánlott”.

A magyar médiafigyelő cégnek, az Observernek ez az adása már nem volt meg sem leírt, sem felvett formában. Viszont megtalálták a két héttel későbbi, 2002. január 25-i (pénteki) adást, amely ismerteti, mi hangzott el két adással korábban annak kapcsán, hogy a vezető német konzervatív lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung akkori budapesti tudósítója a „kasztrálás”-sztorit már – ugyancsak hazug beállításban – előadta tekintélyes lapjában.
Íme a részlet:

„Műsorvezető.: - A Brookings Intézet - ami egy liberális kutatóintézet, ahogy Amerikában mondják -, és a Harvard Egyetem decemberben tartott a külföldi tudósítóknak egy konferenciát, ahol Marvin Kalb legendás hírű amerikai újságíró, aki a Harvard Egyetem John F. Kennedy Intézetében dolgozik, újságírást és politológiát tanít, elmondta, az intézetben készítettek egy felmérést arról, hogy a külföldi tudósítók különböző országokban miként látták Amerika bevonulását Panamába 1988-ban. És azt vették észre, hogy Németországban teljesen másként látták, Törökországban másként. Négy különböző országban négy különböző oldaláról ragadták meg ezt a történetet (...) Nálunk ez súlyosabb: azt írta a vezető konzervatív német lapban egy Matthias Rüb nevű úr, hogy mi azt javasoltuk két héttel ezelőtt, a kiegyensúlyozatlanságok elkerülése érdekében a külföldi újságírókat kasztrálják. Volt pofája ezt hazudnia Matthias Rübnek.

Bayer Zsolt: - Az előbb, ...

Műsorvezető.: - De még ezt hadd mondjam el, hogy mit mondtunk – bocs -, mert nem voltál itt, és netán sokan nem hallották. Azzal kezdtük az adást - nagyon sokan látták, több százezren -, hogy felolvastunk egy felháborító szöveget, amelyik egy izraeli lapban jelent meg, amelyik arról szólt, hogy az elfogott arabokat kasztrálni kellene, és ez elijesztené a többi arabot, akik azután elmennének Izraelből és Palesztinából. És a végén, amikor beszéltünk erről, akkor gúnyosan visszatérve a témára azt mondtam, hogy hát ott nyilván meglenne a megoldás: kasztrálás, és erre te nevetve mondtad, hogy hát azért ne túlozzunk.

„Mayer hazugságát súlyosbítja az, hogy a szerző egy, korábban már a Magyar Nemzetben megcáfolt „torzítást” tálalt fel könyvében, nyolc évvel később.
A lapunk 2002. február 2-i kiadásában megjelent cikk ugyanis már foglalkozott azzal, hogy mind Matthias Rüb, mind pedig az ő nyomán Paul Kreiner a német Tagesspiegelben ugyanezt a kasztrálási hazugságot adta el A Sajtóklubról. Az egyébként lehetetlen, hogy Mayer ne olvasta volna ezt a cikket, ugyanis az abban szereplő, bírált tudósítók között ő is szerepelt.

Ezután talán érthető, hogy egy könyvbírálatban szokatlan módon a könyv tartalmával a továbbiakban egyáltalán nem foglalkozunk, hiszen bemutattuk már, hogy az milyen „tényekre” épül.

Csakhogy a kérdés nyilván sokakban felmerül: ha a „kelet-európai jobboldali veszély” valóban annyira félelmetes, akkor miért kell egy arról szóló könyvet hazugsággal, tények elferdítésével és nyolc évvel ezelőtti, már akkor megcáfolt és most leporolt hazugságokkal feltupírozni?

„Európának” – nyugtassuk meg Rómát, Bécset, Koppenhágát és Bernt - nem kell rettegnie sem a magyar jobboldaltól, sem a „szélsőjobboldaltól”, az ugyanis az annak nyugati felében - de a most hatalmon lévő szlovák koalícióban is -, már kormányon van. Így Berlusconi Olaszországában, ahol az elmúlt hét évben az egyik koalíciós partner, az Északi Liga a legutóbbi választásokon is hatalmas sikereket könyvelhetett el magának.

Svájcban a legerősebb párt szélsőjobboldali, míg Hollandiában nagy eséllyel megnyeri a következő választást. A radikális Valódi Finnek Pártja népszerűsége 10 százalékon áll, míg Norvégiában a Haladás Párté a tavalyi országgyűlési választásokon 23 százaléknál is többet kapott. Dániában a szélsőjobboldal a parlamentben a kormányzó konzervatívokat támogatja, miközben rövid idő alatt megkétszerezte támogatottságát és 14 %-ra tornászta fel magát.

Belgiumban a középpártok vállvetve működnek együtt a Flamand Érdek pártjával és a flamandok fele már az ország kettészakadását támogatja. Ausztriában a szélsőjobboldali és populista pártok tavaly júniusban összesen 22 %-ot értek el. Nyugati szomszédunknál egyébként a tízgyermekes Barbara Rosenkranz – akinek férje neonáci hírlevelet ad ki – beszáll az osztrák elnökválasztási harcba. A legnépszerűbb osztrák bulvárlap, a Kronen Zeitung élénk támogatása mellett. (USA-ban van a Amerikai Nemzeti Jogi Párt, amiről mélyen hallgat a balliberális sajtó.)

Míg nálunk politológusok és egyéb véleményformálók a külföldi újságírók által is többször megrágott magyarázatokat és kliséket ismételgetik az európai fősodratú és radikális jobboldali pártok közötti „karanténes” viszonyról, a Jeune Afrique április 3-i számában Béchir Ben Yahmed, a francia hetilap széles körben elismert tekintélyű lapigazgatója már a jövőt festi fel. Az Európában kibontakozó legújabb trendből kiolvasható, írja vezércikkében, hogy Sarkozy elnök a bukást elkerülendő, ugyanolyan gátlás nélkül veszi be majd kormányába a legutóbbi helyhatósági választásokon új erőre kapott Nemzeti Frontot, mint ahogyan baloldali figurákat vett be kormányába megválasztása után. Ami, írja Yahmed, iskolát teremt majd.

Azaz: „Európa” ne rettegjen Magyarországtól. Inkább saját magától.

Ami pedig a mottóban említett, szintén állami fizetést húzó Tamás Pált illeti, biztosak lehetünk benne, hogy az ismert balliberális konfliktuskutató már szorgalmasan veszi az úszóleckéket, mert csak a felszínen lebegve tud majd rettegéseiről a nemzetközi sajtónak nyilatkozni az elkövetkező években. Például Gregor Mayernek, aki a vasárnapi választásokat kommentálva az iráni Presstv budapesi tudósítójának azt mondta, Orbán majd „titokban” egyeztet a parlamentbe kerülő jobbikkal. És e titkokról Odehnal kollégájával együtt majd ismét az itt bemutatott Mayer tudósítja lapjait.

  (Magyar Nemzet kurucinfo alapjánszerk.)