2010. szeptember 24. Közélet

Szabó, Ervin (1877–1918) Eredeti neve Samuel Armin Schlesinger. A mai Szlovákiában, Slanicán született. Még tizenéves korában a kálvinizmusra tért. Később, már mint elméleti marxista sem a júdaizmushoz, sem a kereszténységhez nem kötődött. Budapesten és Bécsben tanult jogot és adminisztrációt és 1903-ban szerzett doktori címet. 1904-től a budapesti közkönyvtár alapító igazgatójaként dolgozott, ahol az addig Magyarországon ismeretlen amerikai közkönyvtárak modelljét követte. Innen ered, hogy a magyar közkönyvtárak még ma is a nevét viselik.

Elméleti megfontolásainak gyakorlati próbáját nem élte meg, hiszen élete 1918-al lezárult, így nem tudjuk, hogy párt- és hittársai brutalitására miként reagált volna.

„Sokan mondták, és mondják ma is, hogy a szocializmus nem egyéb, mint a kereszténységnek új formája, befejezése. A szocializmus a való élet intézményének gyökeres megváltoztatásában megteremti az alapot azon erkölcs számára, amelyet Krisztus csupán a lelkek megváltoztatásával akart meghonosítani e földön.

Közel kétezer év története megmutatta, hogy Krisztus tana nem volt képes a szeretet és az igazságot győzelemre vinni. […] A szocializmusnak legnagyobb veszedelme volna, ha abban az örökségben, amelyet a polgári társadalomtól átvesz majd, benne volna a keresztény egyház is. Mert kettő van: keresztény vallás és keresztény egyház. Kétségtelen, hogy több jogcímmel, a tekintélynek és a méltányosságnak nagyobb mértékével igényli majd a keresztény egyház, hogy maga a szocializmus is a keresztény vallásnak folytatása vagy időszerű átalakítása. Nekünk azonban a keresztény egyház nem kell, százszor nem kell.”

(Szabó Ervin: Kereszténység és szocializmus. [részlet] In: Népszava,

Szabó Ervin: Marx

Mily szerencsétlen időbe kellett esnie Marx születésnapja századik fordulójának! Aki hetven évvel ezelőtt abba a merész, a lelke és a tények akkori állapotához képest forradalmi szózatban csendítette ki manifesztumát: Világ proletárjai, egyesüljetek! – annak jubileumán azon tűnődnek és vitáznak egykori hívei: megünnepeljék-e vagy sem a nemzetközi szocializmus legnagyobb hatású elmélkedőjét és vezetőjét. Oroszországban amnesztiát hirdet Lenin kormánya Marx születésnapján; ahol veje, unokája, személyes tanítványai évtizedeken át vezérei voltak a szocializmusnak s ma is azok! Franciaországban szinte az utolsó percig úgy látszott, mintha meg akarnák tagadni, akit azelőtt megváltójuknak hittek és hirdettek.

De ahol ünnepi beszédes és vörös lobogós diadalban emlékeznek is róla május 5-én – hányan lesznek, akik számára Marx a megváltó? Filozófus, akinek szemével nézik és látják a világ titkait, ember, akinek élete a maguk életének példája, akinek szívével együtt ver szívük, cselekvésük tetteinek folytatása, beteljesítése? Vagy hányan lesznek inkább, akik számára csak azért a hős, a nagy ember, a megváltó, mert köznapi lelkük és eszük antropomorf istenként magához hasonította, a maga képére újrateremtette, a maga köznapi céljai számára alkalmas cégérül, programul, takaróul kisajátította, átformálta, deformálta!

Ki az a Marx, mi az a marxizmus, ami a tömegek és az úgynevezett műveltek tudatában él?

Ha erre a kérdésre felelni akarunk, azt kell néznünk, mily úton, kik által ismerkedett meg ez a mai nemzedék vele. Mert hiszen ahányan vannak, akik többet olvastak tőle, mint néhány történeti és propagandisztikus írását? Hányan olvasták ezeket is a megismerésnek tiszta vágyával és képességével? Marx fő munkái nehéz olvasmány. Kevés nagy szelleme van az emberiségnek, aki oly kevéssé előzékeny – mondhatnók: oly kevéssé demokratikus – volt közönségével szemben; aki mindvégig elmulasztotta, hogy alapvető és egész közgazdasági elméletét megszabó bölcseleti és szociológiai nézeteit rendszeresen összefoglalja, hanem azokat elejtett rövid megjegyzések formájában szórta szét vaskos kötetei sokszor nehézkesen, bonyolódottan, sokszor gúnyosan, szatirikusán, máskor feltételesen vagy premisszák nélkül fogalmazott levezetései tömkelegében. [...]

Ki érvelhetne joggal Marx nagysága ellen, ha úgy volna, hogy Marx már ma is ily legendás jósává vált volna azoknak a tudományoknak és mozgalmaknak, amelyekben mint nagy újítót és útmutatót ünneplik hívei? Csökkenti-e Jézus nagyságát, hogy kétezer év óta a világot megváltó legellentétesebb törekvések az ő százféleképp értelmezett történeti egyéniségéhez kapcsolják magukat? Platón vagy Kant nem azért is örök nagyjai az emberi nemnek, mert feleletet adnak olyan kérdésekre is, amelyeket ők maguk fel sem tettek? Nem azt kell a Marx-tanítványok, kommentátorok és glosszátorok szemére vetni, hogy minden kérdésre Marxban kerestek feleletet; hanem inkább azt, hogy csak Marxban kerestek – és találtak is. [...]

Ahogy Marxszal azt tartjuk, hogy a reális tudományok elméleti igazságainak legbiztosabb próbája a gyakorlat, az élet, úgy semmit sem kívánunk inkább, mint hogy a mai közkeletű politika, a legkezdetlegesebb empíriának és a máról holnapra szóló megoldásoknak ez a keveréke, a tudomány és a bölcselet általános igazságaiból és távoli perspektívákat nyitó következtetéseiből merítse ihleteit. Ha a marxizmus ebben az értelemben lépett volna kapcsolatba a politika szférájával: az emberi haladás érdekében (mely egyúttal a tudomány haladása) csak örülnünk kellene ennek. [...]

Szabó Ervin: Marx. In: Huszadik Század, 1918. I. köt 280-86. o.

L. Simon László: Szabó Ervin ideológusként elfogadhatatlan

A kulturális bizottság fideszes elnöke, L. Simon László nem a könyvtár elnevezését tartja a legfontosabb kérdésnek. “Szabó Ervin életművének egésze az inkább értékes, tudományosan rendkívül sokat köszönhet neki a magyar társadalom. Ugyanakkor politikailag olyan dolgokat követett el, vagy olyan dolgok mellé állt, ami számomra elfogadhatatlan, és semmiképpen se tartozik a követendő értékek közé” – nyilatkozta az ATV-nek L. Simon László.
(Forrás: Történelemportál)

Kommentál

Ki is az a Marx? Aki zsidó lévén antizsidó vallású vagy ateista, szélsőséges vallás ellenes. Aki kapitalista lévén antikapitalista. Aki arisztokratikus élettársa révén antiarisztokrata...

JOBBIK GONDOLAT