2010. augusztus 2. Közélet

"Nem beszéli az IMF nyelvét" - bírálják az Orbán-kormányt, mert nem jutott dűlőre a Nemzetközi Valutaalappal. De hogyan kellene az alappal tárgyalni, amikor hazánkkal szemben érzékelhetően bekeményített? Pedig az utóbbi években mintha előnyére változott volna a sokat szidott szervezet.

Elégedjen meg az IMF annyival, hogy a magyar kormány tartja magát az idei hiánycélhoz, ami a GDP 3,8 százaléka. Azt pedig, hogy ezt miként éri el, szuverén nemzeti joga eldönteni. Szintén nem tartozik a hitelezőszervezet hatáskörébe, hogy van-e bankadó vagy nincs - Csaba László közgazdász mellett sokan mások osztják ezt a véleményt.

Nem ilyen egyszerű azonban a helyzet: évtizedek óta bevett gyakorlat, hogy amikor egy ország IMF-hitelt vesz fel, elveszti gazdasági szuverenitását, és már nem csinálhat azt, amit akar. Épp ezért nem fordul egyetlen épeszű kormány sem a valutaalaphoz, hacsak nem kerül olyan helyzetbe, hogy már sehonnan sem kap pénzt - magyarázza Bod Péter Ákos közgazdász. Az amerikai befolyás alatt álló szervezet mindig is híres volt diktatórikus viselkedéséről. (Még ezidáig rombolt és nem épített a világban. Szerk.)

Képesek voltak gyógyszeráremelést követelni a tanzániai kormánytól a legnagyobb AIDS-járvány idején - meséli a valutaalap és testvérintézménye, a Világbank viselt dolgairól Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász. Még számos, teljes szociális érzéketlenségről tanúskodó történetet idézhetnének fel azokban a fejlődő és feltörekvő országokban, amelyek gyengélkedő gazdaságait jégre vitték a két intézmény tanácsai. A nyolcvanas és kilencvenes években az IMF szórta a milliárdokat, cserébe keményen diktálta a gazdaságpolitikai feltételeket. Szerepet játszott a volt szocialista országok piacgazdasági átalakításában is.

Az afrikai államok mellett Thaiföld, Indonézia, Mexikó, Venezuela, Bolívia, Argentína, Ecuador, Paraguay, Brazília és Oroszország szenvedte meg leginkább a hitelek fejében előírt sokkterápiákat. Tény, hogy időnként felelőtlen és velejéig korrupt rezsimekkel volt dolga a valutaalapnak, de a jobb sorsra érdemes országok életét is megkeserítette. Közülük nem egy megfogadta: legyen bármekkora a baj, még egyszer nem kér az IMF pénzéből. Végül az 1997-98-as kelet-ázsiai és orosz válság, majd az argentin államcsőd félrekezelése után erősödtek fel a szervezetet bíráló hangok annyira, hogy felvetődött: meg kellene szüntetni, vagy legalábbis korlátozni válságmegoldó szerepét.

Az alap a kétezres évek közepére teljes jelentéktelenségbe süllyedt: ügyfelei kihasználták azt a helyzetet, hogy a tőkepiacokon eljött az évtizedes pénzbőség kora, így idő előtt visszafizették IMF-hiteleiket, és inkább a nemzetközi befektetőktől szereztek pénzt. Azok a fejlődő országok pedig, amelyek az évekig tartó nyersanyag- és élelmiszerár-emelkedés haszonélvezőivé váltak, devizatartalékokat halmoztak fel, hogy többé ne szoruljanak a valutaalap kölcsönére. Új "áldozatok" nem akadtak, így az IMF valóságos sóhivatallá vált, ahol senkit sem érdeklő tanulmányokat írogattak a világgazdaságról.

A tetszhalott szervezet azonban rögvest feltámadt, amint 2008-ban bedugultak a nemzetközi pénzpiaci csatornák az Egyesült Államokból indult jelzálogpiaci válság nyomán. A tőke kivonult a sebezhető országokból, így Izlandról, amely a valutaalap első új ügyfelévé vált. Kisvártatva bejelentkezett Magyarország, később pedig Ukrajna, Lettország, Szerbia és Románia. Ma már egy eurózóna-beli tag, Görögország is a valutaalap adósa. A szervezet most ott tart, hogy 750 milliárd dollárra felvitt hitelkeretét sem tartja elegendőnek: olyan kockázatokat lát a világgazdaságban, hogy ezermilliárdra akarja felduzzasztani a pénzügyi válságok megakadályozására szolgáló összeget.

Még szerencse, hogy nem volt ennyire tudatában újsütetű fontosságának akkor, amikor hazánk 2008 őszén hozzáfordult segítségért - különben nem sikerült volna 12,3 milliárd eurós készenléti hitelkeretet kipréselni belőle, ami Magyarország méretéhez képest tetemes összegnek számít. Ráadásul nem is kellett hónapokig rimánkodni a kölcsönért, a Gyurcsány-kabinet villámgyorsan megállapodott az alappal. (Talán lehetett volna Kínában vagy az arab államokban is kilincselni pénzért, de az hosszabb tárgyalásokat jelentett volna.)

Ebben szerepet játszott az is, hogy az IMF, Dominique Strauss-Kahn vezérigazgató irányítása alatt, igyekszik változtatni rossz imázsán: rugalmasabb és nyitottabb, elismeri a gazdaságösztönzés fontosságát is a megszorítások mellett, és jobban odafigyel az életminőséget jelző mutatókra. Formailag nem is jön létre szerződés az ország és a valutaalap között: az adott kormánynak kell nyilatkoznia arról, hogy a hitelért cserébe mit vállal és teljesít (az alap persze súg neki), és erről szándéknyilatkozatot kell tennie. A programot az alap igazgatótanácsa hagyja jóvá - ecseteli a dolgok menetét a szervezet egyik illetékese.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy az IMF ne próbálna diktálni ott, ahol lehet: tavaly állandó irodát nyitott Budapesten, hogy a helyszínen ellenőrizhesse a költségvetési folyamatokat. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is megtapasztalhatta, hogy a negyedévente itt vizsgálódó küldöttségek mindenbe beleszólnak, és konkrét intézkedéseket - például a 13. havi nyugdíj eltörlését vagy a nyugdíjkorhatár emelését - is szabnak feltételül. Tételesen végignézik az államháztartás minden egyes sorát.

Van egy modelljük, amely valamennyire Magyarországra van igazítva, s annak alapján számolnak: így például, ha a kormány olyan intézkedést tervez, ami a fogyasztást visszaveti, rögtön kiszámítják, hogy annak egyszázalékos csökkentése mennyivel mérsékli az áfabevételeket. S hogy miért "szőröz" ennyit az IMF? Azért, mert nem kezeli a válságot, csak átmeneti finanszírozást, védőernyőt biztosít a korrekciókhoz, és elvárja, hogy a kiigazítások elég hatásosak legyenek ahhoz, hogy a hitelek visszafizetéséért ne kelljen aggódnia.A valutaalap tavaly egész megértő volt: még abba is belement, hogy a Bajnai-kormány kétszer is felfelé módosítsa a 2009-es GDP-arányos deficitcélt, és azon sem akadt ki, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálta az általa fontos bevételi forrásnak tartott ingatlanadót. Az Orbán-kormánynak azonban most komolyan meggyűlt a baja az alap és még inkább a szintén nekünk hitelező Európai Unió delegációival. A tárgyalásokon részt vevő szakértők úgy érzik: a valutaalap emberei kissé bekeményítettek, s nem lehet pontosan tudni, miért.

Való igaz, elődeikkel ellentétben a magyar tárgyalók nem laposkúszásban járultak az IMF elé, és ez okozhatott némi kommunikációs zavart. Ha alkalmazkodóbban viselkedik a kormány, a valutaalap sok mindent elnéz, akár utólag is - vélik egyesek a múltban folytatott tárgyalások tapasztalatai alapján. A szervezet mostani megváltozott magatartására az tűnik a legkézenfekvőbb magyarázatnak, hogy példát akar statuálni Magyarországgal: meg akarja mutatni, hogy vele nem lehet kukoricázni, hisz ha most túl engedékenynek tűnne, többi problémás ügyfele - például Ukrajna vagy Románia - is megmakacsolhatná magát.

 

Pedig Orbán Viktorék megígérték a legfontosabbat, vagyis az idei hiánycél tartását. Ez azonban nem feltétlenül elég: az IMF több év távlatában is tartósan ható intézkedéseket szeretne látni, olyan szerkezeti reformokat, amelyek biztosítják a kilábalást a válságból és a fenntartható növekedést - mondja lapunknak egy névtelenséget kérő szakértő. Ilyen szempontból az idén és jövőre 200-200 milliárd forint bevételt, utána meg ki tudja, mennyit hozó bankadó csak átmeneti megoldás lehet. Erre az évre ezt még elfogadta volna az alap küldöttsége, mert tisztában volt azzal, hogy szűk a kormány mozgástere. Vita inkább azon volt, hogy mi lesz jövőre. Az IMF számára ugyanis kínos ez az egész ügy.

Két évvel ezelőtt ő beszélte rá a Magyarországon működő pénzintézetek külföldi tulajdonosait, hogy ne vonják ki a pénzt hazánkból, inkább segítsenek stabilizálni a helyzetet - világít rá a részletekre informátorunk. Emiatt nem csökkent a hazai bankok mérlegfőösszege, és most éppen erre vetik ki a viszonylag magas adót. Ezért is szeretné az IMF, ha a kormány jövőre máshogyan oldaná meg a GDP-arányosan 2,8 százalékos államháztartási hiány tartását, amelyhez szerinte még egy 330 milliárd forintos lyukat valahogyan be kellene tömni.

Sajnos a költségvetési egyenleget népszerű módon nem lehet rendbe tenni - mondják szakértők. Az egyetlen fájdalommentes út az lenne, ha az államadósság után fizetendő évi 1200 milliárd forintos kamatkiadás csökkenhetne pusztán azáltal, hogy egy stabil, kétharmados kormányunk van, amelyben bíznak a nemzetközi befektetők. Ez óvatos becslések szerint jövőre min. 80-100 milliárd forintos megtakarítást jelenthetne. A görög válság és a kormány eddigi kommunikációs lépései miatt ez a lehetőség egyelőre elúszott. Miután több adót most nem lehet beszedni, és a kormány nem akar hozzányúlni a kiadások egyharmadát felemésztő jóléti célokhoz, az állam működésén kell takarékoskodni. Ennek már látjuk a jelét idén is.

Különféle hivatalok összevonásával, az önkormányzati rendszer ésszerűsítésével, a közalkalmazotti szféra további karcsúsításával további milliárdokat lehetne megspórolni. A közlekedési vállalatoknál burjánzó korrupció letörése is hozhat pluszpénzt. De adó- és egyéb ügyekben csak akkor tud nyilatkozni a kabinet a következő évekre vonatkozóan, ha az idei tényszámokat már ismeri.

Az októberi önkormányzati választások előtt, illetve nyolc héttel a kormány megalakulása után nem is várható, hogy sokkal többet mondjanak Orbánék - véli Csaba László. Most még nincs nagy baj amiatt, hogy megszakadtak a tárgyalások: az IMF és az unió következő hitelrészletét ugyan nem hívhatja le Magyarország, de nincs is rá szüksége. Mégis jó lenne, ha mindkét fél rugalmasabban tárgyalna ősszel: a világgazdasági helyzet bármely pillanatban változhat, és akkor borul a mutatvány.

A KÖZPONTI BANKOK KÖZPONTJA

A washingtoni székhelyű Nemzetközi Valutaalapot (IMF) 1944-ben hozták létre a Bretton Woods-i konferencián. A szervezet eredeti célja az aranydeviza-rendszer működésének támogatása volt, hitelezési gyakorlatával pedig a nemzetközi pénzügyi rendszer zavartalan működését kívánta elősegíteni. A Bretton Woods-i elképzelés a hetvenes években atomjaira hullott (megszűnt a dollár kötött árfolyamon való aranyra váltása), és az IMF feladata és tevékenysége módosult, ami azóta is heves viták tárgya.

A valutaalap nem állami intézmény, tulajdonosai a tagfelvételüket kérő országok (számuk most 187). Az alap élén a kormányzótanács áll, amelynek vezérigazgatóját ötévente választják. Az IMF vezető szerveiben, bizottságaiban általában volt pénzügyminiszterek, jegybankárok ülnek. A tagországok meghatározott kvótával rendelkeznek, amely megszabja, hány szavazatuk, mekkora befolyásuk lehet a kormányzótanácsban. A legnagyobb részvényes az USA (közel 17 százalékos szavazati súllyal), amely egyedüliként rendelkezik vétójoggal, mert bármilyen döntéshez a szavazatok 85 százalékára van szükség.

Ezért is mondják azt, hogy az alap valójában az amerikai érdekeket szolgálja, és a hibásnak bizonyult gazdaságpolitikai receptek amerikai bankárok és pénzügyesek fejéből pattantak ki. Washington túlzott befolyása ellen egyre erősebben lázadnak a fejlődő és feltörekvő országok, élükön Kínával, Indiával és Brazíliával. Új kvótaszámítási módszert javasolnak, amely jobban figyelembe veszi az adott ország GDP-jét: így például Kína csaknem megduplázhatná jelenlegi súlyát.

(hetivalasz.hu alapján JOBBIK GONDOLAT)