A „Kimondták a kimondhatatlant” című írás utózöngéje

Ha tollat használnék, élhetnék azzal a szokásos fordulattal, hogy még meg sem száradt a tinta a papíroson, amikor…, de mivel a kézírásról lassacskán magam is leszokom, a billentyűzetet püffölöm kitartóan, ezért nem használom. Mindazonáltal a tény attól még tény marad, itt az újabb világraszóló botrány a pucér király hiányos öltözékének közhírré tételéről szóló történetben.

Persze, próbálják menteni a menthetőt, mit ad isten, hipp-hopp itt terem a semmiből az éppen ügyeletes Nobel-díjas közgazdász aki jelen esetben nem más mint Robert Mundell Kanadából. Ő is megmondja nekünk a frankót: …

„Fegyelmezett fiskális politikára, és nagyobb integrációra van szükség az adósságválsággal küzdő Európában, mondta Robert Mundell Nobel-díjas közgazdász. Az optimális valutaövezetek elméletének atyja a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott előadásán kifejtette, szerinte az euró létrehozása az elmúlt száz év egyik legjelentősebb eseménye a pénzügy világában, a jelenlegi válság elsősorban adósságválság, és nem az euró válsága.

(…)

A professzor a BGF-en tartott előadásán hangot adott az ideális világvalutáról szóló ötletének, amely egy minden állam által bevezetendő közös világpénz lenne. Szerinte első körben egy úgynevezett euródollárt lehetne létrehozni, majd később Kínát is bevonni a monetáris unióba.”

Már bocsánatot kérek e szörnyű merényért, melyet itten most elkövetni szándékozom, de mégis muszáj szólanom. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy széllel szemben nem lehet…, pontosabban lehet, csak nem érdemes, mégis a józan paraszti ész képviseletében venném magamnak a bátorságot (vagy botorságot?), és vitába szállnék a messziről gyütt Nobel-díjas atyafival, akiről ugyebár köztudott, hogy azt mond, amit akar.

Pontosan ez az, amit szerény véleményem szerint semmiképpen sem szabad létrehozni, a mindent eluraló és mindenen uralkodó egyetlen közös pénzt, a világvalutát. Most is van világvaluta, úgy híjják amerikai dollár. A fekete aranyhoz önkényesen és erőszakosan hozzákapcsolt, mit kapcsolt, hozzáláncolt valuta rengeteg szenvedésnek volt már okozója eddig is. Akik mellőzni, kiiktatni vagy megkerülni próbálták, mind rövid úton végezték, bármilyen magas polcra is kerültek darab ideg. Lásd John F. Kennedy, vagy a legutóbbi időkből a líbiai despota Kadhafi, akinek a legfőbb bűne az volt, hogy nem dollárt kért az olajért, hanem líbiai aranypénzt.

Az embernek valahogy olyan érzése támad, hogy a bajok egyik, ha nem a legfőbb okozója pontosan a közös pénz, esetünkben az euró. De legalábbis kiemelkedő szerepet játszik az öreg kontinens gazdasági egyhelyben topogásában, az egyszer bizonyos. A nehézkesen mozduló Gólem rugalmatlan, inkább törik, mint idomul. A kényszeredetten erőltetett és mindenkire egyenfazonírozott szemléletmód, a közös lónak turós a háta izzadságszagú fizetőeszközzel eltűnteti a sokszínűségben rejlő versenyelőnyöket. Eltünteti a különbségeket, a különbözőségeket, szabványosított módon uniformizál, egysíkúvá, s ezáltal kiszámíthatóvá, egyszersmind kiszolgáltatottá is tesz, mindeközben próbál mindenkit visszabutítani az átlaghoz, lehúz és visszahúz, elvégre hozni kell a statisztikai átlagot. A fejlett régiók közül a sor vége felé kullogunk a többi kontinenshez és térséghez viszonyítva.

Természetesen senki nem mondja azt, hogy az üzemcsarnokok előtt felvert sátortábor városokban éljünk, mint mondjuk Kína egyes részein, ahol minden nap – beleértve a vasárnapot is – sorban állnak az éhbérért végezhető munkáért. Nem. De biztosan van más olyan tulajdonság, képesség, amiben mi európaiak is kimagaslóan teljesítünk, vagy olyant tudunk, amit más nem, vagy nem annyira jól. Miért nem így versenyzünk? Miért mindig a máséhoz kell hasonulnunk, miért nem a saját ingünket vesszük magunkra végre?

Próbálják menteni a menthetetlent. Legalább kommunikációs szinten. Pedig higgyék el, ludas az euró is, nem kicsit, nagyon. A modern rabszolgatartás és kizsákmányolás kulcs- és létfontosságú eszköze az ún. közös pénz. Ha másból nem, hát az amerikai dollár (USD) példájából okulva már igazán megtanulhattuk volna ezt a leckét. Európa vezetői megtanulták. Ezért (is) szorgalmazták annyira az európai közös pénz, az euró megteremtését. A Patyomkin-falu díszletei azonban (számukra) sajnálatos módon ledőltek. Ahogyan előző írásomban már szó volt róla, egy igazi gentleman, egy ízig-vérig angol úriember, Lord Nigel Lawson, a brit Konzervatív Párt egyik legnagyobb tekintélyű veteránja volt az, aki végre-valahára a média nagy nyilvánossága előtt kimondta az igazságot:

„Felelőtlenség” volt létrehozni az eurót!”

S ha ez még önmagában nem lenne elég nagy baj, s ha azt hiszed ezt mán nem lehet überelni, hát nagyon tévedsz! Itt az újabb skandallum:

A bankrendszer akkorára nőtt, hogy az már nem szolgálja se a világ jólétét, se a reálgazdaság növekedését – jelentette ki Mark Allen, az IMF regionális képviselője pénteken a lengyel Krynicában rendezett gazdasági fórumon.

Az elmúlt negyven évben dinamikusan nőtt a világ pénzügyi rendszere, a mérlegek összege megsokszorozódott, az amerikaiak adóssága hatvan év alatt a GDP hatvan százalékáról annak 300 százalékrára emelkedett. „Ez a méret már nem szolgálja a reálgazdaság növekedését és a jólétet a világban, sőt, a hatalmasra duzzadt profitok miatt kifejezetten ártalmassá vált” – mondta Allen.

„A rendszer mérete túllépte az optimális határt. Ez a trend nem tud tovább folytatódni, a következő évtizedekben vissza fog fordulni, és kisebbé válik a bankrendszer. A tőkeáttétel a következő ötven évben várhatóan nem fogja elérni a mostani szintet” – vélte az IMF képviselője. Kivételt csak azok a fejlődő országok jelentenek, ahol még annyira fejletlen a bankrendszer, hogy a gazdaságnak inkább az jelent problémát, hogy nem jut megfelelő hitelekhez a beruházások végrehajtására.

A méret csökkenésével együtt fog járni a szabályozás szigorítása is. Példaként a nyugdíjrendszert hozta fel, „nem tehetjük meg, hogy bizonytalan piacokra bízzuk az emberek nyugdíját. Olyan termékekre van szükségünk, amik lehetővé teszik, hogy az emberek biztonságosan fektessenek be. Ehhez szigorúbb szabályozásra van szükség, aminek a kidolgozása kéz a kézben jár a nyugdíjrendszer átalakításával.”

Az első lépést megtették, de tovább egyelőre azért még nem merészkednek. Mert ha már nem szolgálja a jólétet, akár meg is szüntethetnénk, legalábbis jelenlegi formájában, és a legerkölcstelenebb jövedelmen, a kamatos kamaton alapuló kizsákmányoló szisztéma helyett mondjuk bevezetésre kerülhetne világszerte végre a kamatmentes közpénzrendszer, de ezt egyelőre még nem mondják ki. Még nem lehet. Még nem szabad! Ki tudja, talán holnap vagy holnap után ez is megtörténhet. Amilyen tempóban zajlanak az események!

Most vagy az van, hogy Joseph Stiglitz (a pofa szintén Nobel-díjas közgazdász) Világbanktól történt távozása óta valami csoda folytán nem teljesen hülyékre cserélődött le a garnitúra, vagy az, s bizonnyal ez a valószínűbb változat, hogy immáron elkerülhetetlen az összeomlás, s ezt igyekeznek minél előbb a világ tudomására hozni, hogy hát kérem, mi szóltunk előre.

Ha már Stiglitzet szóba hoztam, egy kis plusz adalék tőle az IMF-fel kapcsolatosan:

Hol a nyerészkedés határa?

A globalizáció veszteseinek történetét Stiglitz nemrégiben a Guardian hasábjain foglalta össze meglehetősen szuggesztív formában. „Képzeld el, hogy afrikai gazda vagy, aki egy vagy két hektár földön próbálja megteremteni a megélhetését. Bár valószínűleg nem hallottál a globalizációról, mégis nagy mértékben befolyásolja az életedet: gyapotot adsz el, amelyből egy Mauirituson élő munkás inget készít egy olasz divattervező tervei alapján, és végül egy gazdag párizsi fogja hordani. Talán egy kicsit jobban élsz, mint nagyapád, aki a saját ételéért gazdálkodott. Ugyanakkor afrikai gazdaként te leszel a globalizáció és az évtizedek során kialakult igazságtalan világgazdasági rendszer áldozata.

A gyapotod ára azért annyira alacsony, mert az Egyesült Államok évente 4 milliárd dollárt költ 25 ezer farmer támogatására, ezzel késztetve őket mind nagyobb és nagyobb mennyiségű gyapot termelésére. A támogatások a megtermelt gyapot értékét is jóval meghaladják, a túlzott mennyiség pedig egyre lejjebb hajtja a gyapot árát.

Eszedbe jutott az is, hogy a jövedelmedet egy tehén megvásárlása után tejeladásból egészítenéd ki. Ám azzal találod magad szemben, hogy ennek a terméknek ugyanúgy alacsony az ára, hiszen az általad eladott friss tej az európai és az amerikai tejpor versenytársa. Két olyan kontinenssel kerülsz konfliktusba, ahol a tehenek 2 dolláros támogatást kapnak naponta, többet, mint amennyit a szomszédod valaha is keresett ennyi idő alatt.

A nővéred hajdanán a család jövedelmét kiegészítette a városi gyárban végzett munkával, de tíz évvel ezelőtt a kormányt arra kényszerítették, hogy szüntesse meg az igencsak mérsékelt vámokat, s ezután a gyár kénytelen volt bezárni. A kereskedelmi tárgyalások „Uruguay-i fordulóján” ugyanis jogtalannak minősítették azokra a termékekre kivetett vámokat és támogatásokat, amelyeknek Európában és Amerikában versenytársai akadtak.

Az unokaöcséd HIV-fertőzött, és tisztában vagy azzal, hogy léteznek a gyógyulásához szükséges gyógyszerek, illetve tudod, hogy a kormány hajlandó lenne olyan áron kínálni ezeket a gyógyszereket, amiért te is megveheted. Az amerikai gyógyszergyártók ezzel szemben követelik, hogy fizesd meg az elképzelhetetlennek tűnő 10 ezer dolláros amerikai árat. 20 évnyi munkád teljes jövedelmét kellene egyévi gyógyszerre előteremtened. Kétségkívül nem konyítasz a modern közgazdaságtanhoz, de nem érted, hogy miért ennyire drágák azok a kicsi pirulák, különösen akkor, ha egy dél-afrikai cég hajlandó lenne az ár töredékéért számodra előállítani. Az amerikaiak mégis nemet mondanak erre a lehetőségre. Valami, amit szellemi tulajdonjognak hívnak, lehetővé teszi számukra, hogy bárki mást eltiltsanak ezeknek a gyógyszereknek a gyártásától – a te unokaöcséd élethez való joga árán. Bár megérted, hogy ők profitra vágynak, de nem lehet a kívánságuknak sehol sem határt szabni?”

Most mondják meg nekem, de őszintén: hát nem tisztára EU? Ugye hogy az? A francia gazda hektáronként 90 rugó támogatást kap, a magyar meg legjobb esetben is 30-at, vagy valami ilyesmi. És akkor versenyezz! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! (Ha hülyék vagytok! Buzdítás: Orbán Viktor – NIF szerk. megj)

Akit a téma bővebben és részletesebben érdekel, annak szíves figyelmébe ajánlom Joseph Stiglitz „A globalizáció és visszásságai” című könyvét.

És ha még bírja cérnával a tisztelt Olvasó, ha már ennyire tobzódunk a Nobel-díjas közgazdászokban, egy röpke pillanatra időzzünk még el Stiglitznél:

„A globalizáció egyik hozadéka, hogy a világ országai sokkal mélyebben integráltak, mint korábban: sokkal inkább függenek ezért külső tényezőktől. A nagyobb egymásrautaltságban azonban növekvő szükség van az együttes cselekvésre, és megnőtt az igény a kereskedelem, a pénzügyek és a segélyezést irányító, szabályozó biztosító nemzetközi szervezetekre. A mostani intézményekkel a legnagyobb baj az, hogy nem demokratikusak, döntési folyamataik és végeredményük gyakran nem hozzáférhető a nyilvánosság számára, éppen ezért nehezen ellenőrizhetőek. A szervezetek a fejlett ipari országok külön érdekeit képviselik, miközben figyelmen kívül hagyják szegény, fejlődő országok szempontjait. Bár Stiglitz korábban ezen intézményeknek a megreformálásáért küzdött csupán, ma már kétségbe vonja bizonyos szervezetek létének szükségszerűségét. Az IMF hitelessége például akkora csorbát szenvedett már, hogy a megszűntetése árán lehetne csak a változtatásban gondolkodni. Ennek fő indoka, hogy a valutaalap rendkívül ellenálló bármilyen változással szemben, ami demokratikusabbá tehetné a működését. Másrészt az IMF 50 évvel ezelőtt alakult, amikor a fejlődő országok többsége még gyarmatként létezett és az árfolyamrendszer rögzítve volt. A világ ezidő alatt rengeteget változott, szükség van olyan új intézményre, amelyik hívebben tükrözi a jelenlegi világgazdasági viszonyokat.”

Hát ezért van az, hogy az öntudatos pécsi polgár már jó ideje azon kesereg, hogy nincs menekvés a válság elől. Azt is belerángatják, akinek amúgy az égadta világon semmi köze sincs hozzá, vagy a sárgolyó túloldalán él. A mesterséges kreálmányok kora azonban lejárt, de legalábbis a végéhez közeledik. Tegnap közölték velünk, hogy az euró létrehozása az egyik legnagyobb felelőtlenség volt, ma pedig még fel sem ocsúdtunk első meglepetésünkből, amikor azt halljuk, magától a rettegett IMF-től (International Monetary Fund – Nemzetközi Valutaalap), amit már amúgy rajtuk kívül mindenki tud, nevezetesen, hogy a bankrendszer nem a jólétet, hanem valami egészen mást szolgál.

Becsaptak bennünket, hazudtak nekünk. Ennek ellenére még most is próbálkoznak, a tesztelés folyik tovább zavartalanul. Ha nem muszáj, nem adják fel azonnal az összes hídfőállást. Egy mai hír:

„180 forinton kiszállhatunk a frankhitelekből?

Egyösszegű végtörlesztés esetén a devizahitelesek mentésére szolgáló korábbi csomagban rögzített 180 forintos frank- és 250 forintos euró árfolyamon kell biztosítaniuk a bankoknak a hitelből való kiszállást, minden ezzel kapcsolatos költség őket terheli – ezt a javaslatot jelentette be Lázár János a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok kétnapos frakcióülése után Hajdúszoboszlón. (A frakcióvezető nem említett külön a jenhiteleseket, de a javaslat nyilván rájuk is vonatkozik, a jen rögzített árfolyam 2 forint/jen.)”

Igaz, a nemzeti érzelműnek legkevésbé sem mondható Index internetes portál mindjárt a hír elejére odapattintja a kötelezően odateendő elkedvetlenítő részt is:

„A gazdagoknak segítene és a forintot gyengítené a Fidesz frakció javaslata, ami szerint lehetővé kell tenni, hogy a devizaadósok a már korábbi mentőcsomagban rögzített árfolyamokon egyösszegű törlesztéssel kiszálljanak a hitelből. Lázár János szerint 2-300 ezer emberen segíthetnének ilyen módon, ez a bankszektornak legalább 260 milliárd forintos azonnali veszteséget jelentene. A frankban ragadók pedig a már a felvetés nyomán is elindult forintgyengülés okozta veszteséget is el kell szenvedjék.”

Ez megint nagyon érdekes és nagyon tanulságos. Gondolkodjunk egy kicsit együtt!

Nyilván mindenki nem fogja tudni igénybe venni ezt a lehetőséget sem, de akadhatnak jó páran, akik azt mondják, inkább felvesznek valamilyen forint alapú szabadfelhasználású hitelt, amellyel egy összegben letudhatják a devizaalapú hiteleiket, s onnan aztán nincs árfolyamváltozás meg havonta emelkedő részletek, fix összeg van forintban és kész. Mindenesetre az időnként mesterségesen megmanipulált árfolyamkülömbözet kiküszöbölésével komoly összegek takaríthatók meg.

Persze ebben az országban minden és annak ellenkezője is elképzelhető, még az is megképződhet, hogy a forinthitel törlesztőrészlete is változik, mondván, megnövekedtek a bank forrásköltségei, vagy mondjuk Magyarország kockázati besorolása megnőtt. A múltkor a PSZÁF szóvivője mesélt egy esetet, ahol a bank közölte a határidőre mindig pontosan fizető ügyféllel, hogy innentől megemeli a törlesztőrészletet, mert az illető leminősült, mint adós. Mire a delikvens bevitte az összes csekket, mondván ő mindig pontosan fizetett. A bank erre sajnálkozását fejezte ki, hogy bizonyára valamilyen hiba vagy tévedés történ, aztán megvonta a vállát és kiküldött a pofának egy újabb levelet, amelyben közölte, hogy pontosan ugyanannyival mégis csak megnöveli a havi törlesztőrészletet, mint amennyiről már az előzőekben szó volt, ezúttal azonban arra hivatkozott, hogy megnövekedtek a forrásköltségek.

Ilyen van? Ilyen van! Legalábbis itt, ebben az ún. jogállamban, ahol az igazság helyett a gazság és a jog uralkodik mindenek felett.

Tegyük fel, vettél valamit devizaalapúnak nevezett hitelre. A pénzintézet kifizette az áru ellenértékét a gyártónak, kereskedőnek, te pedig hozzájutottál. A nép egyszerű gyermeke pedig nem érti, hogyan is jön ide a havonta változó kamatozás, meg árfolyamkülönbözet, hiszen a bank egy összegben már kifizette a cucc árát, nem havonta fizet mindig egy kis darabkát érte az éppen abban a hónapban vásárolt devizából. Akkor most hogy is van ez?

De térjünk még vissza néhány gondolat erejéig a legújabb mentőötlethez. Erre már aszongya az ember, hogy „na, ez már valami!” De rögtön felvetődik a kérdés, hogy miért nem mindjárt ezzel nyitottak? Hát azért nem, mert most is folyik a tesztelés. Az A” változat nem talált pozitív fogadtatásra, gyűjjön akkó’ a B. A van, a tú, a trí, eksön! Hát így megy ez mifelénk Euró Alsómocsoládon, a periféria legszélén, a nagyságos és fényességes Európai Porta mosókonyháján, közvetlenül a cselédlépcső mellett.

Kimondták az eddig kimondhatatlant: A király meztelen! Sőt! Most már – ha csak módjával is, de – gúnyolódni is szabad rajta. A farkast kiáltók személye az, ami igazán megmutatja, hogy elérkezett a „ha nem tudod megakadályozni, állj az élére!” periódus. Akik eddig istenítették a pénz uralmának mindenekfelettiségét preferáló neoliberalizmust, most egyszerre azok kezdenek beszélni leghangosabban a rendszer bukásáról. Nehogy magával rántsa őket.

A király meztelen, de a gúnyos kacarászások közepette jó lesz, ha nem felejtkezünk meg arról, hogy a mi seggünk is kilóg a gatyából:

„Magyar Szociális Fórum a Fidesz-frakció devizahitel-javaslatáról

Budapest, 2011. szeptember 9. péntek

A kormány elé terjesztett új terv a devizaalapú hiteltartozás visszafizetéséről azoknak kedvez, akik kellő jövedelemmel rendelkeznek, a hitelesek többségének azonban nem áll módjában egy összegben kifizetni a tartozását, sem pedig póthitelt felvenni állami segítség nélkül – tartalmazza a Magyar Szociális Fórum első reagálása Lázár János bejelentésére.

A probléma nem pusztán a hitel maga, hanem a megélhetéshez és a törlesztéshez szükséges jövedelem, azaz a munka – áll a közleményben.

Amíg a kormány – ígérete ellenére – nem biztosítja a megélhetéshez szükséges feltételeket, segítenie kell a Hitelkárosultak fizetésképtelen többségén úgy, hogy tartozásuk jelentős részét a bankok extraprofitjának terhére írja. Egy Hitelkárosult emlékeztetett arra, hogy az OTP, a 80-as években elengedte tartozásuk 40-50 százalékát azoknak, akik egy összegben azonnal kifizették. További segítség lehet az államilag támogatott kamat, hogy az emberek fel tudják venni a forint alapú póthitelt, és egy összegben kifizethessék a tartozásukat – hivatkozik a közlemény a Hitelkárosultak véleményére.

Az MSZF szakértői kérdésesnek tartják, hogy a bankok adnak-e, és milyen feltételekkel kölcsönt a devizahiteleseknek. Szerintük a forrást magának az államnak kellene előteremtenie a forint hitelhez. Erre szolgálhatna egy állami kereskedelmi bank, amelynek tervét maga a Fidesz is dédelgette. Egy ilyen bank feltőkésítése nem volna gond, hiszen forrását első lépcsőben az biztosítaná, hogy a teljes állami költségvetés pénzforgalma ezen történne. Ez a bank kedvezményes (támogatott) kamat mellett hitelt adhatna a devizahitel-tartozások végtörlesztésére, egyszersmind folyósíthatná a most induló újabb lakásvásárlási hiteleket is. Mértéktartó ténykedésével ahhoz is hozzájárulhatna, hogy a lakáspiacon helyreálljon a normális cserearány, az építőipar pedig újra fellendüljön – javasolják az MSZF szakértői a kormánynak, mielőtt döntene.

Az MSZF ismét felajánlja szakmai segítségét a kormánynak a súlyos emberi és társadalmi gond megnyugtató rendezése érdekében – áll a közleményben.”

Ahogyan a fenti közleményből is kitűnik, a magyarság inkább minőség, mint mennyiség kérdése, s ha egyetlen szóban kellene összefoglalni hitvallásunkat, akként fejezném ki magamat: LÉLEKBÁTORSÁG!

Addig is, míg a magyar állam nem nyújtja be közkeresetét a bankok ellen, már csak azért is, mert a Bankszövetség illetékes fő hallja kendje ennek éppen az ellenkezőjét hirdeti fennhangon, azt javaslom minden érintettnek, hogy pereljen.

Mondjuk ki most már együtt és hangosan: A KIRÁLY MEZTELEN!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár                           (www.johafigyelunk.hu)