2010. június 4. Közélet

1988 október, Vinwood Cellars, Geyserville California

A cég első és utolsó kóser technológiás borkészítése. Bevetél: 50 ezer dollár, kár 3.5 millió dollár. Ezt követően a cég tönkrement. Tanmese arról, hogyan érdemes zsidókkal üzletelni. (Igaz történet, figyelmeztetésül.)

Utasítás érkezett a korporatív igazgatóságtól, mely szerint 30.000 gallon kóser bor készítésére köttetett szerződés, amelyet New York-ból érkező zsidó rabbik fognak elkészíteni, palackozni majd megszentelni a folyamat közben és a végén. Mindez csekély nyolc hét szakmai és technológiai segítségben testesedett meg, amelyet a boraszat szakmai részlege volt hivatott lebonyolíttatni a megrendelő rabbikkal.

Tíz csimbókos rabbi érkezett a feladat elvégzésére október végén, szombati napon akiket a helyi motelekben szállásoltak el. Küldetésükhöz méltóan még a hétvégén önszorgalomból feltérképezték a szőlőterületeket, mintákat vettek, refraktométeres vizsgálatokat végeztek, pH-méterrel járták a határt.

Hétfő reggel rendben felsorakozott a rabbi tenyészet, munkára készen. Mivel mindent nekik kellett két kezűleg elvégezni és a goj (nemzsidó) csak szóban mutathatta be mit hogyan kell nekik csinálni, a borászat dolgozói jóindulatú konzultánsként álltak rendelkezésükre. A későbbiekben kiderül, milyen eredménnyel.

A zsidó csapat idősebb része 50 feletti hosszú szakállas egyedből állott, a többi huszonéves sihederekből, 50-50 arányban.

A cégnél három műszakban dolgoztak, összesen 40-en, amelyből a vezetői réteg műszakonként egy, a kezelői 12-13 munkást tett ki, akik zömében mexikóiak voltak.

Összeszokott társaság, mindenki tudta mit kell csinálni kérdés nélkül, két szóban értették ha változás van, és tökéletesen elvégezték az adott munkát.

Hétfő reggel nyolckor munkára készen a kóser csapat egy busszal beállított. Aznap 15 tonna fehér és kék szőlő érkezését prognosztizáltam három helyi termelőtől, Pinot Noir, Chardonnay és Pinot Gris fajtákkal. Az előírásoknak megfelelően eligazítottam a mexikói munkásokat, hogy semmihez nem szabad hozzányúlniuk, a rabbik mellett kell álljanak és csupán szóban kell elmondani mit hogyan kell fizikailag a rabbiknak elvégezniük. Hozzányúlni semmihez nem szabad, csak mutatni.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a beszállító dömperektől, a targoncákon, a feldolgozósoron, a zúzóbogyózókon, a lé elválasztórendszereken, a préseken, az erjesztőtartályokba való szivattyúzáson keresztül, a mintavételen át, a laborvizsgalatokon keresztül, az összes technológiai lépést a rabbiknak kellett fizikailag elvégezni.

Én láttam előre, hogy ebből katasztrófa lesz, jeleztem is jó előre a tulajdonosoknak és ez még csak az első nap volt.

Indításként az egyik ifjú zsidó titán felpattant az egyik targoncára, majd véletlenül rükvercbe téve telibe találta az egyik húsz méteres világítótornyot, amelyik nemes egyszerűséggel belezuhant a kétszintes vadonatúj rozsdamentes, több ezer dolláros lé elválasztó tartály közepébe, amelybe az előző nap más erjesztendő mustot helyeztünk el.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy pillanatok alatt térdig gazolt mindenki erjesztetlen mustban egy Kossuth tér alapterületű feldolgozó részlegben. A targonca felrobbant, gazolaj elegyedett a musttal, a zsidók üvöltve menekültek. Aznap később, visszatértek miután a rendőrség, tűzoltóság és az ambulancia felvette a szükséges jegyzőkönyveket.

Másnap fáradalmaikat kipihenve reggel nyolckor beöltözve megérkeztek a következő nap szőlőfogadására. Chardonnay és Pinot Noir érkezett 30 tonna mennyiségben.

Az előző napi törmeléket még pucolta a helyi köztisztasági vállalat, a számlákat én vettem át. Mindössze 125 ezer dollár kárt okoztak. A biztosító természetesen nem volt hajlandó fizetni, mert a szerződésben kóser borgyártásról szó sem esett.

Aznap kora délelőtt az egyik lógó szakállú zsidó szakértő, hozzácsatlakoztatott egy térfogat kiszorításon alapuló nagy teljesítményű szivattyút egy üres rozsdamentes acél tartályhoz, a tele musttal teli helyett és amely egyébként légmentesen zárva volt a tetején. A tartály 20 ezer gallon befogadóképességgel rendelkezett. Kb. három perc alatt egy óriási zajra lettünk figyelmesek. A tartály a vákuumtól úgy roppant össze mint a papírzacskó a hamburger befejezte után. Majd miután összecsuklott, rázuhant a szomszédjára, amelyikben sűrített mustot tároltunk, fölborítva azt. Sűrített mustról tudni kell, hogy legalább tízszeres értékű, mint a sima must, mert cukor helyetti édesítésre használják.

4.000 gallon sűrített must ömlött ki aznap az éppen feltakarított placcra. Mivel nagyon viszkózus állagú a sűrített must, rövid időn belül megbénított minden járművet, közlekedést, emberek csúszkáltak, estek-keltek, a zsidóknak a szakállából is csöpögött az SM. Az egyik ki akarta húzni a nagyfeszültségből a prés dugaszát, amely beragadt. Erőszakkal kihúzták ketten, mire tökéletes zárlatot idéztek elő az egész üzemben. Erre a napra ezzel le is zárták a működés feltételeit.

Egész éjjel takaríttatni kellett vagy húsz emberrel, hogy valami borászat jelleget öltsön az üzem és hogy készen álljon a következő napi szüretelt mennyiségre, amely csekély 80 tonnából tevődött össze. Riesling, Merlot, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Syrah.

Az előző két napi feldolgozott mennyiséghez pedig hozza sem tudtuk nyújtatni meg zsidajainkat, pedig ezeket már be kellett volna oltani a megfelelő élesztőkkel, adalékokat hozzáadatni, deríteni, kénezni, hordókat előkészíteni erjesztésre, fejteni stb.

Harmadnapra korán érkeztek, már hét órakor megjött a buszuk. Gyorsan kiosztottam a munkát mindnyájuknak. Rozsdamentes tank takarítás belülről, súrolás, lúgos kezelés, savas semlegesítés, majd bő vizes öblítős. A mexikóiak kívülről működtették a nagynyomású szivattyúkat. Negyed óra sem telt bele, az egyik öreg zsidó a tartályban összeroskadt, légzési zavarokkal küszködve. Kihívtuk a mentőket. Az öreget elvitték, többet nem láttuk. A többiek a takarítás után szédelegve jöttek ki, pihenni szerettek volna, de utasítottam őket, hogy már itt vannak az első szőlős kamionok, lehet a feldolgozósorra felsorakozni. Nemsokára óriási riadalom, az egyik fiatal rabbigyerek megcsúszott és beleesett a fogadógaratba. (A "vallási ki lógója" beakadt.)  Sikerült valamelyik mexikóinak időben lekapcsolni az egész sort, másképp a csiga elevenen behúzta volna a lábánál fogva.

Üvöltve menekült az egész bagázs, a havert kísérve a kórházba. Az egész éjjelt az ügyeleten töltötték, mert sokkot kapott a delikvens.

Másnap újabb 40 tonna érkezett, de a zsidó csapatból csak ketten jelentkeztek munkára. Az egyikük eltévedt a pincében és széndioxid mérgezéssel kellett kórházba vinni. (Elbújt a munka elől, mert az számára alsó rendű.)

Nem mondta neki senki, hogy a pincében ha nem égnek a földön elhelyezett gyertyák, az azt jelenti, hogy nincs elegendő oxigén és ventiláció hiányában nem szabad belépni.

Táblák ugyan jó előre figyelmeztettek eme veszélyforrásra, de mint kiderült, a fickó nem tudott angolul. Társa a mentőben ülve kísérte a kórházba.

Itt álltunk rabbik nélkül, a szőlő pedig ütemterv alapján csak jött be. Nem várt a "kiválasztottak"-ra.

Kénytelenek voltunk a következő egy hétben fogadni az összes általuk szerződésben vásárolt szőlőt.

Semmit nem csináltunk vele és ott rohadt meg mind az erjesztőtartályokban.

Egy hónap múlva a zsidók benyújtották a cégnek a számlát. Egészségügyi költségek 2.1 millió dollár, szerződésszegés, veszteségek 800 ezer dollár.

A cégben tett kár 600 ezer dollárt tett ki, tönkretett tankok, infrastruktúra, gépek, alapanyag-veszteség, működési időkiesés, a további szőlőszállítmányokat máshova kellett irányítani hogy fel tudjak dolgozni.

Decemberben felszámolták a céget.

Mintha Budapestet látnám.

( Varga Béla alapján szerk.)