2010. február 14. Közélet

Kedves magyarok!

Drogozzatok, vetéljetek, haljatok éhen, mert szükségünk van az országotokra! - ez a néhány sor volt olvasható 2005. április 28-án este az egyik nemzetinek mondott internetes hírújságban. A 'levél' feladójaként a Matula üzemeltetői voltak feltüntetve. Shalom, zárta a veretes felhívást az ismert zsidó köszöntéssel a provokáló. Ez a Matula hirtelen robbant be hírvilágunkba. Ennek szerkesztői voltak azok, akik egy név beírása után, elektronikus úton azonnal visszaüzentek, az illető zsidó-e vagy sem. Egy reggeli tévés műsor, hogy nagy legyen az égzengés, még népszerűsítette is őket. Élő műsorban mutatták be a műsorvezetők a provokátoroktól kapott válaszokat, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, Havas Henrik és mások nem zsidók. Megbízhatóságukra jellemző, hogy egy rabbi is választ kért tőlük, az interneten keresztül, közölvén azt, hogy ő izraelita lelkész, a válasz azonnal érkezett: nem zsidó.

 Matuláékról aztán kiderült, mert ez volt a szándék, hogy rögvest kiderüljön, egy zsidókból álló csapat állt a háttérben. Zsidóztak tehát egy jó nagyot, a zsidók. Mert nekik még ezt is szabad. Követik hű tanítójuk, a filozófus Heller Ágnes útmutatásait, amely szerint az antiszemitizmus gerjesztése növeli a zsidók összefogási érzését. Tehát, provokáljanak csak nyugodtan, ha pedig rázendít egy kisebbfajta kórus, s visszaküldi őket a jó édes kibucukba, vagy a beduinok mellé (ha megtűrik őket) a sivatagba, megsértődnek.

 Egyébként, ha csak tehetik, mindenhol zsidóznak, nyakra-főre! Ezt teszik a Heti Hetesben, s mindenhol, ahol nyilvánosságból jut nekik bőven. Gyakran zsidózgat a televízióban kérdező, s ezt teszi a választ adó is. Őseik jussán. Tüntetően és hivalkodóan. De mit kezdjünk ezzel a közzétett, magyaroknak szánt felhívásukkal? Ha azt mondom rá, hogy förmedvény, ugye még nem vagyok antiszemita? Bár ki tudja, antiszemita itt mindenki, aki meg meri mondani az igazat. Ha kimondom egy zsidó vallásúra vagy származásúra, hogy tolvaj, azonnal bíróságért kiáltanak. Üvöltik, hogy miképpen is merek én antiszemita lenni. Pedig csak egy tolvajról megállapítottam, hogy lopott. Hogy nagyon sokat lopott. Mit érdekel engem, hogy zsidó vagy nem zsidó. Bárki is lop ettől a Hazától, hangosan utána kiáltok, loptál! Üvöltöm, hogy a rendőr, a bíró, az ügyész meghallja, fogják meg, tolvaj! Öt évvel ezelőtt, akkor még a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának főszerkesztője voltam, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) akkori és mostani ügyvezető igazgatója Strassbourgban a Zsidók Európai Kongresszusán a következőképpen beszélt:

"Magyarországon a közszolgálati Magyar Rádióban vasárnaponként hallható, a kora reggeli órákban egy műsor, amely folyamatosan támadja a Magyarországon demokratikusan megválasztott zsidó vezetőket."

A Mazsihisz tiszta múltú vezetője, aki munkásőrként is tevékenykedett egykoron, tulajdonképpen a Vasárnapi Újságról, munkatársaimról és rólam beszélt. Feljelentett bennünket, a világ hírügynökségei ugyanis azonnal szétszórták a rólunk, a Hazánkról kreált gyalázatos mocskot. Megkerestem Zoltait, akinek elmondtam, téved. A Vasárnapi Újság ugyanis - legalábbis akkor még - folyamatosan támadja a tolvaj vezetőket és sajnos a zsidó vezetők között is szép számmal akad tolvaj. Egyáltalán nem antiszemitizmus, csupán a tények rögzítése. De megint csak kérdezem: mit kezdjünk Matuláék cinikus mondataival? Nem söpörhetjük az asztal alá, mint nem létezőt, mert akkor elismernénk, nekik mindent szabad. Szabad még a többségi nemzetet is gyalázni. S ha a rabbitanács terveit ismerjük, a Matula-csapat igazat mondott, amikor kijelentette; a zsidóknak szükségük van országunkra. Terveik szerint 2020-ig, legalább hétszázezer zsidót akarnak letelepíteni a Kárpát-Hazában. Mert ahol most élnek, ki tudja, meddig viselik el, hogy Mohamed hívei körbe zárták őket. Meg aztán itt nem kell sivatagból oázist varázsolni, hiszen oázis ez az egész Kárpát-medence, ahogy az Isten megteremtette, nekünk.

 Ezek a provokatőrök nagyon felelőtlenek. Népharagot gerjesztenek, alattomosan. S aztán, ha céljukat elérték, bár soha ne sikerülne nekik! - retteghet a Klauzál-téri "kis-zsidó". Aki ugyanolyan kiszolgáltatott, mint a más valláshoz tartozó. Neki sincs kettő, három, akár több országba szóló útlevele, állampolgársága. Ő is máról holnapra él, mint mások, oly sokan. Ő is kiszolgáltatott a hitvány magyarországi hatalmasok kénye-kedvének. Ő is a kirablottak és kifosztottak táborába tartozik. Mégis a létét veszélyeztetik az ilyen alattomos üzengetések. Matuláék és más gyalázatos bajkeverők! - vissza az agyarakkal! Az önmagukat magyaroknak valló polgártársaink nyugalmát feldúlni, biztonságát veszélyeztetni bűnös dolog. Csak azt nem értem, hol van ilyenkor a ma cinkosan hallgató igazságszolgáltatás? Miért nem kérik számon a bajkeverőket? Még egy kicsit ők is kivárnak? Ha így van, bűnrészesekké válnak, s az nagyon rossz ennek a Hazának. Nyilván ezt ismerhette fel az 1948-ban Karcagon, zsidó családban született Krausz Tamás történész is (édesapja Krausz György, édesanyja Stern Elza), amikor a közelmúltban Dalia Lászlónak Auschwitzról, a budapesti zsidótanács felelősségéről, Kasztner Rezsőről nyilatkozott, új könyve kapcsán. Krausz Tamás 1984 és 1989 között az MSZMP Párttörténeti Intézetének tudományos munkatársa volt, jelenleg az ELTE BTK Közép-Európa Történeti Tanszékén és Russzisztikai Központjában docens, 1988-ban a Baloldali Alternatíva Egyesülés alapító tagja.

De először beszéljünk az imént említett Kasztner Rezsőről, akiről a 2004. decemberében megjelent Degesz uram Demszky? című könyvemben a Gestapo-ügynök volt a nácivadász Wiesenthal, a Mazsihisz székház titkai alfejezetben írtam. Most ebből idézek, s először is ismerkedjünk meg a Budapesten, a Váci utca 12-es számú ház falán lévő (ebben a házban volt egykoron Rothschild Klára divattervező szalonja, ma az Estée Lauder termékeknek ad otthont) emléktábla szövegével:

"E házban lakott 1944-ben dr. Kasztner Rezső (1906-1957), a holokauszt idején mint a Budapesti Zsidó Segély - és Mentőbizottság egyik vezetője, élete kockáztatásával sok üldözött életét mentette meg. Aláírás: Kasztner Emlékbizottság 1998."

Akkor tehát idézek a Degesz uram Demszky? című könyvemből:

"Az erdélyi születésű zsidó, Kasztner Rezső (Rudolf)-ról már írtam, s akkor nem éppen a zsidó mentésben vállalt szerepét magasztaltam. Legalábbis az úgynevezett "kis-zsidók" Kasztnert nem érdekelték. Ő Adolf Eichmannak 1944-ben egymillió dollárt felajánlva, zsidó ismerőseit menekítette. Eichmann a cionista Kasztner egymillió dollárjáért és némi mennyiségű kávéért, teáért és a keleti hadszíntérre szállítandó tízezer teherautó ellenértékéért egymillió zsidót engedett volna ki, de Kasztner az 1864 gazdag, szabadkőműves zsidó Svájcba juttatásához ragaszkodott csupán. A szegény zsidók nem érdekelték a zsidó mentőt.

 
A Budapesten született, ma az Amerikai Egyesült Államokban élő cionista Ernst Stein szerint Kasztner egyáltalán nem volt nemzeti hős, sőt:

"Kasztner megkapta az Auscwitzról szóló információkat, de senkinek nem mutatta meg. Biztos vagyok benne, hogy egyezséget kötött a nácikkal. Mindent megtett a különvonat érdekében. Az ő szemében a többi zsidó nem volt fontos. Úgy gondolta, hogy ha meg tudna menteni vagy kétezer embert, akkor a többi mehet a pokolba."

1973-ban, még a Kádár-rezsim idején, Budapesten, a Kossuth Könyvkiadónál megjelent egy könyv Izrael Állam és a cionizmus címmel. A szerzője Makai György, aki könyve 193. oldalán a következőket írja:

"1957 márciusában Tel-Avivban, az utcán, rejtélyes körülmények között meggyilkolták Jiszrael Kastnert, a Mapai, az izraeli kormánypárt tagját, akit valamikor Kasztner Rezsőnek hívtak, és a második világháború idején a zsidó ügynökséget és a magyarországi mentőbizottságot irányította. Adjuk át a szót Hannah Arendtnek, aki szerint:

»A legnevesebb 'idealista', akivel Eichmann a zsidók között valaha is találkozott, a magyar dr. Kasztner Rezső volt. Eichmann vele hajlandó volt megegyezni. Nem legálisan oda- (értsd Palesztinába) küldenek pár ezer zsidót a német rendőrség védelme alatt, s Kasztner ezért cserébe biztosítja a csendet és a rendet a (magyarországi) koncentrációs táborokban... E megállapodás értelmében a tehetős zsidók és a cionista ifjúsági szervezetek tagjai menekültek meg, Kasztner őket tekintette a legjobb biológiai anyagnak, míg a többi zsidóra a biztos halál várt. Kasztner és társai nem néhány ezer, hanem mindössze hatszáz embert tudtak csak megmenteni, s ennek is az volt az ára, hogy áltatták a magyarországi zsidókat: senkinek a haja szála sem görbül meg, a németek normális körülmények között helyezik el a gyáraikban a magyarországi zsidókat, nincs ok a pánikra, s a kétségbeesésre. Ám Kasztner még azt is feladatának tekintette, hogy a 'gyanús elemeket' feljelentse a Gestaponak. (Így a Jugoszláviába ejtőernyőn ledobott magyar származású Szenes Annát is, az angol hadsereg harcosát, aki Budapestre érve Kasztneréktől kért támogatást.) (...) Kasztner, az 'idealista', a háború után szerencsésen megérkezett Palesztinába, de följelentették, mint náci kollaboránst. Az illetékes bíróság 1953. májusában tárgyalta Kasztner ügyét, elmarasztaló ítéletet hozott, mire ő fellebbezett, s a Legfelsőbb Bíróság hosszas huzavona után, négy évvel később fölmentette. Ezután történt a rejtélyes gyilkosság.«”

 (...) Az imént leírtak nem hagynak nyugodni. Mert nemcsak a II. világháború alatt menekítették a fiatal zsidókat, hanem Izrael megalakulása után, a zsidó állam területén, már békeidőben, olyan különleges otthonokat hoztak létre, ahová szigorú kivizsgálás és kiválasztás után azok a fiatal egészséges, genetikailag a legjobban megfelelő árja zsidó nők kerültek, akiknek csak az volt a feladatuk, hogy légyottokra várják a szintén árja zsidó fiatalembereket, hogy aztán Izrael állam gyönyörűségére és épülésére minél több gyermeket szüljenek. A gyermekeket aztán nem ők nevelték fel, a gyerekek közös otthonokban éltek és nőttel fel. A kiválasztott férfiak csak nemzettek, a kiválasztott nők meg csak szültek. Hitler nem valami ilyesmiről szónokolt az árja német férfiaknak és nőknek? Akkor, amit Izrael történetével kapcsolatban leírtam, az maga a nácizmus, az oly nagyon megvetett, joggal kiátkozott übermensch-szemlélet.

 De következzék még egy idézet Makai György Izrael Állam és a cionizmus című, 1973-ban Budapesten megjelent könyvéből.

 „A cionisták a nácik hatalomra jutását nem nemzeti katasztrófaként fogadták, hanem mint egyedülálló történelmi lehetőséget, a cionista törekvések megvalósítására... Mivel a cionisták és a nemzeti szocialisták egyaránt a fajt és a nemzetet tekintették minden dolgok fokmérőjének, kettőjük között szükségszerűen ki kellett alakulnia a közös hídnak... (Der Spiegel, 1966. december 19.)”

 De lapozgassunk még a Degesz uram Demszky? című könyvemben, amelynek A holokauszt áldozataiért, a Zsidók a vádlottak padján fejezetében Ben Hecht zsidó írót idézem, aki az 1961-ben megjelent, magyarra még le nem fordított, az Álnokság című könyvében a következőket írta le a cionisták felelősségéről:

"A Zsidó Tanács Mentőbizottságának vezetője, Itzhak Greenbaum 1943-ban Tel-Avivban kijelentette, hogy: »amikor azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy az európai zsidók megsegítésére juttattnék-e valamennyi összeget az Egyesült Zsidó Alap pénztárából, azt mondtam, hogy Nem!... és megismételtem újból, most is azt mondom, hogy Nem! Ellent kell állanunk ennek a nyomásnak, amely véleményem szerint cionista mozgalmunk tevékenységét háttérbe szorítaná.«”

Ugyancsak Ben Hecht írja máshol, ugyanebben a könyvében.

"Hátat fordítva az európai zsidóságnak, ugyanezen vezetők később a zsidó irtást arra használták fel, hogy milliókat és milliókat összegyűjtsenek, s hogy kártérítésként milliárdokat követeljenek a németektől. (...) 1954-ben Izrael Állam főügyésze, Chaim Cohen a következőket mondotta: a zsidóság milliói számára valóra vált a régi átok, és íme utolérte őket a szégyenletes sorsuk, hogy mint barmokat hajtsák a teljes pusztulásba. Lélektelenek voltak. (...) dr. Chaim Weizmann, a Cionista Világszövetség elnöke Izrael első miniszterelnöke is eléggé lélektelen, amikor az elpusztult egyszerű és szegény zsidóáldozatokról beszél: »Egy kegyetlen világ porszemei ők, el kell fogadniok a rájuk mért sorsot. Csak egy maroknyi por marad majd belőlük!«’’

És még mindig Ben Hecht író Álnokság című könyvéből idézek:

"A magyarországi gettókba tömörített zsidók, anélkül, hogy tudták volna, mi vár rájuk, engedelmesen szálltak fel a deportáló vonatokra, hiszen vezetői azt mondták nekik, hogy Kenyérmezőre szállítják őket, és semmi bántódásuk nem lehet. A zsidók persze nem hittek a német és a magyar hivatalos személyeknek, de minden bizalmuk megvolt a saját zsidó vezetőikben. Eichmann és társai ezt ki is használták, s így a Zsidó Tanács vezetőinek segítségével néhány hét alatt zökkenőmentesen hajtották végre a deportálásokat. (...) Egy külön kiválasztott gazdag zsidó csoport megmentése érdekében a zsidó tömegeket saját vezetőik vezették félre, sőt azokat a zsidókat, akik az igazságról szólni mertek társaik körében, nagyon hamar elhallgattatták az úgynevezett mentőszolgálat zsidó vezetői."

Olvassák és háborodjanak fel a zsidó ügynökség 1943-as jegyzőkönyvéből származó idézeten:

"Kell-e nekünk mindazokat a zsidókat segítenünk, akiknek szükségük van ránk, anélkül, hogy minden egyes személy jellemét megvizsgálnánk? Nem volna-e helyesebb, ha cionista nemzeti jelleget adnánk egy ilyen akciónak, és csak azokat mentenénk meg, akik hasznosak lehetnének Izrael és a judaizmus számára. Világosan ki kell mondanunk, ha az ötmillióból képesek vagyunk megmenteni tízezer olyan zsidót, akik hozzájárulhatnak Izrael felépítéséhez és a nemzet újjászületéséhez, vagy pedig egymillió olyan zsidót, akik felesleges terhet jelentenek számunkra, akkor nekünk a tízezer zsidó megmentését kell előnyben részesítenünk"

 
A cionista Kasztner Rezső tehát tárgyalásokat kezdett Adolf Eichmannal. Eichmann, mint már idéztem, egymillió zsidót engedett volna ki a keleti hadszíntérre szállítandó meghatározott mennyiségű tea, kávé, szappan és tízezer teherautó ellenértékeként. A javaslatot maguk a cionista szervezetek utasították el. Így tehát csupán 1864 gazdag, szabadkőműves zsidó mehetett Svájcba.

Ennyien menekültek meg a pusztulástól. A szegény zsidók ezt a 'csatlakozást' is lekésték. Adolf Eichmann a közte és Kasztner között zajló tárgyalásokról a Life Magazin 1960. november 28-i és december 5-i számában a következőket mondta:

"A velem egyidős dr. Kasztner jéghideg szívű ügyvéd és fanatista cionista volt, akivel egyenlő partnerként tárgyaltunk. Az emberek ezt elfelejtik. Mint politikai ellenfelek, valamilyen megoldást kerestünk, és teljesen megbíztunk egymásban. Nagy műveltséggel és fegyelmezettséggel ideális Gestapo-tiszt lehetett volna belőle. Mi több, sok volt a hasonlatosság az SS és a határtalanul idealista cionista vezetők között. (...) Hiszem, hogy Kasztner százezreket is feláldozott volna ahhoz, hogy elérje a célját. (...) Kasztner közreműködését ajánlotta fel, hogy a zsidók között ne legyen ellenszegülés a deportálásoknál. Ígérete, hogy még a rendre, a fegyelemre is ügyel majd a gyűjtőtáborokban, amennyiben szemet hunyunk afelett, hogy néhány ezer fiatal zsidó Palesztinába mehessen, igazán jó egyezség volt.."

A budapesti születésű, ma az Amerikai Egyesült Államokban élő cionista Ernest Stein szerint Kasztner egyáltalán nem volt nemzeti hős.

"Kasztner megkapta az Auschwitzról szóló információkat, de senkinek nem mutatta meg. Kevesebb volt ő, mint egy patkány...Biztos vagyok benne, hogy egyezményt kötött a nácikkal. Mindent megtett a különvonat érdekében. Úgy gondolta, hogyha meg tudna menteni vagy kétezer embert, akkor a többi mehet a pokolba..."

És erre a Kasztner Rezsőre még mindig emléktábla emlékeztet Budapesten a Váci utca 12-ben.

S miután kellő információval rendelkezünk az emléktáblás Kasztner Rezsőről, a zsidók megtapasztalt übermensch szemléletéről, a társaikat lelkiismeretfurdalás nélkül, más nációk bűnöseivel együtt gázkamrákba küldőkkel, következzék a Krausz Tamás történésszel, a Vasárnapi Reggel 2005. április 10-i számában megjelent interjúból vett részlet, amelyben, mint már említettem, Krausz ismét felveti a budapesti zsidó tanács felelősségét:

"Haraszti György az Auschwitzi jegyzőkönyvben leírja, hogy Walter Rosenberg (Vrba) és Alfred Wetzler, a két - haláltáborból szökött - szlovák férfi 1944. április 25-én és 26-án Zsolnán beszámolt a gázkamrákról, a jegyzőkönyvet sokszorosították és azt a két nappal később Pozsonyba érkező Kasztner Rezső olvasta, sőt magával is vitte Budapestre. Kasztner akkor a Budapesti Segélyező és Mentőbizottság tagja volt. A budapesti zsidótanácsban is elolvashatták a jegyzőkönyvet, de nem hozták nyilvánosságra, inkább elaltatták a zsidó lakosság és a magyar társadalom józan részének éberségét. Nos, ezt csak különböző érdekekkel lehet magyarázni. A jobboldali konzervatív elit nem mert ujjat húzni Hitlerrel a területrevízió miatt. Államhivatalnokok hajtották végre a deportálást a mozdonyvezetőtől a hivatalnokig, csendőrig, több százezer ember. A zsidó nagytőkések hihetetlenül alkalmazkodtak. S végül is a Kasztner-vonaton jelentős mértékben a pénzes emberek családjai utaztak ki Svájcba, ezerhatszázan. Kasztnernak emléktáblát állítottak a Váci utcában, pedig ő és társai nagyon rosszul döntöttek."

És itt egy pillanatra megállítom Krausz Tamás mondatait, hogy idézhessek Horthy Miklós titkos irataiból: A főkormányzó a Weiss Manfred család meneküléséről, a magyar zsidók hátrahagyásáról, elárulásáról a következőket írja:

"Az SS-szel kötött megállapodás aláírása, 1944. május 17-e után az SS-tisztek azonnal Bécsbe vitték személygépkocsival a családokat. A Weiss és Chorin családok 32 tagja 1944. június 25-én a német Lufthansa nagy külön repülőgépeivel megérkezett Lisszabonba. 1210 kg. csomagot vittek magukkal."

 Minderről a Reuters angol hírügynökség is beszámolt, amikor Weiss Manfrédék Portugáliába érkezéséről a következőt jelenti: ..." a lisszaboni vámhivatalnokok életükben még nem láttak együtt annyi ékszert", mint a különrepülőgép utasainál. Egyes vélemények szerint, s ez már az én gondolatfűzésem, mai értékben számítva több milliárdos vagyont menekítettek ki az "üldözöttek" Magyarországról. Dollárban számolva!

 De most már következzék megszakítás nélkül Krausz Tamás történész:

"Utólag többen azt állítják, hogy nem lehetett az Auschwitzi jegyzőkönyvet közreadni. Igen, talán újságban nem, de ki lehetett volna prédikálni a zsinagógában és a templomokban, valamint röpcédulákat is lehetett volna nyomtatni, nemzetközileg fellépni a demokratikus országokban, stb. (...) A zsidó hitközségi vezetők és a budapesti zsidótanács vezetői valószínűleg abban gondolkodtak, hogy ha ezt a zsidók tudomására hozzák, akkor kitör a káosz, elsöpri őket, s utánuk csak rosszabb jöhet. A káoszt úgy állították be, hogy az növelné a zsidók tragédiáját, pedig a nácik épp attól rettegtek, mert akkor nem működött volna a szisztéma. Kasztner viszont nem a zsidóság megmentéséről tárgyalt, hanem csak 1600 pénzes ember sorsát rendezte el. (...) Sejteni sejtettek valamit (Mármint a veszélyben lévő "kis-zsidók". L.P.),. hiszen hallották, hogy korábban Bécsben felsúroltatták az ottani zsidókkal a Kartner strassét.

Talán a gázkamrákról is hallottak, de ki hitte el, amikor a zsidóság vezetői erről egy szót sem szóltak. A falvakban viszont ennyit sem tudtak. Anyámtól megkérdeztem, s elmondta, hogy nekik fogalmuk sem volt semmiről, meg is járta Auschwitzot."

 Az emberélet helyett tehát a pénz, a vagyon és az árjaság volt a fontos. Mint ahogy a pénz uralkodott az izmaeliták (arabok) és a zsidók között már a XIII. században is. Erről tanúskodik Katona József Bánk bán című drámája, amely a XIX. század elején született. Ebben olvashatjuk a következőket:

"Tiborc: Ó, mint örültem, hogy szabad levék! /

Bánk: Mikép örültem én bilincseimnek! /

Tiborc: Hiszen való, hogy jó is az, de már/ mióta a merániak - /

Bánk: Ha! - Ó!/

Tiborc: Sok pénzre van szükségek: és mivel/ mi annyit adni nem tudtunk, tehát/ sovány nyakunkra izmaélitákat/ ültettek - ez már égbe kiált. (...)

Tiborc: Van más kigázolás? - vitézkedést/ Ugyan ne várjanak tőlem, de hisz'/ A háborúban szabad fosztani/ E gondolat legjobbnak látszatot./

Bánk: (búsan néz ki az ablakon) Magyar hazám! -/

Tiborc: A jó merániak/ Azt háború nélkül is megteszik; mert/ Hisz' a zsidók eleget fizetnek; a - /kiket tulajdonképpen tán nem is/ Lehetne embernyúzóknak nevezni, / Nyúzásra bőr kívántatik, holott/ Azt a merániak magok lehúzták/ Már csontjainkról, így tehát ezek/ A húsba kénytelenek bemetszeni -/ Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de / Hisz' arra nem szükség hallgatni, csak/ Haszon lehessen."

Ezek szerint Katona József antiszemita volt? Meg Bánk bán Tiborca is?

És Krausz Tamás történész?

Kiegészítéshez: (Téma: Kasztner dok. film)

1944. április 10-én Rudolf Vrba és Alfred Wetzler, két zsidó származású személy megszökött az auschwitzi koncentrációs táborból. Zsolnába eljutva felvették a kapcsolatot a helyi cionista körökkel. A pozsonyi cionista központ munkatársa április 25-én és 26-án meghallgatta őket. Ez alapján elkészült az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyv, mely tájékoztatást nyújtott a táborban történtekről. Ezt eljuttatták az isztambuli, genfi, londoni és budapesti cionista körökhöz és a magyarországi zsidótanácshoz is. Az egy hónappal később deportáltak viszont nem is sejtették, hogy mi vár rájuk. Vrba és Wetzler következtetése szerint így az általuk készített jegyzőkönyvet a fenti szervezetek elhallgatták.[15] Fentieket megerősítette a budapesti születésű Ernest Stein cionista ellenálló is. Elmondása szerint Kasztner Rudolf cionista vezető Adolf Eichmann-nal 1,5 millió dolláros egyezséget kötött 1685 zsidó származású személy kiváltása érdekében (köztük voltak családtagjai, barátai, írók, művészek, rabbik, cionista vezetők). Az általa szervezett „Kasztner-vonat” 1944. június 30-án hagyta el Budapestet és utasai bergen-belseni kitérővel épségben megérkeztek Svájcba. Stein állítása szerint Kasztner a fenti egyezségre való tekintettel nem volt hajlandó továbbítani a jegyzőkönyvet.[16][17] A Zsidótanács szintén elhallgatta a birtokában lévő információkat és csak június közepe után juttatták el a jegyzőkönyvet a kormánynak, az egyházi vezetőknek és Horthynak is.[18]

/forrás: Wikipédia Magyar Világ, 2005. május 5. alapján szerk./