Az osztrák közszolgálati csatornán napokban bemutatott közel egyórás film frappáns összefoglalója annak, amit ma úgy hívunk: a magyar balliberális értelmiség világa. Ez a film ugyanis nem osztrák, nagyon is magyar. Ez a film a magyar balliberális értelmiség exportja, mondhatnánk úgyis: így látják ők Magyarországot.

Paul Lendvait ismerjük jól, mind a múltját, mind jelenét, kár is rá a szót vesztegetni, ő, és a műsor készítői által összeállított anyag azonban értékes látleletet nyújt mind róluk, mint az Orbán-kormány kétéves ténykedéséről.

Ungvári Rudolf, Schiff András, Iványi Gábor, Martonyi János, Gyurcsány Ferenc, Váradi Júlia, Dopeman, Bauer Tamás, láthatjuk a megszólalók között. Illusztris és beszédes lista. Hiányérzete van valakinek? Igen, lehet.

A kihagyott oldal természetesen a „szélsőséges és antiszemita” radikális jobboldal, a kedves kollégáknak Györgyöt, a nemzeti taxist, Göbl Gábort, a nemzeti boltost, és Juhász Oszkárt sikerült megszólaltatni, utóbbi kerek 25 másodpercet kapott az 52 perces műsoridőből. Országos közszereplőt  a radikális jobboldaltól egyet sem szólaltattak meg. Hogy miért? Mert ebben az esetben kérdéseikre válaszokat kaphattak volna.

Jól ismerjük már a közszolgálatiság ezen formáját, láthatjuk nap mint nap működés közben hazánkban. Az ORF roppant magyarosra sikerült adása legalább újra bebizonyította számunkra: nagy gondok vannak tőlünk nyugatra is a kiegyensúlyozott tájékoztatással.

Torz kérdések, torz válaszok

Ez a műsor nem akarta Magyarországot a maga valójában bemutatni. 

Láthatunk "félkatonai, 30-as éveket idéző” egyenruhás vonulókat, mellettük dolgozni akaró,  kevéske közmunka fizetésből tengődő cigányokat. Pestiesen mondva: ügyes.

De teljes képet nyújthattak volna a magyarországi médiahelyzetről, az MTI-ről, a kereskedelmi tévékről, hogyan hallgatnak ma el egy parlamenti pártot. Igen, a Jobbikot. Nem tették.

Persze válaszokat nem akartak kapni, mert akkor nem bizony nem csak a Klubrádió mesterséges műbalhéját kellett volna bemutatni, hanem azt is, vajon a magánkézben lévő kereskedelmi tévékben miért közel nulla százalék a nemzeti párt megjelenési aránya. Tudjuk, miért nem tették.

Ügyesen vágott anyag nem tagadás. Láthatunk komor arccal beszélő Ungváry Rudolfot, szociális válságot, üldözött baloldali újságírót, szegényeken segítő Iványi Gábort, saját mantrájukat kínosan ismételgető külügyminisztert. Ha én most osztrák lennék (és nem ismerném a valódi Magyarországot) most valóban rettegnék.

Igen. Le. Azt már szemérmesen nem teszi hozzá sem ő, sem a műsor készítői, hogy ebben tevőleges részt vállalt ő, és története egyetlen pozitív hozadékaként erodálódott és megszűnt SZDSZ.

A tanulság?

Nem változott semmi. A magyar baloldal és holdudvara továbbra is bármit megtesz azért, hogy egyszeri politikai érdekeiért bárhol, bármikor lejárassa hazánkat, nem tudja, vagy nem érdekli, mekkora kárt okoz ezzel az országnak. ( barikad.hu)

Szabad Hirek