Nem tudom, mennyire leszek népszerű ezzel, de én különösképpen nem kedvelem Dörner Györgyöt. Csurkától pedig egész egyszerűen felfordul a gyomrom. Sőt meg vagyok győződve arról is, hogyha a főváros narancsos vezetése tényleg akart volna találni jobboldali elkötelezettségű, színházhoz értő művészeket, akkor találhatott volna náluk sokkal felkészültebbeket is az Új színház élére.

De mint minden közéleti történés, így a kultúra is politika. Semmi nem történik véletlenül, mindennek megvan az oka, és persze a következménye. Így aztán valahol nincs is semmi meglepő abban, hogy Csurka most szerepet kapott. Elvégre valahogy a narancsos vezetésnek őt is ki kellett fizetnie a legutóbbi választásokon, a radikális oldalon végzett megosztó tevékenységért.

Azonban mielőtt eltévednénk a lényeget illetően, vegyük észre. Az Új színház kapcsán kirobbant cirkuszban nem Dörner és nem is Csurka szerepe a lényeges. Mondhatnám az ő személyük teljesen lényegtelen, mert a történet legfontosabb üzenete nem róluk szól. A liberált sakálkórus ajvékolása nem azért indult el, mert az új vezetőpáros az aki, hanem azért, mert a színház kikerült azon zsidó érdekkör felügyeletén kívülre, akik már hosszú évtizedek óta meghatározzák, hogy mi a művészet, úgy Budapesten, mind Magyarországon.

Mert ma a Kárpát-medencében felelős és mértékadó gondolkodó, művész vagy egyéb közéleti szereplő csak és kizárólag liberális értékrendű ember lehet. Leginkább olyan, akinek gyerekkorában a fitymáját elválasztották a testétől. Ma Budapesten csak az a művész, csak akkor haladó szellemiségű egy színház, ha abban Spiró, Eszterházy és Závada művei vannak színpadon, ha az előadások egy sajátos Közel-keleti értékrend köré szerveződnek.

Így aztán Tarlós István bárkit is nevezett volna ki az Új színház élére, ha az körön kívüli, akkor is ugyanez az ajvékolás vette volna kezdetét. A Dohány utcai kör foggal-körömmel ragaszkodik a saját monopóliumának tekintett kulturális élet feletti felügyelethez és minden olyan lépés ellen tiltakozik, aminek az, vagy az lehet a következménye, hogy csökken az irányításuk a színházak és az egész szórakoztatóipar felett, ami csorbítja a véleményformáló kiváltságukat. Mert pontosan tudják, hogy ezen keresztül a legkönnyebb manipulálni a tömegeket. Pontosan tudják, hogy úgy, ahogy ezt most ők agymosásra használják, úgy lehetne arra is, hogy rádöbbentsék a magyar társadalmat a világ lényegi történésire.

A tét, mint látszik nem kicsi. Jól mutatja ezt az is, hogy a honi liberáltak nem elégedtek meg egy egyszerű tiltakozólevéllel, hanem minden követ megmozgatva aláírásgyűjtésbe is kezdtek az ellen, hogy „Budapest regnáló főpolgármestere Dörner György színigazgatói kinevezésével közpénzen megalapította a Magyar Köztársaság első újnyilas színházát.”

A petíciót többek között olyan független és nagyon felvilágosult művészek írták alá, mint Alföldi Róbert, Ascher Tamás, Csányi Sándor, Csapó Virág, Esterházy Péter, Fischer Iván, György Péter, Hernádi Judit, Kornis Mihály, Kulka János vagy Závada Pál. De természetesen csatlakoztak a tiltakozáshoz olyan kiváló közéleti személyiségek is, mint Tamás Gáspár Miklós, Majtényi László, Radnóti Sándor, Spiró György, vagy Ungváry Rudolf. Nem kétséges. A sakálkórus nélkülük nem lenne teljes. [a teljes aláírói listáért katt IDE]

A névsort olvasgatva gondolom másoknak is beugrott már: ez nagy valószínűséggel megegyezhet a Dohány utcai zsinagóga képzeletbeli jelenléti ívével. És hogy ez mennyire nem vicc, azt mindennél jobban bizonyítja, hogy az eset kapcsán megszólalt a MAZSIHISZ is, mint a magyar kultúra jeles védelmezője:

„A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozik a náci szellemi körök újabb térhódítása ellen. Budapest Főpolgármestere a napokban egy – korábban a szélsőjobboldali rendezvényeken gyakran szereplő – színészt nevezett ki az Új Színház vezetőjének (…)

A főpolgármester ezen döntése tovább erősíti a szélsőjobboldal szellemi befolyását abban a városban, amelynek mindig is jelentős tényezője volt a zsidó polgárság, és abba az irányba viszi Budapestet, amit a korabeli Bécsben követtek, amikor azt a nyilvánosan antiszemita nézeteket hangoztató Karl Lueger polgármester vezetett.

A főpolgármester döntése - még akkor is ha tanácsadói, és támogatói között több zsidó származású személy is van - mély megdöbbenést keltett a zsidóság jelentős részében, és nagymértékben rontja szeretett Fővárosunk hangulatát, és megítélését.” [a teljes közleményért katt IDE]

Na, legalább már nem vagyunk fény nélkül a sötétben. A MAZSIHISZ mint egy igazodási pont, egy messziről látszó lángoszlop világít a magyar kultúra egén. Ők már csak tudják, mi rontja, és mi emeli „szeretett Fővárosunk hangulatát, és megítélését”.

Persze most felidézhetnénk, hogy a 2002-es választások után a liberáltak eltávolítottak minden olyan művészt a tűzközelből, akik egy kicsit is jobboldali érzelmeket mutatott, aztán a megüresedett helyeket a saját holdudvarukból töltötték fel. Akkor ez volt a világ legtermészetesebb dolga. Akkor nem tiltakoztak a magukat a magas kultúra letéteményeseinek nevezők, akkor nem aggódott a MAZSIHISZ a főváros megítélésért.

És még lehetne sorolni megállás nélkül az eseteket, de azt hiszem teljesen felesleges. A kutya ugat, a karaván halad. Mégha nagyon lassan is, de halad. A változások, ha nem is olyan ütemben, mint mi radikálisok szeretnénk, de visszafordíthatatlanul elindultak. A magyar társadalom egyre nagyobb részének van már elege a liberális kioktatásból, a mocsokból és abból a sajátos értékrendből, amit ez a szűk belpesti kör képvisel.

Úgyhogy lehet hőbörögni, lehet ajvékolni, de már senkit sem érdekel. Akinek meg nagyon nem tetszik, annak meg figyelmébe ajánlanék egy klasszikust: „El lehet menni, kérem Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék!”