2011/08/07 Közélet

A gondolkodó embernek olyan az érzése, mintha nem látnánk a fától az erdőt. A közbeszédben ugyanis oly sok mindenről esik szó, hogy a lényeg folyamatosan elsikkad!

A címkérdést, csak az alábbiak megválaszolásával lehet megkísérelni. A válaszhoz segítő alapkérdéseket természetesen felteszem, de a válaszokat azonban maga a társadalom fogja kiizzadni magából! Remélhetőleg rövidesen!

- Ha megvalósul egy pozitív erkölcsi váltás, akkor ez magával hozza-e a magyar társadalom - pártoktól független - jövőképének kialakulását?

- Miért maradt eddig is jövőkép nélkül a magyarság, és elképzelhető-e kormány, vállalatok és a háztartások összefogása ebben a kérdésben?

- A “jelen” globális feltételei mellett a társadalmi jólét állami tényezői valóban egyet akarnak a néppel, vagy szemben áll a cél, amit kitűztek?…

A válaszok kiizzadásához az alábbiakat tudom felajánlani segítségül:

A száz legnagyobb bevételt a földön, 58 ország és 42 multinacionális vállalat realizálja. Az utóbbiak tulajdonosi szerkezete azonban viszonylag szűk réteget érint, hisz ezekben a cégekben a mérvadó tulajdonosok száma összesen: 79.200.

Amíg az emberiség közel fele napi két dollárnál kisebb összegből él, (és ebből egy milliárd embernek naponta csak egy dollár jövedelme van) addig a bolygónkon élő gazdagabbik húsz százalék eközben az összes megtermelt jövedelem 75%-át birtokolja. Ám a legkirívóbb  igazságtalan tőkefelhalmozás csak  ezen a 20%-on belüli további 10%-nál jelentkezik igazán, mert övék az összes jövedelem 54%-a! Ha viszont a fogyasztás oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor még inkább tragikus a kép: a megtermelt javak és a szolgáltatások 96%-át a népességnek csupán 5%-a fogyasztja el.

A világ – szinte az összes nemzet tisztességes társadalomtudósa és filozófusa – a globális kapitalizmus kitermelte problémák megoldására keres új utakat. Ám a problémákat létrehozó okokat elrejti előlünk a jól megfizetett pártpolitika és a figyelemeltereléssel megbízott média világa. Amíg azonban a negatív gazdasági hatások okai fennállnak, s amíg a valódi okok nem lepleződnek le a társadalom tagjai előtt, addig az okozatok bővítetten újratermelődnek, s a megoldásra nem derül fény.

A lejárt szavatosságú kapitalizmust tehát, át kell cserélni egy emberarcúra!

Az egyértelműen felismerhető, miszerint nem társadalmi és környezeti jelenségek az alapproblémák, hanem ezek már okozati jelenségek és közös tőről is fakadnak. Éppen ezért az alapkérdések feltárására, s a jelentkező problémák mozgatórugóira kell fordítanunk figyelmet úgy, hogy közben ne egyéni vagy társadalmi részérdekek dominanciája érvényesüljön, hanem a közjóra törekvés.

A modern emberiség társadalmi életének vannak olyan területei, ahol a felgyorsult fejlődés már-már az emberiség fennmaradását is veszélyezteti. A jólétinek kikiáltott és a társadalmakat megnyomorító modernitás ugyanis, lassan a földi természet és az emberi társadalom tönkretételének is a végére ér. A felgyorsult élet ugyanis azzal jár, hogy az ember már nem az élet természetes szépségeit keresi, nem gyönyörködik a természet csodáiban, hanem inkább egy profitszerző tevékenységgé degradálja azt is, s ezzel egyre jobban szétnyílik az olló, amely a gazdagok és szegények közötti távolság növekedését is szimbolizálja. Tehát a profitmaximáló tőke és az értékteremtés egyszerű munkásai között mára, már szinte teljesen megszűnt az átjárás. Ám a száguldás függőségében sem a gazdag, sem a szegény nem érzi magát jól, nincs megelégedve a helyzetével, mert a felgyorsult élet nem engedi, hogy bármiről lemaradjon! Ebből adódik az a társadalmi türelmetlenség, amely valójában egy rossz célokért kiírt: gyilkos verseny. Nem marad idő semmire, hiszen a médiadiktatúra által elénk vetett szórakoztatás és a pénz utáni hajsza elveszi tőlünk az időt. Mi már nem tudunk megállni és gyönyörködni az alkotásunkban, vagy a természetben, mert nem engedi pozíciónk. Vagy azért, mert félünk a lecsúszástól, vagy azért, mert szeretnénk feljebb kapaszkodni a társadalmi ranglétrán. Csakhogy eközben a természetet tesszük tönkre, s maholnap már az „idő pénz” szemléletével, és a profitmaximalizálás bilincseivel a kezünkön - kivágjuk az utolsó fát, kiszivattyúzzuk az utolsó liter kőolajat. A száguldásunk eredménye pedig a föld teljes kimerülése, tönkretétele lesz. Az úgynevezett “haladás” oda fog tehát vezetni, hogy tűrhetetlenül szélsőségessé válnak a vagyoni egyenlőtlenségek, a környezet minősége pedig nem lesz képes megújulni többé olyan ütemben, ahogyan kirabolja az ember azt! A nyakunkon tehát a gazdasági hanyatlás, s az eddigi jólétünket biztosító fosszilis erőforrások, valamint a víz, a termőföld, a biológiai alapok egyre jobban beszűkülnek, de az emberiség önző módon nem akarja felismerni a közelgő katasztrófa teljes mélységét.

Nem merjük kimondani: a nem kívánt társadalmi és környezeti jelenségek oka egyértelműen az a pénzgazdaság, amely nem értéket termel, hanem csak biztosítja az értékjelet a gazdaság működéséhez, de egyúttal le is fölözi a termelőszféra hasznát. Ez utóbbi pedig azt is jelenti, hogy az értékteremtő gazdaság hasznaiból nem a közjót valósítja meg a virtuális pénzmultiplikátor, hanem a magánhatalom érdekében egyre inkább centralizálódik. (Lásd: EU) Eközben pedig naponta 24 ezer ember hal éhen a világban (egy ENSZ adat szerint ez a szám nagyobb, eléri a kb. 50 ezret – NIF szerkesztő), s egyedül abban bízhatunk, hogy ennek okait alaposan kielemezve megtalálhatjuk a megoldásokat. Az éhezés mellett még ráadásul 5000 ember hal meg naponta vízhiány, vagy éppen szennyezett víz miatt. A felszín alatti vízkészlet felértékelődését mutatja a multinacionális tőke érdeklődésének növekedése is a vízművek, de a víz-csatorna cégek iránt is! (hazánkban már többnyire meg is szerezték!)

A gazdaság elemzése közben olyan társadalmi és erkölcsi kérdések is felmerülnek, mint a rövidtávú egyéni érdek helyére lépő teljes társadalmi szolidaritás, az érdek-vezérelt fejlődés lassítása a fenntarthatóság érdekében (valószínűleg többsávos és progresszív adókkal!) és az emberhez méltó élettempó kialakítása. Mindehhez egy nagyon szükséges alap lenne a társadalmi tudat szintjének emelése, a jogok és kötelezettségek arányosítása. Tehát olyan alkotmányos jogrend felállítására lesz szükség, amelynek legfontosabb alapértéke az igazságosság és az ember, valamint a közösség szabadsága. (ezt egyébként a hagyományos magyar történeti alkotmányosság is biztosíthatta volna!)  Ha így a hagyományos jogfolytonosság helyreállna, lehetséges lenne a magánpénz monopóliumának visszaszorítása, az erkölcs és hatalom mellérendelése, az erkölcstelen pénzkapitalizmus profitmaximalizáló hajszájának fokozatos megfékezése.

         Világosan kellene látnia a társadalomnak azt, hogy a gazdasági teljesítmény megduplázódott a földön, de olyan áron, amely az ökoszisztémának 60%-os romlását eredményezte. Bolygónk javait a tőkenövekedésre beállított gazdaság nem képes igazságosan elosztani, hiszen a 200 leggazdagabb tőkés vagyona azonos a legszegényebb 3 milliárd emberének egész évi jövedelmével. Ez oly annyira igazságtalan, hogy ennek az aránynak a fenntarthatósága hosszútávon, szintén elképzelhetetlen. Földünk legszegényebb 50 országának éves GDP eredménye éppen annyi, mint a földkerekség három leggazdagabb pénz-kapitalistájának magánvagyona! Az évmilliók alatt felhalmozott kőolajkincset pedig, csupán néhány évtized múlva teljesen feléljük, s mivel azzal biztosíthatta a maga számára a pazarló és jóléti államot a pénz-kapitalizmus, így megszűnésével óriási válságra számíthatunk! Ez a válság azonban nemcsak társadalmi, pénzügyi, hanem a gazdaságot teljesen átalakító morális válság is lesz, s ezt nem lenne szerencsés káoszként és önszerveződő nemzetvédelmi erő nélkül megélni. (ezért nem egészen értem a fegyvertelen és soha bűncselekményt el nem követő Magyar Gárda elleni hisztériát az egyébként jogilag teljesen illegitim állam részéről)

A magyar társadalom számára sem az EU csatlakozáskor, sem azóta, nem készítettek a kormányok rövid-közép és hosszú távú gazdasági és népességpolitikai terveket! Így a társadalom jövőkép nélkül maradt, s a médiadiktatúra megmondó-embereinek elhiszi, hogy a beáramló tőke, megoldja a problémákat. Mivel azonban az elmúlt 20 év tapasztalatai azt mutatják, hogy a bejövő tőke mindig ki is viszi a profitot, így szerencsésebb lenne olyan hazai tőkésekre építeni, akik itthon akarják tartani és újra befektetni a megtermelt nyereséget, s lehetne ez a tőkés például: maga a közösség is! Ha pedig nem készül reális terv, nem szűnik meg a profit kivitele, nem fizeti meg a gazdaság a munkaerő újratermelésének az árát, akkor képtelen lesz magát összeszedni a magyar társadalom, s nem tudja benne rejlő belső lehetőségeket kibontakoztatni. Egy része el fog menekülni és idegen lesz egész életében egy más nemzet tagjai között. De az itthon maradottak sem  tudnak majd, sem szembeszállni, sem alkalmazkodni a globalista kihívások kapcsán. Vajon valóban ez a célja a magyarnak nevezett politikai osztálynak? Mert ha igen, akkor ennek az európai-ősnép utód nemzetének a végső pusztulását fogja eredményezni a politika. ( hacsak nem térünk időben észre!)

Ahhoz, hogy meglássuk a fától az erdőt is, sok és komoly változás szükséges.

Meg kell változtatni azt, ami a jelen rendszerben hibás, s meg kell erősíteni azt a mi jó!

Mindez azonban csak úgy történhet, hogy először is visszavesszük azt az ősi alkotmányos alapokat, amelyek a történelem színpadán már bizonyítottak!

A hatékony demokrácia csak akkor jöhet létre, ha a szerves alkotmányosságunk fejlődését folytatjuk, s elutasítjuk azt a politikai és társadalmi rendet, amely egy tőlünk idegen jogrendre épül. A fejlődésében meggátolt magyar alkotmányosság ugyanis nem letagadni való szégyen, hanem örökké fejlődő értékrend, amely már eddig is csak azért nem volt népszerű az európai államok vezető politikusai számára, mert nem szolgálja a bankárkaszt, népellenes és pénzmanipulációs osztály érdekeit. Márpedig a politikusok, éppen a bankárkaszttól függnek!

Szeged, 2011-07-05                      Dr. Bene Gábor S.

Kommentár

Évek óta mondom, de eddig soha senki nem vette komolyan, hogy egy betegséget minél tovább kezeletlenül hagyunk, a baj annál nagyobb lesz! Eljuthatunk oda, hogy a beteg testrész megmentése érdekében egyre nagyobb részt kell kioperálnunk, ami – mint tudjuk – nem megy egyelőre vér nélkül! Bár egyre jobbak a műtéti technikák, de még mindig nincs komoly műtét vér nélkül! Tehát, ha a társadalom testéből kell kimetszeni egy nagyobb darabot (ezalatt értem az élősködő kizsákmányolókat, tolvajokat és a jelenlegi, áruló politikai osztályt!), az nem fog menni vér, azaz forradalom nélkül. Bármennyire szeretnénk ezt elkerülni, sajnos, már annyira hagytuk ezt a problémát elüszkösödni, hogy vagy amputálunk, vagy a nemzet pusztul bele! Ez sajnos ma már nem fantázia, nem borúlátás, hanem szomorú valóság! Nézzük csak meg, ahogy elveszik honfitársaink feje felől a lakásaikat, minden ingó és ingatlan vagyonukat! S a hazug, áruló, bűnrészes politikai osztály mindezt engedi, anélkül, hogy a tetteseket (akik ide juttatták az országot) már rég börtönbe nem zárta volna! Mert nem a néptömegek a hibásak azért, hogy ide jutottunk. Ők tették a dolgukat, éjt nappallá téve dolgoztak, s bedőltek (tudatlanul, mert senki nem védte, tanította őket, hogy mire vigyázzanak) a hazug ámításoknak, csakhogy a kormányok (s a gengszterváltás mindegyik kormánya hibás ebben) nem vigyáztak rájuk az ordasan  rájuk támadó pénzoligarhia ellenében! Pedig ez lett volna a dolguk! Most pedig várhatják a következményeket (s nem tudnak ellene védekezni, akármit terveznek, mert az emberek elkeseredettsége hatalmasra nőtt). Csak idő kérdése, mikor fog kirobbanni a lázadás! Ne legyen igazam!

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT                                   (NIF)

Szabad Hírek