2010-01-16-án (szombaton) 11 órakor felhős, borongós és
csípős téli hidegben temettük a 87 éves Pongrátz Ödönt (született:
1922. nov. 6-án, Szamosújváron; meghalt: 2009. dec. 16-án,
Kiskunmajsán), a Corvin köz országszerte tisztelt szabadságharcosát, a
Kiskunmajsa-Maris pusztai 1956-os Emlékmúzeum kertjében emelt
kápolnába, testvéröccse, az 5 éve elhunyt Pongrátz Gergely mellé.
A kellemetlen idő ellenére a hazánk minden tájáról érkező, kb.
4-500 fős szép számú közönség előtt kezdődött a búcsúztató szertartás.
Jelen volt számos ismert közéleti személyiség (pl. Gyulay Endre, volt Szeged-Csanádi megyéspüspök, Csete György építész, Jelenczki István filmrendező, Dénes János, az 56-os Munkástanács kőbányai elnöke, Dévai Nagy Kamilla énekművész stb.), s néhány olyan is, aki talán nem hiányzott volna (pl. Géczi József Alajos, MSZP-s képviselő). A civil társadalmi szervezetek közül képviseltette magát a Vitézi Rend, a Nemzetőrség, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége, a Turul Szövetség, a POFOSZ, a Goj Motorosok stb.
A gyászünnepség katolikus szentmisével kezdődött, melyet Bábel Balázs,
Kecskemét-Kalocsai érsek celebrált, az alkalomhoz illő prédikációval.
Ebben leszögezte, hogy nem az ő dolga Ödön testvérünk életútjának
értékelése, de reményét fejezte ki az iránt, hogy lelke hamarosan
bebocsátást nyer a mennyek országába. Meleg szavakkal méltatta az
elhunyt személyét, a hazáért s a nemzetért vállalt áldozatos
küzdelmeit. Kiemelte, hogy egész földi pályafutása alatt megtartotta
elmélyült örmény katolikus hitét, mely nagy segítségére volt
emberségének, felebaráti szeretetének megőrzésében is. Végül Isten
kegyelmébe ajánlotta a hozzá megtérő forradalmárt.
Az egyházi szertartás után elhangzott a Himnusz, s ezt követték a búcsúbeszédek. A politikusok közül Lezsák Sándor,
az országgyűlés alelnöke emlékezett meg Pongrátz Ödönről. Szomorúan
állapította meg, hogy egyre fogyatkoznak az ’56-os hősök, a történelem
élő tanúi. Némi vigaszt jelenthet azonban, hogy az égi csillagösvényen,
a Hadak Útján, vele is növekszik a legderekabb hazafiak létszáma, akik
nyilván – élükön Gergely öccsével – már nagyon várják az újonnan
érkezőt. Ödön bácsinak – más szabadságharcosokhoz hasonlóan – nem volt
könnyű sorsa. Bátran és tevékenyen kivette részét a véres harcokból, s
utána menekülnie kellett a kegyetlen megtorlások elől. Sokáig amerikai
emigrációban élt, majd a „rendszerváltás” után hazatért; s a maga
csendes, ám szívós módján azon munkálkodott, hogy társaival együtt
befejezhessék, amit 1956-ban elkezdtek, de a gyilkos túlerő
meghiúsította. Sajnos azonban abban a tudatban kellett távoznia, hogy
hazánk régi/új ellenségei, elvetemült tönkretevői ismét megakadályozták
elképzeléseinek (elképzeléseinknek) valóra váltását, s alighanem minden
korábbinál veszélyesebb, tragikusabb állapotba sodorták fajtánkat.
Lezsák párhuzamot vont a magyarság tatár, török, osztrák és orosz
hódítók ellen folytatott szabadságharcainak dicsőséges cselekedetei
közt, s megállapította, hogy népünk megmaradásához és fölemelkedéséhez
ma is legalább akkora erőfeszítésekre van szükség, mint a jelzett
korszakokban. Megint – mint korábban már annyiszor – döntő történelmi
fordulat előtt állunk, amit nem szabad ismét elpuskáznunk, mert
valószínűleg ez az utolsó lehetőségünk, hogy megmenthessük magunkat.
Befejezésül az ’56-os Alapítvány kuratóriuma nevében ígéretet tett
arra, hogy megfelelően gondozzák majd a Pongrátzok hagyatékát, nem
engedik elpusztulni „a templomot s az iskolát”, meg persze az ’56-os
Múzeumot sem, mely a maga nemében az egyetlen az egész országban, s
amit Gergely halála után Ödön gondozott teljes odaadással, végső földi
pillanatáig.
A Pongrátz család nevében (nem akármilyen ez sem: 131 unoka,
dédunoka és ükunoka alkotja!) Ernő, Ödön bácsi unokaöccse szólt az
egybegyűltekhez. Ő inkább az elhunyt köznapi erényeit, a szűkebb és
tágabb rokonság s az ifjúság iránti szeretetét, önzetlen
bajtársiasságát, „mesélőkedvét”, gazdag tapasztalatainak bárki számára
hasznosítható átadását domborította ki. Beszélt a nagy családi
ünnepekről, a nyári és karácsonyi összejövetelekről, ahol legidősebb
fivérként mindig Ödön állt a középpontban. (Ernő csupán 1 éves volt,
amikor külföldre szöktek, ezt angolos akcentusán is érezni lehetett, de
azért tisztán megértettük.)
Még két fiatal is kifejezte őszinte megrendülését, akik közül az
egyik Ödön bácsi fogadott unokája volt, a másik pedig a nyári majsai
táborok résztvevője. Soha nem felejtik azt a sok szépet és jót, amit a „nagy öregtől” kaptak. Ezután elhangzott néhány vers (Petőfi, Tollas Tibor stb.), egy prózarészlet (Albert Camus)
és 3 népdal, majd magnófelvételről lejátszották Pongrátz Ödön szívhez
szóló, elérzékenyült hangú gondolatait ’56-ról, a hazaszeretetről s az
Istenbe vetett hitéről. Végül a Szózat eléneklése után a hamvait
tartalmazó urnát örök nyugalomra helyezték a megkapóan egyszerű, ám
annál mívesebb, általuk építtetett kápolnába.
Az esemény záróaktusaként hálánk és kegyeletünk jeléül letettük
koszorúinkat, virágainkat a templomocska elé, ill. annak belsejében,
majd immár sokadszorra megtekintettük a Múzeum relikviáit, és
váltottunk egypár szót az ismerősökkel, barátokkal. Eléggé átfagytunk
az ott töltött bő 2 óra alatt, ezért hamarosan mindnyájan elindultunk
hazafelé.
Kedves Ödön bátyám! Gergely öcséddel és
másokkal együtt ti minden időkre szóló példát mutattatok arra, hogy
miként kell harcolni a szabadságért, és hogyan kell küzdeni akkor,
amikor látszólag „harmónia” van, de valójában egy alattomos, sátáni
népirtás folyik egész fajtánk ellen. Te egyik utolsó mohikánja voltál
egy csodás nemzedéknek, melyet rendkívüli megpróbáltatások sújtottak,
amely habozás nélkül vérét és életét áldozta a haza üdvéért. Nem
rajtatok múlt, hogy mostanra még rosszabb helyzetbe sodródtunk, s
minden fronton a pusztulás szélén állunk. Ti megtettétek, amit
lehetett, sőt gyakran még annál is többet. Emléketeket, emlékedet
megőrizzük, fénylő fáklyátokat, lyukas zászlótokat tovább visszük.
Abban bízunk, hogy odaátról is pártfogoltok, támogattok bennünket, mert
a jövő generációi előtt legalább akkora feladatok tornyosulnak a
nemzetmentés terén, mint előttetek. Béke poraidra, a Magyarok Istene
legyen veled és velünk!
Siklósi András
(a HunHír.Hu munkatársa)
Megjegyzés: A fotókat kisebbik fiam, Siklósi Gergely felvételeiből válogattam.
(Hun.Hir.hu Siklósi András alapján szerk.)
|
Kapcsolódó hírek:
A felsőrendű zsidó, aki nem vallásos, nem tud héberül, és nem Izraelben él, kicsoda, micsoda?
"Társadalmi méretű gazemberség és félrevezetés" - szakjogász a Kúria döntéséről
35 évet kapott egy pedofil brit zenész - Lan Watkins, semmi jel a megbánásra
Balogh István "nem emlékszik", mennyiért vette a házát