2011. október 21. Közélet

A hétvégén összefutottam néhány régi barátommal, akikkel még a középiskolai éveim alatt ismerkedtem meg. Akkoriban sokat jártunk össze biliárdozni, csocsózni, focizni, iszogatni, vagy hétvégente együtt látogattuk a különböző házibulikat, a belvárosi szórakozóhelyeket. Minden kisebb-nagyobb nehézség ellenére, utólag azt mondhatom, hogy gondtalan évek voltak, melyek jókedvűen teltek el.

A középiskola után sajnos lassan eltávolodtunk egymástól, mindenki járta a maga útját, valaki továbbtanult valamilyen szakon, vagy főiskolán, és volt olyan is, aki elment dolgozni.

Hosszú idő után most viszont végre újra együtt volt a csapat. Egymás után idéztük fel az iskolai emlékeinket, nevettünk a régi csínytevéseken, és persze szóba jött az is, hogy kinek hogyan alakult az élete az elmúlt években. Itt egy nagyobb holtpont állt be a jó hangulatban megkezdett estében.

Több barátom is szomorúan mesélte, hogy egyszerűen képtelenek elhelyezkedni, mióta a válság hatására elvesztették munkahelyüket. Az egyik barátom például elmondta, hogy évekig tanult a diplomájáért, mellette folyamatosan diákmunkákat vállalt, hogy fizethesse a diákhitelét. Miután végre lediplomázott, nagy nehezen munkát is sikerült találnia, de öt év munkaviszony után közölték vele, hogy a válság miatt leépítésre kényszerül a cég, és sajnos meg kell válniuk tőle. Azóta hiába keres munkát, nem talál, illetve elmehetne árufeltöltőnek bruttó 90 ezerért, ami szerinte pont elég lenne az éhenhaláshoz, ezért inkább azon gondolkodik, hogy külföldön próbál szerencsét.

Sajnos a barátom esete nem egyedi. A KSH adatai szerint Magyarország foglalkoztatási szintje Európában az egyik legalacsonyabb. A fiatalok foglalkoztatása terén pedig különösen el vagyunk maradva.

Vegyük sorra picit a KSH adatait: 2010-ben 298 ezer 15–24 év közötti fiatal volt aktívan jelen a munkaerőpiacon, a 25–29 éves kor közöttiek közül pedig 528 ezren. Ez a megfelelő korú fiatal népesség 24,9, illetve 77,2%-át jelentette. Magyarországon a munkanélküliek száma a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején tapasztalt csökkenést követően, 2001 óta gyakorlatilag emelkedő tendenciát mutat. Először mérsékelten, a 2006–2007-es stagnáló szakaszt követően pedig – főként a válság következményeként - erőteljesen növekedett az aktívan állást keresők száma. Ezzel összhangban a munkanélküliségi ráta is emelkedett, mely – a 2001. évi 5,7%-os legalacsonyabb értéket követően – 2010-ben már 11,2%-ot ért el.

Nincs mit csodálkozni tehát azon, ha a növekvő munkanélküliség miatt egyre több fiatal vándorolna ki külföldre megélhetést keresni. A következmények azonban katasztrofálisak lehetnek a magyar társadalom jövőjére nézve.

Pokol Béla "Európa végnapjai – A demográfiai összeroppanás következményei" című tanulmányában migrációs szivattyúnak nevezi, ahogy az uniós nyugati országok óriási arányban szívják föl a keletiek szakképzett munkaerejét.

Az elöregedő nyugati országok számára - ahol munkaerő-csökkenés tapasztalható -, vonzó lehet a keleti munkaerő, amely milliókat ösztönözhet saját hazájuk elhagyására egy jobb élet reményében.

Először a képzettebbek és a kinti diplomás hiányszakmák dolgozói mennek ki tőlünk – orvosok, ápolók és informatikusok, mezőgazdászok - majd a további diplomás és az alacsonyabb szintű képzést igénylő szakmák képviselői, végül mindenki, aki valamiképpen be tud illeszkedni az ottani társadalmakba – írja Pokol Béla a tanulmányában.

És valóban, egyre többen mennek is, aki pedig kint nyugaton megveti a lábát, már a családját is ott tervezi.

A barátom szerint „szép dolog magyarnak lenni, de manapság nagyon nyomorúságos is, márpedig akit az anyaföld nem etet, arra éhhalál vár, akkor pedig már egy adakozóbb mostoha is jobb.” (Barikád)

A balliberálisok csak azzal vannak elfoglalva, hogy "leváltsuk az Orbán kormányt". Meg "növekszik az antiszemitizmus". Meg nincsenek elég jogai a homokosoknak meg a kábítószereseknek.

Szabad Hírek