2010. 10. 15. Közélet

Tisztelt Olvasó! Ha valaki állítja, hogy nálam jobban utálja Gyurcsány Ferencet, az hazudik. De ebbe belekeverni azért már túlzás” – írta a vörösiszap-lavináról és a felelősök mögött álló üzleti körökről szóló tegnapi cikkünk alá az interneten egy olvasónk. Tisztelt Olvasó! Szeretnénk megnyugtatni, hogy nincs Gyurcsány-fóbiánk, ellenben az egész ország érdeke, hogy kiderüljön, nem véletlenek tragikus sorozata vezetett Magyarország történetének egyik legnagyobb környezeti katasztrófájához. Sokkal inkább oligarchák egy jól ismert csoportjának féktelen nyereségvágya.

Engedjék meg, hogy mint a téma avatott ismerője, elkalauzoljam Önöket Horn Gyula kormányzásának szürke éveibe, minden baj kezdetéhez. Ebben az időben tette rá a kezét Apró Piroska klánja a teljes magyar alumíniumiparra. Apró, a klán feje Horn kabinetfőnökeként és az egyik kulcsfontosságú állami bank vezetőjeként, míg veje, Gyurcsány Ferenc fő privatizációként, a család régi patronáltja, a mosolyfelelős Medgyessy Péter pedig a magánosítást felügyelő pénzügyminiszterként segítette elő a családi kassza gyarapodását. A kormány az alumíniumtröszt vállala­tait, köztük az almásfüzitői, a mosonmagyaróvári és a tragédiát okozó ajkai timföldgyárat, továbbá a bauxitbányákat és számos fémöntő-megmunkáló gyáregységet a Hungalu Rt.-be csoportosította, amelynek élére Bakonyi Árpádot helyezték. Ő tehát az a személy, akinek a feladata lett volna, hogy a privatizáció a magyar állampolgárok számára a legnagyobb haszonnal menjen végbe.

Nem fogják elhinni, ki az az alak, aki most az ajkai gyár tulajdonos-vezetőjeként ideges tekintettel szajkózza az égési sérüléseket szerzett tűzoltóknak, a lúgos méregtől félig megvakult, összemart bőrű kolontáriaknak és devecserieknek, hogy a vörös iszap nem mérgező! Nos, ő nem más, mint Bakonyi Árpád Zoltán nevű fia. Pofa alapján a macskámat sem bíznám rá, s találó az indexes blogolók követelése is, miszerint „vörösiszap-pakolást Bakonyinak!”

De vissza 1995-be! Ez a mi öreg Bakonyink addig védte a pénztárcánkat, amíg maga is tulajdonos nem lett a gyárrengetegben. A fő vásárlók pedig Gyurcsány Ferenc cégei, továbbá üzlettársai lettek. Olyan emberek, akikkel Gyurcsány egészen a kormányfői kinevezéséig bizniszelt, illetve közvetítőkön keresztül közös cégeket birtokolt, és akik ma Bakonyi mellett ott sorakoznak az ajkai katasztrófa felelősei között. Például Tolnay Lajos, az ajkai timföldgyár társtulajdonosa, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egykori elnöke. Nem mellesleg mindannyian a leggazdagabb magyarokról szóló füzetecske szereplői.

Az 1995-ös privatizáció alaptétele volt, hogy a vevők gyakorlatilag semmit nem fizettek a gyárakért. Gyurcsány cége például kemény ötmillió forintot (!) tett le saját zsebből a hárommilliárd forintos értéken számon tartott mosonmagyaróvári timföldgyárért. Egy további kisebb részt az anyósa által felügyelt állami bank hiteléből állt, míg a vételár túlnyomó részét a Horn-kormány elengedte, cserében a vörösiszap-tárolók megerősítéséért és befedéséért, továbbá a gyár környezetvédelmi fejlesztéséért. Ugyanez történt a többi haver esetében is, Ajkán és Almásfüzitőn. Az igazi vételár tehát a hazai timföldgyártás évtizedek alatt felhalmozott mellékterméke, a 25 millió tonna (!) mérgező vörös iszap sorsának megnyugtató rendezése lett volna. Ha megfizetik.

Csakhogy a vevők ahelyett, hogy meghálálták volna a milliárdos vagyonukat megalapozó kormányzati adományt, és rögtön hozzáláttak volna a munkához, inkább újabb milliárdos bizniszt alapoztak a vörös iszapra. Megkezdődött a hulladékok jól jövedelmező átvétele és lerakása, aminek köszönhetően ma az eredeti szenny tetején még újabb, több tízezer tonnányi veszélyes hulladék fenyegeti többek közt a Mosonmagyaróvár alatti ivóvízkincset és Almásfüzitőn a néhány tíz méterre folyó Dunát.

Természetesen nem állítjuk, hogy maga Gyurcsány Ferenc lazította meg kis csákányával az ajkai méregtavak gátjait. Azt azonban annál inkább, hogy óriási felelőtlenség volt az ország legfenyegetőbb ökológiai bombáit egy erkölcsi hulladékokból álló klikkre bízni. Akik – amint mai tudósításunkból is kiderül – ezúttal is magasról tettek sok ezer ember és egy fél megyényi Magyarország biztonságára.

Nagyon helyes, hogy Pintér Sándor belügyminiszter és Illés Zoltán környezetügyi államtitkár kőkemény vizsgálatot és felelősségre vonást ígért. Reméljük, nem hátráltatja majd az objektív tényfeltárást, hogy vízügyi államtitkárként Illés nyakán ül az a Kling István, aki az Ajkán is illetékes Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatójaként az elmúlt években engedélyezője és fő felelőse volt a gyilkos timföldgyárban folyó üzelmeknek.

JOBBIK GONDOLAT