2012. augusztus 8. Közélet

Ezt a cikket azért fordítottam le, mert ritkán lehet olvasni zsidó írótól, zsidók részére, zsidókról. A szerző: Manny Friedman, az újság, amiben megjelent az a “Times Of Israel“, az időpont, július 12, friss, mint a reggel fejt tej. De ami valóban megkapott az egészben, hmmm, mintha Gedeont olvastam volna. – - – Még csak annyit. Ez egy fordítás, igaz nem teljes, mert ismétlődő, felesleges részeket kihagytam (utálok mindent, ami hosszú)  , de az cikk eredeti „szellemisége” töretlenül megmaradt. Erre kényesen vigyáztam. Ha  valaki le akarja ellenőrizne, annak előre megmondom, hogy sose gyakorlom a tükörfordítást.  Különben kék betűkkel nyúltam be a szövegbe, ott, ahol fontosnak tartottam. Forrás ITT.

_____________________________________________________________________

Mi zsidók furcsa teremtmények vagyunk. Imádunk kérkedni a zsidó színészekkel. Néha állítjuk, hogy egy goj szinész valójában zsidó, mert annyira jó, hogy csak zsidó lehet. Kérkedünk a zsidó szerzőkkel, zsidó politikusokkal, zsidó igazgatókkal. Ha előttünk valaki egy filmet, könyvet, vagy műalkotást dicsér, kivétel nélkül rávágjuk: „Tudod, hogy az alkotója zsidó?” Szóval, mi így működünk. 

De abban a pillanatban, amikor egy antiszemita, vagy Izraelt gyűlölő pasi azt meri mondani, hogy: „A zsidók irányítják a médiát” vagy „Washington zsidó irányítás alatt áll”, mi menten támadásba lendülünk. Elsődleges célunk, hogy az ilyeneket letiporjuk.  Mindent megteszünk, hogy elhallgattassuk. Cikkeket írunk. Létrehoztunk szervezeteket kizárólag azzal a céllal, hogy szétkürtöljék a világban, hogy a zsidók semmit se irányítanak. Fenéket nem irányítjuk a médiát, egyetlen szavunk sincs Washingtonban, legalább is nem több mint bárki másnak. Nem, nem, dehogy, esküszünk, mi olyanok vagyunk, mint bárki más. – - – Megkérdezem, látja rajtam kívül más is (hacsak nem bigott) ennek az egésznek a komikumát?

Zsidó testvéreim, legyünk őszinték, bizony, mi irányítjuk a médiát. Annyi zsidó pasi van a filmgyárak vezetőségében, hogy az már szinte közönséges. Az összes játékfilm, tv sorozat teli van zsidó színészekkel, forgatókönyv írókkal, rendezőkkel. Tudtok arról, hogy a nyolc legnagyobb filmstúdió zsidó kézben van? De ez még nem minden. Irányítjuk a tévé hirdetéseket is. És ne feledkezzünk meg az antiszemiták célpontjáról, az  AIPAC-ról. [Az AIPAC = American Israel Public Affairs Committee, egy zsidó szervezet, amit azért hoztak létre, hogy fenntartsa és erősítse Izrael és USA közöttikapcsolatot. Végül is a legerősebb zsidó lobbi.] Gyakorlatilag ez olyan szervezet, mint a Cion Bölcsei. [Ez vajon azt jelenti, hogy Friedman szerint a Cion Bölcsei nem antiszemita fikció?] Sose fogom elfelejteni az egyetemen jelen voltam egy AIPAC gyűlésen, ahol egy ember kiállt a pódiumra és azt mondat, hogy őket csak az 50 legjobb diák érdekli, mert azok fognak a kormányhivatalokban elhelyezkedni, és ők lesznek azok, akik befolyásolni fogják a kormányt. Én tisztességes munkát akartam végezni, és akkor ezek a pasik gyakorlatilag arról beszélnek, hogy be kell épülnünk a kormányba. Tudom, hogy erre mit válaszolnak, hogy mindenki lobbizik. Az össze érdekképviselet, kicsi és nagy egyaránt. Persze, mindenkinek van sikeres barátja vezető pozícióban, de hol van ez attól, hogy miénk Hollywood és Madison Avenue [a hirdetési szakma fellegvára]. Igaz, amit állítanak: arra használjuk a hatalmunkat, hogy elfoglaljuk az egész világot. Erre esküdtünk össze.

Rendben van, mondjuk ez így nem igaz, de ássunk egy kicsit mélyebbre! Valóban mindenki lobbizik, mindenkinek van itt-ott barátja. De nem mi vagyunk, akik állandóan hencegünk? Miért nem valljuk be, hogy kurvára sikeresek vagyunk? Miért nem kiáltjuk ezt bele a nagyvilágba.?

Rendben, feltárom mi az én elméletem, miért nem akarnak a zsidók beszélni arról, hogy ők irányítják a médiát. Először is, amíg a zsidók imádnak felvágni azzal, hogy legtöbbjük sikeres az életben, és hogy majd mindegyikük letett már valamit az asztalra, szörnyen utálják bevallani, hogy ezt a zsidóságuknak köszönhetik. Esetleg elmennek addig, hogy talán a zsidó tapasztalatnak lehet valami szerepe, de egyik se fogja bevallani, hogy van egy belső tulajdonságunk, ami segít minket a sikeres életvitelben.

Az ADL elnöke, Abe Foxman-t [ADL = Anti-Defamation League, vagyis a zsidók lejáratását gátló egyesület elnöke] egy interjúban megkérdezték a témával kapcsolatban, amire így nyilatkozott: „Én azt szeretném, ha az emberek azt mondanák: úgy jött ki a lépés,  hogy a vállalati felső vezetőség tagjai véletleneül zsidók.” Szerintem ezzel minden meg van mondva.

A teljes igazság az, hogy az antiszemitáknak igazuk van. Nekünk, zsidóknak valami mélyen belénk van oltva, ami minket teljesen megkülönböztet mindenki mástól a világon. Megjártuk a haláltáborokat, kibírtuk a pogromokat, egész családokat tizedeltek meg. Aztán eljöttünk Amerikába, az egyetlen helyre, ahol hagyták, hogy annyi hatalmat ragadhassunk magunkhoz, amennyit akartunk, és mostanra elfoglaltunk mindent. Nehogy azt mondjátok, hogy van még egy ilyen népcsoport a világon! Csak mi, zsidók vagyunk erre képesek. De ez nem az első eset. Azért voltunk az egyiptomi fogságban, mert túl sikeresek voltunk. Menj, nézd meg a Torában, ott megtalálod. És ezt tettük Németországban is.

Ez a készség, ez a hajtómotor nem a sok éves oktatásnak, vagy bármi más tényezőnek a következménye, hanem a minden egyes zsidóban megtalálható belső szikrától származik. Ezt azonban az olyan szervezetek, mint az ADK és az AIPAC utálják bevallani, elsősorban azért mert ezek világi szervezetek. Az egész tevékenységük lényege annak bizonyítása, hogy a zsidók pont olyan emberek, mint bárki más a földön. Ennél nevetségesebb agendát el se tudok képzelni. A francokat! Mi mások vagyunk. Mi különlegesek vagyunk.

Eljött az idő, hogy ne kelljen megváltoztatni a nevünket. Nem kell senkihez se alkalmazkodnunk, mint egy kaméleon, mert az egész rohadt ország a miénk[természetesen Amerikára gondol]. Legyünk büszkék magunkra, de igazodjunk ahhoz, hogy felelősség és hatalmas lehetőség nyugszik a vállainkon. © 2012 The Times of Israel

_____________________________________________________________________

A fenti cikk elolvasása után eszembe jutott egy ismerős (véletlenül zsidó) házaspár. Évekig próbálkoztak, hogy a feleség teherbe essen, de egy idő után bele kellett nyugodniuk a megváltoztathatatlanba. Ekkor megtették a megfelelő lépéseket örökbefogadás irányába. Pár év várakozás után kaptak is egy 6 éves kislányt, és persze nagy volt a boldogság, csak azért volt árnyoldala is a dolognak, de mindenki reménykedett, hogy az idő majd elrendez mindent. Mivel nekem akkor már minden gyerekem túljutott a tini koron, nemigen találkoztunk, de aztán fél évvel később összefutottam a feleséggel. Hogy vagytok? Mi van a kis Zsuzsikával? – Kérdeztem. Oh, minden rendben – válaszolt a nej. Képzeld, Zsuzsi már szemtelen, és a boldogságtól csillogó szemekkel sietve el is búcsúzott tőlem.  (antalffy-tibor.hu/?p=7198)

Szabad Hirek