A zsidók egyre őrültebbek. Valóságos paranoia uralkodott el rajtuk. A gázai mészárlás első napjának éjszakáján tüntetés volt Tel Aviv belvárosában, melynek résztvevői támogatásukról biztosították a tömeggyilkos vezetőiket. A demonstrálók az alábbi jelszavakat kiabálták: „Nem érdemlik meg, hogy éljenek, meg kell halniuk” (mármint a palesztinoknak), „haljanak meg a gyerekeitek, ti kutyák”, „visszamegyünk Gázába, és minden arabot kitakarítunk onnan”, „az emberek több bombázást követelnek”, „Mohammed halott”.

Gázai pillanatkép

Azzal sem érvelhetünk immár, hogy csak a „politikusok a bűnösök”, az „átlagemberek nem tehetnek semmiről”. Felrémlik bennem az a kép, amikor a 2008 végén elkezdődött gázai vérengzés során izraeli „átlagemberek” gyűltek össze a Gázai övezethez közeli magaslatokon, és karosszékből, messzelátón keresztül, röhögve élvezték az izraeli hadsereg „előadását”. Igaz, a napokban volt háborúellenes tüntetés is Tel Avivban (néhány száz fő részvételével), azonban az izraeli társadalom elsöprő többsége a legteljesebb mértékben egyetért a gázai palesztin nők és gyermekek lemészárlásával. A legfrissebb hír szerint 3200, a Gázai övezet határainak közelében élő zsidó gyereket az ország északi részébe vittek az „öröm napjára”. Micsoda beteges lelkületre vall, hogy az „öröm napjával” kecsegtetik a zsidók a saját gyerekeiket, miközben egyre több palesztin gyerek hal meg a barbár izraeli akciók következtében!

De nem csak az Izraelben élő zsidók veszítették el teljesen a józan ítélőképességüket a lelkükben munkáló fékezhetetlen gyűlölet következtében. Éljenek a világ bármely táján, döntő többségük eszét vesztette. A különböző weblapokon kommentelő vagy saját blogot író zsidók olyan elképesztő, gyilkos dühöt táplálnak úgy a palesztinokkal, mint velünk magyarokkal, de más, a zsidó világuralom ellen berzenkedő népekkel szemben, amely már a közveszélyes őrület kategóriájába tartozik. Kissé különös az is, hogy ők, akik oly büszkék az „eszükre”, az „intelligenciájukra” és a „tájékozottságukra”, oly mértékben tudatlanok, hogy halvány fogalmuk sincsen sem a „palesztin-izraeli konfliktus” valódi okairól, sem a második világháború valódi történetéről, és mint a bolondok, úgy ismételgetik a képtelen cionista hazugságokat. Hogyan lehetséges, hogy csak és kizárólag a saját álláspontjukat harsogó médiából tájékozódnak, és még csak nem is kíváncsiak ellenfeleik véleményére? Sokszor arra gondolok, a lelkük legmélyén, saját maguk előtt sem bevallottan, tisztában vannak azzal, hogy egyáltalán nincsen igazuk – mert napjainkban ők a hódítók, a gyarmatosítók, a betolakodók, a vérengző agresszorok –, és éppen azért nem hajlandók még csak meghallgatni sem az „antiszemiták” véleményét, mert akkor szembesülniük kellene azzal, milyen végzetes hazugságban élnek már jó ideje.

De honnan van bennük ez az egyre fokozódó, már-már az egekig hatoló gyűlölet? Ha zsidókkal lényeges kérdésekről beszélgetni próbálunk, akkor az alábbi viselkedést figyelhetjük meg. Először is nem hajlandók vitába szállni sem a holokausztról, sem a zsidóságnak az elmúlt évszázadokban játszott szerepéről, sem Izraelnek a palesztinok elleni háborúiról. Az eszmecserét abban a pillanatban szakítják meg, amikor kiderül, hogy álláspontunk nem egyezik az övékével. Ekkor arcuk megmerevedik, kezük ökölbe szorul, és kijelentik: „antiszemitákkal”, „nácikkal”, „holokauszt-tagadókkal” nem állnak szóba. Ha azonban valamilyen oknál fogva mégsem tudnak elmenekülni a beszélgetés elől (például, mert mások is jelen vannak, és nem akarnak megszégyenülni), akkor elkezdik ismételgetni az ostoba közhelyeiket a „palesztin terrorizmusról”, a „Irán jelentette rendkívüli veszélyről”, az „iszlám fenyegetésről”, a „hatmillió áldozatról”, az „őrült Hitlerről”, a „gaz nácikról”, a „gázkamrákról”. Abban a pillanatban azonban, amikor észreveszik, hogy olyasvalakivel állnak szemben, aki nem dől be a primitív hazugságaiknak, és tisztában van a tényekkel, pánikba esnek, és elkezdik vitapartnerüket „nácizni”, „antiszemitázni”, továbbá ajánlgatják neki, hogy „ha olyan hülye vagy, és annyira szereted az arabokat és az irániakat, menj közéjük, és áldozd föl magad értük.” A személyeskedéssel valójában provokálni akarnak azzal a céllal, hogy az „antiszemita” vitapartner bedühödjön, ő is személyeskedni kezdjen, és a vita elfajulására tekintettel be lehessen rekeszteni a további eszmecserét. Ha az „antiszemita” vitapartner ekkor képes uralkodni indulatain, akkor még megpróbálkoznak a nevetségessé tételével (pl. „ilyesmivel foglalkozol, ahelyett, hogy dugnál egy jót, te tök hülye vagy”, vagy valami hasonló), ha azonban így sem érnek célt, akkor ezen a ponton jelentik ki, hogy „tudatlanokkal, hülyékkel, nácikkal, antiszemitákkal” folytatott vita terméketlen, „úgy sem lehet az ilyen megszállottakat meggyőzni”,”idejüket nem fecsérlik tovább”, mondják, és angolosan távoznak.

A legérdekesebb a viselkedésük azonban akkor, ha négyszemközt beszélget az ember egy olyan zsidóval, akit viszonylag közelről ismer (és/vagy a vitapartnerek néhány pohár bort elfogyasztottak). Miután a zsidó beszélgetőtárs rájön, hogy a szokott propagandaszólamok hatástalanok, mert a gój, akivel társalog, művelt és tájékozott, akkor jön az őszinte beismerés. Az a fajta beismerés, mely időnként elhangzik az igazságot bátran kimondó (radikális jobboldalinak is nevezett) honlapok cikkeihez hozzászóló egyes dühös zsidók kommentjeiben is. „Persze hogy mi uraljuk a fél világot – ismerik el -, de azért, mert okosabbak, jobbak vagyunk mindenki másnál, a magyarok, palesztinok és számos más nép megérdemli a sorsát, ostobák, lusták, bunkók mind, és senki sem érdemel sajnálatot, aki a zsidók uralmának ellenállni merészel. Akik mégis megteszik, azok maguknak köszönhetik, hogy gyermekeiket, asszonyaikat is lemészárolják. A háború már csak ilyen, az élet is ilyen, mindig az erősebb kutya kerekedik felül, most a zsidók az erősek, és ez így is marad, és egyébként sem engedhetik meg, hogy még egyszer a gázkamrába küldjék őket a buta, gyűlölködő és irigy gójok” – hangzik el a döbbenetes lélektani mélységeket felvillantó álláspont a szokásos átkozódó szavak kíséretében.

A zsidók közveszélyes paranoiájának gyökerei egészen messzire nyúlnak vissza. A judaizmus szent könyvei (Tóra, Talmud) a nem zsidókkal szembeni ellenszenv érzését táplálják bele a zsidóság lelkébe. A holokauszt-mítosz pedig tovább lökte a zsidókat a beteges gyűlölködés feneketlen bugyraiba. A ma élő zsidók elsöprő többsége fajtársaik minden elképesztő bűncselekményét, a legdöbbenetesebb izraeli vérengzéseket is rendre a holokauszttal mentegetik. A „nem fognak még egyszer a gázkamrába küldeni” jelszó jegyében mindenféle gazemberség és emberiségellenes bűntett indokolható a zsidók nagy tömegei számára. Érdekes módon éppen a revizionistákat vádolják azzal, hogy „újabb holokausztra készülődnek”. Holott teljesen nyilvánvaló, hogy a holokauszt-mítosz az, amely gyűlöletre nevel, és akár tömeggyilkosságok elkövetésére és mentegetésére is ösztönöz!

Végezetül pedig még egy fontos szempontot kell figyelembe vennünk. A zsidóknak az őket szolgálni nem hajlandó gójok iránti feneketlen utálkozása fokozódásának oka az egyre korlátlanabb hatalom, melyet a „választottak” összpontosítottak a kezükben. Uralkodni nyilvánvalóan jó dolog, a természet azonban kegyes abból a szempontból, hogy hatalmasok és gazdagok szívébe állandó rettegést ültet el: rettegést attól, hogy kiváltságaikat egy napon esetleg elveszíthetik. Nemcsak a zsidóság vezetői, de lelkük mélyén a zsidóság tömegei is is tisztában vannak azzal, hogy megvalósult az, amiről évezredek óta álmodoznak: a zsidó világbirodalom. A zsidóság növekvő gyilkos dühe - a Talmudnak és a holovallásnak a zsidóság lelkére gyakorolt hatása mellett - a nyugati világban élvezett példátlan hatalmának elvesztése miatti rettegésből táplálkozik. ( Kuruc.info)

Szabad Hirek