A kritikus hangnak az volt a célja hogy megakadályozza Vonáék besimulását a demokratikus köztársaságinak nevezett, de valójában szélsőséges liberális politikai rendszerbe. Az általunk megfogalmazott kritikákra a Jobbiknak, pontosabban Vona Gábornak válaszokat kellett megfogalmaznia, és nem a mi irányunkba, hanem a tagság és a rokonszenvezők irányába. A baloldali támadások csak erősítették (és erősítik még ma is) a Jobbikot, de a hazafias oldalról, annak is egy markáns képviselőjétől kapott kritika befolyásolhatja a Jobbik mögött állók kötődését, ezért radikális válaszokat kell adni a felvetett kérdésekre, és azon felül minden más politikai kérdésre is. Ezeket a radikális válaszokat Vona meg is adta, melynek a következményei is láthatóak. Felerősödtek a Jobbik ellenes belső bomlasztási műveletek, melyet azok a vezetők és tagok, akiknek szintén nem tetszik a párt elzsidósodása, igyekeznek is kihasználni. Tehát egyszerre van meg a Jobbikban a bomlasztási és a megreformálási folyamat, melyet a liberális média igyekszik összemosni, egy általános zavarodottsági állapotot így előidézni. A Jobbik vezetése megnyilvánulásaiban radikalizálódik, mely kényszerpályára tolja a Fideszt is. A romló politikai-gazdasági helyzet a radikalizmusnak kedvez, és a Fidesz vezetése nem akarja ezt a politikai vonalat teljesen a Jobbik fennhatósága alá engedni, ezért kénytelen némi radikalizmust -legalábbis némi populista retorikával- felmutatni.

A közhangulatot viszont már a politikai megnyilvánulások nem tudják alapvetően befolyásolni. Hiába minden igyekezet, különösen a liberálisok részéről, a csekély létszámú tüntetéseik, meneteik, primitív kampányaik senkit nem befolyásolnak. Csak a radikális, az egyre radikálisabb megnyilvánulásoknak van némi hatása a tömegekre, viszont ezzel meg az a gond, hogy ha nem növekszik az ereje, elveszti a hatását. Valódi közhangulat befolyásolási tényező csak a gazdasági állapotok javulása lehetne, amire viszont semmi remény. Ezt a pártok vezetői is tudják, és a politikai elkötelezettségüknek megfelelően igyekeznek is ennek szellemében nyilatkozni. A liberálisok sírnak, rémképeket vetítenek a társadalom elé, a középutasok hazudoznak, a jobboldaliak radikalizálódnak, a szélsőségesek készülődnek.

A lényeggel, a nemzetgazdasággal senki nem foglalkozik. Véletlen? Nincsenek véletlenek, ez egy tudatos háttérbe szorítása ennek a fontos, a legfontosabb kérdésnek. A hatalom valódi birtokosai, a tőke és a cionista háttér nem foglalkozik addig a politikai cirkusszal, amíg az érdekei nem sérülnek. Lehet tüntetni, TV-székházat gyújtogatni, szemeket kilövetni, zsidózni, cigányozni, csak egyet nem lehet, a gazdasági dolgokba beleszólni.

A Jobbik, és Vona Gábor (valamint a többi vezető) megmarad a politika területén, radikalizálódva, tüntetve, gyarmatosításról beszélve. Trianonozással, rovásírással, radikális zenekarokkal, honlapokkal lehet pillanatnyi hangulatokat kelteni, de változtatni a helyzeten bizonyosan nem. Talán úgy gondolják, hogy a politika függvénye a gazdaság. Ez valamikor így is lehetett, de azok a régi idők elmúltak, ma a gazdaság, pontosabban a pénz diktál minden politikusnak. Vona érti ezt, nem véletlenül mondja, hogy adjátok vissza a gyárainkat. Azért mondja, mert mi ezt jóval előtte kimondtuk, és tudja, hogy ez ez egyetlen megoldás. De hogy ezen az úton, melyet mi jelölünk ki, meddig fog elmenni, azt majd a közeljövő megmutatja.

Kell valamilyen közös nevező, mert társadalmunk rohamosan halad a teljes szétesés állapota felé. Mi lehet ez a közös nevező, mely képes lenne a romlást visszafordítani a javulás útjára? Csak olyasmi lehet, mely az egyén alapvető elvárásait (reményeit) és a közösség sorsát egyaránt képes javítani, teljesíteni. A mai kor elvárásainak, kihívásainak megfelelni képes hungarizmus az egyetlen ilyen rendező elv. Mert a hungarizmus nem más, mint a kor kihívásaira adott magyarérdekű válaszok összessége. A gazdasági, a kulturális és a szellemi kihívásokra adott, az összmagyarságot szolgáló válaszok összessége. A válaszoknak pedig olyanoknak kell lennie, mint amilyenek a kihívások.

Ezeknek a válaszoknak a megfogalmazására semelyik politikai társaságot sem tartjuk képesnek, különböző okok miatt. A Jobbikot sem, mert egyetlen olyan politikai erő sem képes változtatni hazánk helyzetén, melynek nem az áldozatkészségre való hajlandósága áll az értékrendje első helyén. A Jobbik sem rendelkezik olyan elszánt érdekképviseleti elkötelezettséggel, amelynek minden magánérdeket alá kellene rendelniük. A lesöpört parlamenti beadványok, a süket fülekre talált számtalan nyilatkozatuk után a radikális kihívásokra is választ kellene megfogalmazni. A válasz pedig csak egyetlen egy lehet: a becsületet vérrel kell tisztára mosni. A jövő kihívása a harc. Ez elkerülhetetlen. Aki ezt nem meri felvállalni, aki nem mer a sor elejére állni és azt mondani utánam! - még akkor is, ha ő kapja az első golyót, boldogan elesve ezért a maroknyi földért, akkor nincs miről beszélni. A Jobbik vezetése éppúgy, mint korábban a MIÉP, vagy a Kisgazda párt, ezt nem meri felvállalni. Maradnak tehát a politikai nyilatkozatoknál, a szavaknál. A tettek viszont erősebbek, mint a szavak. Ezért a jövőben a Jobbikkal, mint az ország sorsát meghatározni képes szervezettel nem számolunk. A kritikáink viszont jogosak, mert az Isten megadta nekik a lehetőséget, de nem éltek vele. Nem is fognak. Demokraták és politikusok - nem harcosok, és nem is hősök. Ezt bizonyította be az elmúlt 2 év. Annak ellenére, hogy radikális nemzeti szervezetnek hívják magukat. Ezért helytállóak a kritikáink. Mert a mi (a valódi radikális mozgalmak) véleményünket 'kölcsön véve', a mi megnyilvánulásainkat hangoztatva gyűjtenek embereket a demokratikus játékaikhoz. Ezért mennek haza csalódottan azok, akik azt hiszik, hogy most végre történik valami. De soha nem történik semmi, csak egy újabb gőzlevezetés. Kritikáinkkal azonban továbbra is élünk, mert irányt mutatnak azoknak, akik lemondtak a szavazgatós rendszer sehová sem vezető tekervényes útvesztőiről.(Jövőnk.info)

Szabad Hirek