2012. április 6. Közélet

Sokan fogják most azt hinni, hogy végre lezárult a doktori ügy a köztársasági elnök lemondásával, pedig nem kellene összemosni a kettőt. Mi több: a lemondás még indokoltabbá teszi a doktori címek részrehajlás nélküli felülvizsgálatát. Nemcsak Schmitt Pál mondott le, hanem a SOTE rektora is, bár az ő doktori címét tudtommal nem vitatta el senki. Akkor vajon miért mondhatott le? Hosszabb távon az aktuálpolitikai botránynál fontosabb kérdés, hogy hány dr. Schmitt van, hányan lettek ugyanígy doktorok a mai napig. Hányan kapták a MSZMP és utódpártja MSZP utasítására a doktori címet? Mert "jó és megbízható elvtársak"..

Érdekes ebből a szempontból elolvasni a plágiumügyet kivizsgáló szakbizottság véleményét, mely szerint: "A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze." Mi több: "A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak." A bizottság szerint ugyanakkor a doktori eljárás, hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az egyetem gyakorlatának. Még ha túltesszük is magunkat a bizottság megfogalmazásának magyartalanságán ("hibát vétett"), azon azért nem illett volna a sajtónak és a közfelháborodásnak átsiklani, hogy a jelentés - talán az elnök felmentésének szándékával - nagyon is valós problémát tár fel, és teljes joggal vádolja az egyetemek általános gyakorlatát.

Hetente szakdolgozatok és doktori disszertációk ezrei készülnek hasonló szellemben: önálló gondolatok nélkül, a szakirodalomból összeollózva. Dolgozata végén Schmitt Pál is megadta forrásait, és merőben formális különbség, ha valaki kiteszi az idézőjeleket, és minden esetben megadja a forrást lábjegyzetben, mert attól még plágium lehet az egész "tudományos munka", ha kizárólag a szakirodalom összeollózásából áll. Ha egy tolvaj otthagyja minden ellopott tárgy helyén a névjegyét, vagy orgazdaként feltünteti a lopott holmik eredetét, az már nem számít lopásnak? Kábé ennyire abszurd a mai egyetemi gyakorlat.

Mára már formai elvárássá fajult a legtöbb egyetemen, hogy ne önálló gondolatokat fejtsenek ki a jelöltek, hanem profin kérődznék vissza az éppen legelfogadottabb szaktekintélyek munkáit. Vajon mikor óhajtunk szembenézni ezzel, ha még a lemondott köztársasági elnök doktori ügye sem elég erre? Persze nem új jelenségről van szó: Kierkegaard már a XIX. század közepén az általános egyetemi gyakorlat szolgai követőiként gúnyolja azokat, akik 12 könyvből összeollóznak egy tizenharmadikat. Meddig akarjuk még folytatni az egyetemi tudás és a kutatás nivellálását, melynek következtében a doktori cím már nem jár olyan általános műveltséggel sem (vö: "hibát vét"), mint egy-két nemzedékkel korábban akár a gimnáziumi végzettség, a technokrata szakbarbárság finoman szólva nem fenntartható nyomulásáról nem is beszélve? Részben épp erről a jelenségről írtam doktori értekezésemet a Sorbonne-on...

Illúzió, hogy Oxfordban, a Harvardon vagy a Sorbonne-on egészen más lenne a helyzet. A dolog hátterében az "információs társadalom" áll, melynek kiteljesítése a hivatalos európai kultúrpolitika fő célja, pedig az így fetisizált "információ" nem más, mint a kreatív tudás adatokká és passzívan trendkövető ismeretekké silányítása, a minőségi vonatkozások mennyiséggé degradálása - így válnak mindenhatóvá a statisztikai módszerek és a tesztrendszer az értékelésben, a kreditrendszer stb. Egyszóval fogyasztói kultúrával váltják le a kreativitás kultúráját, önállóan gondolkodó emberek helyett technokrata multikatonákat képeznek.

Az ún. bolognai rendszer lényege a szakbarbár képzés, de ezzel együtt még valami: a középkortól nagyjából a '68-as fordulatig megőrzött egyetemi autonómia, a szellemi függetlenség és a közt szolgáló konstruktív tudás manipulatív, hatalomtechnikai felszámolása. Hogy miért? Nem is olyan nehéz kitalálni. A multikra épülő globális társadalmi-gazdasági modellben igénytelen tömegre van szükség az egyetemeken is (sőt: főleg ott, ahol az ún. véleményvezéreket képzik), mert csak ilyeneknek lehet eladni a globalizált tömegtermékeket, legyen az étel, egyéb iparcikk vagy "kultúrtermék", netán sajtóhír, illetve a politikai kommunikáció terméke (mint pl. a Schmitt-ügy). Talán nemcsak én nem vagyok vevő ilyen tömegtermékekre, de a trend jól látszik az egyetemi autonómia felszámolásában. Mélyebben nehéz belemenni az efféle kérdésekbe, mert egyre inkább hiányzik ez a fajta közgondolkodás, egyre kevesebben tudják egyáltalán értelmezni az ilyen típusú problémákat, pedig eredendően az egyetem fő feladata volna ilyen kérdések feltételére és megválaszolására képes emberek képzése.

Az egyetlen korrekt eljárás az lenne, ha most minden egyetem összes doktori fokozatát felülvizsgálnák, és szépen visszavonnák a doktori címet minden összeollózott disszertáció esetében. Ha lenne elég bátorság az egyetemi vezetőkben, akkor nemcsak formailag vizsgálnák felül a disszertációkat, hanem tartalmilag is, bár ebben az esetben elképzelhető, hogy a doktori címek elsöprő többségét vissza kellene vonni. Akár fogadni is lehetne az eredményre: én úgy 90 százalékra tippelek. Na, akkor valóban végére járhatnának az ügynek, és valóban helyreállíthatnák az egyetemek, illetve a doktori cím becsületét. Addig azonban a lényeget tekintve ők sem kevésbé botrányosak, mint az éppen médialincselés tárgyává vált dr. Schmitt.   (hetivalasz.hu)

Szabad Hirek