2011. november 10. Közélet

A tavalyi kampányban még semmi sem mutatott a készülő ízlésficamra, az arányérzék komikus hiányára, a múltba fordulós „vissza-vissza, mindent vissza"-típusú gondolkodásra.

NENYI, majd annak kötelező kifüggesztése, preambulum (aka Nemzeti Hitvallás), Alkotmány (Alaptörvény) asztala, Zöld Pardon-bezárás, Dörner-kinevezés, Kossuth tér 1944-esítése, Kerényi-festmények a magyar múltról...

Reményeim szerint a három pontocskáról kiderül majd, hogy hiba volt kitennem őket az előző mondat végére. Hogy elég lett volna egy is, mert mégsem lesz folytatás. Valószínű persze, hogy lesz. Azért tettem ki.

Pedig elég baj már a fenti sorozat is. Le kellene állni. A tavalyi kampányban még semmi sem mutatott a készülő ízlésficamra, az arányérzék komikus hiányára, a múltba fordulós „vissza-vissza, mindent vissza"-típusú gondolkodásra. Amikor aztán megszületett a kétharmad, különösen nem látszott, hogy tartani kellene ilyesmitől. Nincsen kényszerű koalíció a kisgazdákkal, de jó, nem kell majd olyasmi miatt szégyenkezni, hogy ők majd historizáló, angyalkás olajfestményt rendelnek a kormányról, ahogy tették az első Fidesz-kormány alatt.

És tessék. Sikerül megoldani önerőből is. Festményeket közpénzből, amelyek egy szintre helyezik az új alkotmány elfogadását és a 2006-os, egyébiránt jogtalan és gusztustalan rendőrattakot Trianonnal, 56-tal, a Nagy Imre-újratemetéssel.

Nem erről volt szó. Eredetileg arról volt például, hogy Szőcs Géza giccsadót vezettet be. Avangtárd ötlet volt, ahogy Szőcs ötletei közül megannyi, s ugyanúgy ötlet maradt csak, ahogy a többi, pedig most hasznos lenne: legalább ingyen jutott volna az állam például a másfél millióért vett újalkotmányos festményhez - ugyanezt az összeget giccsadó formájában rögtön be is kellett volna fizetnie a költségvetésbe az alkotónak.

Aztán: Kossuth tér 1944-es állapotra visszaállítva? Miért vissza? Miért a régmúlt? Ha ronda a tér - tényleg az, egy szimbolikusan rendkívül kusza nagy parkoló - miért nincs fantázia ahhoz, milyen legyen a jövőben? Ja, mert az NH-ban benne van, hogy a múltat ('44-től '90-ig) végképp eltöröltük? A végképp eltörlés gesztusa sajnos ellenszenves.

Aztán: jól működő, fontos kultúrtereket megszüntetni, amilyen a Zöld Pardon is? Minek? Milyen haszonnal jár? Kerületivel lehet, a környékbeli lakók szavazatát el lehet nyerni, nyilván, de fővárosi és országos szinten, nemzedéki viszonylatban tuti bukás, mert üzenetértékű. Ahogy az összes.

 Tudom: az említett ügyekről nem Orbán Viktor, vagy a Fidesz-központ hozott döntést. Van köztük, amelyről igen, amelyért a kormányfőnek kell viselnie a felelősséget, ilyen a NENYI-ügy és a Kerényi Imre fémjelezte történetek. Kerényit nem lehet hibáztatni, őt ismerheti mindenki, rendező, színházi figura. Aki alkotmánynépszerűsítési kormánybiztosnak nevezte ki, tudta, mire számíthat.

A többi ügyben vagy helyi, kerületi fideszes, vagy Fidesz-frakcióval várost vezető főpolgármester a felelős, akire a legfrissebb hírek szerint egyébként a miniszterelnök és környezete is neheztel az Új Színház-sztori miatt. Mégis, mivel mindenhol fideszesek irányítanak, a párt pedig köztudottan egyember-központú, a fejekben akkor is sorozattá állnak össze ezek a döntések, ha nincs mögöttük központi utasítás. A látszat akkor is az, hogy ezek megfontolt, reakciós kulturális koncepció egymást erősítő elemei. Akárhogy is: ezekből a Fidesz-fáról lehullott levelekből képződött mindenesetre kényelmes avar a legújabb vad, szenvedélyes, kultúrkampfos magyar héja-nászhoz.

Persze, kultúrkampf volt eddig is, lesz is még, csakhogy másfél éve úgy állt a dolog: a ballib oldal teljes csődje, értelmiségük nagy részének szánalmas csaholása az őszödi beszéd után hiteltelenné tette a megszólalásaikat, demokráciáért való aggódásukat, alkalmi fasisztázásaikat, üressé, dohossá váltak addigra jelszavaik, modernkedésük idejét múlt értéktelen kacatként függött rajtuk. Az embernek olyan érzése volt velük kapcsolatban, hogy újra és újra megfestik a Fehér alapon fehér négyzet című képet, marha forradalminak gondolva magukat, pedig ami tényleg formabontó volt Malevicstől 1919-ben, az ma már, másolva, röhej, nem szellemi teljesítmény.

Most meg egyet kell érteni olyanokkal, akikről nem hittem, hogy még szóhoz jutnak, de ilyen ziccereket nyilván nem hagyhatnak ki. Fel is támadtak poraikból, kultúrkérdésekben megint érezhetik, hogy nekik van igazuk, van értelme, célja a létüknek, stb. Ami a legbosszantóbb: jogos elszámoltatási ügyek, jóvátételi történetek, mint amilyen az exkomcsi vezérek nyugdíjának csökkentése, ha a giccs és az ízlésficam, az akarós „legyen úgy, mint régen volt" fölösleges gesztusaiba kénytelenek illeszkedni, elveszítik jogosságuk, fontosságuk látszatát. Ennek farvizén totális ballib téveszmék, elfogadhatatlanságok is teret, létjogosultságot nyernek megint: 56-ot fasiszta lincselésként bemutatni, Kövér László köteles beszédét valódi gyilkossági kísérletként, 2006 szeptemberét a Fidesz tüzelte csőcselék randalírozásaként tálalni egyre kevésbé kínos. Kormánypártinak lenni ugyanis egyre inkább az.

S hogy mi köze a kedves olvasónak a szegény, meghasonlott konzervpublicista vergődéséhez?

Elég sok. Nem magánsirám ez, ugyanis. A politika megítélése ugyanis nem racionális, a választók nem úgy hoznak döntést, hogy összevetik a kormányprogramban ígérteket a megvalósult mutatókkal. Az nyer, akivel többen tudnak azonosulni. Az azonosulás pedig érzelmi kérdés, a szimbolikus gesztusoknak van rá a legnagyobb hatása. A hatalom öntömjénező gesztusai egy válság kellős közepén - így simán lehet választást veszíteni.(hetivalasz)

Szabad Hírek