2011. június 26. Közélet

Kétségtelen tény, hogy sok fotót és mosolyt begyűjthetünk, ha nem idegesítünk másokat. De ez a relatív népszerűség annak az egyszeri fiúnak a sikerére hasonlít, aki kedves mosollyal, védekezés nélkül tűri, hogy a ringben bucira verjék.
 
„Ha a sok kicsi állam nagyon sokat idegesíti a nagyokat, akkor azok a fontos ügyek megtárgyalására átlépnek egy új asztalhoz, amelyet G20-aknak hívnak" - mondta nemrégiben egy „kicsi" ország külügyeinek egykori irányítója az Európai Unió kapcsán.

Nyilván nem ez volt a célja, de új könyvének múlt heti bemutatóján a távirati irodának nyilatkozva Balázs Péter fenti mondatával tökéletesen összefoglalta a magyarországi „ progresszív" politikaformálás hitvallását. Igaz, a Bajnai-kormány külügyminisztere legalább Kovács László cinizmusától mentes, így hát nem egy újabb „Merjünk kicsik lenni!" mondaton háboroghatunk. Ám lehetetlen nem észrevenni a két kijelentés egylényegűségét: azt, hogy ezen állításokat továbbgondolva legjobb, ha soha, semmiben nem mondunk ellent senkinek (különösen nem a „nagyoknak"), még ha nemzeti érdekeink látják is ennek kárát. Mivel senki nem tudja megmondani, hogy az „idegesítés" pontosan hol kezdődik, legjobb, ha meghúzzuk magunkat és mindig másokhoz alkalmazkodunk.

E magatartásból csak akkor lehet baj, ha többfajta igazodási pont tűnik fel szűkre szabott horizontunkon és a mi szervilis természetünktől szokatlan módon e szereplők erőteljesen megfogalmazzák érdekeiket. Akkor aztán rémülten kapkodunk a sok váll-lapogatásban elpárnásodott kezecskéinkkel, ugyan most melyik nagy kutya talpacskáit masszírozzuk; de aztán visszaáll a világ rendje. Szép, tetszetős érvelés, sokak gondolkozását meghatározta az elmúlt évtizedekben Magyarországon.

Csak az a baj vele, hogy zsákutcába vezetett.

Mert kétségtelen tény, hogy sok fotót és mosolyt begyűjthetünk, ha nem idegesítünk másokat. De ez a relatív népszerűség annak az egyszeri fiúnak a sikerére hasonlít, aki kedves mosollyal, védekezés nélkül tűri, hogy a ringben bucira verjék. Őt nyilván szeretni fogják a többiek, hiszen nem okoz problémát és gyorsan lehet a következő ellenfélre rátérni - de ettől még emberünk egészsége rohamosan romlani fog.

Valami hasonló történt külügyeinkben is: honi haladóink olyan sokat lamentáltak például a magyar nacionalizmus Közép-Európát destabilizáló erején, hogy maguk is elhitték ideológiájukat.  E sajátos dialektikával nemcsak az a baj, hogy minden térségbeli érzékenységre figyel, csak a magyarra nem. Hanem az is, hogy a valóság egyszerűen átlépett rajta. Ha ugyanis tényleg a bajkeverő magyar irredentizmus lenne minden baj forrása, érthetetlen, miért volt még a mostaninál is rosszabb a szlovák-magyar viszony a progresszív Fico és a legprogresszívabb Gyurcsány-, Bajnai-kormányok idején. Olyannyira, hogy még a legeslegprogresszívabb Balázs Péter is azt mondta 2009 októberében a Süddeutsche Zeitungnak: ami Szlovákiában a nyelvtörvénnyel történik, „ az a Ceauşescu alatti Romániára emlékeztet".

A nemzeti összekuporodás ideológiája mellett a honi progresszió politikai krédójának másik állandó eleme a szakértelem-fetisizmus. Az a meggyőződés, hogy létezik tértől és időtől elszakadt vegytiszta profizmus, aminek termékét a politikusok sáros mancsaikkal mindig jól elrontják. Ez a felfogás nem veszi figyelembe, hogy a politika lényege maga a döntés: egy választás vagy egy nemzetközi szerződés mögött mindig értékek, érdekek, alkuk állnak. Ezért nincs és nem is lehet soha tisztán szakértői kormányzás. Ám ettől mítosztól láthatóan Balázs Péter képtelen szabadulni; a már említett könyvbemutatón a magyar uniós elnökségről úgy vélekedett, hogy „ az elnökség végére rosszabb viszonyban vagyunk az unióval, mint az elején voltunk". Hozzátette, az elnökség sikerén jobbnál jobb szakértők dolgoztak, de ezeket az óriási teljesítményeket felülírta a belpolitika. E szavaknak különös csengése van, miután tegnap Jose Manuel Barroso és Herman Van Rompuy újságírók előtt köszönte meg Orbán Viktor miniszterelnöknek Magyarország uniós elnökségét. A brüsszeli csúcsragadozók valamiért nem választották szét csúnya, csúnya politikusokra és hozzáértőkre a magyar félév csapatát.

Brüsszelben is tudják, hogy a közös európai érdek szempontjából mi számít igazán: Horvátország a magyar szakértők és a politikusok közös erőfeszítésének köszönhetően kéznyújtásra került csatlakozása, a gazdasági kormányzás megerősítését célzó hatos jogszabályi csomag előkészítése, a roma keretstratégia többet nyom a latban, mint például a lapunkban is többször bírált médiatörvény körüli hisztéria.

Aki az uniós elnökség kapcsán a szakértők munkáját állítólag tönkretevő döntéshozókat kárhoztatja, valójában maga követ politikai célokat: mivel nem kerülheti meg a magyar uniós elnökség sikerességének elismerését, igyekszik kizárni abból a politikusokat.

Azt nem merjük feltételezni, hogy Balázs Péternek, a " bajnaista"  lángot őrző Haza és haladás Alapítvány felügyelőbizottsági tagjának egyszerűen savanyú a szőlő. Hiszen nyilván egészen kiválóan forgolódott volna egy „ szakértő" külügyminiszter az uniós elnökség idején a brüsszeli nagyságok között - biztosan senkit nem idegesített volna fel.

Mert észre sem veszik (hetivalasz.hu)

Bebizonyosodott, hogy nem a balliberális kakas kukorékolástól kell fel az Uniós nap, és süt Magyarországra.

Szabad Hírek