2010. november 17. Közélet

ALKOTMÁNYUNK(?)

Sólyom László, ex alkotmánybírósági és  köztársasági elnök nyilatkozta a minap, hogy a magyar alkotmány Európa legjobb alkotmánya,   tehát: szükségtelen a megváltoztatása.

Valami  komoly baja  lehet annak, aki a  toldozott-foltozott,  Buharin majd Sztalin által fémjelzett (1936-ban készült) alkotmányt  jónak tartja számunkra.

Ha  száz  megkérdezett ember közül  akár egy is  képes lenne az alkotmányból néhány reá vonatkozó részt  pontosan idézni, akkor a fenti  kijelentésemért nyilvánosan  bocsánatot kérek a Tisztelt Olvasóktól.

Vagyis: a jelenlegi alkotmányunk:  egy semmitmondó fércmunka, triviális  nyilatkozatok gyűjteménye, pontatlan, hiányos, redundáns, megfoghatatlan, „ Janus” arcú és  kétértelmű kitételek  tömegét tartalmazza.

Anno dacumál,- Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke és  „ csapata”, az alkotmányból azt sem volt képes kihámozni, hogy  szankcionálni lehessen azokat, akik elárulták hazánkat, gyilkoltak,  terrorizáltak  és a nyomorba döntötték az országot.

Jobb lenne, ha S. L. hallgatna és meghúzná magát „ összeharácsolt” vagyonkájával,   elmeditálván azon, hogy mekkora  (közvetlen és közvetett) kárt okozott  az országnak! Anyagi és erkölcsi értelemben!  20 évet rabolt el az emberek többségétől,  közreműködött  a  valós rendszerváltás megtorpedózásában!

BISZKU ÉS A TÖBBIEK

A közvélemény számára teljesen érthetetlen az az időhúzás és  „maszatolás”, amely a beígért felelősségre vonást jellemzi.  Bizottságosdi  „játékokkal ” és szükségtelen vizsgálatok tömegével késleltetik (vagy  feledtetik) a főbűnösök elmarasztalását, akik a demokrácia  pajzsa mögül fenyegetőznek, hazudoznak és szervezkednek (lásd a tüntetéseket) mocskos  tetteik védelme  és egykori hatalmuk visszaszerzése érdekében.

Merthogy: mi vizsgálni való van pl. BISZKU ügyében? Kádár bandájában „muzsikált”, hazaáruló volt és belügyminiszterként felelős több száz ember bitóra juttatásáért,  megkínzásáért, bebörtönzéséért vagy  munkatáborokba küldéséért!  Ha aláírt valamit akkor is, ha nem tudott egyes  dolgokról, akkor is!

„ Nem emlékezéssel” nem  lehet védekezni, de  primitívnek is tűnik ez a  védekezési  „fogása”, hiszen arra jól emlékezik, hogy  „ellenforradalom volt” (számára  ma is az…), arra is, hogy belügyminiszter volt,  Nagy Imre is  azt kapta szerinte, amit megérdemelt, tehát:  vagy  szelektíven működik a szürkeállománya,  vagy  a felelősségre vonás elől  „menekülő”  gyáva, senkiházi alkat.

Biszku esetében  elévülésről sem lehet  beszélni, hiszen  a Horn és a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányokat ki lehet venni az elévülési időből,  sőt Sólyom miatt az Antall kormány regnálási ideje  is figyelmen kívül hagyható. A hazaárulással párosult  tömeggyilkosságokra pedig aligha  vonatkozik  elévülési idő, ha mégis, akkor (ha másért nem, de ezért) azonnal meg kell változtatni az alkotmányt vagy   a hazaárulással foglalkozó törvényünket.

GYURCSÁNY piszkos ügyeinek hosszadalmas vizsgálata  sem indokolható a jogállamra történő hivatkozással. Miniszterelnökként  felelős a 2006-os rendőrterrorét, az ország adósságállományának megtízszerezéséért,  a korrupciós ügyekért,  miniszterei tettéért, több tíz vagy száz  milliárdos  összegek eltűnésért.

Gyurcsány felelős a (reggel, este és éjszakai) hazudozásaiért, a csalással megszerzett  választási „ győzelméért”,  hazánk „leqrvázásáért”,  az általa is elismert 1,5 – 2 éves semmittevésért, a holdudvarához tartozók által  felvett sokrétű juttatásokért,  a nemzetgazdaságnak hatalmas károkat okozó szerződések  megkötésért,  azállami tulajdonok  kiárusításáért,  mert mindezekhez viszonyítva – a sukorói ügye -,  csak egy aprócska  csepp a tevékenységének  bűzös és piszkos tengeréből!

Kádár  és Gyurcsány  holdudvarának tagjai (kivétel nélkül)  felelősek  vezérürüjeik  tettéért, mert   cinkosokként, közreműködőkként   és jól fizetett káderekként tolták az ország szekerét erkölcsi és gazdasági süllyesztőbe.

BUDAHÁZI ÉS A GYURCSÁNYIZMUS

BUDAHÁZI nem más, mint Gyurcsány és a gyurcsányizmus „ szüleménye”! Köztudott, hogy a felkeléseket és a forradalmakat  nem az akadémikusok hajtják végre, hanem a Budaházi féle elkeseredett  (igazságszerető és tettre kész) emberek,  hiszen a terrorállam  törvényes megbuktatására nem volt lehetőség!

A megalázott és megfélemlített  állampolgárok tehetetlenül nézték  a  hazug, korrupt, nyegle,  öntelt, pazarló és „ eszement” Gyurcsány-féle banda ámokfutását,  így  törvényszerű volt, hogy egyesek  az erőszakos megoldás mellett döntöttek.  Hasonló helyzetben – az emberiség történelme során  -, bolygónk minden  pontján megjelentek a  Budaházi típusú  emberek, ezt hazánkban is „borítékolni”  lehetett volna,  a félnótás Gyurcsány „virágzási” időszakában.

Gyurcsány nélkül tehát nem lett volna Budaházi ügy,  és az élet nagy ellentmondása, hogy Gyurcsány szabadon járkál,  uszít a kormány ellen, külföldre fekteti be  az adófizetőktől elorzott vagyonát (vagy annak egy részét),  tovább hazudozik, fenyegetődzik, a parlamentben vigyorog (röhécsel) elvtársaival egyetemben és éli a milliárdosok gondtalan életét.

Gyurcsány nimbusza növeléséhez égi mannaként pattant ki a  Budaházi ügy (nem kizárt, hogy ügyesen meg volt szervezve az ILLETÉKESEK részéről),  mert az eltévedt ceglédi párttitkárnő  kislányának a mesébe illő (megható) történetét, vagy a   rendőrpalota ablakára leadott lövés primitív eseményét,-  már-már a Krupszkajára emlékeztető hódolói  is  elfelejtették.

DEMSZKY ÉS TARLÓS

Fővárosunk lepusztulásáért és eladósodásáért Demszky a főfelelős, de némi  felelősség Tarlós urat is terheli, mert aktívabban, határozottabban és folyamatosabban  kellett volna  fellépni a fővárosi  közgyűlés fórumán vagy a tömegtájékoztató eszközök felhasználásával,  a közismert vagy  mindenki által érzékeltDemszky vezette  semmittevés, alaptalan ígérgetés,  pénzherdálás és bűnös mulasztások ellen.   Ha eltekintünk  múltbéli  határozatlanságáról (vagy tájékozatlanságáról),   a mellett mégsem  mehetünk el szó nélkül,  hogy Demszkyt  mentegeti és „ érdemei” hangoztatása mellett még a védelmére is kel.

Demszkynek semmi érdeme nincsen! NINCSEN! Húsz  év  alatt,  Budapestet minden tekintetben az európai fővárosok  sereghajtójává züllesztette le,  irdatlan mennyiségű  adóssághalmazt  „ gyűjtötte” be,-  egyedül az ígérgetésekkel, a  magamutogatásokkal és a horvát-tengerparti dácsájának az építésével  produkált maradandót.

„ Főpolgárunk” Gergényit támogatván „lovat adott” a főrendőr és kardlapozó rendőrei alá (emlékezzünk a lovas-rendőrök attakjára), tönkretette a BKV-t, elnézte a  Közterület Fenntartó slendrián munkáját, a kátyúk ezreit, a parkoló vállalatok garázdálkodását, a főépítész dilettantizmusából adódó városkép rongálását, a milliárdokra rúgó  prémiumok, jutalmak, végkielégítések  kifizetését, miközben húsz év alatt (integrálva)  három évet(!)  poroszkált külföldön tapasztalat gyűjtés céljából.

Tarlós úr tehát  köszönje meg a  választói bizalmát (az enyémet is) és ne Demszky érdemét hangoztassa, hanem  felbecsülhetetlen nagyságrendű – bűnös – semmittevését. Ha ezt nem akarja, akkor – legalább – hallgasson Demszkyről.

BALLASZTJAINK LISTÁJÁBÓL

Akik és/vagy amik nélkül nagyon  jól meg lennénk, és  aligha érezné a hiányukat az épp eszű emberek  döntő többsége:

• Az Alkotmánybíróság;
• Az  országgyűlési képviselők  60%-a;
• Az önkormányzati képviselők  50%-a;
• A szóvivők 100%-a;
• A különféle „tanácsadók” 80%-a;
• A különféle kuratóriumok 100%-a;
• A parlamenti bizottsági tagok 50%-a;
• A közszolgálati TV-k  és állományuk  40%-a;
• Az OEP 70%-a;
• A METRO ellenőreinek  50%-a;
• Az orvosi  vényellenőrzők 90%-a;
• Az orvosi vények tartalmi és formai kiagyalóinak 100%-a;
• Az EP-ben  lévő  képviselőink 50%-a;
• A különféle reklámok, szórólapok 80 %-a;
• A Heti-Hetes  műsora és szereplőinek  gúnyolódása, trágárkodása és visszataszító “röhögése”;

IVÓVIZEINK ÉS GYÓGYVIZEINK SZOLGÁLTATÓI

Vizsgálat tárgyát  képezi (kell, hogy képezze) az a tény, hogy  az ivóvíz és gyógyviz mennyiségi , valamint minőségi mutatóiban gazdag  hazánkban,   európai, sőt  (részben ) a világ összes államai  között a legtöbbet kell fizetnünk  ivóvízért és gyógyvízért.

Úgy tűnik, hogy a  túlzott adminisztráció és ügyintézők sokasága  „ dobja meg”  vizeink árát,  ezen belül a   gyógyvizek  lassan-lassan  megfizethetetlenek a rászorulók számára.

A bürokrácia következtében a  mozgásszervi betegek nehezebben jutnak be a gyógyfürdőkbe orvosi beutalóval, mint a repülőtér tranzit várójába.  A szigorú (különféle drága elektronikus eszközökkel kiépített) ellenőrzés egyik ékes példája, hogy a pénztárosnő vizsgálja felül a szakorvos átal kiállított beutalót, 6 (azaz hat)  pecsét, két karton   és  aláírások  sokasága után – az már csak hab a tortán -, hogy a névtelenségbe burkolódzó  ILLETÉKESEK  állapították meg, hogy  ki,  hányszor, valamint milyen időtartamban  veheti igénybe  ezt a szolgáltatást, miközben  a gyógyvizek  napi  több tízezer(!)  köbmétert is meghaladó mennyisége ömlik a Dunába, a medencék pedig legtöbbször „ konganának” az ürességtől, ha  nem lennének  tele és  folyamatosan utántöltve.

Ekkora pazarlás vagy szervezetlen kihasználás már kimeríti a betegekkel szembeni bűnös  tevékenységet, akiket tudatosan vagy  tudatlanul megfosztanak a gyógyulás vagy gyógykezelés lehetőségétől az elefántcsont  irodákban  sürgölődő  bürokraták és ötletgazdák.

AZ OEP A BALLASZTOK  GYÖNGYE

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az egészségügy egyik  rákfenéje! Volt idő, amikor  saját napilappal rendelkezett, rendszeresen képezték tovább magukat vidéki  szállodákban, használhatatlan számítógép  rendszerekre költötték a pénzt, és a vezetők számára Cser Ágnes akár hetente kétszer is rendezett   pezsgős vacsorákat,  sorozatban törte össze szolgálati gépkocsiját és túlhajszolt szervezetét az irodája mellé épített fürdőszobában pihentette.

Utódjai   alighanem  azzal foglalkoznak, hogy miként keserítsék meg a betegek, az egészségügyi dolgozók és a gyógyszerészek életét, különféle  (gyakran változó) korlátok, megvonások vagy szabályzók kiagyalásával.  Az OEP dolgozóinak száma „ alig haladja” meg egy átlagos  méretű kórház ez irányú mutatóját!  Nem elképzelhetetlen, hogy  ebbe a tevékenységbe az Egészségügyi Minisztérium és háttérintézményei is „bejátszanak”.

A tisztánlátást  Molnár Lajos  és Horváth Ágnes olyan sikeresen és mértékben  ködösítették, hogy ma már csak az  érzékelhető, hogy a betegek hosszadalmas tortúráknak, várakozásoknak vannak kitéve, és gyakran  képtelenek kifizetni a „ támogatott” kategóriába nem tartozó gyógyszereket, de az sem ritkaság, hogy a támogatottakat sem. Az OEP  megfellebbezhetetlenül dönt abban, hogy mit támogat, milyen százalékban és mit nem.

Nem ritkaság, hogy a vények  pontos kitöltésére több időt fordítanak  az orvosok, mint a beteg  vizsgálatára.

• Idézett szöveg elrejtése -

KONTRASZELEKCIÓS KÁDERPOLITIKA

A kádári érából visszamaradt egyik legkárosabb (vagy legsúlyosabb) ballaszt, a kontraszelekciós káderpolitika alkalmazása. A közvéleményt  nagy mértékben irritálja olyan személyek magas pozícióba helyezése, akik már „több helyen” bizonyították alkalmatlanságukat, tehetetlenségüket és hozzá nem értésüket.

Etalon példaként megemlíthető Pintér Sándor  belügyminiszter, aki Gergényit dicsérő  jelzővel emlegette (barátjának tekinti ma is), ezzel azt  is érzékeltetvén,  hogy az akkori eljárások szellemében gondolkodik.

Féléves működése során  semmit sem javult a közbiztonság és   a közterületek rendje,  növekedett a köztulajdont rongálók száma(lásd a MÁV-nál  történő sorozatos kábellopásokat), növekedett a rendőrök elleni fellépések mennyisége.

Kontraszelekciós  káderpolitikaként említhető meg  (többek között) Deutsch Tamás EP-be történő delegálása, hiszen botrányain vagy melléfogásain kívül semmilyen elismerésre méltó pozitív tevékenységéről nem lehet beszámolni.

A teljességre való törekvés igénye nélkül – meg kell jegyezni -, hogy a felelős pozícióba kerülő személyeknél a szimpátia, a  barátság vagy szimpátia  mellett  – elsősorban-,  a végzett teljesítményt kellene figyelembe venni.

A VÖRÖS ISZAP TANULSÁGA

A vörös iszapáradattal okozott károk, illetve  szenvedő alanyai a kártérítést  és  a felelősök megnevezését, illetve  elmarasztalását várják.

A „ többemeletes  magyarázkodó tört”  megoldása rendkívül egyszerű! Mellébeszélések és bizottságosdi vizsgálatok nélkül is megállapítható, hogy az üzemeltető (a tulajdonos), a szakértői és az ellenőrzéseket végrehajtók   differenciált   mértékben felelősek a bekövetkezett eseményekért.

De felelősek az eddigi kormányok környezetvédelmi miniszterei (és az illetékes munkatársaik is), mert aki ilyen magas beosztást elvállal, annak rajta kell hogy legyen a szeme a környezetet legjobban veszélyeztető objektumok állapotán.

Minden vádaskodás nélkül megállapítható, hogy Túri-Kovács Béla,  Fodor Gábor és Illés Zoltán annyit értettek a környezet védelemhez, mint a húsvéti tojás patkolásához.

Tevékenységük  - esetenként – abban merült ki, hogy kisebb-nagyobb katasztrófák bekövetkeztekor  a kamerák   előtt mutogatták  magukat (főként Illés), hangzatos nyilatkozatokat tettek, látványosan sürögtek-forogtak,  de a környezet biztonságáért vajmi kevés érdemi dolgokat  műveltek. A gátak,  a víztárolók, az árokrendszerek, az erdők megóvása,  az illegális  szemétlerakások elleni fellépésük, az évek során  tonnaszámra kukákba (és a  földbe) kerülő  mérgező anyagok (főként  elemek, akkumulátorok, vegyszerek, stb.) megszüntetésére vagy  mennyiségük csökkentésére, a parlagfüvek irtására, a zöldterületek megóvására   csupán látszattevékenységet végeztek vagy még azt sem!

Demszky “ székfoglaló”  (1990-es) ígérete ellenére elértük, hogy Budapest  egy főre jutó zöldterülete,  az európai fővárosok között a  sereghajtási szint  mennyiségére csökkent le, miközben az egymást váltó környezetvédelmi miniszterek a fejük csóválásával sem jelezték, hogy illő lenne valamit  tenni a környezetvédelem kategóriájába tartozó zöldterület védelme és növelése érdekében.

Ezzel a ponttal kapcsolható össze a kontraszelekciós káderpolitika elemzése, és annak a következménye, ha laikusok jutnak felelős beosztásokba.

Gyurcsány mutatta fel az elmúlt időszak egyik  legszemléltetőbb példáját, amikor kardoskodott Kovács László EP  bizottsági elnöki  pozícióba való helyezése mellett, és közömbös volt számára, hogy Európa  energiai ügyeit vagy adóügyeit intézze  a jelöltje, aki mellesleg annyit értett ezekhez, mint  vasmacska az egérfogáshoz.

BELOVAI ISTVÁN REHABILITÁLÁSÁT ELSZABOTÁLÓK

Több anyagot is készítettünk már Belovai István tevékenyégéről, bebizonyítva, hogy a szovjet  megszállók ellen lépett fel, hazánkat féltette egy  VSZ-NATO között kirobbant konfliktustól, és  a tudomására jutott  (USA  NSZK-ban állomásozó hadosztály állományában lévő), a szovjeteknek kémkedő Conrad nevű csoport árulásáról.

A minap egy alsó tagozatos kisdiák – Belovai   történetét megismervén -,   azonnal megértette, hogy Belovai nem volt és nem lehetett kém, a karrierjét,  a családi életét  és az életét tette kockára, amikor  felválltaa, hogy  jelzi az USA kormánya felé a hazaárulóik kém-tevékenységét.

A gyengébbek kedvéért még világosabban kifejtve: (1)Belovai nem  adott ki hazánkról vagy  haderőnkről semmilyen adatot  az USA-nak, (2) Belovai még a szovjetekről (az itt   “ ideiglenesen tartózkodó” alakulataikról ) sem  adott ki adatokat  senkinek,  (3) a szovjetek megszállva tartották  hazánkat, így az ellenük való fellépés  kötelessége lett volna mindazoknak, akik  veszélyeztetve látták  helyzetünket egy  VSZ-NATO fegyveres konfliktus esetében, hiszen  geostratégiai helyzetünk következtében, az ún.  első lépcsőben lévő államokhoz tartoztunk, tehát az első csapás áldozatai lehettünk volna,  (4) Belovainak beosztásánál fogva  (londoni katonai attasé helyettes volt) lehetősége adódott az USA  illetékeseinek tájékoztatására, hogy az NSZK-ban lévő  katonai alakulatuktól  ömlenek a  titkos információk (adatok) hazánk érintésével a  szovjetekhez,  (5) Belovai katonai felkészültsége, felsőfokú angol és olasz nyelvismerete lehetővé tette a hazánkat fenyegető veszély felismerését, és megtette azt a  lépést, amellyel hozzájárult egy  konfrontáció kialakulásának  megakadályozásához.

Ezt a  tényt Kövér László,  Dávid Ibolya, Für Lajos,  Hende Csaba és  sokan mások képtelenek voltak ésszel felfogni,  semmit sem tettek azért, hogy ezt a  bátor, elszánt és a  hazájáért  mindent feláldozó hőst  rehabilitálják.

Belovai István úgy halt meg, hogy az illetékesek semmit sem tettek  az érdekében!  Ez a súlyos mulasztás minden   tisztességes és értelmes ember  igazságérzetét sérti, és ballasztként  kell, hogy nyomja azokat, akik egy  kézlegyintéssel leseperték  a Belovai témát az asztalukról.

Lelkiismeretüket azzal nyugtatgatják, hogy az akkori törvények szerint Belovai kémnek számított, holott a a hadbíróság sem fogadta el az ügyész ez irányú vádját és a halálos ítélet  iránti “könyörgését” (első és másodfokon egyaránt). Sajnálatos, hogy  egyesek még ma is a kádári  ügyésszel értenek egyet, az agymosás sokaknál tartós  és hatékony…

Belovai  többet tett hazánkért és (talán) Európáért), mint  a lengyelek és a románok  szovjetek ellen fellépő tisztjei, akiket (viszont) hazájukban  hősökként tartanak nyilván.

Reméljük, hogy  eljön az az idő, amikor nem laikusok vagy  elfogultak döntenek olyan ügyekben amit valójában nem is ismernek!

Megsértődhetnek ezért az érintettek, de a sértődésükkel  semmire sem megyünk.

TÖRTÉNELMI BALLASZTJAINK

Sokan megírták már, hogy az ’56-os forradalmunk-és szabadságharcunk történetét  az eltiprás pillanatától kezdve  történészek(?) és politikusok  annyira átírták, hogy  csak a rendszerváltozást követően lehetett érdemi munkát végezni az események tényleges (részleges)  feltárására.

A kormányszintre emelkedett hazugságáradat „ farvizén” többen  evickéltek a babérkoszorú felé, és   önmaguk népszerűsítésével, az   ’56-os hősi  tevékenységük  kreációjával, valamint több változatban  előadott hazugságaikkal  olyan elismerésekhez jutottak, amelyekkel túlszárnyalták   Zrínyi Miklóst, Dobó Istvánt, Hunyadi Jánost,  Kinizsi Pált,   Bem apót,  az aradi tizenhármakat   és történelmük  számos más nagyjait.

A Bánkuty, Szalay, Ábrahám,  Czeglédi és más kisebb fajsúlyú  hazugok csoportjából toronymagasan kiemelkedik Király Béla, aki a „fél világot”  az orránál fogva vezette azzal a varázsszóval, hogy ő volt a  Nemzetőrség főparancsnoka, holott ilyen funkcióra nem kapott kinevezést, de mint Budapest katonai parancsnoka  ’56. november 4-én dezertált a fővárosból és Ausztria felé vette az útját, Nagykovácsinál  magukra hagyva  25-30 nemzetőrt, akik közül 17 hősi halált halt, a többi pedig a szovjetek fogságába esett.

Királynak  ez már a harmadik dezertálása volt, ugyanis Kőszegnél (1945. március 27-én) szintén  „átsétált”  a szovjetekhez  és otthagyta a várost védő katonákat, akik közül 173 hősi halált halt, és mintegy 130 fő törte át a szovjet csapatok gyűrűjét és osztrák területre vonult.

Király 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba,   odaadó  tevékenységéért Farkas Mihály  tábornokká neveztette ki, ezután  több tábornok bajtársára terhelő nyilatkozatot tett, ezeket Sólyom László altábornagy és bajtársai ellen indított  koncepciós perben kivégezték, Király pedig megkapta Sólyom László akadémia parancsnoki beosztását és a  kivégzett Beleznai tábornok lakását.

Sajnálatos, hogy Király hazugságait,  dezertálásait,  hazaárulását, bajtársai besúgását,   6 változatban előadott ’56-os hősi teljesítményét senki sem akarta  megkérdőjelezni,  országgyűlési képviselővé választották, Göncz Árpád vezérezredessé léptette elő, katonai főtanácsadója volt Orbán Viktornak, az MTA  akadémikusává választották,  kitüntetések garmadát gyűjtötte be Horthytól, Hitlertől, Mussolinitól,  Szálasitól,  Rákositól,  Mádlitól, Medgyessytől, Gyurcsánytól, Sólyomtól és végül  megható  nekrológot Bajnaitól és Romsics  történésztől.

Prof. Dr. Bokor Imre
az MJB elnöke
(Nemzeti InternetFigyelő)

JOBBIK GONDOLAT