Advent első vasárnapján rendezte a Neonáci Ellenes Mozgalom, a NEM a maga demonstrációját a Parlament előtt, a Kossuth téren, amelynek ürügyét Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő hétfői „listázós” országgyűlési felszólalása szolgáltatta. Miként azóta számos kormánypárti és baloldali politikus és közéleti személyiség kinyilvánította, elfogadhatatlan, hogy az állam bármely hatósága vagy egy politikai párt a képviselőkről, közszereplőkről faji, nemzetiségi, vallási vagy egyéb alapon bármiféle diszkriminatív összeírást készítsen, hiszen ez már maga a vegytiszta nemzetiszocializmus.

Két "antifasiszta" tüntető a nép butítás érdekében

Nos, ezek a megnyilvánulások finoman szólva is nevetségesek, hiszen a világ számos liberális, alkotmányos politikai berendezkedésű országában készülnek efféle listák az állampolgárokról. Vegyük a hazai „haladó erők” által mintaországnak tekintett Egyesült Államokat, amelynek nagykövetét Bombera Krisztina, a tegnapi szeánsz moderátora személyesen is köszöntötte a NEM tiltakozó nagygyűlésén. A „szabadság és a lehetőségek hazájában” nemcsak a politikusok állampolgársága, hanem vallása és etnikai hovatartozása is nyilvános adat. Az USA „listázza” kongresszusi képviselőit és szenátorait. A PEW Research Center nevű agytröszt – hírportálunk által is közölt – összeállításából például kiderül, az egyes vallási csoportok számarányukhoz mérten mekkora súllyal vannak jelen az amerikai törvényhozásban, és ezek az adatok hogyan változtak az évek során.

Az adatokból például kiolvasható, hogy az Egyesült Államok lakosságának alig két százalékát kitevő zsidó kisebbség a Képviselőházban 5, a Szenátusban 10 százalékban van jelen, ezzel messze a legfelülreprezentetáltabb vallási csoport. (2010-ben még 8,4, illetve 13% volt az arány.) Horribile dictu, az Amerikai Tudósok Szövetsége (Federation of American Scientists - FAS) a nyilvános adatokból egy olyanösszeállítást közölt, amelyből kiderül, hány afroamerikai, latin, ázsiai és indián származású képviselője van a kongresszusnak. S ha már a – NEM-performance-on szintén külön üdvözölt – magyarországi izraeli nagykövet is jelen volt a Kossuth téri „antifasiszta” nagygyűlésen, említsük meg elrettentő példaként a zsidó állam politikai gyakorlatát is. A világon az egyik legkirekesztőbb állampolgársági törvénye minden kétséget kizáróan ugyanis ennek az országnak van. Izrael 2003-ban olyan jogszabályt fogadott el, amely megtagadja a házasság útján szerzett állampolgárságot az iraki, iráni, szíriai, libanoni, líbiai, szudáni, jemeni, afganisztáni, pakisztáni és palesztin lakosoktól.

Az ENSZ és számos emberjogi szervezet tiltakozása ellenére az izraeli legfelsőbb bíróság 2006-ban, majd 2012 januárjában is megerősítette a diszkriminatív törvényt, abírói indoklás szerint ugyanis „az emberi jogok nem írják elő a nemzeti öngyilkosságot”. Az izraeli nemzetbiztonsági törvény ezenkívül előírja, hogy ha egy izraeli állampolgárnak más állampolgársága is van, akkor őt külföldinek kell tekinteni, és kötelező katonai vizsgálatnak kell alávetni.

E tények tükrében felfoghatatlan számomra, hogy mi értelme volt a tegnapi happening megrendezésének, s mi váltotta ki a hazai és a külföldi média és politikai vezetők egyetemes és vehemens tiltakozását. A nemzetközi „botrány és felháborodás” eredményeképpen – ha csak néhány órára is – létrejött a budapesti nagykoalíció, hiszen az esemény három fő szónoka Rogán Antal a Fidesz, Bajnai Gordon az Együtt 2014 VM részéről, valamint az MSZP-s Mesterházy Attila voltak. A továbbiakban nem kívánok e pártvezetők beszéde politikai tartalmának elemzésébe bonyolódni, kizárólag orbitális történelmi baklövéseikre és tudatlanságukra hívom fel olvasóink figyelmét.

Rogán Antal szónoklatának alapgondolata az volt, hogy mindig a listázással kezdődik az, ami később gyilkossághoz és haláltáborokhoz vezet. Véleménye szerint egyenes út vitt az 1920-as numerus clausus törvény – a zsidó származású hallgatók számarányát a felsőoktatásban korlátozta – megalkotásától az 1938-1941 közötti zsidótörvények hatályba léptetésén keresztül az 1944. évi deportálásokig és Auschwitz-Birkenauig. Nos, Rogán kijelentéséhez két megjegyzés is kívánkozik. Egyrészt úgy tűnik, a Fidesz-frakcióvezető előzetesen nem egyeztetett pártjának prominenseivel és értelmiségi holdudvarával, ott ugyanis a kormányzó személyét és magát a Horthy-rendszert, melyben az említett törvények megszülettek, ma már pozitívan ítélik meg. Másrészt nyilvánvaló, hogy Rogán, illetve beszédírói még saját táboruk történészeinek szakvéleményét sem ismerik e kérdést illetően. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója Diktatúrák ördögszekerén (Bp.1998) című munkájában ugyanis – Rogánnal ellentétben – a következő megállapításokat teszi a Horthy-rendszer zsidókérdést illető politikájával kapcsolatosan. Schmidt szerint a dualista állam „felbomlasztásáig” (a szerző nagyon helyesen ezt a kifejezést használja) tartó időszakban Magyarország politikája kifejezetten zsidóbarát volt. Ezra Mendelsohnnak, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzorának a szavaival a korszak Magyarországa „zsidó paradicsom” volt. Az 1918-1919-en nemzeti tragédia azonban új fejezetet hozott a magyar-zsidó együttélés történetében. „A területek elvesztése miatt érzett megalázottságot csak fokozta, hogy az 1918-1919-es forradalmak olyan társadalmilag elfogadhatatlan személyeket emeltek vezető pozíciókba, akiknek jelentős része zsidó származású volt… A 133 napig tartó vörös diktatúra Kun Bélát, egy sikkasztási ügybe keveredett vidéki tisztségviselőt emelt az ország élére”.

Az említett fejlemények következménye az lett, hogy „a magyar politikai vezető rétegek felmondottnak tekintették a további együttműködést eddigi szövetségesükkel, a magyar zsidósággal, mert azok megsértették azt az íratlan szabályt, hogy távol tartják magukat a politikai hatalom közvetlen gyakorlásától… Sokan ettől kezdve a baloldallal, a terrorral, a kommunista eszmerendszerrel azonosították a zsidókat, akikben egyben külföldi, a magyarságtól idegen érdelek megtestesítőit látták”– fejtegeti művében Schmidt Mária. A továbbiakban rámutat arra a történelmi tényre, miszerint a fentebb mondottakból kisarjadó antiszemita közhangulat megléte és „a numerus clausus bevezetése ellenére, a húszas évek közepétől fokozatosan újratermelődtek a magyar uralkodó körök és a magyar zsidóság vezetői közötti együttműködés továbbfolytatásának feltételei”. Rogán Antal tegnapi felszólalásában – minthogy lineáris, antiszemita kontinuitáselméletét nem támasztotta alá – elfelejtette megemlíteni azt a korántsem mellékes körülményt, hogy ismét csak Schmidt Máriát idézve, a numerus clausus „ez a rendelkezés, melynek következetes végrehajtásáról nem gondoskodtak, és amelyet 1928-ban vissza is vontak, elsőként ütött rést a magyar zsidóság feltétel nélküli jogegyenlőségének és emancipációjának elvén. Az ezt követő évtizedben 1928 és 1938 között, a jogegyenlőség újra helyreállt, a magyar politikai vezető réteg és a magyar zsidóság vezetése közötti kapcsolat új alapokra helyeződött” A szerző összegzésként végül megállapítja, hogy „ez az időszak a magyar zsidóság másodvirágzásának kora”.

Miután 1938-tól egyértelműen Németország vált a közép-európai térség domináns hatalmává, a zsidó lakosság a szomszédos országokban mindenhol a magyarországinál lényegesen rosszabb körülmények közé került. Ebben az időszakban születtek a Rogán által is említett zsidótörvények. Schmidt tanulmányából megtudhatjuk, hogy „a magyar zsidóság, melyet 1938 és 1941 között három zsidótörvénnyel és számtalan egyéb rendelkezéssel polgári és személyi szabadságjogainak jelentős részétől megfosztottak, gazdasági és politikai jogaiban korlátoztak, egészen az ország náci megszállásáig tudatában volt annak, hogy a fenti jogfosztó intézkedések ellenére sorsuk lényegesen kedvezőbben alakul, európai hittestvéreiknél”. A drasztikus fordulat 1944. március 19-én következett be a zsidóság sorsát illetően Magyarországon, amelynek semmi köze nem volt a Horthy-korszak idejében folytatott ún. zsidópolitikához. Schmidt itt is fontosnak tartja, hogy kiemelje, miszerint a német bevonulás előtt „a hagyományos uralkodó körök egy részének az utolsó pillanatban még sikerült a katonaköteles korban lévő zsidó férfiakat munkaszolgálatra behívni, és ezzel megmenteni őket a deportálástól”.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének történelmi tájékozatlanságánál csupán a politikai realitásérzékének hiánya nagyobb mértékű. Ugyanis pártjának törzsszavazói körében is elfogadhatatlannak tartják, hogy az általuk nem különösebben szívelt Bajnaival és Mesterházyval bármilyen politikai ügyben közös platformra helyezkedjen, s együtt lépjen fel velük egy meglehetősen kétes hátterű tiltakozó tüntetésen.

Rogán Antalt követően a Hajdú-Bét tönkretevője, a globális háttérhatalom 2014-re kiszemelt miniszterelnök-jelöltje kapott szót. Hatásvadász retorikai közhelyekkel megtűzdelt felszólalásából emeljük ki azt a félmúlt időperiódusába sorolható eseménysort, amely a cigányok sérelmére 2009 folyamán elkövetett sorozatgyilkosság névvel híresült el. Bajnai ugyanis párhuzamot vont a „neonácik” antiszemitizmusa és a tatárszentgyörgyi, tiszalöki, kislétai és másutt bekövetkezett emberölések között. Azt kívánva ezzel a – sajnos – meglehetősen nagy létszámú nézőközönségnek sugallni, hogy a „kirekesztő és rasszista” listázásoktól egyenes út vezet a tényleges, brutális gyilkosságokig. Bajnai, mint annyiszor már, ezúttal is hazudott. A sorozatgyilkossági ügy hátteréről, a konkrét okokról, az elkövetők és felbujtók személyéről a mai napig nem rendelkezünk semmiféle hitelt érdemlő információval. Annyi viszont tudható, s az akkori miniszterelnöknek, Bajnai Gordonnak ezzel a leginkább illene tisztában lennie, hogy ezt az egész akciót a polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatok és személyek aktív közreműködésével szervezték meg és bonyolították le.

Végezetül a legostobább felszólalás kétségkívül Mesterházy Attila MSZP-elnöké volt, aki a meghitten lírai húrokat pengető, idillikus családi felvezetés után következetesen és hajthatatlanul a „fasisztákra” szórta átkait. A szóhasználat már csak azért is érthetetlen volt, hiszen a Mesterházy háta mögötti gigaposzteren ott virított az óriási betűkkel írott mozaikszó, a „NEM”, alatta pedig az akrosztikon megfejtése: Neonáci Ellenes Mozgalom. Nos, az MSZP-vezérnek – ha már kiáll egy párt vezetőjeként sok ezer, sőt az ATV ügybuzgóságának jóvoltából több millió ember elé, hogy meghallgassák – illene tudnia, hogy az úgymond nácizmus, fasizmus és a hungarizmus három különböző politikai-ideológiai és történelmi kategória. Mesterházynak alighanem Dimitrov elvtársnak a németországi nemzetiszocializmusról tett definíciója élhet az emlékezetében, miszerint „a fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája”. A Horthy-rendszerre az említettek rezsimek karakterjegyei közül egyik kritérium sem alkalmazható. Az, hogy Mesterházy következetesen összekapcsolta a fasizmust az antiszemitizmussal, Rogán Antal méltó társává avatja őt a történelmi tájékozatlanság tekintetében. S egyúttal újabb tanúbizonyságát adja annak, hogy ő maga, illetve beszédírói még a saját politikai oldalukhoz kötődő történészek munkáit és kutatási eredményeiket sem ismerik. Ugyanis Ormos Mária Nácizmus-fasizmus (Bp.1987) című monográfiájában már negyed századdal ezelőtt – a köztük fellelhető rokon vonások és karakterjegyek ellenére is – jól körülhatárolhatóan elkülönítette egymástól a nácizmust és a fasizmust. Ami jelen esetben témánkhoz kapcsolódik: a fasizmusnak nem volt sajátja a fajelmélet és az antiszemitizmus, s miként Ormos írja“a fasizmusban az antiszemitizmus nem vált sem ideológiai, sem szervezeti mozgatóerővé”. A szerző megállapítja továbbá, hogy “az olasz fasizmus ellenségképe gyakorta változott a pillanatnyi érdekek szerint, és az ellenség behelyettesíthető volt számos más esetben is. Monolitikus csak a nácizmus volt, s azért lehetett, mert egyedül Hitler jött arra a gondolatra, hogy minden ellenséget egy fogalom alatt egyesítsen”. Tudatlanságára a koronát Mesterházy azzal a kijelentésével tette fel, miszerint “fasiszta vírusgazda” az is, aki Árpád-sávos zászlót lenget. Nos, az ezüst-vörös, hétszer vágott mező, az Árpád-sáv a történeti forrásainkban fellelhető legősibb magyar nemzeti szimbólum. Igaz, a hungarista-nyilaskeresztes mozgalom, illetve párt logójának is része volt, de itt két különböző jelképről van szó. Arról a nem elhanyagolható apróságról már nem is szólva, hogy a magyar hungarizmus nem azonos az olasz fasizmussal.

Befejezésül szeretném kifejezni hálás köszönetemet mind az ATV vezetőségének, mind a Kossuth téren lévő közvetítő stábjának, hogy lehetővé tette sok százezer, sőt millió magyar ember számára, hogy a televíziós közvetítés révén az említett három vezető politikus történelmi tudásának hiányosságaiból és az ebből fakadó valótlan, hisztérikus hangvételű közléseiből némi ízelítőt kapjon.

Szabad Hirek