2013. szeptember 10. Közélet- Hunhír.info

A liberális médiában részletek jelentek meg a három 5-es, tehát a 11 éves gyerekeknek írt erkölcstankönyvek egyikéből. A bérrettegők és a hivatásos gyűlölködők megtették azt a szívességet, hogy felhívták a figyelmet egy olyan alkotásra, amely az eddigi liberális megalkuvó, beletörődő, az idegeneknek megfelelni akaró énkép helyett az egészséges magyar identitás kialakításához segítheti hozzá a fiatalokat. A tankönyv egyik szerzője, Bánhegyi Ferenc a felnőttek által is megismerendő módon végigköveti azt a magyarellenes összeesküvés-sorozatot, amely Szent István királytól napjainkig sújtotta a magyar nemzetet. A kisdiákok megtanulhatják, hogy történelmünk valójában a gonosz áskálódása népünk ellen, és a befogadott népek aljas módon hátba támadva a nekik életteret biztosítókat, végül is elvezették a magyarságot történelme legnagyobb tragédiájához, Trianonhoz.

Az erkölcstan tantárgy gyakorlatilag egy olyan identitásképző lehet a magyar diákok számára, amely folyamatosan hiányzott a kádári évtizedekben, és az énképgyilkosság teljes mértékben a rendszerváltásnak hazudozott csillagváltásunk után teljesedett ki. Még a Kádár-rendszer internacionalista politikájánál is sokkal vadabb kultúrháború vette kezdetét Magyarországon, amelynek lényege a megváltozott viszonyok közötti ország lakóinak teljes távolodása azoktól az értékektől, amelyek a marxista diktatúra évtizedeiben még az emberekben szunnyadtak. A kádári marxista tematika: "bűnös nemzet vagy a holokausztért, bűnös a új nemzedék is"...

A gyökértelen, lehajtott fejű, semmire se jó sudribunkó képének kialakítása természetesen azoknak a célját szolgálta, akik a távolabbi jövőben gondolkozva, magyaroknak gyarmati sorsot szánva, idegenek szálláscsinálójaként tevékenykedtek, és européer gyarmatnak, nem pedig szabad, független, felemelt fejű, múltjukra büszke emberek nemzetének akarták tekinteni Magyarországot. A kereskedelmi médiumok agymosó tevékenysége, a szabadság helyett a szabadosság gyakorlatba ültetése szintén ennek volt alárendelve, éppen úgy, mint a megélhetési bűnözés bevezetése, vagy a különböző gender-ideológiák és viselkedésformák népszerűsítése. A cél csupán egy volt, a tévé képernyője elé szegeződő agyatlan, semmivel sem foglalkozó birkatömeg kialakítása, akinek egy feladata van csupán, hogy a magyarországi zsidóságot ért sérelmek miatt érezzen bűntudatot és siránkozzon a fasiszta ősök kegyetlensége miatt. Még az új nemzedék is..

Természetes, hogy két sorstragédia nem fér meg egymás mellett, így a kötelező holokultusz kialakítása során arra kellett vigyázniuk a szociálliberális oktatáspolitikusoknak, médiájuknak és különböző agymosó civil és társadalmi szervezeteiknek, hogy a világ történelmének egyik legnagyobb igazságtalansága, az ezeréves Magyarországot keresztre feszítő trianoni döntés, és annak máig ható következményei ne hagyjanak nyomot és ne tépjenek fel sebeket, sőt egyáltalán még „sérüléseket” se okozzanak a felnövekvő ifjú generációkban. 

Bánhegyi könyve próbálja kicsit helyrehozni ezt az elviselhetetlen helyzetet, és olyan kialakítható emberi tulajdonságok fontosságára figyelmeztet, mint az erény, amelyet minden emberben fellelhető pozitív erőként ír le. A szerző hangsúlyozza, hogy ezt viszont folyamatosan ápolni kell, és ezáltal összeáll az egész egy olyan identitástömeggé, amelyben egyformán jelen van a hazaszeretet, a vallásosság, a büszkeség, a hősiesség és az erő. Bánhegyi leszögezi: a bátor ember legnagyobb tette a vértanúság, amely a hazaszeretet kifejezésének legvégső és legfontosabb formája, és a benne való hit emelheti fel a kallódó lelkeket. 

A szerző szól rólunk, magyarokról, amelyet Európa egyik legnyitottabb, vendégszerető, barátságos népeként jellemez, és utal arra, hogy ezt az ezeresztendős folyamatot törte meg a XX. század elején elvesztett háborúnk, majd a befogadottak bomlasztó tevékenysége. Ennek segítségével a nagyhatalmak Trianonban keresztre feszíthették az általuk széttört hazánkat. Bánhegyi figyelmezteti a fiatalságot, hogy ennek ellenére népünk továbbra is nyitott és vendégszerető maradt, de a mély seb, amit Trianon ejtett rajtunk, máig nem gyógyult be, és – hozzátesszük – nem is gyógyul be addig, amíg össze nem nő ismét, ami összetartozik. 

A freudi elszólással megalkotott című liberális blog, a Kettős Mérce szerzője, Weisz Manfréd Huba (mily beszédes történelmi magyar név) hatalmas támadást indított Bánhegyi ellen, hangsúlyozván, hogy „az én gyerekem ne tanulja majd azt, hogy az erő érték, a bátorság netovábbja pedig a mártíromság”. Weisz szerint a gyengeség nem hiányosság, hiszen egy normális demokrácia lényege, hogy nem erővel, hanem megértéssel fordulunk egymás felé. (Értjük a célzást...Vagyis a megértés alapján nem vitatod a liberális új marxista elveket. Amit a mindenkori társadalmi kisebbség meghatároz számodra. szerk.)

No, akkor innen üzenem Weisz Manfréd Hubának. Az én gyerekem ne tanulja azt, hogy lehajtott fejű, gyenge, eltaposható, szolgának született élőlény a magyarok földjén, akinek kötelessége az idegenek szeretete, és azoknak is a befogadása, akik belénk törlik orrukat, kaftánjukat, vagy éppen bocskorukat. Az én gyerekem ne tanulja azt, hogy nem egy ezeréves állam keresztre feszítése történt meg 1920. június 4-én, és kötelességünk szeretni és elfogadni azokat, akik ezt velünk elkövették. Az én gyerekem azt tanulja, hogy amíg magyar él a földön, bíznia kell abban, hogy a történelem igazságot szolgáltat, és a magyarság visszaszerzi azt az erejét, hatalmát és nagyságát, amelyet évszázadokon keresztül magáénak tudhatott a világ legértékesebb természeti csodájában, az egységes Kárpát-medencében. Ehhez pedig az szükségeltetik, hogy erős legyen, bátor, múltjára büszke, hazaszerető és ha kell, önfeláldozó. Persze, nem akkor, amikor az úgynevezett hátrányos helyzetűeket kell maga elé engednie, vagy bárkit, akiről előírják neki, hogy előrébb való.

Szabad Hirek