Nem ma kezdődött a nemzeti jelleg felvállalási kísérlete a Thürmer Gyula vezette Munkáspártban, hanem évekkel ezelőtt, és ez vezetett ahhoz a pártszakadáshoz is, amikor a cionbolsevista vonal kilépett és megalakította a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevezetű pártot. Ez még nem jelentette azt, hogy a Munkáspártban markáns módon zajlott volna le egy irányváltás, csupán csak annyi történt, hogy a pártban a zsidó vonal háttérbe szorult, és ezt képtelenek voltak tudomásul venni. Thürmer és a párt vezetői megértették azt, hogyha a magyar politikai életben szerepet akarnak játszani, el kell ítélniük azokat a bűnöket, melyeket a kommunista eszmeiség nevében a zsidóság követett el a magyarság ellen.

Zjuganov és Albert Makasov ezt Oroszországban sikeresen megoldotta, és a kommunizmus bűneit elutasítva, azok elkövetőinek a zsidóságot nevezte meg. Makasov tábornok egész addig elment, hogy a moszkvai nagygyűlésen "Halál a zsidókra!" jelszóval kezdte a beszédét. Viszont a kommunizmus minden vívmányát a népi oroszoknak tulajdonította, és ennek a nemzeti kommunista irányzatnak óriási tábora lett. A második erő az orosz törvényhozásban a 20%-os választási eredményével.

Thürmerék esélyei még ennél is jobbak lennének, ha ezt a váltást legalább ilyen markánsan végre tudnák hajtani. Rákosi zsidó ÁVH-s terroristáival szemben sikeresen hivatkozhatnának a magyar nép számára ma már szinte aranykornak nevezhető késői kádári rendszer biztonságára, viszonylagos jólétére, tervezhető jövőképére. Az ismeretlen munkanélküliségre, a mainál sokkal magasabb erkölcsi színvonalra, az ország önellátó, jó gazdasági helyzetére.

A régivágású kommunisták szerint ezt nem lehet összeegyeztetni a kommunista ideológiával. Dehogynem, nagyon is lehet, mert a kommunista ideológiának nincsenek konstans (állandó, dogmatikus) elemei. Ha megvizsgáljuk a kommunista vezetésű országok ideológiai helyzetét, rendkívül vegyes, vagy ha jobban tetszik, zavaros képet kapunk. A kommunizmus alaptétele a tőke elleni harc, a kapitalizmus-ellenesség. Ma a legnagyobb kommunista államban van a legtöbb tőkés, és lassan de biztosan a tőke erejével számolja fel a dekadens nyugati kapitalizmust. A történelmi kommunizmus második eleme a materializmus. A mai kommunista államokban sokkal több a hívő ember, mint a nyugati társadalmakban, tehát ez az eleme sem stabil. A harmadik tényező az osztálytársadalom és az ebből következő osztályharc. A mai világban már nincs olyan ország, ahol a hagyományos elvek szerint osztályokat lehetne meghatározni. A kapitalista világban (a demokráciákban) vannak szegények és gazdagok, de olyasmi, hogy munkásosztály, kizsákmányoló (burzsuj) tőkés osztály, értelmiség és miegymás, már nincs. A szegények (mint politikai alap), olyan megosztottak, hogy társadalmi osztályként őket kezelni nem lehet, és a gazdagokkal is ugyanez a helyzet. Az ellentét óriási, de ez politikai szinten fel nem oldható addig, amíg valamilyen új osztályöntudat ki nem alakul. Annak viszont az lenne a feltétele, hogy egy politikai erő ezt kialakítsa.

Ezzel szemben van egy stabil tényező, a nemzet. Ez egy olyan közös nevező, mely egyszerre összeköt és szétválaszt. Bizonyos tételeket nemzetérdekűvé lehet nyilvánítani, és akik ezzel egyetértenek, azokat összeköti, akik nem, azokat elválasztja a többségtől. Leegyszerűsítve a kérdést, ha kinyilvánításra kerül, hogy az egyik néptárs nem zsákmányolhatja ki a másikat, akkor a kizsákmányolás nemzetellenes cselekedet, és elítélendő. Ezek után azok a törvények, mely ezt megakadályozzák, közmegelégedettséget váltanak ki, nem pedig ellenkezést. Ez az egyszerű példa felveti a második összekötő elem szükségszerűségét, az erős erkölcsi alapállást. Tehát nem csak nemzetellenes a cselekedet, hanem erkölcstelen is, és ezért aki ezt nem veszi tudomásul, erkölcstelen is. A kizsákmányolás természetellenes is, mert az alapvető természeti renddel, a közösségi gondolkodással ellenkezik. Tehát a kizsákmányoló nemzetellenes, erkölcstelen és természetellenes. Az emberiség ellensége.

A nemzetiszocializmus és a nemzeti kommunizmus közötti különbözőségek azonban mégis a régi alapok mai megjelenési formáiban rejlik. A kommunista osztálytársadalom nemzetiszocialista megfelelője a nemzettesthez való tartozás, vagy nem tartozás volt. A materialista kommunizmus követelte meg a legerősebb hitet az eszme iránt, tehát végül is hívő társadalom volt, míg az idealista, istenhitre épülő szellemiségű nemzetiszocializmusra nagyfokú engedékenység volt a jellemző. A kommunista államkapitalizmus épp úgy elvonta a néptársaktól az elvonhatóakat, mint a nemzetiszocializmus, csak míg a kommunizmus közvetlenül, a nemzetiszocializmus közvetett módon. Az elvonásokból az eszme erejét bizonyítani képes óriási beruházások, átalakítások, esetleg háborúk anyagi alapjait teremtették meg, mely végül is a közösséget szolgálták. Ha a kommunizmusból kivonjuk a zsidóság által (és a zsoldjukban állók által) elkövetett bűnöket, és ugyanezt megtesszük a nemzetiszocializmussal is a túldimenzionált faji kérdéssel (mert ez a két dolog egymásból táplálkozott), a közösségi vonatkozású különbözőségek a minimumra csökkennek. Ha kivonjuk a zsidó szellemiséget a kommunizmusból, akkor a két ideológiai rendszer közötti különbözőség már csak egy téren éles. A kommunista közösségi ember az anyagi világ embere, ennek a világnak a törvényszerűségei alapján él. Nincsenek elvont gondolatai, számára csak a tények a mérvadóak, tervei, még a távlatiak is, adatokra, statisztikákra, kutatásokra épülnek. Az idealista közösségi ember (magyar vonatkozásban a hungarista) számára az anyagelvűség felett van egy szellemi világ is, és ennek a követelményeit igyekszik megismerni, életvitelében alkalmazni. Tervezéskor figyelembe veszi az ilyen jellegű megérzéseit, tapasztalatait, az anyagi világ törvényeivel igyekszik összhangba hozni.

Deák András ezekkel a magyarázatokkal maradt adós a nevezett írásában. Pórnépnek nevezett hárommillió szegényre építette a kommunizmus jövőbeni hazai térnyerését, ami magyarázható, de ki nem vitelezhető. Ha a szegénységen kívül nincs más közös nevező, akkor lehet egy éhséglázadást, egy országos elégedetlenségi tüntetést megszervezni, de térnyerésre képes pártot nem. A kukázóból soha nem lesz se forradalmár, se párttag. Neki elég, ha talál pár üres üveget és még valami számára értékeset a szemétben, és boldog. Különösen a liternyi műbor elfogyasztása után. Mert hiányzik belőle a lényeges. A dac, a büszkeség maradéka és az a vágy, hogy javítson a sorsán, még kockázatok vállalásával is. Ezek viszont lelki tényezők, melyek nem a materializmusra jellemzőek.

Thürmer a jelek szerint mindezzel teljes mértékben tisztában is van, de a régi terheket nehéz levetni, és még nehezebb Zjuganovot, pláne Makasovot utánozni. A nemzetközi tőke zsidó tőke, a multik a tőkén keresztül szintén a zsidóság csatlósai, és az egész együtt az USA vérrel és csalással szerzett világhatalmi helyzetének a tartó oszlopai. Ezt internacionalista összefogással nem lehet felszámolni, mert maga a hagyományos internacionalizmus is ennek a képletnek az egyik variánsa. Ha az öntudatra ébredő emberiség nem vesz fel kölcsönöket, nem vásárol konzumidióták módjára, ha pénzét (azt a keveset) nem felesleges szemetekre költi, hanem önművelésre, ismereteinek a növelésére, és ha minden szinten ellentmond a fizikai és lelki gyarmatosításnak, a tőke (és a multik) uralmának vége. Ezért első lépésként a nemzeti öntudatot kell erősíteni, a közösségi gondolkodásmódot újjáéleszteni és az igazságosság szellemiségét mindenek elé helyezni. Az anyagi beállítottságúak akár az újkommuniznus zászlaja alatt, a lelki tényezőket is fontosnak tartó magyarok a hungarizmus zászlaja alatt. Ha ez a két képlet nem egymást rombolja, hanem békében építi a nemzeti rendszert, akkor a megerősödés után lehet konnacionalizmusban (nemzetközösségben), vagy akár internacionalizmusban (nemzetköziségben) is gondolkodni. De a zsidó szellemiség teljes kizárásával.  (Jövőnk.info)

Szabad Hirek