2012, március 14 - Közélet

Mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák, nagybirtokos zöldbárók, polipként behálózó és fojtogató bank-konglomerátumok. Névtelen, arctalan hatalmasok ezek, akiknek létezéséről csak sejtéseink vannak, jobbára inkább politikai thrillerek, vagy krimik szereplőinek hisszük őket. Az összeesküvés-elméletek hívői régóta figyelmeztetnek egy háttérhatalomnak nevezett centrumnak a „megbúvására”, amely a politika színfalai mögött irányít és táplálkozik. Sokak számára azonban a háttérhatalom említése ugyanaz, mintha valaki azt állítaná, hogy idegen lények járnak közöttünk álcázva. Mégis, az elmúlt hetekben két olyan megnyilatkozás is bombacsapással ért fel a magyar közéletben, amelyek súlyos kérdéseket vetnek fel, és azt erősítik bizonyítani, hogy megnevezetlen üzleti érdekkörök politika monopolyt játszanak az országgal, saját hasznukat gyarapítva.

Január közepén benyújtotta lemondását Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Felmondását hivatalosan nem indokolta, de egy hónappal később megdöbbentő vallomást tett egy nyílt levélben. Állítása szerint elfogyott körülötte a levegő, ellehetetlenült a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmazott program, amellyel szemben mindent behálózó nagytőkés oligarchák és egyéb kapzsi érdekcsoportok koalíciója jött létre.

Néhány nappal ezelőtt Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője egy rádió-interjú során bank-konglomerátumokról beszélt és egy magyarnak tűnő nagybank vezetőjéről, aki hatást gyakorol a magyar gazdaságra, a magyar társadalomra, a magyar politikára, polip módjára hálózva be az országot.

Ángyán és Lázár megnyilatkozása nem is azért sokkoló, mert nyíltan beszélnek arról, ami eddig tabunak számított, hanem azért, mert ezt mindketten kormánypárti politikusként teszik. Annak a kormánynak a képviselőiként, amely az elszámoltatás és a nemzeti megújulás ígéretét propagálja folyamatosan. De milyen nemzeti megújulás az, ahol egy parlamenti államtitkár lemondani kényszerül, mert olyan oligarchák állnak vele szemben, amelyek érdekérvényesítését nem képes megtörni? Milyen elszámoltatásról beszélnek, ha még a kormánypárt frakcióvezetőjének is az a véleménye, hogy bank-konglomerátumok és annak vezetői diktálják a magyar politikát, fittyet hányva a választópolgárok érdekeire?

Lázár János szerint az a borzasztó, hogy akik diktálni próbálnak az üzlet világából, a bankok világából, a telekommunikáció világából, a gazdasági csoportok világából, azokat senki nem választotta meg, maximum a részvényesek vagy a tulajdonosok. Még borzasztóbb azonban az, hogy ha ezt így – feltehetően személyes tapasztalataira építve – a kormánypárt frakcióvezetője kijelenti, majd az újságírókat biztatja arra: vizsgálják meg, kiről is beszél, vannak-e valódi gazdasági hatalmak ebben az országban. Cinikus megnyilvánulás ez egy olyan politikustól, akinek pártja a választópolgárok felhatalmazásának köszönhetően vált kormányzati erővé, és ilyen minőségében kötelessége kéne, hogy legyen szembeszállnia a magyar emberek érdekei mellett, elutasítva, illetve elszámoltatva minden olyan terjeszkedő hatalmat, amely önös érdekeit próbálja ráerőltetni az országra. De Lázár cinizmusa bármennyire is megbotránkoztató, megnyilatkozásával akarva-akaratlanul, Ángyán József nyílt levele után, szintén rávilágít a magyar demokrácia súlyos betegségének tüneteire. Először is, hogy a politika csupán eszköz bizonyos pénzügyi-gazdasági háttérhatalmak kezében. Másodszor, hogy az úgynevezett képviseleti demokrácia a pénz és a haszon alá van rendelve. Harmadszor pedig – és ezt pont Lázár cinizmusa, illetve Ángyán lemondása bizonyítja – a kormány bár tud ezeknek a háttérhatalmaknak a létezéséről - de vagy nem akar, vagy nem tud ellene tenni semmit sem.

Biztos sokan emlékeznek még Vona Gábor, a Jobbik elnökének januári évadnyitó beszédére, mikor kijelentette: […] „nem vagyunk demokraták sem abban az értelemben, amit ez mára jelent, mert a mi szellemi centrumunkban nem a pénz és a haszon áll.” Ebből a mondatból többnyire a balliberális és a kormánypárti tömegtájékoztatás fröcsögésének köszönhetően csak annyi maradt meg, hogy a Jobbik elutasítja a demokráciát. Valójában pont azt a demokráciát utasítja el, amelyet az Ángyán és a Lázár által említett mohó gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák manipulálnak. Ez a demokrácia nem más, mint a rablókapitalizmus álarcába bújtatott, a kizsákmányolók által befolyásolható rendszer. Ha egy kormány valóban a nemzeti megújulás útjára akar lépni, akkor kötelessége ezt a rendszert megtörni, ellenkező esetben érdemtelen az emberek bizalmára, tétlensége pedig cinkos szemhunyás az ország kizsákmányolása felett. (barikad.hu)

Szabad Hirek