2011. október 6. Közélet

Külföldről hazaérkezve, döbbentem olvastam az Ön által írt, és az amerikai Népszava című újságban megjelentetett cikket. Én a magyarságra zúdított gyalázkodásából csupán egyre kívánok reagálni, nevezetesen a holokausztért való sokadik bocsánatkérésre való felszólításra. Tehát felteszem a kérdést: mikor és hol kért bocsánatot a zsidóság a bolsevizmus hatalomra juttatásában és működtetésében betöltött szerepért? A bolsevizmus áldozatainak száma ugyanis 80-100 millióra tehető, ez a rendszer két-három nemzedék életét tette tönkre, továbbá e bukott eszme miatt mintegy másfél milliárd ember kényszerül újra végigjárni a vadkapitalizmus rögös útját. A zsidóság szerepének bemutatása azért megkerülhetetlen, mert míg Oroszországban a lakosságnak csupán 1,8 százaléka volt zsidó, addig a hatalom csúcsain ez az arány 20-40 százalék között mozgott! A zsidóság gyászos szerepe e témában a Nobel-díjas orosz író – Szolzsenyicin – dokumentumokkal alátámasztott, „Együtt” című könyvének II. kötetéből ismerhető meg, melyből az alábbi néhány adatot/részt idézem:

A zsidóság szerepe a bolsevizmus hatalomra juttatásában (2-3. fejezet)

„Az ellenséges Németországon keresztül érkezett két híres vonat utasai – 30 fő Lenin vonatában, és 160 fő Natanszon és Martovéban – között a zsidók többségben voltak…E közül a majd 200 ember közül senkire sem várt jelentéktelen szerep Oroszországban…több százával kezdtek érkezni Oroszországba a zsidók az Egyesült Államokból. Egykori kitelepülők, forradalmárok…Londonban 10 ezer zsidó jelentette be visszatérési szándékát Oroszországba…Legközelebbi munkatársainak Trockíj/Bronstein szinte kizárólag zsidókat választott…az októberi forradalom utáni leningrádi tanács…elnökségi asztalánál ülők abszolút többsége zsidó…W. Churchill írja (Cionizmus a bolsevizmus ellen: harc a zsidó nép lelkéért-1920): Most ez a – Európa és Amerika nagyvárosi alvilágából származó – hírhedett személyek bandája üstökön és torkon ragadta az orosz népet, és a hatalmas Orosz Birodalom kétségbevonhatatlan urává vált.”

A hatalmat kíméletlen módszerekkel szerezték meg. Milyen hálás téma lehetne Hollywoodban, a szibériai Tyumenyben 1920 karácsonya előtt megtörtént eset. A zsidó kormányzó, Indenbaum rekvirálásokat rendelt el. Az egyik különítmény a gabonán kívül 31 nőt is követelt éjszakára. A retorzió: „…azokat a parasztokat, akik nem akarták teljesíteni beszolgáltatási kötelezettségüket, gödörbe állították, leöntötték vízzel és megfagyasztották.”

A zsidóság szerepe a bolsevik hatalom működtetésében (adatok a 6-7. fejezetből)

A XII. Pártkongresszus (1923.) után a Politikai Bizottság 6 tagjából 3, a KOMSZOMOL vezetőségének 7 tagjából 3 zsidó; az OKP 25 tagjából 11 zsidó (1925); a XVI. Kongresszus Központi Ellenőrző Bizottsága 25 tagjából 10 zsidó. És mi a helyzet az intézkedések foganatosításában élenjáró, rettegett állambizottsági szerveknél (CSEKA, NKVD)? Ezek vezetőségét a zsidók uralják. Az alapító Mózes Urickíj, a cárgyilkos Szverdlov/Jeshua-Szolomon Movsevics, majd a későbbi vezetők, mint Genrih Jagoda, Áron Szoltsz, Jákov Rapoport, Lazar Kogan, Matvej Berman és Naftali Frenkel. 1936-ban az Állambiztonsági Főosztály (NKVD-GUGB) tíz, titkosított osztályából hetet zsidó vezetett; a koncentrációs táborok (Hitlert megelőzve) központi helyettes vezetője 1934-től Zinovjev Katznelson, 1936-tól vezetője Izrael Pliener; a Belbaltlag koncentrációs táborban 1931-32-ben több százezer rab épített csatornát, melynek befejezésekor nyolc vezető részesült Lenin-rendben, közülük hat zsidó (Jagoda, Berman, Szemjon Firin, a Belbaltlag parancsnoka, Kogan, Rapoport és Frenkel.) Végül említésre méltó, hogy ugyancsak Hitlert megelőzve, 1937-ben egy I. Sz. Berg nevezetű zsidó NKVD igazgató alakított át egy kenyérszállító autót – a kipufogó gáz fülkébe való bevezetésével –„lélekölővé.”

Idézet a 7. fejezetből:„…a kuláktalanítás pestisjárványa idején a parasztoknak nem ezreit, hanem millióit fosztották meg, mind a lakhatási, mind az élethez való joguktól. És eközben minden szovjet írótoll (köztük pedig milyen sok a zsidó), mint a sír hallgatott az oroszországi parasztság ezen dermesztő pusztításáról. Velük együtt hallgatott az egész Nyugat is…15 millió parasztot…összeterelték, mint az állatokat saját házaikból és a tajgába, a tundrába hajtották a pusztulásba. És a városi aktivisták forróvérű soraiban előreiramlottak a zsidók is, hogy lelkesülten végrehajtsák a kollektivizációt, és magukról pedig rossz emléket hagyjanak. Ugyan, ki emelte fel a hangját akkor a parasztok védelmében? És nemsokára rá 1932-33-ban Oroszországban és Ukrajnában 5-6 millió ember hal éhen, és mindez Európa szomszédságában történik! És a szabad világ szabad sajtója a legteljesebb hallgatásba burkolózik.” És ehhez jönnek még a Gulágon elpusztult milliók.

Bocsánatkérés helyett médiaterror (13. fejezet: A vádlott Oroszország)

„Ugyan ki gondolta volna a lánglelkű húszas években...olyan nagyszámú zsidó fogja Izraelből és Európából és a tengerentúlról átkozni és rugdosni nem is a kommunizmust, hanem Oroszországot...Miközben csendesen, oldalazva és suba alatt távolabb terelgetik a maguk fajtáját a felelősségtől a CSEKA által kivégzettek egy részéért, a halálraítéltekkel teli uszályok egy részének elsüllyesztéséért a Fehér- és Kaszpi-tengeren, a kollektivizálásból, az ukrán éhezésből, a szovjet vezetés ocsmányságából kivett részükért, a "bennszülöttek" elbutításának szolgálatában kimutatott tehetséges igyekezetükért. Mindent megtesznek, csak ne kelljen bevallani bűneiket. Azokra, akik a bűnbánat hangján szólottak, azonnal őrjöngve rávetik magukat.” E könyv megírása után, az USA-ban élő orosz írót számtalan elvtelen támadás érte, és természetesen ráaggatták a szokásos címkét: antiszemita!

Kertész Úr!

Véleményem szerint Ön, e sokat szenvedett és számtalan szabadságharcot vívott nép által adományozott elismerésekre méltatlan. Ön helyében én visszaadnám az Ön által lenézett nép által adományozott összes kitűntetésemet! Ha pedig ezt nem teszi meg, akkor nincs önbecsülése! Ha ennyire rosszul érzi magát körünkben, kövesse elvbarátjának, Gyurcsány Ferencnek útmutatását: ez egy szabad ország, innen el lehet menni, de ne rondítson bele a lelkünkbe!

Kontrasztként hajtsunk fejet Radnóti Miklós előtt, aki magyar tudott maradni még a szerbiai Bor város közelében levő lágerben is, ahol a táborparancsnok által, vasárnaponként engedélyezett kulturális esteken sorstársainak gyakran szavalta el az alábbi versét:

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága,
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom…

(internetes körlevél)

Szabad Hírek