2012. szeptember 18. Külföld

Az Európai Központi Bank (EKB) izgalommal várt bejelentést tett szeptember elején: a "piaci torzulások leküzdése" céljából előre meg nem határozott mértékben vesz az eurózóna országainak állampapírjaiból.

A döntés jelentőségének megértéséhez tudni kell, hogy, szemben az amerikai jegybank gyakorlatával, az EKB mind ez ideig kizárólag az infláció elleni fellépést tartotta feladatának. Ha úgy tetszik, szigorúbb központi bank, mint az amerikai vagy a brit. De megteheti: független a tagállamok kormányaitól, az Európai Parlamenttől, lényegében mindenkitől. Ezzel persze a működésével szembeni kritikák is felerősödtek. Míg a tagállamok vezetői jól-rosszul, de intézték az államadósságok megnövekedéséből fakadó ügyeket, s az eurózóna erős és gyenge helyzetű országainak kormányai kétségbeesetten megoldásokat kerestek az euróklubon belüli pénzügyi szakadékok áthidalására, addig az EKB vezetői csak erőtlen és kelletlen intervenciókra voltak hajlandók az államok finanszírozási gondjainak enyhítésére.

Mivel a világnak ezen a felén mindent hajlamosak vagyunk onnan megítélni, hogy az jó-e nekünk, érdemes rögtön kimondani: az EKB új irányvétele nem rólunk szól. Görögországnak már van csomagja, viszont a portugál, spanyol s időnként az olasz állampapírokat egy ideje csak nagy kamat mellett lehet kibocsátani. Ezeknek az országoknak jól jönne, ha a vastag tárcájú EKB bevásárolna az illető papírokból. Mégis sokan felkapták a fejüket: ha az európai bank hajlandó segítséget nyújtani a bajban levő mediterrán országoknak, akkor a Magyar Nemzeti Bank is könnyebben feladhatja eddigi álláspontját, mely szerint nem finanszírozza a kormányt. Nos, ha van ilyen várakozás - és érzékelek ilyet -, akkor az Európai Központi Bank szóban forgó új akciójától nem érdemes sokat várni minálunk.

Először: az Európai Unióban továbbra is tilos a nemzeti bankoknak közvetlenül finanszírozni az államháztartást. Az EKB is csak a másodpiacon vesz (vehet) állampapírt, ha úgy dönt. Azt eddig sem tiltották jogszabályok, hogy a központi bank könyveiben szerepeljenek a pénzügyi piacokon már forgalomba hozott állampapírok, mint ahogy a nemzeti bankok mérlegeibe is bekerülhetnek az adott ország kötvényei; de a központi bank továbbra sem léphet fel vevőként az államkötvények kibocsátásánál. Az állampapírok árfolyamát azonban nyilván nagyban befolyásolja, ha egy új szereplő (rengeteg pénzzel maga mögött) vevőként megjelenik: aki eddig habozott mondjuk spanyol állampapírt jegyezni, most sokkal lelkesebb lesz. Másodszor: az EKB komoly gazdaságpolitikai feltételeket támaszt azzal a kormánnyal szemben, amely kéri államkötvényeinek piacon keresztüli vásárlását. Ez különbség a 2010. májusi és a 2011. augusztusi jegybanki intervencióhoz képest: ezeknél az EKB nem támasztott gazdaságpolitikai előfeltételt. Mostantól az a szabály, hogy az EKB olyan ország állampapírjából hajlandó venni a pénzügyi piacokon, amelynek kormánya már az EFSF/ ESM elnevezésű uniós pénzügyi alaphoz fordult támogatási kérelemmel (és csatolt kiigazítási programmal), vagy EU/IMF program alatt áll. Ezzel az EKB le akarja szerelni azokat a (német akcentusú) kritikai hangokat, melyek szerint a kockázatos, a hitelminősítők által befektetőknek nem ajánlott államkötvények megvétele akkor is helytelen az európai jegybanktól, ha jogilag védhető. Másfelől a politikától elvben független EKB maga nem támaszthat gazdaságpolitikai, költségvetési előfeltételeket: ezt a munkát az unió Bizottságára, és még inkább az IMF-re bízza.

Nem vezet tehát könnyű út a pénzeszsákokhoz, különösen eurózónán kívüli országnak. Rajtunk leginkább az segítene, ha a magyar állam visszakerülne a befektetőknek ajánlott kockázati kategóriába. Az IMF-megállapodás ügye is ebben a vonatkozásban válik fontossá a mostani pénzügyi helyzetben; a magán- és hivatalos hitelezők komolyan veszik mind a hitelminősítők verdiktjét, mind az alappal megkötött készenléti megállapodás meglétét, bármit gondoljanak is ezen intézmények korábbi ténykedéséről.  (hetivalasz.hu)

Szabad Hirek