2010. február 15. Közélet

Az utóbbi nyolc évben, tulajdonképpen az álságos szabad demokrata és szintúgy csak nevében szocialista kormányok alatt sínylődve el kellett tűrnöm, hogy folyamatosan és egyre provokatívabb módon osztják nekünk az észt a zsidók, keltenek bennünk bűntudatot (legalábbis próbálnak) és próbálják Magyarországon a magyar nemzeti tudatot eltiporni, s a magyarok jogait mindenki mással szemben korlátozni, s az év 365 napján holokausztmegemlékezést vagy épp antiszemitizmus elleni demonstrációt tartani, s persze minél több pénzt kicsikarni.

Ez utóbbiakat sajnos sikeresen. Elöljáróban el kell mondjam, soha nem gyűlöltem semmilyen etnikumot, kisebbséget sem. Most sem vak gyűlölet vezérel, hanem a jog és egyben kötelesség a magyar nemzet identitásának, gyökereinek, kultúrájának és hitvilágának megőrzésére. Ez pedig az elmúlt években mind gyakrabban késztetett vallási hovatartozásomon való elmélkedésre is.

Még akkor is, ha ennek egészen természetesnek, adottnak kellene lennie… De a sok millió lemészárolt „bennszülött” népek, köztük rengeteg indián, s a halálukkal elveszett kultúrák, nyelvek és vallások arra a veszélyre hívják fel a figyelmet, hogy Isteni csoda, hogy mi még élünk, s megfogyva bár, de óvjuk megmaradt kis hazánk.

Igaz ugyan, hogy katolikusként kereszteltek meg, pólyás koromban, és bár a katolikus-keresztény tanítások javarészt az általánosságban elfogadható és betartandó erkölcsi normákat tanítják, azért meg kell mondanom, hogy addig, amíg gyermekkoromban a pap főként Jézus és Isten csodáiról beszélt, és a Biblia olvasása sem volt szokás, addig ma már a papok többsége a zsidók királyáról, a zsidók kiválasztottságáról és közös zsidó-keresztény gyökerekről beszél. Na ezzel kezdődött el az én „egyháztalanodásom”. Mert, bár mindig azt gondoltam, a hithez nem kell egyház, azért a rendszerváltás után még egy darabig maradásra késztetett a magát látszólag és minimálisan, de a zsidókkal szemben meghatározó egyházpolitika. Mivel a katolikus keresztesgyilkosoknak „hála” ősi vallásomat – melyben saját gyökereimhez viszonyítva határozhattam volna meg magamat – elvették több mint ezer évvel ezelőtt, így nem valamiben, vagy valami mellett, hanem valami ellenében tudtam csak vallásügyileg meghatározni magam.

Azonban a két legbefolyásosabb hazai egyház, a katolikus és a zsidó (sic!) utóbbi hathatós befolyásának köszönhetően csakhamar összeért, így igen korán kiderült számomra, hogy a magyar gyökerek épp oly messze vannak a zsidó vagy zsidó-keresztény gyökerektől (Még hogy zsidó gyökerek! Ez a drága föld aznap ki is hányta volna magából), mint Makó Jeruzsálemtől. Ugyanis nincs még egy olyan nép, amely távolibb, idegenebb és ellenszenvesebb a magyar nemzet számára, mint a zsidó. Arroganciájuk, önzésük, felsőbbrendűségi komplexusuk, és gyalázatos embertelenségük a nem zsidókkal szemben a legcsekélyebb közösséget sem rejti a magyarsággal. A magyarok pediglen tisztelték a szomszéd népeket, alázattal művelték a földet, önzetlenül éltek egymás mellett és tisztességesen bántak szövetségeseikkel. Még ha szövetségeseink – és ez oly sokszor megesett a történelem folyamán – elárultak is bennünket, mi megbocsátottunk. Hiba volt.

Mert ma ezt a népet, a magyart, semmitől való népnek tartják, amely mindent eltűr, sosem áll ki a nemzete érdekeiért. No de a kételkedők kedvéért – ha akadna még olyan - hadd érveljek még a zsidók leigázó-eltipró életmódját bizonyítandó: zsidó vallás, zsidó jog, zsidó világkongresszus, cionista világkongresszus, holokausztbizottságok, kilóra megvett kormányok, országok. Csak néhány azok közül a kirekesztő fundamentumok közül, melyek részletesen és szigorúan leírják a zsidók számára, hogy miként feljebbvalók ők másoknál, és ennek okán milyen eszközöket vethetnek be a nem zsidók ellen, ha az érdekeik úgy kívánják. Már pedig, sajnos, úgy kívánják.

Magyar gyökereim, s jómagam zsidók ellenében való definiálása tehát, mint axióma, vitán felül áll. Ezért az már mégiscsak mindennek a teteje, hogy a Magyar Katolikus Egyház aggodalmát fejezi ki, s óva int a sámánhívők, vagy új pogányok számának gyarapodásával kapcsolatban. Először is, ma már ugye nem a középkorban élünk, hogy az egyház elítélhessen bárkit, azért mert ősi vallását gyakorolja. Másodszor: őseink bár nem voltak egyháztagok, mégis Istennek sokkal inkább tetsző módon éltek, hiszen ősapáink a természetet tiszteletben tartva, azzal összhangban éltek, ellenben az ún. „zsidó-keresztény” liberális népséggel, akik nem tesznek mást, mint pusztítanak. Elkeserít, hogy a Katolikus Egyház ezt a népséget, s az őket övező hamis, undorító kultuszt előbbre valónak tekinti, mint a valóban hívő pogányokat. Harmadszor pedig a pogány nem azt jelenti, hogy hitetlen, hanem azt, hogy – valamely szemita - egyháznak ellenálló. A pogányság, ezzel együtt az új pogányság, mint Istenhit pedig a Föld és teremtményei tiszteletét, szeretetét hirdetik. A magyarok „pogány” vallása tehát a zsidók felsőbbrendűségét hirdető zsidó-keresztény szemita tanokkal ellentétben nem kirekesztő, hanem Isten és az általa teremtett lények iránti szeretetre, tiszteletre tanít.

Még akkor is, ha a sámánhit szerint Isten nem valami magas trónuson ücsörgő kecskeszakállas, görbeorrú héber kripliként jelenik meg, hanem mint természetfölötti lény, s benne van a nap világában, hold teljességében, a víz tisztaságában, csillagok fényességében. Záporral hizlalja a gabonamezőket, vizet ad a szomjazónak, ételt az éhezőnek, otthont gyermekének. Benne van a fűben és fában, gyermekben és dédapjában, a folyóban és tóban, a szélben és a madárdalban, télben és a nyárban. Mert Isten mindenütt itt van, Itt van velünk, körülöttünk és bennünk. Ha beengedjük.

(Itt jegyezném meg, hogy a magyarok hite az iszlám gyökerektől is legalább olyan messze van, mint Makó Kairótól.)

Ezért tehát üzenem minden zsidó-keresztény gyökérnek és antifának, hogy ha a mi kultúránkat nem tudják, nem akarják elfogadni, és olyan rosszul érzik magukat, ahogyan állítják, akkor sürgősen menjenek el innen, mert eleget romboltak-raboltak. Ez itt Magyarország, amely újra a magyaroké lesz!

Bizonyára ez az ősrégi szólás sem véletlenül született; ezért, újfent leírom, lassan, hogy mindenki megértse, a magyar a zsidótól oly messze van, mint Makó Jeruzsálemtől!

( polgarinfo.hu alapján szerk.)