2009. október 27.  Közélet

Rajk László. Gyilkos (háborús bűnös). Több száz embert kínoztatott meg, rúgatta le veséit, és akasztatott fel. Erről az ÉS-ben „történészi vénával”, tudományos alapossággal készült cikk. Ráadásul magasztaló cikk. Nem arról, hogy milyen nagy „haditetteket” vitt véghez ez a derék ember a kommunizmus még hatékonyabb győzelme érdekében, - ugye a szabotázsok, a konspirációk felderítése mind nagy haditett volt - nem, azt ecsetelik, hogy mekkora emberi nagyságot, micsoda hihetetlen tartást képviselt a kegyetlen Kádár elvtárssal szemben a koncepciós perben. Igen, tudjuk, hogy valóban koncepciós perben ítélték el, de pont ugyanolyanban, mint amilyenben ő a másként gondolkodó embereket, vagy akár saját elvtársait. (Háborús bűnös rendszer kiszolgálója)

Ha ezt a Laci látná, de közénk lövetne…

Mindig öröm két akasztató erkölcsi tartását boncolgatni, de azért talán álljunk meg már egy rövid pillanatkára. Az Élet és Irodalom szerkesztője egy kicsit más hangulatban volt. Talán Bächer publicista örökbecsű Kocsmazaj című munkája íródhatott hasonló hangulatban. Ugyanis egy olyan embert menteget, mit menteget, állít erkölcsi piedesztálra az újság, aki sajnálatos módon maga is meglehetősen sáros volt abban, ami a Rákosi-félék rémuralma alatt kialakult.

Felsorolni is nehéz lenne azoknak a neveit, akiket éppen ő vitetett el, hurcoltatott meg ilyen eszközökkel. Valóban koncepciós per volt, ami folyt ellene, de vajon emberi nagyságról beszélhetünk-e mondjuk Reinhard Heydrich esetében? Felmenthet-e valakit, hogy egy ideológia nevében cselekedett disznóságokat?

Előre a győzelem útján

Minősíti az elvtársakat, hogy a beismerő vallomásért cserébe azt is hazudták a vádlott-elvtársaknak, hogy majd dél-amerikai, meg egyéb kiküldetésekben lesz részük, aztán persze lógáztak a nagy magyar irhaszárítón. Ugyanis Rajk elvtárs is ezen az úton menetelt, és nem akárhogy, végül is belügyminiszter volt.

Minősíti az ÉS-t, meddig lehet még elmenni. Mert attól, hogy valakit meghurcolnak, koncepciós perben kivégeznek, még nem változik meg. A gyilkoló gyilkoló marad. Rajk „emberi nagysága” szerint a sztálini utat magasztosította a bitófán is. Ez emberi nagyságként nehezen értelmezhető, főleg olyan aljasságok után, mint amit ő tett a rendszer érdekében és nevében. A győzelemben ugyan vért követeltek, de azt sem mérik olcsón. És ő korábban nem a saját drága vérét hullatta azért a szép, nagy győzelemért.

Amikor is őt meghurcolták saját elvtársai, akkor már nem kevés ember feküdt a föld alatt, ugyanolyan okok miatt, amiért őt is odaküldték.

Sajnálatos, hogy bírósági eljárás helyett koncepciós perben gyilkolták meg a gyilkolót, de ettől még nem hős, inkább áldozat, saját rendszerének áldozata.

Opus magnum

Volt idő, mikor az alkimisták a princípiumok finomításakor azt gondolták, hogy az anyag jellege megváltozik. Rendszerint mégiscsak robbanás lett a vége, ami az anyag alapvető szerkezetét nem változtatta meg, de katartikus élmény lehetett, bizonyára a durranás miatt. Fekete Berthold, a puskapor feltalálója is valami ilyet érezhetett, a nevét is annak köszönhette, hogy az arca befeketült. Aki viszont a társadalommal szeretne mérnökösködni, annak nem szabadna törvénytelenül veséket lerúgatni. Fekete arccal rombolni, robbantani, veretni megy, de építeni más.

Mosakodás

Aztán mégis akadt valaki, akinek sikerült a lőport lemosnia orcájáról. Moszkovita kommunista, de meghasonlott, hiszen egy ország sóhaját és kívánságát fogta fel, és ugyanolyan kínokat állt ki később. Nagy Imre kommunista volt, megváltozott. Mégis Paulus lett Saulus. Megmosakodott. Az 56’ os évfordulón pedig Rajkot mentegetik. Undor és hányinger..(Nem tudjuk hány ártatlan ember halálához járult hozzá? Birkáknak azt mondják-"ne foglalkozz a múlttal.")
Ötvenhárom év ÉS meddig még?

 ( gondola.hu alapján szerk.)