2010. február 27.Közélet

Amikor arról olvasok, hogy Egerben a kommunizmus 100 millió áldozatára való megemlékezést a rendőrség jogszerűtlenül és törvénytelenül megzavarta, eszembe jut egy gyilkosság, amelyet az egri rendőrök követtek el 1954 februárjában. Politikai gyilkosság volt, rendőrök követték el, a bíróság felmentette az elkövetőt, és a rendőrök zavarták szét a gyilkosság helyszínén összegyűlt döbbent – emlékezni akaró - embereket.

Eger, 1954 óta mit sem változott…

A temetést is úgy intézték, hogy a halottat Egerből Székesfehérvárra csempészte a rendőrség, hogy a végtisztességet se adhassa meg neki senki… Kérdezem: - Mi változott 1954-hez képest Egerben? Hiszen a megemlékezés, a kegyelet megilleti mindazokat, akiket a kommunista diktatúra ölt meg. És a megemlékezőket is megilleti a békés gyertyagyújtás lehetősége. Az ÁVH mai utódai ezt nem engedték meg. Pedig nem volt semmilyen rendbontás. Igaz, ez az ÁVH már többször bizonyított, sőt, még a gyászolókat is igazoltatta a temető előtt – persze nem Egerben. Ergo: országos, és az egész rendőri vezetést minősítő diktatórikus eljárás. A mai rendőr nem szabad ember, nem rab, hanem kápó. Olyan, mint a koncentrációs táborban a rabok közül a rabtartók által kiválasztott, és a raboknak parancsolgató „elöljáró”. Engedelmeskedik, mert akkor neki jobb, mint a többi rabnak… De meddig, és milyen áron?... Lássuk, elődeik mit tettek egy áldozattal, a mai rendőri fellépés előtt majdnem - napra pontosan - 56 évvel.

Öten voltak testvérek, és közülük négyen a papi hivatást választatták, más-más szerzetesrendbe lépve. Imre 1935.augusztus 29-én lépett a ciszterci rendbe. Egyszerű fogadalmát 1936. augusztus 30-án, az ünnepélyeset 1942. január 3-án tette le apátja kezébe. A Sorbonne-on és a bolognai egyetemen tanult. Francia-olasz szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett. Pappá szentelték 1942. június 21-én. 1942-ben gyakorló tanár és a Bernardin-rendház tagja Budapesten. 1947-ben a Fejér megyei Nagykarácsony község plébánosa volt, amikor a kommunista párt által feltüzelt fiatalok egy vasárnapi mise etán megtámadták, és tettleg súlyosan bántalmazták. Később a rend egri rendházába került. Amikor 1950-ben a szerzeteseket feloszlatták, és házaikat kisajátították, Debreczeni Sixtus egy ideig megmaradhatott plébánosnak a ciszterci templomban, de a rendházat - 1950. június 15-én - neki is el kellett hagynia. A városban, a templomhoz közel kapott az érsekségtől egy kis szolgálati szobát.

Mert melegszívű, jó pap volt, szívvel-lélekkel hivatásának élt, mindenkin segített, s mert mindenkihez volt egy bátorító, biztató, meleg szava, és hívei is nagyon szerették, ezért meg kellett halnia. Egy előre megrendezett közúti baleset áldozata lett: Egerben a Fő utcán halálra gázolta az AVH teherautója.

Miért verték meg a nagykarácsonyi papot? - Nagykarácsonyban szeptember 7-én a vasárnapi nagymise után előre megszervezett csapat, R-gárdisták vezetésével megverte a helybeli plébánost, Debreczeni Sixtus cisztercita atyát. A papverés szűkebb előzménye volt, hogy a székesfehérvári egyházi főhatóság megfosztotta kántori tisztségétől Ballagó László nagykarácsonyi állami tanítót, mivel püspöke rendelkezéseinek nem tett eleget, tanítói munkáját a legnagyobb fokú lelkiismeretlenség jellemezte, kántor teendőit pedig kimondottan rosszindulattal hanyagolta el. A kántori tisztségétől megfosztott tanító a verést megelőző héten tüntető tömeget szervezett, hogy megakadályozza a helyébe kerülő új kántor hivatalba lépését. A tüntetés nem sikerült, mert a templom kórosát lezárták. A vasárnapi mise is botrány nélkül zajlott le. Nagymise után azonban az előre megszervezett csoport elállta a templom két kijáratát, és arra akarta kényszeríteni a plébánost, hogy vegyen részt a gyűlésükön. A plébánost hívei előzőleg már figyelmeztették, hogy a gyűlésen meg akarják verni, azért megtagadta a követelést.

Értésükre adta, hogy egyházi ügyekben a népképviseleti jog nem a pártpolitikai szervezeteket illeti, hanem az egyházközségi képviselő testületet. Az egyházmegyei főhatóság döntései ellen azonban még az sem fellebbezési fórum, mint ahogy az állami köztisztviselők ügyében is a főhatóság az illetékes.

Alig tett ezután néhány lépést, az egyik támadó belerúgott. Ere a többiek is nekiestek. A plébános védekezés nélkül akart tovább menni a plébánia felé. A vele lévő nővére szállt szembe a támadókkal. Egyedül természetesen nem tudott velük boldogulni. A támadók rárohantak a szerzetes-plébánosra, földre teperték, szitkozódtak, káromkodtak, és ilyen jelszavakat kiáltoztak: „Nekünk a püspök nem parancsol! Itt demokrácia van! Itt a nép parancsol!" (Új Ember 1947. szept. 21.)

1947. szeptember 7-én történt. Nagykarácsonyszálláson, a vasárnapi mise után, arra előre felkészült R-gárdisták megtámadták, és súlyosan bántalmazták a helybéli plébánost: Debreczeni Sixtusz ciszterci atyát. A tett korántsem volt egyedi: beleillett abba a provokációsorozatba, amely az egyházak elleni támadásokat jellemezte. Ugyanakkor kitűnt súlyossága, hiszen - akkor még ilyen messzire nem gyakran engedték garázdaságra kiképzett, és arra felbujtott embereiket a kommunista irányítók. Mind az erőteljes sajtóvisszhang, mind az ügy egyéb körülményei arra késztettek: a parlamentben se hagyjam szó nélkül a történteket. Interpellációt jegyeztem be a tárgyban 1947. október 8-ra. Már ennek fogadtatása roppant különös volt...

Interpellációm elmondásának napján, a parlamentbe érkezésemkor azzal fogadtak: Nagy Imre házelnök sürgősen beszélni szeretne velem. Mindeddig egyetlen egyszer sem találkoztunk; így hát kíváncsivá tett. Vajon mit akarhat tőlem? Hamarosan megtudtam. Haladéktalanul felkerestem parlamenti dolgozószobájában, ahol is ő arra kért: a parlamenti légkör békességének megőrzése érdekében álljak el interpellációm elmondásától. Kérését természetesen nem teljesíthettem, de azóta is múlhatatlan emlékeim közül ez a pillanat, amelyben ott rejlett a tolerancia és a másként gondolkodás különös kommunista definiálása. „Ami számunkra kínos lehet, arról hallgassunk, és kíséreljük meg elhallgattatni az arról szólni akarókat is."

Ehhez nem asszisztálhattam - akkor sem - ; s ki tudja: talán határozottságom is hozzájárult ahhoz, hogy Nagy Imre elgondolkodjon, és elinduljon azon az úton, amelyen haladva történelmünk pozitív szereplői közé kerülhetett.[...] Interpellációmat aznap Rajk László belügyminiszter válaszra sem méltatta. Egy későbbi napon semmitmondó, kitérő hangvételében szemtelen, a tényeket tagadó állásfoglalást olvasott fel. Nem túl elegáns, sőt, igencsak keresztényietlen gesztus lenne most részemről az, ha a kelleténél jobban hangsúlyoznám: Rajk kommunista érdekeket szolgáló hazugságait hogyan „honorálta" alig egy esztendő múlva a kommunista diktatúra... Sajnos, interpellációm Debreceni Sixtusz életét is csak meghosszabbította, hiszen néhány rövid esztendő múlva - különös körülmények között - életét vesztette.

Még sokan élnek Egerben, akik jól ismerték dr. Debreczeni Sixtus ciszterci atyát, az egri Szent Bernát-templom egykori plébánosát. 1948-ban bízták meg a ciszterci plébánia vezetésével. A hitélet jelentősen fellendült e nehéz időkben. Családközösségek alakultak, magányos öregeket, szegényeket gondoztak, a templom liturgikus élete megújult. Nyári lelki-napokon, plébániai kirándulásokon sok száz hívő vett részt. A gyermekeket korcsoportonként szervezett vezetők foglalkoztatták. Mindennek szervezője, irányítója Sixtus atya, a plébános volt. Ahol csak tudott, segített. A város területére deportált üldözötteknek szerzett kályhákat, nemegyszer a hátán cipelte ki, hogy a szükséglakásokban fűteni tudjanak. Sok elgyengült öreg előtt havazás után a járdát még a hajnali sötétben Sixtus atya söpörte tisztára, hol ne kelljen büntetést fizetnie a lakónak.

1951-ben, amikor az államhatalom - ezernyi szerzetestársával együtt - őt sem engedte papként működni, Egerben maradt kertészeti napszámosnak. Ismerősöknél olasz, francia, latin órákat adott. Magánházaknál megszervezte és irányította a 3-4 fős csoportok hitoktatását, amit akkor „illegális"-nak neveztek. 1951-től rendőri felügyelet alá helyezték, többször megfenyegették, és Egy város területét nem hagyhatta el. 1953 őszén Sixtus atya elbeszélte (ezt szemtanúk megerősítették), hogy két alkalommal nyílt, szabad úton halálra gázolták volna, ha az autó elől nem ugrik az árokba. Zúzódásokat szenvedett, de megmenekült. 1954. február 21-én, vasárnap délután'/4 3-kor Sixtus atya a Fő utcán, a Tűzoltó tér fölötti szakaszon, az úttest szélén szabályosan maga mellett tolta kerékpárját, amikor egy „katonai" személygépkocsi halálra gázolta. Kb. 20 méterrel arrébb ugyanez az autó egy, az úttesten talicskát toló ötgyermekes református lelkészt is agyongázolt. A kocsiban ittas sofőr - vagy csak úgy tette - és viháncoló lányok ültek. Később a megrendezett bírósági tárgyaláson, enyhítő körülményekre hivatkozva felmentették a két lelkészt halálra gázoló sofőrt.

A tragikus hír megdöbbentette Eger lakosságát. Az emberek még az esti sötétben is, és a következő napokon, csapatostól keresték föl ezt a helyet, némán álltak a járda szélén és imádkoztak. Mindenki meg volt győződve, hogy nem véletlen baleset történt...

Február 24-én délután 3 órára volt kitűzve a temetés, az egri Hatvani temető ciszterci sírkertjében, aznap este 6-ra gyászmise a ciszterci templomban.

A családtagok Székesfehérvárról és környékéről már előző nap Egerbe érkeztek A volt Irgalmas kórház hullaházában feküdt Sixtus atya szétroncsolt holtteste. Senkinek sem engedték, hogy ruhát adjanak a halott részére. Február 23-án este 8-kor az öreg kapus suttogva közölte az érdeklődőkkel: délután a rendőrség elvitte a tisztelendő urat Székesfehérvárra, hogy ott temessék el, a család külön kérésére - így mondták. Másnap a temető környéke kora délutántól tömve volt emberekkel. Az esti Requiemen is mérhetetlen tömeg vett részt. Mintegy 15 éve exhumálták Sixtus atya földi maradványait, és a székesfehérvári ciszterci templom altemplomában helyezték örök nyugalomra.

Debreczeni Sixtus atya az egri (volt) ciszterciek templomában szolgált, mindenkinek mindene volt, ahogyan az a Szentírásban áll. Egy csendes vasárnap kora délutáni órájában kerékpárjával az úgynevezett Ráchóstya felé tartott, amikor éppen a mi lakásunk előtt autódübörgést, zuhanást, csörömpölést, majd kiáltozást hallottunk. Sixtusz atya feküdt a földön halálra gázolva. Csak suttogni merték az emberek, hogy pártautó ütötte el. Demonstrációtól tartva nem engedélyezték helyben megadni neki a végtisztességet. Székesfehérváron temették el. Abban az időben édesapám börtönben volt, édesanyámat és nagymamámat kellett eltartanom. Elhelyezkedési nehézségek okán ő szerzett nekem kisebb-nagyobb gépelési munkát, hogy a betevő falatunk meglegyen. De ennél is fontosabb volt, hogy tartotta bennünk a lelket, bátorított a reményre. És mi csak egy voltunk a sok közül, akiket pásztorélt. (dr. Varga László országgyűlésik képviselő)

Kenessey Csaba, Svéjcban élő magyar politikus így emlékezik Sixtus atya kivégzésére: - Először el sem hittük mi történt, aztán kimentünk egy tanárommal a helyszínre, és mi szedegettük össze az atya koponyacsontját, agyvelejét… rettenetes dolog volt, hiszen egy ilyen ember halála még azokban is világossá tette a kommunista diktatúra milyenségét, akik addig hittek ennek a söpredéknek… Ma már szobrot kellene állítani Debreczeni atyának…

A 37 esztendős Sixtus atya halála előtt egy héttel a következőt írta levélben Debreczeni László Előd ferences szerzetesnek, testvérének, aki a Fejér megyében volt plébános: - „Érzem, nem sok időm van már. A Húsvét Szent Ünnepét bizonyára a Mennyei Atyánál tölthetem”…

F o r r á s o k : Schematismus Congrcgationis de Zirc S. Ordinis Cistcrcicnsis ad annum scholarcm 1942143. (pp. 103, 262). - Pilinyi Gyula: A magyarországi latin és görög suttartású világi és szerzetes római katolikus papság ncvtára. Bp., 1943. (p. 248). - Mindszcnty Okmánytár HI. k., Mindszenty áldozata. München, 1957. (p. 24-35). - Gonda Imre: Sixtus atya emlckezete. Új Misszió (Miskolc), 1992. aug. (p. 24-25). - Miért verték meg a nagykarácsonyi papot? Új Ember, 1947. szept. 21. - Kipke Tamás: Visszametszett szőlőtő. Helyzetjelentés a magyarországi ciszterekről. Új Ember, 1992. szcpt. 20. (p. 4). - Cs.Cs.: In mcmoriam Dr. Dcbrcczcni Imre Sixtus. Katolikus Hang, 1997. febr. 16. (p. 4) - Egy jó pásztorra emlékezve. Új Magyarország, 1997. máj. 16. (p. 9). - Dr. Varga László képviselő: Az unatkozó hitetlenség. Új Magyarország, 1997. jún. 13. (p. 9). Kenessey Csaba közlése 2009, Besnyő, ÉBER GYULA dr. Aldrn

Stoffán György – Európai Idő - Sepsiszentgyörgy

( hunhir.hu alapján szerk.)