2011. augusztus 12. Közélet

Kocsmanóta, punk, rock n' roll, crossover, szintipop és igazi tinédzser lamúr, vagyis Flogging Molly, Rise Against, Motörhead, Suicidal Tendencies, Hurts és Szandi. Mindezeket a Sziget Fesztivál első napján láttuk, ahol találkoztunk lovagokkal, szovjet tömeggyilkosokat megjelenítő katonákkal és persze rengeteg külföldivel is. (Gondolom a svéd tömeggyilkos Izrael barát terroristára utalva, mint "világ megváltó")

Nézze meg képgalériánkat!

A legközelebbi külföldi fesztivál. Talán így lehetne legfrappánsabban összefoglalni azt, hogy mi is zajlik Óbudán jó pár éve. Kezdetben voltak ugye a kisbusszal érkező hippik, őket váltották pár éve a német nyelvterületről, napijeggyel, a hétvégi Toten Hosen-koncertre érkezők, ma pedig már azt figyelhetjük meg, hogy „ottalvós” karszalag ide vagy oda, rengeteg szigetlakó Budapest hosteleiben és hoteleiben tér nyugovóra az egész napos pogózással vegyített mojitózás után. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: néhány esztendő és feltűnnek a harmadik kerületben a Balatonról ismerős, szőlőkaróra ragasztott kartonlapok, rajta a felirattal: zimmer frei.

Ennek megfelelően már tényleg nem hat az újdonság erejével, hogy aki a szóban forgó héten lelép a HÉV-ről Filatorigátnál, az többet tud meg a 30 alatti Nyugat-Európáról, mint Magyarországról, és annak fővárosáról. Aztán persze az már más tészta, hogy a karszalagok mellé járó kedvezményeknek köszönhetően az „indignados népe” megismerheti fürdőinket, gyors- és egyéb éttermeinket, kocsmáinkat. Persze a forgalmi csomópont ilyenkor mindig a Margit híd budai hídfőjére esik, és köszönhetően annak, hogy a Sziget azért mégiscsak egy fesztivál, (még ha gyakran aggatják rá a nem túl megtisztelő plázawooodstock címkét) ezért gyakran már itt úgy érezheti magát az arra járó, mintha egy Terry Gilliam-film statisztaválogatására érkezett volna. Itt egy lovagvértes szórólapozó, ott egy szovjet egyenruhába bújt fesztiválozó, és persze Che Guevara mindenütt.

Furulyaszóló, gyerekkórus

Ilyen közegben aztán nem csoda, ha keletje van az olyan zenekaroknak, amelyek az egymástól a lehető legtávolabb álló stílusokat keverik. Szerdán, a Sziget első napján (ami tulajdonképpen a harmadik ugye, hiszen vasárnap beköltöző nap volt, hétfőn meg Gesztivál, kedden pedig frenetikus Prince-koncert) rögtön egy ilyen mixelő zenekarba, az ír-amerikai Flogging Mollyba botlottunk. Pontosabban a porba és az elképesztő tömegbe, amely a zenéjükre táncolt. Egyébként a banda talán a legnagyobb paradoxon megoldására tette fel életét: a hagyományos ír kocsmazenét keverik a punkkal. Nem annyira rossz ez amúgy, mint ahogy hangzik, ahogy a furulyaszólónak is meg van a helye a gitáresztergálások között, de ebben a Dropkick Murphys azért jobb, professzionálisabb.

Ahogyan az őket követő Rise Against is. A chicagói négyes állhatatosságát jól bizonyítja, hogy mindenféle extra attrakció, jelmezek, gólyalábak nélkül, tipikusan klubokba való zenével kiharcolták maguknak, hogy a fő színpadon játszhassanak. Ettől persze még tény: ez a fajta mívesen dallamos, valahol az Ignite és a Green Day metszéspontjában elhelyezkedő hardcore-punk négy fal között sokkal elementárisabb, ráadásul még a szél sem kedvezett a produkciónak. De az olyan dalok lendülete és persze refrénje, mint a Saviour, vagy a Help Is On The Way azért megmutatták, hogy nem véletlenül volt ott több ezer ember, hogy együtt énekeljen Tim Mcllrath-szal. A közös danolászás egyébként a Make It Stopban sült el a legjobban: a dal gyermekkórusát magától értetődően vette át a közönség, úgyhogy kedvesen naiv mosoly terült el a zenészek arcán.

A toxikológiai negatív példa

Utóbbi teljesen hiányzott az amerikai Interpol muzsikusainak fizimiskájáról, ennél is nagyobb baj, hogy valami hiányzott belőlük és dalaikból is. Úgy tűnt, hogy legszívesebben valahol máshol lettek volna, és idővel ez az érzés átragadt ránk is, úgyhogy éltünk is a lehetőséggel a lagymatag gitárzene helyett a magasfeszültséget választottuk, és átpréseltük magunkat a tömegen Motörheadre. Lemmy Kilmister triójának koncertje ugyanis még mindig kiszámíthatóan zseniális: nyitásnak a sodró Iron Fist és a döngölő Stay Clean, zárásnak pedig a közönség kedvenc Ace Of Spades, és a hajlobogtatóan gyors Overkill. Közte pedig szigorúan csukott szemmel, rekedt hangon elmorgott és biztos kézzel elreszelt rock n' roll örökzöldek, amelyekről harminc éve nem tudja, de talán nem is akarja eldönteni a trió rajongótábora, hogy akkor ez tulajdonképpen punk, vagy heavy metal. Persze a toxikológiai negatív példának tökéletesen beillő 66 éves bőgős-énekes társai is kitettek magukért. Phil Cambell gitáros közérthető, mégis kimunkált szólói, és Mickey Dee dobos egyszerre erőteljes és rafinált ritmusai ezúttal is hibátlanok voltak, úgyhogy mindenki örömmel konstatálta, hogy a Motörhead továbbra is egy keresztes lovag elszántáságával oltalmazza védjegyeit.



Így tett az A38-Wan2 színpadon a Suicidal Tendencies is, csak hát a Motörhead kortalan zenéje mellett, Mike Muirék csühögő crossoverje túlságosan is megidézte a nyolcvanas évek végét és a kilencvenes évek elejét. Szó se róla: valamit nagyon eltaláltak akkor ezek a nagydarab, marcona szörfösök, jelzésértékű aztán az is, hogy egykori basszusgitárosuk ma a Metallicát erősíti, és dicséretes, hogy januárban lemezzel jelzik majd, hogy ők bizony nem egy haknizenekar, és hát a nosztalgia sohasem tesz jót a keménykedésnek.



Csühögés után andalgás

A nyolcvanas évek (szelleme legalábbis) továbbra is színpadon maradt, de a Hurts egészen máshogy közelített a dekádhoz, mint a kaliforniai ötös. Szintipopot játszanak ugyanis, a vonóssal kiegészített, sötét tónusú, álmodozós fajtából, amit néha ébresztőgyanánt feldobnak néhány heveskedő gitárbetéttel és színpadrombolással. Szerencse hogy rögtön a koncertjük elején elővették a legnagyobb slágerüket, a Wonderful Life-ot, mert ennek dallamaira igazán kényelmes volt eltámolyogni a HÉV-megállóba, ahol a kalauz még mindig magyarul szól a külföldiekhez.

De át lehetett slisszanni Szandi koncertjére is éppen. Sőt: nyugodtan mondhatjuk, hogy a Pop-Rock Nagyszínpad műsorának végeztével, egy egészen komoly tömeg vette az irányt a közeli Volt terasz felé, ahol egy generáció kedvenc gyermekkori előadója készülődött a fellépéshez. Szandin mintha nem fogna az idő, szinte ugyanúgy néz ki, mint sok évvel ezelőtt, igaz a pöttyös ruhás, svájcisapkás kislányból háromgyermekes anyuka vált. Sötét dzsekiben, farmer rövidnadrágban és piros magassarkúban lépett színpadra, utóbbitól meg is szabadult gyorsan sokak nagy örömére. Dalait, amelyek közel húsz nagylemezt töltenek meg, szerda éjjel felújított verzióban hallhatta a közönség. Vették is egyből a lapot, táncra perdültek a Szerelmes szívekre, gyakran túlvonyítva az énekesnőt.



Természetesen a többi nagy slágert sem lehetett kihagyni a repertoárból, így mindenkinek muszáj volt végigtombolnia a Tinédzser L'amourt, a Nyugi dokit, a Kicsi lányt és hasonló „klasszikusokat”. A kirobbanó formában lévő Szandi közel egy órán át szórakoztatta a Volt teraszon mulatni vágyókat, sőt az előadás végén – hogy igazi retróbuli jelleget öltsön a koncert – még fotókat is dobált magáról Pintácsi Alexandra.                                                                                                   (MN)

Kommentál

A rendőrség le kapcsolta a kábítószer szállítmányt a szigetnek. Mi lesz ha kimerülne a készlet a szigeten?

Szabad Hírek