2011. január 21. Közélet

Nekem mindig is tetszett a párhuzamos világok elmélete, mely a 18. században fogalmazódott meg először, s azóta a modern fizika is valószínűsíti. Az elmélet igazát bizonyítja, hogy a strasbourgi Orbán-beszédet a balliberális közvélemény pocséknak és tragikusnak tartja, míg a nemzeti oldal úgy véli, a magyar miniszterelnök minden szempontból kiválóan szerepelt. Természetesen más lett volna a helyzet, ha az őszödi rém járt volna vitustáncot a szószéken, az bizony történelmi beszéd lett volna, és egész Európa a keblére ölelte volna a szocialista reformok terén élenjáró Magyarországot.

A beragasztott szájú EP-képviselőkről csak nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tudnék nyilatkozni, ez pedig az internetes blogolók kiváltsága, viszont az Orbánt elítélő magyar vélemények közül idézném Tabajdi Csabát.

Az MSZP EP-delegációjának vezetője egyebek közt azt mondta a drága Bolgár úrnak (Megbeszéljük), hogy „Magyarország nemzeti érdekeinek árt gőgös, dölyfös viselkedésével a miniszterelnök, amikor azt állítja, hogy a magyar médiatörvény nem különbözik a némettől, megsértve ezzel legnagyobb szövetségesünket, Németországot”. Még sok szép dolgot mondott Tabajdi elvtárs, izzó hazaszeretettől fűtve, de ragadjunk le az idézett mondatnál! Abban minden Tabajdi-féle demokrata egyetért, hogy Orbán gőgös és dölyfös, a többi jelzőt is ki lehet gyűjteni, de a legszebb mégis a mondat vége. Negyed százada ugyanez így hangzott volna: „… megsértve legnagyobb szövetségesünket, a Szovjetuniót.” Ebben az érvelésben ott rejlik a sunyi alázat és behódoló törleszkedés – ezért szerette annyira „Európa” az MSZP–SZDSZ-kormányokat, ezért imádták őket a magyar állami pénzekkel kisegített „befektetők” és persze a milliárdokkal kistafírozott itthoni „értelmiség”. Párhuzamos világokban élünk, csak az lenne szép, ha egyszer végképp megszűnne az átjárás köztük.(Magyar Hirlap online)

JOBBOLDALI GONDOLAT