2010. november 17. Közélet

A sajtóhíreket olvasva az embernek az az érzése, hogy a volt államfő hadjáratot indított a jelenlegi alkotmány védelmében. Sólyom László Győrben állítólag olyasmit mondott, hogy ennél jobbat és európaibbat már nem is lehet alkotni, és a „hazai szabadságfoknak” megfelelőbbet sem. Azt, hogy a hazai szabadságfok mit jelent, nehéz volna meghatározni, azt pedig, hogy Sólyom László kiknek a szabadságára gondolt, nem lehet tudni.

Ő bizonyára azt mondaná, hogy minden magyar állampolgár szabadságáról van szó. Ám az a vita, ami most folyik, azt mutatja, hogy a balliberális pártok és a hozzájuk közel álló párton kívüliek csak azoknak a szabadságát védik, akik a rendszerváltás haszonélvezői, illetve a lehetőségek birtokosai – anyagi javaikat és kivételezett helyzetüket tekintve. Azt még csak lehet vitatni, hogy ez a jelenlegi alkotmány mennyiben sztálinista, de nem valószínű, hogy ez a legfontosabb. Egy valamit azonban biztosan lehet tudni: ez egy összebarkácsolt alkotmány, amely a maga ideiglenességében megérett arra, hogy félretegyük, és újat alkossunk helyette.

Sólyom László ezzel szemben úgy látja, hogy az állítólag alkotmányellenes hangulat, amely az országban most kialakult, „lassú méregként” ássa alá a honi alkotmányosságot általában. Nem tudom, rajta kívül érzékel-e valaki alkotmányellenes hangulatot a társadalomban. Annál inkább lehet tudni, hogy a gondolkodó magyarok nagy többsége új alkotmányt akar, pontosabban ennek az alkotmánynak a leváltását egy történelmi gyökerű és ugyanakkor a kornak megfelelő alkotmány létrehozásával. Legfeljebb azt lehet hozzátenni, hogy természetesen vannak sokan, akik e témában közömbösek, és inkább az foglalkoztatja őket, hogy holnap lesz-e még kenyerük, munkájuk, lakásuk. Ez azonban semmi esetre sem jelenti a jelenlegi alkotmány hazai presztízsét.

A volt államfő az alkotmány védelmében nyilatkozva beszél a rendszerváltás „becsületéről” is, és többek között azt állítja, hogy hazánk nemzetközi tekintélyét éppen az alkotmánynak, illetve az alkotmányos rendszer kiépülésének és stabilitásának köszönhette annak idején. Ezek szerint nem annak, hogy Magyarország – Lengyelország mellett – kezdeményezője és élenjáró szereplője volt a diktatúra megszüntetésének és a kommunista uralom megbuktatásának az egész térségben. Hanem egy összebarkácsolt alkotmánynak és egy olyan „alkotmányos stabilitásnak” köszönheti mindezt, amelynek révén ki lehetett fosztani az országot, és át lehetett menteni az előző rendszer felső vezérkarát a gazdaságba, majd a politikai hatalomba is. Kétségtelen: maga Sólyom László is sokat tett azért, hogy így legyen, mint az első Alkotmánybíróság elnöke. Nem volt ebben egyedül, de jelentős szerep jutott neki elsősorban azzal, hogy visszautasította az egykori Zétényi–Takács-törvényt – mint ami sérti az alkotmányt –, és ezzel szemben nem minősítette alkotmányellenesnek a vadprivatizációt, a kisemberek kijátszását, a gát nélküli korrupciót, sem a privatizáció, sem az úgynevezett kárpótlás során.

Ha azt nézzük, hogy a rendszerváltás haszonélvezői között a maga módján ott van az a Sólyom László is, aki előbb az Alkotmánybíróság elnöke volt, majd köztársasági elnök lett, vagy­is olyan karriert futott be, amilyet a rendszerváltás nélkül nem is álmodhatott volna, még megfelelő családi háttérrel sem, akkor érthető, hogy küzd a mostani alkotmányért és a rendszerváltás „ becsületéért”. Ám azt neki is tudnia kell, hogy egy kisebbséggel szemben a magyar nép nagyobb része vesztese lett ennek az ellopott és idegen vágányra állított rendszerváltásnak. A Gyurcsány–Bajnai-éra alatt – néhány sápadt gesztustól eltekintve – köztársasági elnökként sem mutatott túlzott hajlandóságot arra, hogy közjogi tekintélyével megtegyen az ország védelmében annyit, amennyit tehetetlenségre és felelősség nélküliségre kárhoztatott hivatalából azért megtehetett volna. Ehelyett jogi doktrínái mögé húzódva, a politikai semlegesség és a mindentől és mindenkitől való függetlenség látszatába burkolózva töltötte ki elnöki idejét, most pedig nem akarja tudomásul venni, hogy az országban végre rendet kell tenni és igazságot, amennyire még egyáltalán lehet.

Ezt pedig elvont jogászkodással, a nemzet és a társadalom mai nyomorúságos helyzetének figyelmen kívül hagyásával nem lehet véghezvinni.
A kérdés tehát az, hogy mi fontosabb. Az, hogy minden látszat fennmaradjon, és ezért nyugatról néhány liberális sajtómágnás megveregesse politikusaink vállát, vagy az, hogy olyan korszakváltás következzen, amelyben erkölcs és jog közelebb kerül egymáshoz úgy, hogy annak végre a magyar nép láthassa hasznát, akkor is, ha újgazdagéknak és néhány karrierlovagnak az nem esik jól?

Abban igaza van Sólyom Lászlónak, hogy az alkotmányozást nem szabad kiszolgáltatni politikai időszerűségeknek, tehát komolyan kell venni, nem kapkodva, távlatokban is gondolkodva. Azt azonban neki is be kellene látnia, hogy azt a sok szemetet, ami húsz év (és az azt megelőző fél évszázad) nyomán itt lerakódott, el kell takarítani.

Hogy aztán valami újat és jobbat lehessen építeni.

Bíró Zoltán( Magyar Hirlap online)

Kommentál

Új alkotmány kell. Hiszen az előző megengedte, hogy egy szűkkörű balliberális oligarchia működése alkotmányos volt a többség kárára. Minden ezt erősítő törvény az alkotmányos volt. Ami az oligarchia pénzügyi lenyúlásának érdekeit sértette, az volt az alkotmány ellenes vagy szélsőséges. Mindezt a közszolgálatinak csúfolt balliberális média agymosásával.

Holott minden embernek Istentől adományozott joga van nemre való tekintett nélkül: élethez, szabadsághoz, boldoguláshoz...

JOBBIK GONDOLAT